III.

Az ügyet egy Nulty nevű fickó kapta meg, egy hegyes állú, savanyú alak, aki végig a térdén nyugtatta hosszú, sárga kezét, miközben velem beszélt. A 77. utcai kapitányság nyomozó hadnagya volt, és egy kopár szobában beszélgettünk, ahol két apró asztal állt a falnál, egymással szemben, és még mozogni is lehetett köztük, ha nem többen próbálkoztak egyszerre. Piszkosbarna linóleum borította a padlót, és szivarcsonkok áporodott szaga lebegett a levegőben. Nulty elég csórónak nézett ki ahhoz, hogy becsületes legyen, de nem úgy festett, mint aki elbírna Bivaly Malloy-jal.

Rágyújtott egy fél szivarra és a padlóra hajította a gyufát, ahol már sokan várták. Hangja keserűen csengett:

– Bokszosok. Már megint egy bokszos. Ennyire értékelnek tizennyolc év után ezen a kapitányságon. Se fotósok, se firkászok, még négy vacak sor sem jut neki az apróhirdetések között.

Nem szóltam rá semmit. Felvette a névjegyemet, megint elolvasta és ledobta.

– Philip Marlowe, magándetektív. Egy kemény fiú, mi? Jesszusom, elég stramm fickónak néz ki. Mit csinált közben?

– Miközben?

– Miközben Malloy kicsavarta annak a füstösnek a nyakát.

– Ó, az egészen máshol történt – mondtam. – Malloy nem említette, hogy szándékában áll kitörni bárkinek a nyakát.

– Maga palira akar venni – mondta Nulty keserűen. – Oké, folytassa csak, hamukázzon nyugodtan. Mindenki ezt csinálja. Mit számít még egy? Szegény öreg Nulty. Gyerünk, nyomjunk le a torkán pár okos hazugságot. Nulty mindig megér egy jóízű röhögést, az biztos.

– Nem próbálok bepalizni senkit – mondtam. – Így történt... csak egy másik szobában.

– Ó, persze – mondta Nulty az orrfacsaró szivarfüst fátyla mögül. – Nem voltam ott, nem láttam, nem igaz? Stukkert nem cipel magával?

– Ilyen munkára nem.

– Milyen munkára?

– Egy borbélyt kerestem, aki megszökött a feleségétől. A nő úgy gondolta, rá lehet venni, hogy hazamenjen.

– Nigger?

– Nem, görög.

– Okés – mondta Nulty, és a szemeteskosárba köpött. – Okés. Akkor hogyan is találkozott a nagylegénnyel?

– Már elmondtam. Véletlenül ott voltam. Kihajított egy négert a Florian’s ajtaján, én meg óvatlanul bekukkantottam, hogy megnézzem, mi folyik ott. Szóval felvitt magával.

– Azt akarja mondani, fegyverrel kényszerítette?

– Nem, akkor még nem volt pisztolya. Ha volt is, nem mutogatta. A pisztolyt Montgomerytől vette el, valószínűleg. Egyszerűen felkapott. Néha igazán vonzó tudok lenni.

– Hát nem is tudom – mondta Nulty. – Úgy tűnik, magát elég könnyű felszedni.

– Rendben van – mondtam. – Minek vitatkozzak? Én láttam a fickót, maga nem. Az óraláncára tűzhetne mindkettőnket. Addig nem is tudtam, hogy megölt valakit, amíg el nem ment. Hallottam egy lövést, de azt hittem, valaki megriadt és rálőtt Malloy-ra, és akkor Malloy elvette a fegyver az illetőtől.

– És ugyan miért jutott ilyesmi az eszébe? – kérdezte Nulty majdnem nyájasan. – Amikor kirabolta a bankot, fegyvert használt, nem?

– Gondoljon arra, milyen ruhákat viselt. Nem azért jött, hogy megöljön valakit; nem úgy öltözött. Egy Velma nevű lányt keresett, aki a nője volt, mielőtt hűvösre tették volna bankrablásért. A lány a Florian’s-ban dolgozott, vagy akárhogy is hívták akkoriban a csehót, amikor még fehérek jártak oda. Ott kapták el. Biztosan meg fogja találni.

– Persze – mondta Nulty. – ilyen testalkattal, meg ilyen ruhákban. Könnyedén.

– Lehet, hogy van egy váltás öltönye – mondtam. – Meg kocsija, búvóhelye, pénze, meg barátai. De meg fogja találni.

Nulty ismét a szemetesbe köpött.

