EPILÓGUS

13. 0. 0. 9. 3

Világszerte milliók számára véget ért az élet az általuk ismert formában. Az élők emlékezete szerint a fejlődés iránya a műszaki újítások, az urbanizáció és a különböző rendszerek összekapcsolása felé mutat. A 2012 előtti években – az emberi történelem során először – az emberek többsége városban élt, és az előrejelzések szerint 2050-re az arány a kétharmadot is meghaladja.

A Visszaszámlálás ciklusának vége mindent megváltoztatott. A világ néhány metropoliszára lecsapott a Thane-kór, és nem lehetett tudni, hogy újra biztonságosak lesznek-e valaha. Mivel még mindig semmivel nem lehetett elpusztítani a proteint, naponta kellett karantén alá vonni a fertőzés új helyeit, ahogy felfedezték a kórt. Amerikától Ázsiáig mindennaposakká váltak a fertőtlenítő eszközök és takarítócsoportok az áruházakban, éttermekben, iskolákban, hivatalokban és a tömegközlekedési eszközökön. Együtt kellett élni velük vagy el kellett menekülni máshová.

A fertőzés heteken belül tömeges kivándorlást indított el a világ legnagyobb lakott településeiről. Néhány gazdasági felmérés adataiból arra lehetett következtetni, hogy New York, San Francisco, Fokváros, London, Atlanta és Sanghaj lakosságának negyede három éven belül elköltözhet. Az útra kelők a nagyvárosok környékén lévő településekre mentek vagy vidékre, ahol önfenntartó mezőgazdasági közösségeket alapítottak.

Los Angeles külön kategóriának számított. A Thane-kór a városban és környékén minden lakost érintett. Sokan el sem tudták képzelni, hogy ott maradhatnak, még akkor sem, ha biztonságos lenne.

A világ leghíresebb orvosa sem ment vissza. A vezetése alatt álló nemzetközi tudóscsoporttal Stanton olyan sátorban lakott, amelyet a guatemalai Egészségügyi Szolgálat állított fel Kanuataba romjai között. Egy nappal azután hogy a sírkamrában vett mintákkal kiért a dzsungelból, és a dzsippel kétórai út eredményeként eljutott egy működő telefonhoz, Stanton visszatért a guatemalai Egészségügyi Minisztérium embereivel. Azóta nem hagyta el az őserdőt.

A király sírkamráját körbevevő fákból Stanton és az orvosok csoportja olyan anyagot nyert ki, amely megakadályozhatja a Thane-kór kifejlődését, ha a fertőzés után három napon belül beveszik. Kanuataba ősi lakosai olyan sokat használtak a bükkből, hogy a növényfaj szinte kipusztult. Mikor azonban elhagyták a várost, a fák újra megjelentek, teljes pompájukban.

Továbbra is kérdéses volt, hogy miért pont a sírkamra körül csoportosulnak. A fajok időnként együtt fejlődnek ki, még azok is, amelyek egymás teljes ellentétei. A mikrobák erősebbek lettek az antibiotikumokkal való reakció hatására. Generációk százai során az egerek ügyesebben tudtak elmenekülni a ragadozóik elől, és a kígyók is sikeresebben vadásztak zsákmányukra. Néhány tudós vitákat folytatott, hogy vajon a prion és a fák együtt fejlődtek-e évszázadokon keresztül, egymást erősítve a mutációval egész addig, amíg Volcy ki nem nyitotta a sírkamrát. A tömegtájékoztatás szakemberei előszeretettel használták az evolúciós fegyverkezési verseny kifejezést.

A Hívők természetesen mindezt sorsnak nevezték.

Miután Stanton sikeresen meggyőzte a tudományos világot, hogy minek is kellene valójában nevezni az FVI-t, felhagyott a további lehetséges nevek emlegetésével.

Június végén, egy különösen kimerítő nap során tört spanyolsággal utasításokat adott a főleg guatemalai orvosokból álló csoportjának, és a lakósátor felé indult. A ruhája nedves volt az esőtől és a bakancsára sár tapadt, ahogy az ikertemplomok és Imix Jaguár palotájának az árnyékában caplatott. Az őserdőben az élet nehéz volt, és hiányzott neki az óceán, de már kezdett hozzászokni a meleghez és a nedvességhez, és egy hosszú munkanap után szívesen megivott a romok között egy hideg sört.

