Rylin

Rylin felült az ágyban, a fejében kábán kavarogtak a gondolatok. A szobában teljes sötétség honolt. Tudta, hogy Chrissa nagyon aggódik érte, hogy fel kéne kelnie és mondania neki valamit, de képtelen volt megmozdulni. Csak bámult a sötétbe, agyában kavarogtak a gondolatok. Azt kívánta, bárcsak visszamehetne, és jóvátehetné a dolgokat.

Az ajtó felől dörömbölés hallatszott.

– Ry! – kiáltott Chrissa az előszobából, majd a hangja alig érezhetően megremegett. – Hiral van itt.

Rylin felpattant, a kezét fürgén végigfuttatta gubancos tincsein. Még mindig a cipzáras ruha volt rajta, amit előző este oly naiv lelkesedéssel öltött magára.

– Semmi baj, majd én kinyitom – mondta Chrissának, és az ajtóhoz indult.

És ott állt ő. Olyan könnyed természetességgel támasztotta az ajtófélfát, mintha az égvilágon semmi sem változott volna köztük, ugyanabban a melegítőalsóban ácsorgott, amit akkor viselt, mikor letartóztatták – miután kiengedték, valószínűleg visszakapta a ruháit, és a rendőrségről egyenesen ide jött. Ez nem sok jót jelentett.

– Hiral – mondta Rylin óvatosan, anélkül hogy egy lépést is tett volna felé. – Úgy örülök, hogy kiengedtek.

– Neked köszönhetően, baby. – Hiral tetőtől talpig végigmérte, és az arcán furcsa mosoly terült szét. – Mehetünk ünnepelni?

– Miért nem jössz inkább be? – javasolta Rylin, és kitárta az ajtót.

– Mi az, semmi üdvözlőpuszi?

– Hiral, ülj le. Beszélnünk kell. – Pontosan ugyanazokat a szavakat használta, melyeket korábban Cordnál, noha ezúttal komolyan is gondolta. De a helyzet keserű iróniája nem kerülte el a figyelmét.

Hiral ledobta magát az egyik műanyag székre, és az ujjaival türelmetlenül dobolt az asztalon. Izmosabbnak látta, mint korábban, bár elképzelése sem volt arról, hogy a börtönben hogyan sikerült ilyen izmokra szert tennie.

– Még mindig dühös vagy amiatt, hogy megkértelek, segíts az óvadékkal – találgatott.

Hiral jól érezte.

– Igen, ki nem állhatom V-t.

– V-nek köszönhetem, hogy kint vagyok. Hálás lehetnél neki!

– Rákényszerített, hogy újra lopjak!

Hiral összevonta a szemöldökét.

– Csak nem fűlik a fogad a piszkos munkához. Az istenit, Rylin, ha nem ismernélek jobban, azt mondanám, hogy nem is örülsz annak, hogy újra láthatsz!

Rylin nem is kívánhatott volna ennél tökéletesebb rávezetőt.

– Szakítani akarok veled.

A szavak egy ideig baljós csendben függtek a levegőben közöttük. Rylin minden izma megfeszült, felkészült egy hirtelen támadt kirohanásra, egy mindent elsöprő dührohamra…

Aztán Hiral keserűen felnevetett.

– Nem mondhatnám, hogy túlságosan megleptél azok után, ahogy a látogatáskor viselkedtél. Mintha egyetlen porcikád sem kívánta volna, hogy találkozzunk. – A tekintete résnyire szűkült. – Először azt hittem, hogy csak meg vagy rémülve, de aztán még csak meg sem akartál érinteni. Mikor búcsúzóul megcsókoltalak, összerázkódtál.

– Hiszen megfenyegettél!

– És működött! Mindketten tudjuk, hogy egyébként soha nem tetted volna meg.

Mikor Rylin nem válaszolt, Hiral előrehajolt, a vonásai groteszk vicsorba torzultak. – Andertonról van szó, nem igaz? – fröcsögte. – Azzal a plafonburzsuj szemétládával találkozgatsz!

– Hiral, te és én, ez már rég nem működik köztünk. Ezt te is tudod – magyarázta olyan gyengéden, ahogy csak tudta.

– Te szent szar! – Hiral hangja remegett a dühtől. – Lefeküdtél vele!

Rylin nem válaszolt. Nem tudott volna erről hazudni. De az igazság minden bizonnyal könnyedén leolvasható volt az arcáról, mert Hiral torkából váratlanul félelmetes gurgulázó hang tört elő, és egyetlen mozdulattal a földhöz vágta az asztalt.