– Megtalálom, persze – mondta –, mire a harmadik műfogsoromat is elkoptatom. Hány embert állítottak az ügyre? Egyet. És figyeljen csak, tudja, miért? Mert nincs hírértéke. Egyszer öt füstös belezte ki egymást odalent, a keleti Nyolcvannegyedik utcában. Az egyik már kihűlt, mire odaértem. Vér volt a bútorokon, vér volt a falon, még a mennyezeten is. Lemegyek, a ház előtt ott egy fickó, a Chronicle egyik firkásza, éppen jön le a verandáról és száll be a kocsijába. Ránk néz fancsali pofával, és azt mondja, „A francba, csak bokszosok”, aztán beszáll a tragacsába és elhajt. Még csak be sem ment a házba.

– Lehet, hogy feltételesen volt szabadlábon – mondtam. – Azzal kicsikarhat némi együttműködést. De óvatosan bánjon vele, különben falhoz ver egy szakasz fakabátot. Annak aztán lesz hírértéke.

– És el is veszik tőlem az ügyet – horkantott fel.

Megcsörrent az asztalán a telefon. Belehallgatott és bánatosan elmosolyodott. Letette a kagylót, firkantott valamit egy noteszbe, és halvány fény gyúlt a szemében, mint amilyet koszos folyosókon lát az ember.

– Megvan, a pokolba is. Az iktatóból hívtak. Megvannak az ujjlenyomatai, a fizimiskája, minden. Jesszusom, azért ez is valami. – A noteszébe pillantott. – Jesszusom, ez aztán a tag. Százkilencvenöt centi, százharminckét kiló vaságy nélkül. Jesszusom, ez már valaki. Mindegy, a pokolba vele. Már leadták a rádiós körözést. Valószínűleg rögtön a lopott autók után. Nincs is más teendőm, csak várni. – Egy köpőcsészébe hajította a szivarját.

– Utánanézhetne a lánynak – mondtam. – Velmának. Malloy keresni fogja. Vele kezdődött az egész. Próbálkozzon Velmával.

– Próbálkozzon maga – mondta Nulty. – Húsz éve nem tettem be a lábam kupoldába.

Felálltam.

– Oké – mondtam, és az ajtó felé indultam.

– Hé, várjon egy percet – szólt utánam. – Csak vicceltem. Nem túlságosan elfoglalt, ugye?

Egy cigarettát gyűrögettem az ujjaim között, végigmértem, és megálltam az ajtó előtt.

– Arra gondoltam, magának lenne ideje körülszaglászni ezt a hölgyeményt. Nem volt rossz ötlet, amit mondott. Még ki is kaparhat valamit magának. Nyugalomban melózhat.

– És miért érné meg ez nekem?

Szomorúan széttárta sárga kezét. Mosolya fortélyos volt, akár egy törött egérfogó.

– Összeakasztotta már a bajuszt a srácokkal. Ne is tagadja. Én már hallottam. Legközelebb nem árthat, ha van egy cimborája közöttünk.

– És az miért lenne olyan jó nekem?

– Hallgasson ide – noszogatott Nulty. – Én egy csendes fickó vagyok, semmi több. De az osztályon bárki jól jöhet magának, ha szívességről van szó.

– A két szép szeméért csináljam – vagy fizet is valamit?

– Felejtse el a pénzt – mondta Nulty, és összeráncolta szomorú, sárga orrát. – De nekem piszkosul jól jönne valami siker. Az utolsó átszervezés óta nagyon bekeményedtek itt a dolgok. Nem felejteném el, pajtás. Soha.

Az órámra néztem.

– Rendben. Ha kitalálok valamit, az a magáé. És ha elcsípi a pofát, azonosítom magának. Ebéd után találkozunk. – Kezet ráztunk és a sárszínű folyosón meg a sárszínű lépcsőházon keresztül lementem az épület elé, a kocsimhoz.

Két óra telt el azóta, hogy Bivaly Malloy kisétált a Florian’s-ból egy Colttal a kezében. Egy büfében ebédeltem, vásároltam fél liter whiskyt, aztán először kelet felé indultam a Central Avenue-n, aztán északra. A fejemben formálódó ötlet olyan homályos volt, mint a járda felett reszkető hőség.

A kíváncsiságot leszámítva semmi közöm nem volt az ügyhöz. De az igazat megvallva egy hónapja nem kaptam munkát. Ehhez képest még egy nem fizetős megbízatás is változást jelentett.