Rylin

– Hiral Karadjanhoz jöttem – jelentette ki Rylin határozottan, mikor a queensi Greycroft Javítóintézet látogatói pultjához lépett. Itt tartották őrizetben Hiralt a tárgyalásig, már ha valamilyen csoda folytán a családja össze nem kaparja a pénzt az óvadékra.

– Az már biztos, hogy népszerű egy kölyök – közölte a középkorú őr szárazon, és intett, hogy átkutatás céljából emelje fel a táskáját.

– Hiral? Tényleg?

Rylin felemelte a hátizsákját, ami dugig volt tömve cuccokkal – amennyit csak legálisan bevihetett.

– Mondja meg maga. Reggel óta maga a harmadik, és csak nemrég oldották fel a látogatási tilalmat. – Az őr összeszorított szájjal áttúrta Rylin táskáját: sampon, egy csomag a Mrs. Karadjan-féle házi kekszből, sőt még egy i-Net nélküli, kivénhedt tablet is, egy csomó könyvvel és filmmel feltöltve. – Rendben. Most lépjen oda biztonsági ellenőrzésre. – A bioszkenner felé biccentve, mely a látogatók retinamintázatának feljegyzése mellett az egész testet letapogatta, rejtett fegyvereket keresett. Mikor a gépen felvillant a zöld fény, Rylin előtt kinyílt egy ajtó. – Hamarosan itt lesz – tájékoztatta az őr, és ernyedten visszafordult a tabletjéhez.

Rylin belépett a csupasz, fehérre meszelt szobába, a helyiségben mindössze négy asztal és néhány földhöz csavarozott szék árválkodott. Volt valami vicces a falakban; mintha belülről, halványan fénylettek volna, és Rylin fejében megfordult, hogy vajon milyen masszívak lehetnek. Valószínűleg abból a polarizált üvegből készülhettek, amelyik az egyik oldalon homályos, a másikon viszont átlátszó, hogy a rendőrök gond nélkül megfigyeljék a fogvatartottakat. Leült a faltól legtávolabb eső, középső asztalhoz, és a fémesen kongó asztalfelületre dobta a táskáját.

Rylin kényelmetlenül fészkelődött a székében, tervezgette, hogy mit mond majd Hiralnak, ha bejön. Kegyetlenségnek tűnt pont akkor szakítani vele, mikor amúgy is mélyponton van. De képtelen volt ezt tovább csinálni; Corddal találkozgat, mikor hivatalosan még Hirallal járt. Úgy képzelte, hogy Hiral pontosan így érezheti magát liftaknaszerelés közben: felfüggesztve lóg a fojtogató semmiben, ahol elég egyetlen rossz mozdulat, hogy mindent tönkretegyen.

A Rylinnal szemközti fal hangtalanul kinyílt. Rylin arra kapta fel a fejét, hogy előrebilincselt kézzel Hiral botladozik felé, a fiú mellett két henger alakú biztonsági bot siklott némán, akár két fagyos kísértet. Hiral visszataszító narancssárga kezeslábast viselt, hozzá előírásszerű, fehér tornacipőt, a haját egészen a skalpjáig felnyírták. Lágy, kisfiús tincseitől megfosztva, a fiú arcvonásai most még erőteljesebben kirajzolódtak. Új frizurájával valahogy sokkal keményebbnek, fenyegetőbbnek hatott – bűnösnek, döbbent rá Rylin hirtelen. Ami valójában is volt.

– Hiral – szólalt meg Rylin lágyan, ahogy a fiú ledobta magát a vele szemközti székre. A szék lábaiból mágneses bilincsek záródtak a vádlijára. – Hogy bírod?

– Mégis mit gondolsz, hogy bírom? – förmedt rá. Rylin szeme elkerekedett. – Ne haragudj – mondta Hiral gyorsan, visszaváltozott azzá a fiúvá, akit Rylin ismert, akibe egyszer beleszeretett. – Csak baromi kemény.

– Gondolom – mondta Rylin együttérzően, aztán eszébe jutott, amit az őr mondott. – Legalább a családod bejött meglátogatni? – Azt kívánta, bár rögtön a tárgyra térhetne, de most nem hozakodhat vele elő csak úgy, nem teheti lapátra, itt nem.

– A családom? – Hiral a hátizsák után nyúlt, és szórakozottan kotorászni kezdett benne.

– Az őr mondta, hogy ma már két látogatód is volt.

– Az nem a családom volt. – Hiral a sütibe harapott, kerülte Rylin tekintetét.