– Mi a fenét művelsz? – támadt neki Rylin a csattanástól magához térve.

Az asztal egyik lába kitört, a poharak hangosan csörömpöltek végig a padlón. Hiral képe paprikavörös volt, a mellkasa zihálva liftezett.

– Én bíztam benned, Rylin!

– Ha bíztál volna bennem, nem alacsonyodtál volna le odáig, hogy megzsarolj! – üvöltötte.

A hirtelen beállt csöndben Hiral arcán hátborzongató nyugalom terült szét.

– Talán csak most lendültem igazán bele. Talán most, hogy tudom, hogy félredugtál, mindent elmondok a rendőrségnek. Rólad és a te kis illegális akcióidról.

– Nem, nem fogod – mondta Rylin, sokkal bátrabban, mint amilyennek érezte magát. – Mert bárhogy is próbálsz megijeszteni, te nem ilyen ember vagy. Még mindig ugyanaz az ember vagy, akibe beleszerettem, még ha az útjaink el is válnak. – A hangját halkabbra fogta, és egy cseppnyi remény költözött belé. – Tudom, hogy V-nek azt mondtad, hogy te loptad el a Suttogókat. És köszönöm. Köszönöm, hogy engem védtél.

Hiral egy hosszú pillanatig némán meredt rá.

– Undorodom tőled – mondta végül, azzal kisétált, és bevágta maga mögött az ajtót.

– Rylin? – Chrissa elősomfordált a hálóból. Az arca halottsápadt volt.

– Mindent hallottál?

– Igen. Mi történt?

Rylin feje zúgott. Képtelen volt gondolkodni. Meg akarta védeni Chrissát, távol tartani ettől az egésztől, és mégis minduntalan csak elbukott.

– Oké – kezdte. – Csak… ígérd meg, hogy először végighallgatsz, mielőtt teljesen kibuknál. – Nagy levegőt vett, és mindent elmesélt Chrissának.

Az első éjszakától kezdve, mikor először tette be a lábát Cordhoz, a lopáson keresztül Hiral letartóztatásáig és a rákövetkező fenyegetésig, és mindent, ami utána történt. Egyedül az intimebb részeket hagyta ki, mint például a tengerpartot.

Chrissa egyszer sem szakította félbe, végig elkerekedett szemmel, figyelmesen hallgatta. Közös erővel felállították az immáron három lábon imbolygó asztalt – amit valahogy sikerült kitámasztaniuk –, és összeszedték a szétgurult poharakat. Végül, mikor Rylin kifogyott a szóból, leroskadt az egyik székre, és a kezébe temette az arcát.

– Szerelmes vagy belé – mondta Chrissa lágyan.

Rylin nem nézett fel, csak alig észrevehetően bólintott.

– Akkor menj, és mondd el neki!

– Nem tehetem! A bátyja megfenyegetett!

– Ha ő is ugyanannyira szeret, mint te őt, akkor kitaláltok valamit! Majd nem engedi, hogy a bátyja elmenjen a rendőrségre. Vagy azt mondja, hogy tőle kaptad a Suttogókat. Valahogy biztos meg tudjátok oldani!

Rylin kihallott valamit a húga hangjából. A reményt, döbbent rá hirtelen: a buta, naiv, romantikus ábrándot, hogy a szerelem mindent legyőz. Tiszta lököttnek érezte magát, amiért hisz benne, de Chrissának akkor is igaza volt.

Legalább meg kell próbálnia.

– Menj fel hozzá! – buzdította Chrissa lelkesen, kihasználva Rylin pillanatnyi habozását. – Menj, és mondd el neki az igazat, pontosan úgy, ahogy nekem most elmondtad!

Rylin megrázta a fejét.

– Most nem lehet. Épp egy partin van az ezrediken. Valami Avery nevű lány rendezte. – A legutolsó dolog, amire vágyott, hogy egy nagy partira betoppanva rendezzen jelenetet.

– Ez most komoly, Ry? Mikor ijedtél be egy bulitól?

Rylin nevetve megcsóválta a fejét.

– Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy nem le, hanem rá akarsz beszélni egy bulira.

– Akkor hajrá!

Rylin bólintott, hirtelen sürgető érzés kerítette hatalmába. Fel kell mennie, és beszélnie kell Corddal, rendbe kell hoznia, amit oly elismerésre méltó tehetséggel tönkretett. Talán Cord meg tud neki bocsátani.