Leda

Leda a fürdőszoba márványpultjára dobta a táskáját, és megnézte magát a tükörben. Kontyba fogott haját dekoratív tollak ékesítették, fekete balerinaruhája kötelességtudóan simult a testére, sőt még némi dekoltázst is varázsolt a mellkasára. Rövid tüllszoknyájából elvétve igazi pávatollak meredeztek kifelé. Óvatosan végigfuttatta az ujját az illegális tollakon. Megérte megvesztegetni a hatóságokat.

Leda már régóta elfogadta a tényt, hogy nem született gyönyörűnek. Szögletes vonásai túlságosan komollyá tették arcát, és ott volt még a mellkasa, amit olyan fájóan laposnak érzett. Ugyanakkor az anyja vonzó barna bőrét örökölte, és az apja telt ajkait. És volt valami figyelemfelkeltő a tekintetében, az a fajta megfoghatatlan, ragyogó intelligencia, amitől az emberek akaratlanul is rajta felejtették a szemüket.

Nagy levegőt vett, igyekezett nyugalmat erőltetni magára. Szinte hihetetlennek tűnt, mégis ennyi hónap után végül bekövetkezett.

Atlas visszajött!

A fültennája váratlanul egy popslágert kezdett játszani, egy felkapott számot, amiért Averyvel a múlt tavasszal annyira megszállottan rajongtak. Avery csengőhangja, megint. Leda megrázta a fejét, hogy elutasítsa a pinget. Tudta, hogy Avery őt keresi, de pillanatnyilag képtelen lett volna a legjobb barátnője elé állni, azok után, ahogy az előbb így ráförmedt. Nem akarta megbántani; egyszerűen csak felhúzta magát a rehabos témán. A legjobb védekezés a támadás… Miért kellett Averynek ennyire erőltetnie, miért nem tudta annyiban hagyni? Nem akart erről beszélni.

Pláne most, mikor szenvedéseinek legfontosabb oka ismét elérhető közelségbe került. Szívdöglesztőbben, mint valaha.

Gyerünk, szedd össze magad, figyelmeztette önmagát. Ösztönösen a szájfénye után nyúlt, kivette a táskájából, hogy egy kissé felfrissítse a sminkjét, aztán felszegett fejjel kilépett az ajtón a lármás forgatagba. Nem fogja hagyni, hogy Atlas megint a hatalmába kerítse. Nem gyengülhet el még egyszer.

– Leda! – Sötét kosztümjében váratlanul Cord toppant mellé, a mellkasán keresztben széles selyemöv feszült. – Rég nem láttalak.

– Szia – köszöntötte Leda óvatosan.

Cord mellett mindig is egy kicsit bizonytalanul érezte magát. Averytől és Eristől eltérően ő nem gyerekkorától fogva ismerte, és mióta egypár évvel ezelőtt megkérte, hogy szerezzen neki XPHD-t, úgy érezte, mintha a srác azóta valahogy magas lóról beszélne vele.

– Milyen volt a nyarad? – tudakolta Cord, és felkapott két rövidet egy arra haladó tálcáról, majd az egyiket Leda kezébe nyomta. – Egészségünkre! – tette hozzá, mielőtt egy hajtásra kiitta.

Leda ujjai bizonytalanul fonódtak a pohárra, melyben valamilyen áttetsző folyadék kavargott. Megígérte az anyjának, hogy ma este nem iszik. Cord árgus szemmel kémlelte, látta, hogy habozik – semmi sem kerülte el a figyelmét. Kaján vigyorral az arcán felvonta a szemöldökét.

Aztán a hátuk mögül Leda fülét ismerős nevetés ütötte meg – Atlas. Miért is ne?, gondolta hirtelen; egyetlen rövidtől még nem lesz újra XPHD-függő. A szájához emelte a poharat, és egy hajtásra kiürítette. Az ital kellemesen égette a torkát.

– Most már emlékszem, miért is kedvellek annyira – mondta Leda, ahogy letette a poharat.

Cord helyeslően nevetett.

– Hiányoztál a nyáron, Leda. Jól jött volna az én spanglitesóm.

– Ugyan már, egy rakás haverod van, akivel együtt lóghatsz.

– De egyik sem olyan szórakoztató, mint te – kötötte az ebet a karóhoz Cord. – Minél többet szívnak, annál unalmasabbak lesznek.

Leda kényelmetlenül feszengett a nem várt emlékeztetőtől. XPHD nélkül is elég penge vagyok, bizonygatta magának, de az állítás már korántsem hangzott olyan hihetőnek, mint pár nappal ezelőtt. Valami kifogásfélét mormolva megfordult, és belevetette magát a tömegbe. A tütüjéről a tollak lassan potyogni kezdtek, keskeny kis ösvényt húzva maga után a padlón.

