Eris

– Ez ő volt? – kérdezte Eris újra. – A bejárónőd?

El kellett ismernie, hogy elég csinoska volt – a sápadt, ovális arc, ragyogó mandulavágású szeme.

– Igen – felelte Cord elgondolkodva, ahogy a lány után nézett.

– Miért futott el csak így?

Eris számára ez felettébb furcsa viselkedésnek tűnt. Ha ő látná meg a fiút, aki tetszik neki, egy másik csajjal beszélgetni, biztos, hogy gondolkodás nélkül rájuk rontana, és kíméletlenül szembesítve őket olyan jelenetet rendezne, hogy a végén biztos megkapná, amit akar.

Cord óvatos pillantást vetett rá.

– Tudod, más lányok számára elég ijesztő lehetsz. Ezzel tisztában vagy, ugye?

– Én? – nevetett Eris.

Eddigi tizennyolc éve alatt már sok mindennek titulálták, szexinek, önzőnek, szeleburdinak, de az ijesztő eddig még nem szerepelt a jelzők között.

Már épp vissza akart volna vágni valami ütős poénnal, de ahogy a pillantása Cord arcára siklott, hirtelen rádöbbent, hogy valami megváltozott a levegőben közöttük. A könnyed, évődő légkör eltűnt. Cord komoran a gondolataiba mélyedt, láthatóan nem tudott dűlőre jutni valamiben.

– Ó, istenem! – motyogta Eris. – Te szerelmes vagy belé!

Cord nem válaszolt, ami már önmagában felért egy vallomással.

– Szerelmes vagy belé, még akkor is, ha kihasznált – fűzte hozzá a lány csodálkozva. – A sok papolás után, hogy nem hiszel a szerelemben, te is csak ugyanolyan lúzer vagy, mint bárki más.

– A szerelem és a bizalom nem ugyanaz – vágott vissza Cord, pont mikor Eris kontaktlencséjén egy bejövő üzenet villant.

Komolyan gondoltad, amit írtál, vagy csak részeg vagy?

Eris oldalra fordult, miközben a kezével jelzett Cordnak, hogy telefonál, és felhívta Marielt. A negyedik csöngésre vette fel.

– Komolyan gondoltam, és ma még egy kortyot sem ittam! És ne haragudj – darálta egyetlen levegővel. – Sajnálom, annyira sajnálom! Nem kellett volna ezt mondanom.

Mariel nem szólt semmit. Eris tudta, hogy még mondania kéne valamit.

– Érzéketlenség volt tőlem, és komplett hülyét csináltam magamból. Csak azok után, ahogy arra reagáltál, hogy elfogadtam a pénzt, úgy éreztem, meg kell védenem magam.

– Nem akarok veszekedni veled, Eris – mondta Mariel egy rövid csend után. A hangja fáradtan csengett. – Én is sajnálom. Tudom, hogy én provokáltalak. Én csak… aggódom érted.

– Én is aggódom érted – felelte Eris lágyan.

– Tényleg nem ittál semmit? – hitetlenkedett Mariel.

– Tényleg. A veszekedésünk után nem volt hozzá kedvem. – Nagyot sóhajtott. – Egész este azon agyaltam, hogy hogyan tehetném jóvá. Nem akarlak elveszíteni – tette hozzá valamivel halkabban.

Mariel nagy levegőt vett.

– Miért nem jössz át, és megbeszéljük?

– Igenis! – vigyorgott Eris lelkesen. – Már úton is vagyok!

A mellkasából hirtelen forró melegség öntötte el a testét, és a következő pillanatban boldog nevetésben tört ki; önfeledt, felhőtlen, bugyborékoló nevetésben, mely feltartóztathatatlanul ömlött belőle. Mariel megbocsát neki! Ha Mariel meg tud bocsátani, minden rendben lesz.

Már indult is, hogy Marielhez siessen, mikor Cord zavart, bánatos ábrázata megállította. Nos, miért is ne működhetne az ő kapcsolatuk is? Ha ők is megoldották Mariellel, miért ne lenne lehetséges ez másoknak is?

– Ha szereted, menj utána, és mondd meg neki – erősködött. De Cord csak konokul megrázta a fejét, makacs és szerencsétlen volt, akárcsak az összes többi fiú. Eris úgy érezte, mintha mindjárt szétszakadna. Most nem hagyhatja így itt, mikor ő visszakapta azt, aminek az elvesztése a legnagyobb rémülettel töltötte el. Úgy érezte, az egész világot a keblére tudná ölelni, a teste és a lelke vad, fékezhetetlen boldogságban ragyogott.

Majd én segítek nekik rendbe hozni! A gondolat oly élesen és tisztán csendült fel a fejében, mint Mariel templomának harangjai.

Még van valami, amit egy barátomért muszáj megtennem. Nagyon fontos. Ne haragudj, sietek, fél óra múlva ott leszek! – írta gyorsan Marielnek, aztán Cordra pillantott. – Idehozom neked – jelentette be széles vigyorral.

– Mi? – Cord maximálisan elveszettnek tűnt. – Hová mész…

– Visszahozom neked, aztán hazamegyek Marielhez! – kiáltott vissza ragyogó arccal, a válla fölött. Futva elindult a lenti lány nyomába, magában jót derülve azon, milyen különös is a világ.