NÉZŐPONT

Te jó ég, professzor, maga jól elszúrta ezt a kísérletet!

 Nem szobában ébredt, hanem a világegyetemben. Először nem ismert fel semmit, még önnön hatalmas testét sem. Mivel már nem férfi volt, a formák jelentése megváltozott: nem tudott különbséget tenni padló és mennyezet között.

 Tulajdonképpen el volt erre készülve, ám a dolog mégsem a várakozásainak megfelelően történt. Kétséget kizáróan súlyos, alapvető hibát követett el, amit, szerencséjére, a következő alkalommal könnyen kijavíthat.

 Szédelegve kóválygott a szobában: megtalálta a nyúl itatótálját, vizet ivott, és megkóstolta az eledelét is, majd odament a testhez, mely korábban a sajátja volt, és fél szemmel belesandított az orrlikába, ahol a szőrszálak az alig érzékelhető lélegzés ütemére lebegtek.

 Sejtelme sem volt, mennyi idő múltán hallotta meg a hangokat. A szobába kábelen érkezett a hang, lassú, hömpölygő áradással, és száradó törlőruhák módjára szálldosott a levegőben.

– Elméletileg, ha az agy él, de nem működik, a tudat máshol talál magának helyet.

– Rendben van, de hol?

– Hiszen épp ezt akarta megtudni. Először kutyán végezte el a kísérletet: egy Faraday-kalitkában hagyta egy békával.

– Milyen mulatságos párosítás! De miért épp Faraday-kalitkában?

– Azt remélte, így korlátozni tudja a tudat vándorlását, mégpedig épp a kalitkában lévő állatra, így akarta elejét venni, hogy a tudat Isten tudja hova vándoroljon.

– Értem. És mi történt?

– A béka egy darabig nem mozdult. Majd odaugrott a kutya táljához, és megpróbálta megenni az eledelét.

 Ez a hang Mathewsé, az asszisztenséé, a másik ellenben ismeretlen. A hatalmas térben újra meglelte a nyúl etetőtálját, és a pásztázó kamera színe előtt megközelítette. Észre kell venniük! Ám a beszélgetés tovább folytatódott.

– És ez után döntött úgy, hogy önmagán is kipróbálja?

– Igen, mert éppen ez a lényege: hogy a világot egy más állat érzékelőrendszerén keresztül láthassa. Ha sikerül, hatalmas áttörést jelent, olyan mérvűt, amelyet csak a metafizika területén véltünk megvalósíthatónak.

– De nem sikerült.

– Az még nem biztos.

– A nyúlnak valamint kezdenie kellene a betűtáblákkal, ugyebár?

– Ezt reméltük, ám ezer és egy oka lehet annak, miért nem teszi. Hamarosan amúgy is kiderül.

– Már ha vissza tud térni.

– Igen.

 E szavak hallatán fürgén a hatalmas, négyszögletes valamik felé iramodott, mert bizonyára ezek a betűtáblák, és előbb egyikhez, majd másikhoz nyomta az orrát. A rajtuk levő alakzatok értelmetlennek tetszettek, leginkább a szagukat érzékelte. No, de csak észreveszik a próbálkozását!

– Az évszakhoz képest meleg az idő.

– Valóban. Lassan ideje, hogy bemenjünk.

 A folyosó felől döngő léptek hallatszottak, a tolókocsi kerekének csikorgása. A padló magasságából egy sötét sáv húzódott felfelé, majd kiszélesedett. Ezután hatalmas, rövidülésben érzékelhető alakok kezdtek el mozogni körülötte.

– Ha kikapcsoljuk az áramot, visszatér az agykérgi működés?

– Igen.

Az egyik férfi lehajolt, hogy szemügyre vegye a nyulat.

– Maga szerint a prof benne van?

 A nyúl erre ugrott egyet, utána hirtelen mozdulatlanná dermedt.

 A férfi felé repült, kráterszerű arca előtt dongott. Itt vagyok! Nem a nyúl, hanem én!

– Várjon egy percet!

– Mi a baj?

– Mielőtt bármit tennénk, lecsapom ezt a pimasz legyet.

Segítség! De hisz ez én vagyok! Puff.

László Zsófia fordítása