Hol vagy?, flikkelte Averynek. A lánynak sejtelme sem volt róla, hogy Leda alkalmanként Corddal füvezett – és Leda jobbnak látta, ha ez így is marad –, de jelenléte talán segíthet megnyugodnia.

– Leda?

Leda lassan megfordult, igyekezett úgy tenni, mint akit a hang tulajdonosa abszolúte hidegen hagy, ami persze távolról sem volt igaz.

Atlas a régi hokistársaival álldogált. Leda mozdulatlanul várt, míg Atlas odadörmögött valamit a fiúknak, és a lányhoz sétált.

– Helló – vetette oda lazán. Ledában egyből felment a pumpa. Tényleg ez az össz, amit ki tud magából préselni, azok után, hogy legutóbb még anyaszült meztelenül szeretkeztek egy forró dézsában a világ másik végén?

– Szóval hol jártál?

Atlas zavartan pislogott.

– Kivettem egy évet, hogy utazgassak.

– Ne gyere nekem ezzel a baromsággal – fonta Leda keresztbe a karját. – Tudom, mi az igazság, oké?

– Én nem…

– Elég szemét dolog volt így itthagyni. Főleg azok után, hogy… tudod. – A gondolatai arra az éjszakára röppentek, az érzésre, ahogy Atlas megérintette, ahogy a sűrű pelyhekben hulló hó lágyan beborította őket, és elolvadt forró bőrükön. Érezte, hogy az emlékbe belepirul.

– Fuller! – A távolból Henry Strittmayer kurjantása harsant fel. – Most kezdjük az üvegezést! Vonszold ide a seggedet!

– Egy perc! – Atlas mélyen a lány szemébe nézett. – Örülök, hogy ezt elmondtad, Leda. Míg távol voltam, sokat gondoltam rád.

– Tényleg? – kérdezte óvatosan, igyekezve nem táplálni újabb reményeket.

– Tartozom egy bocsánatkéréssel.

Leda úgy érezte, mintha váratlanul arcul csapták volna.

– Nem tartozol nekem semmivel! – vágta rá védekezően.

Hülye, naiv liba, dühöngött, amiért egyáltalán megfordult a fejében, hogy Atlas esetleg hiányolta. Mikor az egyetlen dolog, amit érzett, az a lelkiismeret-furdalás volt! Istenem, hogy utálta ezt a szót. Olyan messze volt a romantikus elképzeléseitől, amilyen messze csak lehet.

Súlyos csendben bámultak egymásra.

– Akarsz üvegezni? – kérdezte Atlas egy lélegzetvételnyi szünet után.

– Nem.

A legutolsó dolog, amire vágyott, hogy Atlas mellett ücsörögjön – mintha minden a legnagyobb rendben lenne – egy olyan játékban, aminek talán az lesz a vége, hogy csókolóznia kell vele.

– Megyek, megkeresem Averyt – mentette ki magát. – Az előbb úgy tűnt, mintha egy kicsit többet ivott volna a kelleténél.

– Veled megyek – ajánlkozott Atlas, de Leda már utat is tört magának a tömegben.

– Semmi gond – szólt vissza, a folyosó felé csörtetve. – Majd én elintézem.

Atlas most is ugyanolyan hihetetlen erővel vonzotta, mint akkor Catyanban. Mikor oly kibogozhatatlanul egymásba fonódtak, hogy úgy érezte, ő is menthetetlenül a fiú testébe olvadt. Ennek ellenére most sem tudott semmivel sem könnyebben kiigazodni Atlason, mint akkor. Talán soha nem is fog.

Leda gyomra makacs görcsbe rándult, a fülében dühödten dobolt a vér. Olyan érzés volt, mintha valami belülről akarná szétfeszíteni, pont úgy, ahogy egy-egy durva betépés után az anyag teljesen kiürült belőle, brutális másnaposságot hagyva maga után.

Muszáj kijutnia innen. Most rögtön!

Mosolyt feszített az arcára, és utat tört magának a lelkesen vedelő vendégek között, majd bepattant az első útjába akadó lebegőbe.

Mire hazaért, már csaknem őrjöngött. Végigviharzott a folyosón, feltépte a szobája ajtaját, és elkeseredetten – igyekezve mélyeket lélegezni – a levendulaillatú aromaterápiás párnájába temette az arcát. A szemét forró könnyek égették. Istenem, mekkora egy marha volt! El sem tudta hinni, hogy Atlas látványa ennyire kiborította.

