HUSZONKILENC

A következő másodpercekben Chel számos borzalmas felismerésre jutott. Az első az volt, hogy a Victor társaságában lévő férfi a Jurassic Technology Múzeumból ismert barátja, aki korábban a ladino katonaságot látta el tanácsokkal. A következő pedig, hogy a Colton Shetter mögött haladó két férfi – akik pont olyan öltözéket, fekete nadrágot, fehér inget és bakancsot viseltek – egy kerekes raktári kocsit húz.

Ezért amikor Rolando megkérdezte, „Mi történik, Victor?”, Chel már tudta a választ.

Azért jöttek, hogy elvegyék tőle a kódexet.

Victor engedte be ezeket az embereket. Felvette a telefont, felhívta a hegy lábánál lévő biztonsági csoportot, és elintézte, hogy bebocsássák őket.

Chel megkerülte a világítóasztalt, hogy a férfiak és a kódex között legyen. Farmernadrágján át is érezte a lábának nyomódó fémasztal hideg szélét.

Shetter belépett a helyiségbe, és Victorhoz fordult.

– Feltételezem, hogy a nő mögötti lapokért jöttünk.

Victor bólintott.

– Ki a fenék ezek itt? – követelte a választ Rolando. Stantonnal együtt még mindig Chel mögött állt, az asztal másik oldalán.

– Dr. Manu – mondta Shetter –, nagyra értékeljük az ön és kollégái együttműködését. Mark és David felrakja a lemezeket. Tudom, hogy mennyire törékenyek, tehát a lehető legóvatosabban akarunk eljárni. Menjen vissza, és maradjon a többiekkel!

Lenyúlt a derékszíjához, és előhúzott egy pisztolyt. Olyan kicsit, hogy szinte játékszernek tűnt.

– Mit csinálsz? – kérdezte Victor.

– Gondoskodom róla, hogy megkapjuk, amiért jöttünk – mondta Shetter. – Elnézést, jövendőmondó, de kijelenthetem, hogy most szükség van rá.

Chel a kaputelefon lapjára nézett. Öt méter választotta el a faltól, de Shetter emberei mellett kellene elmennie, hogy odaérjen. A férfiak már el is indultak felé, és úgy húzták maguk mögött a raktári kocsit, mint kisfiúk a szánkót. Maradt a helyén.

Inkább meghal, de nem mozdul.

– Miért teszik ezt, Victor? – kérdezte Stanton Chel háta mögül. – Mi a bánat történik itt?

Victor nem is figyelt rá. Amikor végre megszólalt, kizárólag hajdani protezsáltjához intézte szavait.

– Figyelj rám, Chel. Velünk jöhetsz. Elmegyünk az ősök földjére. Az igazi otthonodba. De szükségünk van hozzá a könyvre. Nem tehetünk mást, mint hogy menekülünk, Chel.

A nő érezte, hogy könnyek folynak végig az arcán.

– Meg kell hozzá ölnöd, Victor.

Éppen letörölte a könnyeit az inge ujjával, amikor Rolando megiramodott. Chel nem látta, miként rohan át a helyiségen, a kaputelefon gombjai felé. Csak a hangot hallotta, ami megállította, mielőtt odaért volna.

Utána pedig csend volt.

Chel odafutott a férfihoz. Rengeteg időnek tűnt, amíg odaért, de senki nem próbálta feltartóztatni.

Nem látta a vért, amíg Rolando fejét az ölébe nem vette. A férfi a hasára szorította a kezét, és Chel is rátette a magáét.

Shetter pisztolya még mindig feléjük irányult. Arckifejezése ellentmondott keze határozottságának. Látszólag még őt is meglepte, hogy mit tett.

– Orvos vagyok – szólalt meg Stanton, és oda akart menni. – Segíteni akarok rajta.

– Maradjon ott, ahol van! – utasította Shetter.

– Vigyék, amit akarnak, és menjenek! – mondta Stanton. – De engedjék, hogy segítsek rajta!

Araszoló mozdulatokkal megindult, és amikor Shetter nem állította meg, már gyorsabban lépkedett. Shetter hármójukra irányozta a pisztolyt.

Chel rányomta a kezét Rolando sebére. A vér továbbra is erős sugárban folyt. Suttogott a férfihoz, mert nem akarta, hogy társa elveszítse az eszméletét.

Victor dermedten és némán állt Shetter mögött.

– Rakjátok fel a lemezeket! – utasította Shetter az embereit.

Egy percig sem tartott, hogy felrakják a kódex tábláit, és kivigyék őket a helyiségből. Előbb a két hallgatag férfi távozott, majd Shetter.

Az ajtónál megfordult.

– Jössz, jövendőmondó?

Olyan biztos volt a válaszban, hogy nem is várta meg.

Victor ott állt, és figyelte, ahogy Stanton az egyik kezével kötést szorít Rolando sebére, a másikkal pedig mellkasára fejt ki több erős nyomást egymás után.

Chel Rolando fejét tartotta az ölében. A sebből kifolyó vérből már a férfi hajára is került, és igyekezett nem nézni az alattuk gyűlő tócsát.

– Chel… – szólalt meg végül Victor. – Nem tudtam, hogy pisztoly van nála. Igazán sajnálom. Én…

– Te tetted ezt, Victor. A te műved. Takarodj!

A férfi megfordult, hogy távozzon a helyiségből. Az ajtónál megállt, és valamit suttogott:

– In Lak’ech.

Azután elment.

Egy perccel később, ahogy Rolando mellett térdelt a padlón, Chel látta, a teherautó lámpáinak fénye végigsöpör a laboratórium ablakain, és a jármű eltűnik az éjszakában.

Tudta, hogy sosem látja többé Victort vagy a kódexet. És hogy azok voltak az utolsó szavak, amelyeket hallott Victortól.

Én vagyok te, te pedig én.