TIZENKETTŐ

Mindenkit, aki bármelyik áldozattal érintkezett, meg kellett találni, és el kellett különíteni. A CDC nyilvános bejelentést tett, riasztotta a lakosságot, és Los Angelesben mindenkit maszk viselésére bátorított. A repülőgépeknek le kellett szállniuk, a nyilvános rendezvényeket pedig be kellett szüntetni. Szinte semmilyen intézkedés nem tekinthető túl szigorúnak, gondolta Stanton, ha a száz százalékos halálozási arányt mutató betegségről be tudják bizonyítani, hogy fertőző.

A Szövetségi Légügyi Hatóság, az FAA perceken belül megerősítette, hogy Joseph Zarrow, a szerencsétlenül járt Aero Globe járat pilótája vezette négy nappal korábban a Mexikóvárosból Los Angelesbe tartó gépet. Az emberi mulasztás hirtelen új jelentést kapott. A kapcsolatok viszont még mindig nagyon lazák voltak, és mielőtt bármilyen intézkedésre sor kerülhet, mielőtt pánikot idéznének elő a lakosság körében, Stantonnak tudományos bizonyítékra volt szüksége, hogy a VFI alkalmi kapcsolat révén terjed emberről emberre.

Nem sokkal hajnali öt után már kesztyű, köpeny és maszk volt rajta, és kutatótársaival a laboratórium elkülönített részében dolgozott. Stanton a Prion Központban dolgozó teljes csapatát felébresztette és berendelte az éjszaka közepén. Éppen elkészült az oldattal, amelytől remélte, hogy reakcióba lép a prionnal, bárhol is rejtőzik.

Egy fertőzés hordozója csak elenyésző módon juthat emberről emberre alkalmi érintkezés során. Stanton gyanította, hogy a terjesztésért az orr- vagy szájüregből származó folyadék felelős. Ki kellett derítenie, hogy nyál, orrváladék vagy a tüdőből származó köpet – és a VFI hogyan kerül bele az agyból.

Amint elkészült a tesztoldat, pipettával váladékmintákat cseppentett üveglapokra, majd hozzájuk adta a reagenst. Ezután Volcy és Gutierrez nyálmintáival hozzáfogott az elemzéshez. Minden üveglapot alaposan megvizsgált; először balról jobbra az alsó részen, majd jobbról balra a felsőn.

– Negatív – mondta Daviesnek.

Ugyanezt megismételték a köpetmintákkal is. A tüdőből és a torokból felköhögött köpet számos betegséget átvisz más emberre, köztük olyan, az életre veszélyes bacilusokat is, mint a tuberkulózis. De akárcsak a nyál esetében, ezek a minták is negatívak voltak.

– Mint egy közönséges megfázás – jegyezte meg Davies.

Ahogy azonban Stanton háromszorosan is ellenőrzött minden üveglapot, amelyeken az orrváladék mintái voltak, szorongása csak fokozódott. Amikor az utolsóhoz ért, tanácstalanul lehunyta a szemét. Akárcsak a többi, az orrváladék minták is teljesen tiszták voltak.

– Hogy a bánatban terjedhet? – szólalt meg Davies.

– Nem értem – mondta Diao Chen. – Az alkalmi érintkezésen alapuló teóriánk nem lehet rossz.

Stanton felállt.

– Az üveglapok sem lehetnek azok.

Ha nem tudják bizonyítani a prion terjedését, az atlantai döntéshozókat sem lesz képes meggyőzni arról, hogy komoly intézkedést kell hozni a kór megfékezésére. Valami hiba lehetett a logikájában, ahogy összekapcsolta az embereket? Ha a prion alkalmi érintkezés révén terjed, bele kellett jutnia valamilyen váladékba. A laboratóriumi leletek azonban egyértelműek: a vizsgált három testnedv egyike sem tartalmazza a proteint.

Megcsörrent a telefon.

– Cavanagh – szólalt meg Davies. – Mit mondjak neki?

A laboratóriumban feszült csend volt, miközben Stanton kutatócsoportja a választ várta. Mindnyájan maszkot viseltek, de a szemüket jól lehetett látni – kimerültség és izgatottság tükröződött benne. Volcy betegségének diagnosztizálása óta igen keveset aludtak.

Jiao Chen levette a szemüvegét, és a szemét dörzsölgette.

– Talán nem megfelelően készítjük el a preparátumokat – mondta.

Akárcsak Stanton, Jiao is rendkívül keveset aludt az utóbbi időben. És amikor ujja hegyével megdörzsölte a szemét, a férfi valamire felfigyelt. Ahogy a fiatal orvosnő végighúzta a tenyerét az arcán, teljes kimerültség látszott rajta.

