I.

A hajósinasnak kimondhatatlan neve volt, de még a jelentését is nehéz volna bármelyik emberi nyelven visszaadni. A könnyebbség kedvéért hívjuk őt Tommy Loynak.

Kérem, vegyék figyelembe, hogy ezek a fogalmak csupán megközelítések. Tommy nem volt egészen hajósinas, de még az űrhajó sem volt pontosan űrhajó, mint ahogy a kapitánya sem volt pontosan kapitány. Ám ha Tommyt egy szeplős, morcos, rőt hajú, akaratos, csínytevő, utálatos kis mihasznának képzeljük el, a kapitányt pedig egy kérges, fontoskodó vénembernek, akkor meg fogják érteni kettőjük egymáshoz való viszonyát is.

Egy szó Tommyról meg fogja világítani, miért van szükség ezekre a megközelítésekre, és mit is keressünk mögötte. Emberi szemmel nézve Tommy egy zöldes kocsonyával töltött tojásnak látszanék. A benne lebegő sötétes vagy csillogó alakzatok Tommy idegközpontjai és emésztőszervei, míg a felületén elszórt csillagszerű és ovális jelek az érzékszervei és kapaszkodószerkezetei: a "kezei". A keskenyebb végén lévő nyílásból fénylő pára lövell ki: Tommy ennek a segítségével mozog. Tudomásul kell vennünk, hogy ha ahelyett, hogy "Tommy megebédelt", vagy "Tommy így szólt a kapitányhoz", leírnánk azt, ami valójában történt, eléggé bonyolult magyarázatokhoz kellene folyamodnunk.

Hasonlóképpen a "hajósinas" kifejezést is azért választottuk, mivel ennek a jelentése van a legközelebb a foglalkozásához. Egyes hivatások, mint például a hajózás, annyira sokrétűek és bonyolultak, hogy iskolában el sem lehet sajátítani: élni kell őket. A hajósinas is ilyesféle hivatásra készül, és tandíj gyanánt alantas, megalázó és jelentéktelen feladatok ellátásával fizet.

Tommy is ilyen hajósinas, és még egy dologban követi a régi tengerjáró hajókon szolgáló sihedereket; akik tudvalevően minden fenekelés után azzal voltak elfoglalva, hogy újabb csínyen vagy butaságon törjék a fejüket, hogy kiérdemeljék maguknak a következő náspángolást.

Tommy éppen egy ilyen büntetés elé nézett, és azon igyekezett, hogy késleltesse annak bekövetkezését. Azzal tisztában volt, hogy a végén úgysem kerülheti el, de azon volt, hogy minét később kerüljön rá a sor.

Éberen úszott a hajó számtalan folyosóinak egyikén, és figyelte, amint a fénylő folyosófalon fölbukkant egy sötét hullámalak, és sebesen megindult feléje. Tommy azon nyomban és ugyanabban az iramban távolodni kezdett tőle.

A hullám fölmorajlott:

– Tommy! Tommy Loy! Hol a csudában van ez a gazfickó?

A hullám hangtalanul dörmögve tovalibegett, és Tommy vele libegett. Előtte is volt egy hullám és az előtt is, végig a hajó összes folyosóin. A hullámok egyszerre csak visszafelé kezdtek mozogni. Tommynak alig volt ideje idomulni hozzájuk. A hullámok nem csupán a kapitány parancsait hordozták, hanem át is kutatták a tizenhat kilométeres hajó minden folyosóját és fülkéjét. A kapitány azonban addig nem láthatta Tommyt, amíg az a hullámok között tartózkodott.

A baj csak az volt, hogy Tommy nem folytathatta ezt vég nélkül, és a legénység más, alantas tagjai is a sarkában jártak. Sok időbe telt, mire sikerült végigfésülniök azt a rengeteg zegzugos folyosót, ám matematikai bizonyossággal előbb-utóbb elkapják a grabancát.

Tommy összerázkódott, és egyidejűleg megvonaglott a gyönyörűségtől. Az öreget egy különlegesen undorító bűzzel ébresztette föl; csak nemrég jött rá, hogy képes ilyesmit produkálni. A hatás leírhatatlan volt. Mivel a Tommy fajtájabeliek szagok útján érintkeznek egymással, ez olyan volt, mintha egy alvó ember füle mellett petárdát robbantottak volna.

A kereső hullámok rángatózásából ítélve, az öreg még mindig nem tudott úrrá lenni indulatán.

– Tommy! – dübörögték a hullámok. – Gyere elő, te mocsok, mert különben ezernyi bűzgolyóra zúzlak szét! A Spórára mondom, ha elkapom a grabancodat…

A folyosót ekkor egy másik keresztezte, és Tommy fölhasználta az alkalmat, és beiszkolt a keresztfolyosóba. A bűntett óta egyre kifelé igyekezett, tudván, hogy az üldözői is ugyanezt teszik. A hajó legvégén némi esélye lehet rá, hogy visszaosonhat a vadászok mellett – nem nagy esély, de ez is több a semminél.

A falhoz lapult. Ő volt a legkisebb az egész legénységben, kisebb volt a többi inasnál is, feleakkora sem volt, mint egy közlegény, ezért fennállt annak a lehetősége, hogy mihelyt megpillantja valamelyik üldözőjét, eliszkolhat, mielőtt még amaz észrevenné. Most egy rövid összekötő folyosóban találta magát, a kereső hullámok azonban folyton ott köröztek körülötte, és mielőtt még sikerült volna átsurrannia egy másik folyosóba, visszaindultak feléje. Tommy kitartóan figyelte a mozgásukat, miközben hallgatta a belőlük áradó szidalmakat. Kuncogott magában. Ha az öreg dühbe gurult, mindenkinek kijutott tőle. Azóta a hajó már bizonyára bűzlik az orrától a faráig.

