XXIV.

 

 

Odalent kiszálltunk, végigballagtunk a keskeny folyosón és kiléptünk a fekete ajtón. A levegő csípős volt és hideg. Magasabban voltunk, mint a tenger felől sodródó ködös permet. Mélyeket lélegeztem.

A nagydarab még mindig a karomat szorongatta. Egy autó állt itt, sima, sötét szedán, civil rendszámmal.

A nagydarab kinyitotta az első ajtót, és bocsánatkérően megszólalt.

– Hát, biztosan nem felel meg a maga szintjének, pajtásom. De egy kis levegő majd helyrepofozza. Mit szólna hozzá? Igazán nem szeretnénk olyasmit tenni, amit rossz néven venne tőlünk, pajtásom.

– Hol van az indián?

Alig láthatóan megcsóválta a fejét, és belökött a kocsiba. Beszálltam az anyósülésre.

– Jajám, az indián – mondta. – Csak íjjal és nyílvesszővel lőheti le. Itt ez a törvény. Bepakoltuk a hátsó ülésre.

Hátranéztem a kocsi hátuljába. Üres volt.

– A pokolba is, eltűnt – mondta a nagydarab. – Valaki bizonyára felkapta és elvitte. Hát egy percre sem lehet nyitva hagyni az ajtót?

– Siess már – mondta a bajuszos, és beszállt hátra. Hemingway megkerülte a kocsit, és bepréselte keményre edzett hasát a kormány mögé. Beindította a kocsit. Megfordultunk és legurultunk a vadmuskátlikkal szegélyezett úton. Hideg szél emelkedett fel a tengerről. A csillagok túlságosan messze voltak. És hallgattak.

Leértünk a felhajtó aljára, ráfordultunk a hegyi betonúira, és sietség nélkül autókáztunk tovább.

– Hogy lehet az, hogy magának nincsen kocsija, pajtásom?

– Amthor küldött értem autót.

– Miért tett volna ilyet, pajtásom?

– Talán mert látni akart.

– A pasas jó – mondta Hemingway. – Kitalálja a dolgokat. – Kiköpött az ablakon, szépen bevett egy kanyart és hagyta, hadd guruljon a kocsi a lejtőn. – A fickó azt állítja, hogy maga felhívta telefonon, és megpróbált ráakaszkodni. Erre úgy gondolja, jobb, ha szemtől szembe látja, miféle taggal üzletel – már ha egyáltalán üzletel. Ezért leküldi a kocsiját.

– Mivel tudja, hogy úgyis kihív néhány ismerős zsarut, ezért nem lesz szükségem a sajátomra – mondtam. – Oké, Hemingway.

– Ja, már megint kezdi. Okés. No, mindegy, az asztal alatt bekapcsolva tart egy diktafont, a titkárnője lejegyez mindent, és amikor megérkezünk, felolvassa az egészet Mr. Blane-nek, aki itt ül velünk.

Megfordultam, és Mr. Blane-re néztem. Békésen szivarozgatott, mintha papucsban ülne a kandallója előtt. Nem nézett rám.

– A nagy francokat – mondtam. – Sokkal valószínűbb, hogy előkészített jegyzetek, amit az ilyen esetekre tartogatnak.

– Talán szívesen megosztaná velünk, miért akart találkozni a taggal – ajánlotta Hemingway udvariasan.

– Úgy érti, amíg egyben van az arcom?

– Á, nem olyan srácok vagyunk mi – mondta széles kézmozdulattal.

– Maga elég jól ismeri Amthort, igaz, Hemingway?

– Mr. Blane jobban ismeri. Részemről csak teszem, amit parancsolnak.

– Ki a pokol az a Mr. Blane?

– Az úr a hátsó ülésen.

– És azt leszámítva, hogy ő ül a hátsó ülésen, ki a pokol ő?

– Jézusom. Mindenki ismeri Mr. Blane-t!

– Rendben – mondtam, és hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magamat.

Újabb csend, újabb kanyarok, újabb tekervényes betoncsíkok, még sűrűbb sötétség, fokozódó kínok.

A nagydarab azt mondta:

– Na, most, hogy cimborák között vagyunk és nincsenek hölgyek, elárulhatom, hogy nem érdekel minket túlzottan, mit keresett odafent, de ez a Hemingway-dolog komolyan nem hagy nyugodni.

– Ez egy vicc – mondtam. – Öreg, szakállas vicc.

– Egyáltalán ki ez a Hemingway nevű pasas?

– Az a fickó, aki addig ismételgeti ugyanazt, amíg mindenki elhiszi, milyen jót mond.