Stanton megragadta a telefont.

– Emily, a fertőzés helye a szem.

A szemen keresztül terjedő betegség olyan ritka, hogy az orvosok operálás közben időnként nem is viselnek védőszemüveget. De amikor Stanton és csapata mintát vett a Volcy és Gutierrez szemében lévő nedvességből, abban a prion koncentrációja majdnem olyan nagy volt, mint az agyban.

A fertőzés úgy kezdődött, hogy a VFI áldozatai megérintették a szemüket. A prion rákerült a kezükre, és utána kezet fogtak valakivel, vagy megérintettek valamilyen felületet. Az emberek természetesen naponta száznál is több alkalommal hozzáérnek az arcukhoz, és az álmatlanság csak tovább rontja a helyzetet. Minél fáradtabbak lesznek az áldozatok, annál gyakrabban ásítanak, és dörzsölik a szemüket. Egész nap ébren vannak, szinte sosem hunyják le a szemüket, ezért a betegség naponta plusz nyolc órán át terjedhet. Mint ahogy a közönséges megfázás orrfolyást eredményez, és utána a nyálkával terjed, vagy a malária aluszékonyságot okoz, és a moszkitók az alvó áldozatok vérével táplálkoznak, a VFI is megtalálta a terjedés tökéletes módját.

A CDC mindenkivel felvette a kapcsolatot, aki érintkezésbe kerülhetett Volcyval, Gutierrezzel vagy Zarrow-val, és az eredmény kifejezetten nyugtalanító volt. Egy stewardess, két másodpilóta, az Aero Globale két utasa, valamint a Super 8 tulajdonosa és három vendége bukkant fel rögtön a második körben.

Délre már általánosan használták a szót: járvány.

A legrosszabb hírek a Presbiteriánus Kórházból érkeztek. Az utolsó két éjszaka hat ápoló, a sürgősségi részleg két orvosa és három betegszállító szenvedett álmatlanságtól. Egy teszt, melyet évekkel korábban azért fejlesztettek ki, hogy juhok vérében ki lehessen mutatni vele a priont, hatékonynak bizonyult, és már a tünetek jelentkezése előtt viszonylag pontosan jelezte a VFI-t. Akkor már egyre több pozitív eredményt kaptak.

Stanton dühös volt magára, amiért csak ilyen későn ismerte fel a prion fertőző voltát, és aggódott, hogy hamarosan ő is az áldozatok között lehet majd. A saját teszteredményei még nem készültek el, és lehetősége sem volt, hogy aludni próbáljon. Engedélyt kapott a munka folytatására, amíg biztos nem lesz az eredményben, feltéve, ha állandóan védőruhát visel a biológiai fertőzés ellen.

Kétségbeesett emberek tömegei álltak a Presbiteriánus Kórház sürgősségi osztályának bejáratánál, amikor kényelmetlen, meleg és idomtalan sárga védőöltözetében visszatért. Több mint száz lehetséges áldozatot azonosítottak már a tünetek alapján, és a CDC sajtótájékoztatója után a Cavanagh által előre jelzett pánik is kitört. Az esetek nagy részében három amerikai felnőttből egy álmatlanságban szenved, ezért pánikba esett Los Angelesiek ezrei árasztották el a város összes kórházát, mivel meg voltak győződve arról, hogy betegek.

– Elnézést a várakoztatásért – mondta a CDC egyik alkalmazottja a sürgősségi folyosón lévő nyolcvan, elsődlegesen gyanúsítható bacilushordozónak. – Az orvosok mindent megtesznek, és hamarosan készen lesznek a vérvizsgálattal. Addig is tartsák magukon a szemvédőt és a maszkot, és ne nyúljanak a szemükhöz!

Stanton átment a sürgősségi osztály előterén, és megpróbált nem gondolni rá, hogy ő, Thane és Chel Manu közelebbi kapcsolatba került a betegséggel, mint az ott várakozók közül bárki.

– Szinte sosem tudok aludni – szólalt meg hangosan egy idős férfi. – Miből fogják megállapítani, hogy megkaptam-e?

– Ne feledjék, hogy mindent el kell mondaniuk az orvosoknak azzal kapcsolatban, hogy általában mennyit alszanak – figyelmeztette az embereket a CDC dolgozója. – És bármi mást, ami még fontos lehet.

– Ez itt a fertőzés táptalaja – állapította meg egy latin-amerikai nő, kisbabával a karján. – Ha eddig nem voltunk betegek, most azok leszünk.