Végül erőt vett magán, és lezuttyant a fésülködőasztala elé. Dühödt, kíméletlen mozdulatokkal nekiállt letörölni a sminkjét és immáron szabadon patakzó könnyeit. Olyan feszült volt, hogy nem sok híja volt, hogy egész testében remegni kezdjen.

Váratlanul halk kopogás hallatszott.

– Leda? – Az ajtóban Ilara Cole bukkant fel. – Milyen volt a parti?

– Nem kellett volna fennmaradnod. – Leda nem fordult meg, de a tekintetük találkozott a tükörben. Az anyja eddig még soha nem várta meg.

Ilara elengedte a füle mellett a megjegyzést.

– Láttam pár képet a hírfolyamon – folytatta, miközben próbálta megőrizni vidám hangszínét. – Mindegyik jelmez fantasztikus volt. Főleg ti ketten Averyvel!

Leda megpördült a széken, és felpattant, a keze ökölbe szorult.

– Most már kémkedsz is utánam? Úgy rémlik, mintha azt mondtad volna, hogy megbízol bennem!

– És te meg azt mondtad, hogy ha elengedlek a partira, akkor nem iszol!

Leda alig észrevehetően összerezzent, és az anyja hangja ellágyult.

– Sajnálom – kezdte Ilara. – De Leda, azért én sem vagyok teljesen hülye. Innen érzem rajtad a piaszagot. Mégis mit kéne gondolnom?

– Csak egyetlen pohár volt – közölte Leda szárazon. – Legjobb tudomásom szerint ez még nem számít XPHD-tivornyának.

Ilara felemelte a kezét, hogy Leda vállára tegye, de Leda lesöpörte magáról, és az anyja keze csüggedten hanyatlott vissza a teste mellé.

– Leda, kérlek, én tényleg próbálkozom… És nagyon szeretnék bízni benned. De a bizalmat ki kell érdemelni. És idáig nem láttam, hogy nagyon megerőltetnéd magad…

– Rendben – közölte Leda mereven, félbeszakítva az anyját. – A parti remek volt. Kösz, hogy elengedtél. Ígérem, legközelebb nem iszom.

Némán meredtek egymásra, egyikük sem tudta, hogy mi mást mondhatna még. Mindkettejük tekintetében ott bujkált a szeretet, ugyanakkor az óvatosság is. Nem tudták, hogyan viszonyuljanak egymáshoz.

Ilara végül felsóhajtott, és elfordult.

– Örülök, hogy jól szórakoztál. Reggel találkozunk. – Az ajtó halk kattanással becsukódott mögötte.

Leda lerángatta magáról a ruháját, és belebújt monogramos pizsamájába. Dobott egy gyors flikket Averynek, hogy bocsánatot kérjen a kirohanásáért, és hogy megírja, korábban eljött a partiról. Aztán vadul cikázó gondolatai társaságában bemászott az ágyba.

Kíváncsi volt, hogy Avery és Atlas még mindig ott vannak-e a buliban. Vajon hogy vette ki magát, hogy ilyen korán lelépett? És Avery még mindig mérges rá? Miért nem képes elfogadni, hogy vannak dolgok az életében, amik csakis rá tartoznak. És mindennek a tetejébe – mintha nem lenne így is épp elég baja – az anyja is elkezdett kémkedni utána. Ledát már az is meglepte, hogy egyáltalán fel tudott menni az oldalra.

A hírfolyammal kapcsolatban eszébe jutott, hogy rákeressen Atlasra, bár már előre tudta, hogy mit fog találni. És nem is csalódott. Atlas profilja pontosan ugyanolyan megfoghatatlan volt, mint mindig. Míg a többi srác az egész életét a hírfolyamon élte, Atlas profilján csupán egy ősrégi kép virított, ami még a nagyszülei tengerparti házában készült róla. Olyan őrjítően titokzatos volt.

Bárcsak beleláthatna a levelezésébe! A gondosan rejtegetett titkos életébe, mindenbe, amit nem akar megosztani a világgal. Bárcsak tudná, hogy mire gondol, akkor talán végre le tudná zárni magában ezt az egészet, és sikerülne továbblépnie.

Vagy akár vissza is szerezhetné, súgta egy vékonyka kis hang belülről; egy hang, amire lehetetlenség volt nem odafigyelni.

Leda bosszúsan a hasára perdült, a körmei a lepedőbe mélyedtek. Aztán a fejében hirtelen világosság gyúlt – az ötlet oly szépségesen egyszerű volt, hogy csakis briliáns terv vagy komplett őrültség lehetett.

Lehet, hogy Atlast nem egyszerű kiismerni, de talán van más módja is, hogy ezt megtegyük!