Stanton a sátor előterébe ment, száraz ruhát öltött, felbontott egy üveg Cerveza Solt, elővette a laptopot, és rácsatlakozott a műholdas Internetre. Több száz e-mail üzenetet kapott. A Rém is küldött frissítést: amíg a mutatványos helyiségét újra meg tudja nyitni, addig a kétfejű állatok sereglete, melyet a Felvillanyozott Hölgy segítségével a sétány minden zugából össze tudott szedni, Stanton lakásában marad.

Ahogy az üzeneteket nézegette, Stanton megtalálta a legújabbat Ninától – fénykép volt Dogmáról a Plan A fedélzetén, valahol a Mexikói-öbölben. A nőt is megrohanták az interjút kérők, valahányszor partra szállt. Csak nevetett, hogy más dolga is van, minthogy a volt férjét a figyelem középpontjába állítsa. Hetente fényképet küldött, hogy hol jár éppen a kutyával.

– Megint a számítógép előtt ülsz? Nem hallottad? A technológiának befellegzett. Zéró időhullám és más ilyenek.

Stanton a hamisítatlan brit kiejtést hallva megfordult. Alan Davies éppen az anorákját vette le. Olyan óvatosan tette le egy székre, mintha az a ruhadarab lenne, amelyet Stanley viselt, amikor megtalálta Livingstone-t. Fehér inge nedves volt az izzadságtól, haja zilált. Az angol nem túl jól viselte a nedvességet, és erre naponta emlékeztette Stantont.

– El nem tudom hinni, hogy ezt a löttyöt iszod sör helyett – jegyezte meg Davies, és helyet foglalt. – Mit meg nem adnék egy korsó Adnams Broadside-ért.

– London mindössze ötvennégy óra autóút a dzsungelen át, és utána már csak négy repülőgépre kell felszállni.

– Egy napig sem bírnád itt ki nélkülem.

Ahogy Davies felbontott egy üveg bort, és töltött magának, Stanton gyorsan választ küldött Ninának, majd átnézte a hírek honlapját. Mindennap – már hat hónapja – ugyanazokat a történeteket ismétlik, mindössze apró részletek változnak, és alig van valami érdekes. De ahogy a Los Angeles Times internetes oldalát megnyitotta, kifejezetten megdöbbent.

– Te jó ég!

– Mi van? – kérdezte Davies.

Stanton rákattintott a nyomtatás ikonjára a képernyőn, felállt, és felvette a kinyomtatott újsághírt.

– Láttad?

Davies átfutotta.

– Tud róla?

A guatemalaiak bulldózerrel csapást vágtak a jelentősebb utakhoz, hogy teherautóval be és ki tudják vinni a szükséges dolgokat. Az Egészségügyi Minisztérium egyik Land Roverjével Stanton elérte a bejárót, amelyet az egész Kanuatabára felügyelő biztonsági részleg őrzött. Miután átengedték, vándorcirkuszra emlékeztető területen találta magát a város mellett.

Emberek százai éltek ott sátorban, kisteherautókban és lakókocsikban, rögtön a település határa mögött. Kezdetben sikerült titokban tartaniuk Kanuataba helyét, de már megint több tucatnyi új autó parkolt az út mellett, és helikopterek köröztek folytonosan felettük, hogy légi felvételeket készítsenek a városról, és a világ minden részébe továbbítsák őket. És nemcsak újságírók jöttek; a terület egyfajta vallási tábor lett a 2012 utáni időszakban. Bár a Hívők nem juthattak be a romok közé, Kanuataba lassan a Mekkájuk lett.

Stanton elhaladt a sátrak tengere mellett, ahol színre, korra és nemzetiségre való tekintet nélkül éltek most együtt nők, férfiak és gyerekek, akiket a különös hitük kapcsolt össze. A tény, hogy a világ mégsem semmisült meg, semmit nem ártott az ügyüknek.

Valójában, a 12.21-hez vezető események láncolata és a gyógyszer itteni felfedezése teljes lelkesedést váltott ki minden maja dolog iránt. Észak- és Dél-Amerikában az emberek több mint harmada állította, hogy hitük szerint a prionbetegség nem véletlenül tört ki a naptári ciklus végén. Los Angelesben ezrek jelentek meg a Fraternidad összejövetelein, ugyanakkor a vegetarianizmus, a Luddizmus és a „spirituális majaság” egyre több követőt vonzott, főként azokban a közösségekben, ahová a városlakók menekültek. Érvelésük szerint a prionok – a VFI-tól kezdve a kergemarhakórig – azért jelentek meg, mert az ember a természet törvényei ellenére avatkozott be az élet folyásába.