– Tartsák szorosan magukon a szemvédőt! – szólt oda hozzájuk a CDC embere –, és ne nyúljanak a szemükhöz! Akkor biztonságban lesznek.

A szemvédők alapvetően fontos szerepet kaptak a járvány megfékezésére tett erőfeszítésben. A CDC ösztönözte az embereket arra, hogy maszkot is viseljenek. Stanton azonban úgy gondolta, hogy a szemvédők, a maszkok és az emberek tájékoztatása korántsem elegendő. E-mail üzenetet küldött a CDC minden részlegébe, hogy semmit ne titkoljanak el a nagyközönség elől, alkalmazzák a negyvennyolc órás belső elkülönítés gyakorlatát, valamint hogy tegyék kötelezővé a szemvédőt Los Angeles iskoláiban, amíg nem tudják megfékezni a fertőzés terjedését.

Lement a CDC sietve, az épület végében felállított irányító központjába. Minden falon az Egészségügyi Minisztérium utasításai fedték a kopott festést. A tanácskozóteremben harmincnál is többen voltak; a járványok terjedését vizsgáló hivatal, az EIS emberei, szervezők, és a CDC ápolói. Mindenki maszkot és szemvédőt viselt. Stanton volt az egyedüli, akin biológiai védőruha volt, és mindenki őt figyelte, mivel tudták, hogy az öltözék mit jelenthet.

A helyiség közepén lévő asztalt a legmagasabb beosztású orvosok ülték körbe. A tanácskozást a CDC igazgatóhelyettese, Cavanagh vezette. Hosszú, fehér haját hátul összefogta, és a szemvédője mögött élénken csillogott a kék tekintete. A CDC-nél eltöltött több mint harminc év szolgálat ellenére a homlokán még mindig sima volt a bőr. Stanton időnként arra gondolt, hogy a nő egyszerűen megtiltotta a bőrének a ráncosodást.

– Még kétszázezer szemvédő érkezik reggelre – mondta Cavanagh. Stanton beszuszakolta magát a mellette lévő ülésbe, de a terjedelmes ruhában végzett mutatvány szinte komikus volt. – Teherautón és repülőgépen hozzák őket különböző helyekről.

– És még ötvenezret kaphatunk holnapután – szót közbe valaki hátulról.

– Négymillióra lesz szükségünk – mondta Stanton a sisakjában lévő kis mikrofonba, szinte azonnal.

– Nos, kétszázötvenezer van most – szólalt meg Cavanagh. – Ennyinek elégnek kell lennie. Egyértelmű, hogy először az egészségügyben dolgozókat kell ellátni vele. Utána azokat, akik kapcsolatba kerültek bármelyik fertőzöttel, a többi pedig megy az elosztó központokba, ahol érkezési sorrendben kapják meg őket az emberek. Nem szabad pánikot keltenünk, nehogy tömegesen távozzon a lakosság. Akkor a fertőzés futótűzként terjedne szét az egész országban.

Stanton újra megszólalt.

– Karantén lehetőségét is meg kell fontolnunk.

– Mit gondol, mivel töltjük mi itt az időt? – vágott közbe Katherine Leeds a vírusok részlegétől. Leeds apró termetű nő volt, de kemény. Stantonnak az évek során már több heves nézeteltérése támadt vele.

– Van karantén, és más kórházakban is kialakítjuk őket.

– Nem a kórházakra gondolok – mondta Stanton. Végignézett a csoport tagjain. – Az egész városra.

A helyiségben mindenütt izgatott suttogást lehetett hallani.

– El tudja képzelni, hogy mit tesz majd tízmillió ember, ha a vezetőség bejelenti, hogy nem hagyhatják el a várost? – kérdezte Leeds. – Nem véletlen, hogy ilyesmire eddig még sohasem került sor.

– Holnap már ezerre rúghat az esetek száma – mondta Stanton rendíthetetlenül. – Egy nappal később pedig ötezer. Az emberek menekülni kezdenek a városból, és néhányan közülük már betegen. Ha nem akadályozzuk meg a tömeges távozást Los Angelesből, a VFI a hét végére az ország minden városában ott lesz.

– Még ha meg is lehetne valósítani a javaslatot – mondta Leeds –, bizonyára alkotmányellenes volna.

– Olyan betegségről beszélünk, amely úgy terjed, mint a nátha – jegyezte meg Stanton –, de halálos, mint az Ebola, és nem lehet megszabadulni tőle. Nem pusztul el, mint a baktériumok, és nem pusztítható el, mint egy vírus.

