HUSZONHAT
Chel az almafák alatt üldögélt a Getty déli oldalán lévő parkban, cigarettázott, és a lenti udvarban álló azálea-bokrok útvesztőjét nézte. Szüksége volt egy pillanatnyi pihenésre, hogy elterelje a gondolatatit, és valamennyire feltöltődjön.
– Chel! – szólította meg valaki a távolból.
A ködön át ki lehetett venni, hogy Rolando áll a központi részhez vezető lépcső tetején, mögötte pedig Stanton. Chel meglepődött: vajon mit keres ott a férfi. Felfedeztek valamit a műholdak? Akármi legyen is az ok, örült, hogy látja.
Rolando intett, majd elindult, és magukra hagyta őket.
– Mi történik? – kérdezte Chel Stantont a lépcső alján. Rögtön észrevette, hogy a férfi milyen kimerültnek látszik. Először találkoztak személyesen azóta, hogy tisztázta magát, és együtt elmentek Gutierrez házába. Akármin is ment keresztül az elmúlt napokban, semmiség volt ahhoz képest, ami Stanton arcán látszott.
Odasétáltak a déli lépcsőfordulónál az egyik sakktáblamintás asztalhoz. Stanton mindent elmondott, hogy mi vezetett Thane halálához, és mi történt utána.
– Nem lett volna szabad engednem, hogy ilyen kockázatot vállaljon – mondta.
– Segíteni akartak. Ha az antitestek hatásosak lettek volna…
– Az antitestek semmit nem érnek. – A férfi hangjába keserűség vegyült. – A velük végzett tesztek kudarcot vallottak, és ha lenne is hatásuk, túl kockázatosak volnának. A nő értelmetlenül halt meg.
Chel nagyon is jól tudta, milyen érzés a korábban ismert dolgoktól elszakítva lenni. Ő azonban folytathatta a munkáját – a férfinak köszönhetően. Nem tudta, hogy miképp viszonozhatná, és adhatna ő is egy második esélyt Stantonnak.
Közel egy percig ültek szótlanul, majd Chel megemlítette a másik kérdést, amely foglalkoztatta.
– Feltételezem,… nincs semmi a műholdas képeken.
– Már nem igazán látok rá a dolgokra – felelte Stanton. – Arra gondoltam, hogy talán ön hallott valamit a CDC-től. Valószínűleg tévedek. Mi történik a maguk térfelén?
– Közeledünk a kódex végének a megfejtéséhez. Az utolsó részben lehet valami támpont a helyszínre vonatkozóan, bár most pár nehézség is felmerült.
– Szívesen segítek.
– Hogyan?
– A munkájukban.
– Nyelvészeti doktorátusa van, és nem tudok róla?
– Komolyan mondom – folytatta Stanton. – A munkánk folyamatában van hasonlóság. Fel kell ismerni a problémákat, meg kell vizsgálni a hasonló eseteket, végül megoldást kell találni. Mellékesen, talán egy kívülálló gondolkodásmódja is hasznos lehet.
Chel töprengve ránézett. Milyen furcsa, hogy a sorsa három napja még az orvos kezében volt, de a férfi karrierje siklott ki, és most ő jön hozzá segítségért. Egyébként is, mennyit tud erről az emberről? Gabe Stanton egyértelműen okos, rengeteget dolgozik, és időnként túlságosan is heves. Chel nem tudott sokkal többet. Nem volt lehetőségük arra, hogy egy pohár bor mellett többet eláruljanak magukról. Ha jobban utánanéz, talán nem tetszene neki, amit talál.
De mégis, a férfi reménysugarat ébresztett benne, hogy folytassa a munkáját – egy olyan pillanatban, amikor minden oka meglett volna, hogy ne tegye. Ezért ha segíteni akar, Chel ebben most nem akadályozza meg. Csak arról kell gondoskodnia, hogy a CDC ne tudja meg, amikor újra felveszik vele a kapcsolatot.
– Rendben van, friss gondolatok. – Közelebb hajolt az orvoshoz. – Az írnok a városa pusztulására utal. Vagy legalábbis a pusztulástól való félelmére. Erre utaló előjelek vannak a központi téren, a palotában és mindenütt. Ám semmi sem rosszabb a számára, mint ennek az új istennek, Akabalamnak az imádata. Olyan isten, amelyről eddig még sosem hallottunk, az imádkozó sáskák istene. Mintha pont abban a történelmi pillanatban teremtették volna meg.
– Idegen volt a majáktól, hogy… új isteneket teremtsenek maguknak? – kérdezte Stanton.
– Több tucatnyi van belőlük a panteonban. És folyton kitaláltak új isteneket. Amikor Paktul először hallott erről, többet akart tudni róla, hogy imádhassa. De a kéziratnak ebben az utolsó részében mintha valami okot talált volna, hogy halálosan féljen tőle.
– Mire céloz azzal, hogy halálosan félt?
– A maja szavak felsőfokú alakját használja a félelme leírásához – köztük olyan szavakat is, amelyekből az derül ki, hogy jobban fél ettől az új istentől, mint a haláltól. Az egyik mondatban, amelyet le tudtunk fordítani, ez áll: Ez a valami sokkal ijesztőbb volt, és sosem kellett megtanulnom, hogy féljek tőle.
Stanton odasétált a korláthoz, amely mögül a Getty szikomorfákkal szegélyezett patakját lehetett látni, és a kapott információn gondolkodott.
– Tehát esetleg valami mélyen gyökerező félelmet kell keresnünk. – Visszafordult a korláttól. – Gondoljon az egerekre!
– Egerekre?
– Az egér többek között a kígyóktól fél a leginkább. De nem kell tanítani, hogy féljen tőlük. Benne van a DNS-ében. A genetikai szerkezet megváltoztatásával kiiktathatjuk ezt a félelmet.
Chel elképzelte, hogy Stanton éveket töltött laboratóriumban, és ezek az évek nem igazán különböztek az ő munkájának éveitől. A férfi az ő számára idegen módon gondolkodik, és olyan szavakat használ, amelyeket nem igazán ért. Mégis úgy tér vissza folytonosan a munka alapját képező tudományos eljárásokhoz, mint ahogy ő is teszi a nyelv és a történelem terén.
Stanton folytatta:
– Tehát fel kell tennünk a kérdést: Mitől félhetett az írnok a legjobban?
– Attól, hogy örökre eltűnik a városa?
– Nem úgy hangzik, mintha a kilátás új lett volna számára.
– Nos, nem hinném, hogy kígyókról írt.
– Nem. Arra gondolok, hogy milyen félelem lehetett annyira erős benne, hogy ilyen reakciót váltson ki. Valami… ősibb dolognak kellett lennie. Valami vele születettnek.
– Arra gondol, mint amilyen a vérfertőzéstől való félelem? – kérdezte Chel.
– Pontosan. Lehetett erről szó?
– A vérfertőzés tilos volt. És értelme sem lenne ebben az esetben. Mi köze lenne a vérfertőzésnek az imádkozó sáskákhoz?
De abban a pillanatban, ahogy kimondta ezeket a szavakat, egy újabb lehetőség is az eszébe jutott – egy olyan vád a népével szemben, amelyet pályafutása során mindig is elutasított.
Chel kezdettől fogva azt akarta, hogy a kódexből kiderüljön, népe nem saját maga idézte elő a pusztulást.
De mi van akkor, ha mégis így történt?