– Ó. – Rylin gyomra összerándult. Azon tűnődött, hogy vajon V volt az, esetleg valaki más, aki ebben az egész elcseszett ügyben benne van. Nem akarta tudni. Talán mégiscsak jobb lenne, ha most rögtön előállna a farbával. – Hiral…

– Ry – vágott Hiral közbe. – Van valami, amit meg kéne tenned értem.

Volt idő, mikor még ott helyben rábólintott volna, de ma már ennél több esze volt.

– Mit? – kérdezte óvatosan.

– Ki kéne fizetned az óvadékot.

A kérés olyan abszurd volt, hogy Rylin önkéntelenül is felnevetett, de Hiral haragos tekintete láttán egyből az arcára fagyott a mosoly. Istenem! Komolyan gondolja.

Hiral az asztalra könyökölt, és a tenyerébe temette az arcát.

– A rejtekhelyem a C vonal személyzeti bejáratánál van, a tizenhetediken. – A szeme még mindig csukva volt, behúzott nyakkal, láthatóan teljesen megtörten gubbasztott a széken.

– Hiral! – sziszegte Rylin rémülten – Mi van, ha bepoloskázták az asztalt? – De Hiral csak mondta tovább, halkan darálva az infókat.

– Semmi gond. Tedd a kezed a vállamra. Nem hallgatnak le. Nem akarom, hogy lássák a számat, vagy szájleolvasót használjanak, vagy tudom is én, mit.

Rylin vadul zakatoló szívvel követte Hiral utasításait. Bárki, aki így látta őket, azt hihette, hogy Hiral, a tenyerébe temetett arccal, teljesen magába roskadt, és Rylin vigasztalni próbálja. Hiral tenyere csaknem az állánál volt, teljesen eltakarva a fiú száját.

– C vonal, a tizenhetediken – folytatta. – Bal oldali szerelőpanel. Pakold ki az egészet. Az utolsó szemig. Ne hagyj benne semmit, főleg az Anderton-cuccot ne. V hamarosan kapcsolatba lép veled, hogy megbeszéljétek, hol és mikor legyen az átadás. Úgy, ahogy van, mindent adj át neki. Ennek elvileg elégnek kell lennie ahhoz, hogy fedezze az óvadékomat. Hála neked, hogy elcsórtad azokat a Suttogókat – fűzte hozzá.

Rylin a döbbenettől szóhoz sem jutott. Hiral képes volt felhalmozni tizenötezer nanodollárnyi drogot? Mikor? Hogyan?

– Hiral, tudod, hogy nem tehetem – kezdte lassan. – Chrissa miatt nem. Ha elkapnak, a húgom nevelőintézetbe kerül.

Hiral tekintete megkeményedett, a fiú élesen Rylinra pillantott.

– Szóval mások bármikor rács mögé kerülhetnek, de te túl jó vagy hozzá, hogy kockáztass?

– Sajnálom. – Rylin igyekezett nyugodt hangon beszélni. – És mi van V-vel? Ő is elintézhetné.

– Tudod, hogy ő nem juthat be az öltözőbe. Emellett meg, csak benned bízom.

– Hiral, kérlek…

– Azt akarod, hogy itt rohadjak meg? Így áll a helyzet? – vicsorogta elvörösödő fejjel.

– Hát persze hogy nem, csak…

– Az istenit, Ry! – Hiral ököllel az asztalra csapott. Rylin ijedten hőkölt vissza, de Hiral keze satuként szorult a csuklójára. – Meg fogod tenni ezt értem, oké? Mert egy kapcsolatban a párok az ilyesmit megteszik egymásért. Segítenek egymásnak, megvédik egymást. És te segíteni fogsz kijutnom innen, mert a barátnőm vagy. – Úgy mondta, mintha valami káromkodás lenne. – És mivel a barátnőm vagy, én is megvédem a te kis titkaidat.

– Az én titkaimat? – suttogta Rylin.

– Amiket elemeltél Cordtól. Rylin, én szeretlek téged. És nem számít, mennyit vallatnának, én soha nem adnálak fel.

Rylin úgy érezte, mintha mellkason rúgták volna. A Suttogókkal zsarolja! A tekintete kábán a falra ugrott, forgott vele a szoba. Lehet, hogy most is lehallgatják?

– Már megmondtam, hogy én közel sem vagyok olyan fontos nekik, hogy lehallgassanak – mondta Hiral a lány gondolataiban olvasva, majd kényelmesen hátradőlt, és elengedte Rylin kezét.

Rylin azonnal az ölébe húzta a kezét. Hiral annyira erősen szorította, hogy az ujjai teljesen elzsibbadtak.