Miközben a legtöbb kórokozó huszonnégy óra vagy kevesebb idő után már nem terjed tovább a „fertőzéshordozókon” – kemény és puha felületeken –, a prion határtalan ideig fertőző maradhat, és nincs ismert módszer a felületek fertőtlenítésére. Aznap reggel ugyanaz az ELISA-teszt, amellyel Stanton és Davies nem talált priont a Havermore Farms telephelyén, már teljesen más eredményt adott a repülőtéren lévő repülőgépeken, Volcy kórházi szobájában és Gutierrez házában. Prion volt a kilincseken és a bútorokon. A repülőgépeken, amelyeket Zarrow vezetett az elmúlt héten, a pilótafülke kapcsolóin, az üléspárnákon és a biztonsági övék csatjain is mindenütt priont lehetett találni.

– A Los Angelesben felszálló bármelyik repülőgépen lehetnek utasok, akik világszerte terjesztik a kórt – jegyezte meg Stanton.

– És mi a helyzet a városból kivezető autópályákkal? – kérdezte az egyik orvos. – Azokat is le akarja zárni?

Stanton a vastag védőöltözetén át minden hangot nagyon távolról érkezőnek érzékelt a helyiségben. Csak elképzelni tudta, hogy a sisakon keresztül az ő hangja sem lehet kifejezetten parancsoló.

– Le kell állítanunk a közlekedést. A polgárőrséget és a hadsereget is bevetjük, ha kell. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de ha nem intézkedünk gyorsan és határozottan, nagyon sokba fog kerülni.

– Zavargások és tüntetések lesznek mindenfelé – mondta Leeds. – Napokon belül úgy fog kinézni a város, mint Port-au-Prince.

– Meg kell értetni az emberekkel, hogy elővigyázatossági intézkedésről van szó, és szabadon utazhatnak, mihelyt meg tudjuk fékezni a betegség terjedését.

– Nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy mit mondunk az embereknek – vágott közbe Cavanagh –, mert tömeges pánik törhet ki. Óriási a felelősség, de azt sem engedhetjük, hogy Amerika minden városában csoportosan jelenjenek meg az esetek. – Felállt. – A karantén az utolsó lehetőség, de semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Az irányító központban mindenki megrökönyödve hallotta, hogy a nő egyetért Stantonnal. Maga Stanton is meglepődött – annak ellenére, hogy Cavanagh már régóta a kedvence volt a CDC-nél, csak nagyon ritkán hozott meg drasztikus intézkedéseket ilyen gyorsan. Nyilvánvalóan megértette, hogy mivel állnak szemben.

Ahogy az ülés véget ért, Stanton megvárta, hogy a részlegek vezetőinek eligazítása is befejeződjön. Egy nagy tábla előtt állt, amelyen pókhálószerű ábra szemléltette a tüneteket mutató páciensek közötti kapcsolatot; Volcy neve volt a pókháló közepén. Volcy, Gutierrez és Zarrow neve körül piros karika jelezte, hogy ők már meghaltak. A többi százhuszonnégy név négy koncentrikus kör mentén helyezkedett el.

Cavanagh közeledett, és Stanton megismételte a kérést.

– Most kell megtennünk, Emily. Különben mindenütt elterjed.

– Hallottam, hogy mit mondtál, Gabe.

– Remek – felelte a férfi. – Akkor, ha ezt tisztáztuk, hogyan látunk neki a helyzet kezelésének? Miután elrendeltük a karantént, ezzel kell elsődlegesen foglalkoznunk.

Kiléptek a helyiségből, és megálltak a berácsozott ajándéküzlet előtti folyosón. Stanton az üveg mögött jól látta a csokoládéval, rágógumival és müzlis szeletekkel teli dobozokat a polcon, és a héliummal töltött léggömböket, amelyekből a gáz egy része már kiszivárgott.

– Mióta próbálod megtalálni a prion betegség gyógymódját? – kérdezte Cavanagh.

– Vannak eredményeink.

– Eddig hány pácienst sikerült meggyógyítani?

– Fent emberek haldokolnak, Emily.

– Gabe, arról győzködsz, hogy az egész átkozott városra ki kell terjesztenünk a karantént. Ne próbálj velem is álszentként viselkedni!

– A kór terjedésének megállítása alapvetően fontos – válaszolta a férfi. – De a kezelés lehetőségeit is meg kell vizsgálnunk, és ehhez az FDA-nek fel kell függesztenie a kísérletekre vonatkozó szabályait. Most azonnal teszteket kell végeznünk a pácienseken.

– A pentozánról és a kvinakrinról beszélsz? Mindenkinél jobban tudod, hogy milyen problémák vannak velük.