– Hát az pokolian sokáig tarthat – mondta a nagydarab. – Egy magánszimathoz képest meglehetősen szétszórt a gondolkodása. Még mindig a saját fogaival ebédel?

– Egen, a töméseket leszámítva eredetiek.

– Hát akkor maga igen szerencsés fickó, pajtásom.

A hátsó ülésen megszólalt a férfi.

– Rendben van. A következőnél fordulj jobbra.

Hemingway egy hegyoldal aljában futó keskeny földútra kormányozta a szedánt. Nagyjából egy mérföldet tehettünk meg. A zsálya szaga kezdett elviselhetetlenné válni.

– Ez az – mondta a férfi a hátsó ülésen.

Hemingway megállította a kocsit és behúzta a kéziféket. Áthajolt felettem és kilökte az ajtót.

– Hát, örülök, hogy találkoztunk, pajtásom. De nehogy visszajöjjön. Vagy legalábbis ne üzleti ügyben. Kifelé.

– Gyalogoljak hazáig?

– Siess – mondta a férfi a hátsó ülésen.

– Jaj ám, innen gyalog megy hazáig, pajtásom. Van valami kifogása ellene?

– Dehogyis. Legalább nyugodtan elgondolkozhatok néhány dolgon. Például azon, hogy maguk nem Los Angeles-i zsaruk. De valamelyikük hekus, vagy mindketten azok. Én azt mondanám, hogy Bay Cityből. Kíváncsi vagyok, mit kerestek a területükön kívül.

– Nem lesz nehéz ezt bebizonyítani, pajtásom?

– Jó éjt, Hemingway.

Nem felelt. Egyikük sem szólt semmit. Elkezdtem kikászálódni a kocsiból, a szegélylécre tettem a lábamat, és előrehajoltam, kicsit még kótyagosan.

A hátsó ülésen ülő férfi hirtelen mozdulatot tett, amit inkább éreztem, mintsem láttam. Sötét kút nyílt a lábam alatt, és sokkal, de sokkal mélyebb volt, mint a legfeketébb éjszaka.

Zuhantam. Nem volt alja.

Raymond ​Chandler összes Philip Marlowe története I.
titlepage.xhtml
index_split_000.html
index_split_001.html
index_split_002.html
index_split_003.html
index_split_004.html
index_split_005.html
index_split_006.html
index_split_007.html
index_split_008.html
index_split_009.html
index_split_010.html
index_split_011.html
index_split_012.html
index_split_013.html
index_split_014.html
index_split_015.html
index_split_016.html
index_split_017.html
index_split_018.html
index_split_019.html
index_split_020.html
index_split_021.html
index_split_022.html
index_split_023.html
index_split_024.html
index_split_025.html
index_split_026.html
index_split_027.html
index_split_028.html
index_split_029.html
index_split_030.html
index_split_031.html
index_split_032.html
index_split_033.html
index_split_034.html
index_split_035.html
index_split_036.html
index_split_037.html
index_split_038.html
index_split_039.html
index_split_040.html
index_split_041.html
index_split_042.html
index_split_043.html
index_split_044.html
index_split_045.html
index_split_046.html
index_split_047.html
index_split_048.html
index_split_049.html
index_split_050.html
index_split_051.html
index_split_052.html
index_split_053.html
index_split_054.html
index_split_055.html
index_split_056.html
index_split_057.html
index_split_058.html
index_split_059.html
index_split_060.html
index_split_061.html
index_split_062.html
index_split_063.html
index_split_064.html
index_split_065.html
index_split_066.html
index_split_067.html
index_split_068.html
index_split_069.html
index_split_070.html
index_split_071.html
index_split_072.html
index_split_073.html
index_split_074.html
index_split_075.html
index_split_076.html
index_split_077.html
index_split_078.html
index_split_079.html
index_split_080.html
index_split_081.html
index_split_082.html
index_split_083.html
index_split_084.html
index_split_085.html
index_split_086.html
index_split_087.html
index_split_088.html
index_split_089.html
index_split_090.html
index_split_091.html
index_split_092.html
index_split_093.html
index_split_094.html
index_split_095.html
index_split_096.html
index_split_097.html
index_split_098.html
index_split_099.html
index_split_100.html
index_split_101.html
index_split_102.html
index_split_103.html
index_split_104.html
index_split_105.html
index_split_106.html
index_split_107.html
index_split_108.html
index_split_109.html
index_split_110.html
index_split_111.html
index_split_112.html
index_split_113.html
index_split_114.html
index_split_115.html
index_split_116.html