Két óra múlva Stanton már Kiaqixben volt. Mivel a falu nagy része elpusztult, ráadásul erősen kapcsolódott a kór kitöréséhez és a legelső pácienshez, csak kevesen éreztek kedvet az úthoz. Társadalmi szervezetek és a járvány elől elmenekült falusiak lelkes csoportja végezte az újjáépítést a világ minden részéről érkező adományok segítségével. De, mint a dzsungelben minden, ez a munka is lassú és keserves volt.

A Los Angeles-i kórházakhoz hasonlóan a régi orvosi rendelőt is lebontotta egy csapat, melyet az Egyesült Államokból küldtek, és egy ideiglenes újat építettek a helyén. Stanton leállította a Land Rovert, és bement. Integetett a már ismerős arcokat látva. Néhányan a Fraternidad tagjai voltak, akik önként jöttek, hogy segítsenek az újjáépítésben. Már körülbelül négyszázan lakhattak a faluban, és mindenki szerepet vállalt az újjáépítésben.

A rendelő hátsó részén, a gyermekrészlegen Stanton Initiával találkozott, aki a kór kitörésekor elárvult babákkal törődött. A legtöbben függőágyban feküdtek, néhányan pedig apró, fadarabokból és szalmából eszkábált gyermekágyban.

– Jasmächá, Initia – mondta Stanton.

– Szervusz, Gabe – felelte a nő.

Stanton gyorsan megvizsgálta a babák szemét. A legkisebbek is már hathónaposak voltak, vagyis a szemidegük hamarosan teljesen kifejlődik, ezért figyelmesen ellenőrizte őket, mutatják-e a Thane-kór bármi jelét.

– Üdvözöljük újra minálunk, doktor úr.

Stanton megfordult. Ha’ana Manu állt a bejáratnál, kezében egy nyolchónapos baba, akit Rolandónak neveztek el, és aki éppen hangosan sírt.

– Sosem fog Gabe-nek szólítani?

– Azért tanult négy évig az orvosi egyetemen, hogy ne doktornak hívjuk?

Chel egy új épület váza alatt guggolt a keleti falurészben a Fraternidad négy másik tagjával együtt, és éppen egy újabb fagerendát akartak felállítani. Mielőtt azonban számolni kezdhetett volna, nyöszörgésre figyelt fel.

– Várjatok! – szólt oda a többieknek. Odasietett egy kis mózeskosárhoz, amelyet egy közeli cédrusfa árnyékában hagyott. Volcy lánya, a már majdnem héthónapos Sama feküdt benne nyitott szemmel, és teljesen ébren.

– Chel, nézd, ki van itt.

Megfordult, és az anyját pillantotta meg Gabe társaságában.

Ha’ana heteken keresztül tagadta, hogy ő írta a börtönből küldött leveleket, vagy hogy bármi forradalmi tevékenységet végzett volna. Még most is ragaszkodott a történethez, hogy a leveleket ő és Chel apja együtt írták. Chel határozott győzelemnek érezte, amikor sikerült meggyőznie Ha’anát, hogy több mint harminc év után végre menjen el Kiaqixbe. Ha’ana váltig állította, hogy hamarosan visszatér Amerikába, és panaszkodott, mert nincs tévé vagy megfelelő tűzhely. Chel azonban tudta, hogy az anyja addig marad, ameddig ő.

Stanton odament, és megcsókolta Chelt. Január óta keresték az alkalmat, hogy hetente egyszer vagy kétszer találkozhassanak, és nem sok időbe telt, hogy a közös jövőjükről kezdjenek beszélni. Az intézményük minden mulasztás vádját ejtette velük kapcsolatban, mindkettőjüket konferenciák vezérszónoki szerepére kérték világszerte, és számos egyetemen kínáltak nekik tanári állást.

A hír, hogy maguk mentek el Guatemalába és megtalálták a Thane-kór gyógyszerét, felrázta a CDC-t; Kanuth igazgató lemondott. Cavanagh volt a poszt várományosa, de az a hír járta, hogy az elnök Stantonnak akarja felkínálni. Ő azonban nem fogadná el, és Chel tudta, hogy főként miatta nem. Jó darabig nem mozdul Guatemalából, és ha végül visszatérnek az Egyesült Államokba, együtt mennek majd.