A kvinakrint korábban használták a prionbetegség kezelésére, és kiderült róla, hogy csak igen kevés haszna van. A pentozán helyzete azonban más: bükkfakéregből vonják ki, és Stanton valamikor ehhez fűzte a legtöbb reményt. A szer sajnos nem jutott át azon a korláton az emberi vér és az agy között, amely a neuronokat a veszélyes vegyi anyagoktól védi. Stanton és csapata mindent kipróbált, a pentozán fizikai formájának megváltoztatásától kezdve egészen addig, hogy sönt segítségével vigyék be, ám semmilyen módot nem találtak az agyba történő biztonságos bejuttatásra.

– A kvinakrin reménytelen – állapította meg Stanton. – És a pentozánnal is megvannak a korábbi problémáink.

– Akkor most miről beszélünk egyáltalán? – kérdezte Cavanagh.

– Hozzáfoghatnánk megtisztítani az antitesteket.

– A bírósági ügyed óta Kanuth igazgató hallani sem akar az antitestekről. Ráadásul fogalmad sincs, hogy van-e bármilyen hatásuk az élő szervezetben, és nem fogjuk tengerimalacként használni a VFI fertőzöttjeit.

– Ezek tehát a kilátások a már beteg emberek számára? – kérdezte Stanton. – Ezt fogjuk mondani nekik és a családtagjaiknak?

– Ne leckéztess! – szólt rá Cavanagh. – Ott voltam az első HIV-fertőzések megjelenésénél, amikor megpróbáltuk bezárni a fürdőket. A kutatók már az első pillanattól fogva jajveszékeltek, hogy több pénzt és erőforrást kell a gyógyítás lehetőségének vizsgálatára fordítani; ezért még éppen hogy meg tudjuk akadályozni a tömeges elterjedést, de többen megfertőződtek. És mennyi időbe telt, amíg találtak valamit a HÍV kezelésére? Tizenöt évbe.

Stanton nem szólt semmit.

– Az elsődleges feladatunk a fertőzés terjedésének a megakadályozása – folytatta Cavanagh. – Neked a lakosságot kell tájékoztatnod a kór terjedésének a lehetséges megakadályozásáról, és valahogyan rá kell jönnöd, hogyan lehet elpusztítani a prionokat a testen kívül. Ha majd az esetek száma stabilizálódik, akkor beszélhetünk a gyógyításról. Érted?

Főnöke tekintetéből Stanton megérezte, hogy a nőt pillanatnyilag lehetetlen volna bármi másról meggyőzni.

– Értem – felelte.

Amikor Cavanagh újra megszólalt, a hangja nyugodt volt.

– Van még bármi más javaslatod Gabe, amiről jó lenne tudnom?

– El kell küldenünk Guatemalába egy csapatot. Az Ebola és a hantavírus esetében napokon belül Afrikában voltak a szakemberek, hogy megszüntessék a terjedését. Itt elrendelhetjük a karantént, de semmi haszna, ha nem zárjuk le az eredeti forrást. Onnan támad a kór az egész világra.

– A guatemalaiak aligha kívánnak az országukba olyan amerikaiakat, akik már esetleg fertőzöttek. Nem fognak átengedni minket a határon. És hibáztatni sem tudom őket ezért, mivel még semmilyen meggyőző bizonyíték nincs a birtokunkban, hogy a kór onnan származik.

– Azt sem tudjuk, hogy mivel állunk szemben, Emily. Gondolj Marburgra! Fogalmunk sem volt, hogyan lehet megállítani a vírust, amíg meg nem találtuk a forrást. Mi lenne, ha pontosan meghatároznánk, hogy honnan indult el Volcy? Ha megtalálnánk a romokat, ahol az éjszakát töltötte? Akkor beengednének egy szakértői csoportot?

– Fogalmam sincs.

Hátul megszólalt egy hang.

– Cavanagh igazgatóhelyettes?

Megfordultak, és egy simaképű hivatalnok állt mögöttük, BIZALMAS feliratú mappával a kezében.

Az első páciensek vérmintáinak eredményei voltak benne.

Cavanagh megragadta a mappát.

– Hány pozitívat találtak? – kérdezte.

– Közel kétszázat – felelte a hivatalnok.

Kétszáz VFI-fertőzött. Több, mint amennyit kergemarhakórral valaha is diagnosztizáltak, miközben mindössze negyvennyolc órája tudnak a VFI-ról.

Cavanagh Stantonra pillantott, és gyorsan az utolsó oldalakra lapozott, az abc vége felé. Stanton azonnal rájött, hogy az ő nevét keresi.