XXXVI.

Tíz napja volt, hogy elmentem hazulról. Merle szülei határozottan kedves, türelmes emberek voltak, egy vén faházban laktak, egy csendes, árnyas utcában. Sírtak, amikor elmondtam nekik a történtekből annyit, amennyit szükségesnek tartottam. Azt mondták, boldogok, hogy visszakapták a lányukat, gondját fogják viselni, és komoly szemrehányásokat tesznek maguknak. Hagytam, hadd tegyék.

Mikor elmentem, Merle-en nagy kötény volt, és éppen tésztát gyúrt. Kijött az ajtóhoz, kezeit a kötényébe törülte, szájon csókolt, elsírta magát, és visszaszaladt a házba, otthagyván a kaput üres keretként mindaddig, amíg az anyja meg nem jelent benne, az arcán széles, meleg mosollyal, hogy búcsút intsen nekem.

Furcsa érzésem volt, mikor a ház eltűnt a szemem elől. Mintha egy verset, egy igen jó verset írtam volna, de elvesztettem, és nem fogok rá visszaemlékezni soha.

Hazaérkezve, felhívtam Breeze hadnagyot, és elmentem hozzá megkérdezni, hogyan áll a Phillips-ügy. Ügyesen megoldották, az észnek és a szerencsének azzal a sikerült keverékével, amire mindig szükség van. Mornyék végül egyáltalán nem fordultak a rendőrséghez, de valaki telefonált, és bejelentette, hogy Vannier házából lövés hallatszott, aztán gyorsan letette a kagylót. Az ujjlenyomat-szakértőnek nem nagyon tetszettek a pisztolyon található lenyomatok, ezért megvizsgálták, vannak-e a puskaportól származó salétromnyomok Vannier kezén. Mikor ilyet találtak, úgy döntöttek, hogy végül is öngyilkosság történt. Egy Lackey nevű hekus, aki a Központi Emberölési osztály részéről szállt ki, úgy gondolta, jobban megnézi a pisztolyt, és rájött, hogy ennek a leírását már körözték, és hogy egy ilyen pisztolyt kerestek a Phillips-gyilkossággal kapcsolatban. Hench azonosította, de ennél is lényegesebb, hogy hüvelykujjának egy fél lenyomatát megtalálták a ravasz oldalán, amelyről, miután rendszerint nem húzzák meg teljesen, a lenyomat nem törlődött le.

Mindennek birtokában és Vannier ujjainak tökéletesebb lenyomatával, mint amit én készíteni tudtam, újra elmentek Phillips lakására és Henchhez is. Megtalálták Vannier bal kezét Hench ágyán és egyik ujját a WC-lehúzó fogantyújának alsó részén, Phillips lakásában. Aztán végigjárták a környéket Vannier fényképével, és megbizonyosodtak róla, hogy kétszer látták őt az utcákon és legalább háromszor az egyik mellékutcában. Különös, de a házban senki sem látta, vagy nem vallotta be.

Már nem hiányzott más, csak az indíték. Teager lekötelező módon szállította ezt is azzal, hogy hagyta magát lefülelni Salt Lake Cityben, amikor éppen egy Brasher Doubloont próbált értékesíteni egy érmekereskedőnél, aki valódinak, de lopottnak tartotta azt. Szállodájában volt még egy tucat, és az egyikről kiderült, hogy valódi. Teager elmesélte nekik az egész történetet, és megmutatta a kis jelet, amit a valódi érme felismerhetősége céljából alkalmazott. Nem tudta, Vannier honnan szerezte, és erre sosem jöttek rá, mert elég sokat írtak róla az újságok ahhoz, hogy a tulajdonos jelentkezzék érte, ha ellopták tőle. De a tulajdonos soha nem jelentkezett. A rendőrség pedig többé nem törődött Vannier-val, miután meggyőződtek róla, hogy gyilkosságot követett el. Meghagyták az ő dolgát öngyilkosságnak, bár fennálltak bizonyos kétségek.

Egy idő múlva futni hagyták Teagert, mert úgy gondolták, a gyilkosságról nem tudott semmit, és nem volt ellene más vád, mint csalási kísérlet. Az aranyat legálisan szerezte be, és egy elavult New York állambeli érme hamisítása nem esik a szövetséges pénzhamisítási törvények alá. Utah állam nem kívánt ügyet csinálni belőle.

Hench vallomásának sosem hittek. Breeze azt mondta, csak arra használta, hogy nyomást gyakoroljon rám, ha továbbra is hallgatok. Tudta, hogy nem tudok nyugodtan maradni, ha bizonyítékom van, hogy Hench ártatlan. De ez mit sem használt Henchnek. Berakták az izzasztóba, és öt kocsmai fegyveres rablást akasztottak a nyakába neki és egy Gaetano Prisco nevű olasznak. Az egyik esetben valakit agyon is lőttek. Sosem tudtam meg, vajon Prisco rokona volt-e Palermónak, mindenesetre sosem kapták el.

– Tetszik? – kérdezte Breeze, mikor mindezt elmondta, vagy mindazt, ami addig történt.

– Két dolog nem világos – válaszoltam. – Miért szökött meg Teager, és miért lakott Phillips a Court Streeten álnév alatt?

– Teager azért szökött meg, mert a liftkezelő elmondta neki, hogy az öreg Morningstart meggyilkolták, és kelepcét szimatolt. Phillips azért használta az Anson nevet, mert hitelezői már a kocsija nyomában voltak, már csődben volt, és kezdett kétségbeesni. Ez magyarázza meg, hogyan keveredhetett egy ilyen rendes, fiatal gyerek, mint ő, olyan dologba, aminek az első perctől fogva gyanúsnak kellett lennie.

Bólintottam, és egyetértettem vele, így lehetett.

Breeze kikísért az ajtóig. Rátette kemény kezét a vállamra, és megszorította.

– Emlékszik arra a Cassidy-ügyre, amelyről Spanglernek meg nekem akkor este a lakásán pofázott?

– Igen.

– Maga azt mondta Spanglernek, hogy Cassidy-ügy nem is volt. Pedig volt – csak más néven. Kinyomoztam.

Levette a kezét a vállamról, kinyitotta az ajtót, és egyenesen belevigyorgott a szemembe.

– A Cassidy-ügyre való tekintettel – mondta –, és azért, amit miatta az kiváltott belőlem, néha futni hagyok egy-egy pasast, holott nem is egészen érdemli meg. Legalább valami keveset visszafizetek a mocskos milliókból a dolgozóknak – olyanoknak, mint én vagy maga. Legyen jó!

Éjszaka volt. Hazamentem, felvettem régi háziruhámat, felállítottam a sakkfigurákat, kevertem egy italt, és lejátszottam egy Capablanca-játszmát. Ötvenkilenc lépést tettem. Gyönyörű, hideg, lelkiismeretfurdalás-mentes sakk volt, csaknem hátborzongató a maga kezelhetetlenségében.

Amikor befejeztem, egy ideig hallgattam az éjszakát, és beszívtam illatát a nyitott ablakon. Aztán kivittem a poharamat a konyhába, kiöblítettem, megtöltöttem jeges vízzel, és a mosogató mellett állva szopogattam a vizet, és néztem az arcomat a tükörben.

– Te és Capablanca – mondtam.

Gy. Szentkláray Olga fordítása