Stanton benyúlt a mózeskosárba és odanyújtotta Samának az egyik ujját, amitől a kislány felvidult. Chel szinte le sem vette róla a szemét. Stantonnal együtt sok éjszakát töltött a fából és szalmából épített házában, tortillából készült péppel etették a babát a tűzhely mellett, amíg el nem aludt, utána pedig maximálisan kihasználták a lehetőséget, hogy csak kettesben voltak.

– Azt hittem, hogy nem jössz vissza a jövő hétig – mondta Chel. – Minden rendben van?

Stanton elővette a zsebéből a kinyomtatott újsághírt, és odaadta.

A 2012-es csoport újra hallat magáról

2013. június 22. szombat, 9:52

Az FBI megerősítette, hogy a levelet, amelyet a Los Angeles Times kapott két napja, Guatemala déli hegyvidékéről küldték. Nagy valószínűséggel annak a 2012-es szektának az egyik tagja írta, amelyet korábban Colton Shetter vezetett, és akinek a halálát a guatemalai rendőrség is igazolta.

A négyoldalas levél szerint Shettert vallatták és kitagadták az általa alapított csoportból, mert 2012 decemberében meggyilkolta Rolando Chacon kutatót, amikor rajtaütött a Getty Múzeumon. Feltételezhető, hogy a vallatás után Shetter nyers erő alkalmazásával próbálta megtartani hatalmát, és életét vesztette a csoport más tagjaival vívott harcban. A levélben közölt részletek alapján a guatemalai hatóságok megtalálták Shetter holttestét, melyet az Izabal-tó, az egyik legnagyobb guatemalai tó mellett földeltek el. Egyfajta rituális, az ősi majákéra emlékeztető szertartásként a férfi szívét és más belső szerveit kivágták a testéből.

A 2012-esek immár hírhedtté vált csoportjának hollétéről továbbra sem tudni semmit, de a levélből arra lehet következtetni, hogy a vezetőjük Dr. Victor Granning. Az is kiderül még belőle, hogy Granning vissza kívánja juttatni az „Emberevéses kódexet” Kiaqixbe, egy guatemalai faluba, nem messze Kanuataba romjaitól, ahol a szakértők szerint a könyvet írták. Granning úgy véli, hogy ha a kódexet a keletkezésének helyéhez közel állítják ki, azzal a Thane-kór által sújtott indigenákat támogathatják, mivel a környéken fellendül az idegenforgalom.

A levél arról is beszámol még, hogy Dr. Granning fontos, új felfedezést tett a kódex tartalmát illetően, és azért is szeretné, hogy „Új Hívők milliói” láthassák. Az UCLA Egyetem korábbi professzora és sokak bálványa, akit még mindig keresnek a hatóságok a rajtaütésben játszott szerepe miatt, azt állítja, hogy hibát talált a Visszaszámlálás végével kapcsolatos, korábbi számításokban. Most azt gondolja, hogy a naptár tizenharmadik ciklusa 2020. november 28-án ér véget.

Chel abbahagyta az olvasást. Valahol, a dzsungel távoli részében Victor orvosolni próbálja az elkövetett hibát. Nincs ott a Hívők között, de mégis egyfajta mitikus személlyé vált számukra. Sokan próféciának tekintik a városi életet és a műszaki haladást elítélő írásait.

– Visszaadja neked a kódexet – mondta Stanton.

A történtekre nem lehetett könnyen választ találni – főként arra nem, hogy miképp jutott Chelhez népe öröksége. Akármilyen utólagos számításokat is végzett Victor, ki állíthatná, hogy a 2012-vel kapcsolatos előrejelzései közül nem teljesült már néhány, és most nem abban a világban élnek, amelyről a férfi álmodott?

Sama kuncogni kezdett, és Chel nem keresett mást, csak a kislány tekintetét.

Victor világa már nem számított.

Azok az emberek vették körül, akiket szeret. Otthon volt.

Odaadta az írást az anyjának. Ha’ana futólag rápillantott, és összegyűrte.

– Gyere a nagyihoz, cseppség – mondta, és kivette Samát a mózeskosárból. – Most fontosabb dolgokkal kell foglalkoznunk, igaz?