A kapitány figyelme végül is ellankadt, és a hullámok tovahömpölyögtek a következő keresztfolyosóba. Tommy követte őket. Már nem volt messze a céljától: a folyosó végén földerengtek a csillagok.

A következő forduló után már ott is volt ezen a folyosón – és szinte a földbe gyökerezett a lába, s majdnem elkapták a grabancát, olyasmit pillantott meg a hajó félig áttetsző falán át. A csillagok ragyogó gombostűfejei helyett szinte lángolt az egész mindenség, ami csakis azt jelenthette, hogy egy csillagrendszeren haladnak át. Tommyval először esett ez meg életében, de persze a kapitány vagy a legtöbb közlegény számára ez egyáltalán nem újság. És dehogy volt eszükben szólni róla, gondolta Tommy sértődötten.

Most már örült, hogy azt a meglepetést a kapitány orra alá dörgölte! Mert ha nem, akkor most nincs itt, és ha nincs itt, akkor…

Egy hulladéktartály ugrált végig a folyosón az egyik kijárati nyílás felé. Tommy bevárta, s akkor körbefolyta, bár a tartály túl nagy volt számára, alig tudta magában tartani. De nem bánta, mert így túl fog járni a kapitány eszén.

A hajótest hermetikusan el van zárva, nem azért, hogy megtartsa a levegőt, ami csak véletlenül juthat be, hanem hogy elejét vegye a folyadék elillanásának. A fémeket és egyéb ásványi anyagokat lehet pótolni, a folyadékot meg mindazt, ami abban oldva van, rendes körülmények között semmiképpen sem.

Tommy a kijárati zárógyűrűhöz röppent a tartállyal, átpréselte vele magát, és azon nyomban szabadon engedte. Az a hajó központi magjától taszítva kisurrant az űrbe, és nyoma veszeti. Tommy megkapaszkodott a hajó külsejében, és lenyűgözve bámult körbe az elképesztő látványra.

Ott terpeszkedett az űr irdatlan fekete félgömbje – Tommy ege, az egyetlen, amit valaha is ismert. Telehintve a csillagok ismerős, ám mégis folyton változó ábráival. Már ezek önmagukban is csodának számítottak egy gyermek szemében, akinek nem állt másból a világegyeteme, mint csupa harmincméteres folyosókból és legfeljebb háromakkora szobákból. De Tommy alig figyelt rájuk. Jobbra lent, a hajó hosszú, enyhén domborodó oldalán visszaverődve, vakítóan ragyogott egy sárgásfehér fénykorona, hogy alig bírt beletekinteni. Egy csillag, az első, amelyet közelről megpillanthatott. Tőle balra észrevett egy parányi, tejszínű-kékes korongot, amely csakis egy bolygó lehetett.

Tommy fölkiáltott: gyönyörűséggel lengte körül a kiáltás enyhe, tompa illata. Figyelte, ahogy a ritkás, halványan derengő ködpamacs lustán tovalebeg tőle. Megrázkódott, és amennyire tőle telt, megvastagította a bőrét. Tudta, hogy nem maradhat sokáig; sokkal gyorsabban sugározta magából a hőt, mint amennyire képes volt magába inni azt a napból vagy a hajó testéből.

Mégsem akaródzott visszamennie, nemcsak azért, mert akkor elkapják és megbüntetik. Nem tudott elszakadni attól a nagy, ragyogó ékszertől ott az égen. Egy pillanatra arra gondolt, hogy valaha ő is felnő, saját hajója lesz, és akkor lát csillagot, amikor akar, mindez azonban valószerűtlenül messzinek tűnt neki. Nagy Spóra, erre még húszezer esztendeig várnia kell

Ötvenméternyire tőle egy hatalmas sötét folt – a hajó egyik látószerve – megduzzadt és elsötétült. Tommy érdeklődéssel fölpillantott. Nem látott semmit arrafelé, de úgy látszik, a kapitány észrevett valamit. Tommy percről percre jobban dideregve meresztette a szemét, és sok idő múlva egy új fénypontot pillantott meg. Az egyre növekedett, az egyik oldala elhomályosult, majd két összekapcsolt ponttá olvadt szét, az egyik kemény és fényes, a másik elmosódó.

Tommy hirtelen megértett mindent, és lenézve látta, hogy újabb jókora terület duzzad meg és emelkedik ki a hajón. Ez sápadt színben derengett a zöld felszín alatt, és sötét gyűrű övezte: egy polarizátor. Az a tárgy ott kint nyilván fémet tartalmaz, és a kapitány most idevonzza üzemanyagnak. Tommy abban reménykedett, hogy jókora darabra találtak; amióta csak az eszét tudja, szűkében vannak a fémnek.

Amikor újból fölpillantott, a tárgy már egész nagyra növekedett. Most már kivette, hogy a fényes fele kemény és sima, és visszatükrözi a közeli nap fényét. Az elmosódó részt nem tudta mire vélni. Olyan volt, mint egy matróz hangja az űr ellenében nézve vagy egy mozgó hajó ioncsóvája. De hát lehetséges volna, hogy a fém éljen?