– Oké, segítek – préselte ki magából a szavakat. Nem volt más választása.

– Hát persze hogy megteszed.

Rylin szorosan összekulcsolta a kezét az asztal fölött. Hirtelen úgy érezte, mintha a szobából az összes levegőt kiszívták volna. A falak úgy zárultak köré, mintha ő lett volna az, akit fogva tartanak.

Nem szakíthat Hirallal. Legalábbis most még biztosan nem. Mellette kell maradnia, míg el nem rendezi ezt az egészet, és kihozza Hiralt a börtönből.

– Most pedig gyere, és adj egy csókot – utasította Hiral, lebilincselt bokája felé biccentve.

Rylin engedelmesen felállt, és megkerülte az asztalt. Óvatosan a fiú szájához érintette az ajkát, de Hiral erőszakosan elkapta, a szája keményen és kérlelhetetlenül követelte magának az ajkát, majdhogynem a lány fájdalomhatárát súrolva.

Egy pillanattal később Rylin elhúzódott. Egész testét fagyos borzongás járta át.

– Indulnom kéne – mondta, azzal sarkon fordult, és sietős léptekkel megindult az őr szobáján keresztül a kijárat felé.

– Hamarosan találkozunk! – kiáltotta Hiral utána.

Egy ideig Rylin csak úgy botorkált az utcán, azt sem tudta, hová megy. Egyre csak Hiral ocsmány fenyegetését hallotta, újra és újra. Végül megállt, és szorosan átölelte magát. Még mindig reszketett.

Az A vonal bejáratánál állt, azén, amelyik egyenesen Cordhoz visz. Miért is ne?, határozta el magát hirtelen, Cord még egy jó darabig úgysem ér haza. Jó lenne egy kicsit kiszabadulni Cord biztonságos – és nem utolsósorban fenyegetés nélküli – világába.

——

Néhány órával később a könyvtárszoba holokandallójának lágy fényében, Rylin – Cord anyukájának instafotóalbumával az ölében – épp Cord egyik karosszékében heverészett, mikor hirtelen zajt hallott a bejárat felől.

– Cord, ne haragudj – kezdte, de ahogy felnézett, Briece vigyorgó képét pillantotta meg. Még azt sem tudta, hogy újra a városban van.

– Látom, keményen dolgozol – jegyezte meg szándékosan elnyújtva a szavakat.

– Cord megengedi, hogy néha szünetet tartsak – felelte Rylin védekezően. Ugyanakkor nagyon is jól tudta, hogy ez az egész hogyan festett: ő, ahogy kényelmesen berendezkedve teljesen otthonosan érzi magát, és ezzel Briece is tisztában volt.

Briece megadóan feltartotta a kezét.

– Távol álljon tőlem, hogy bárminemű kritikával is illesselek. Tudod, én is kedvelem azokat a melókat, amik bizonyos extra juttatásokkal járnak.

– Nem értem, mire célzol – közölte Rylin. Briece tett egy lépést előre, és Rylin ijedten összehúzta magát, az albumot pajzsként kapta maga elé. – Figyelj, mi lenne ha…

– Mi folyik itt? – Az ajtóban Cord alakja tűnt fel. Rylin szíve hálásan dobbant egyet.

– Épp egy érdekfeszítő eszmecserét folytattam a szobalányoddal a munkahelyi etikáról – pislogott Briece, és kioldalgott az ajtón.

– Sajnálom – mondta Rylin bizonytalanul, bár maga sem tudta, hogy miért kér bocsánatot.

– Ó, Briece már csak ilyen. A frászt tudja hozni az emberre, de a szíve a helyén van.

Valóban? Rylin tudta, hogy Cord seggfejsége csupán egy szerep – és azzal is pontosan tisztában volt, hogy honnan tanulta –, de Briece tisztességében már közel sem volt annyira biztos.

– Mit nézegetsz? – Cord az album felé biccentett, ahogy letelepedett Rylin mellé.

– Semmi különöset, tényleg. – Rylin szórakozottan lapozgatta a könyvet, hátha talál még pár fényképet az anyjáról, de eddig nem járt szerencsével. – Azt hiszem, egy kicsit elvesztettem az időérzékemet – tette hozzá, de Cord csak legyintett.

– Én is szeretem ezt a szobát. – A pillantása körbesiklott a helyiségben, az antik könyveket tartó, tetszetős polcokon, a lábuk alatt puhán elnyújtózó virágmintás szőnyegen, a szimulált tűzön, mely oly élethűen ropogott és ontotta a meleget, hogy teljesen valódinak hatott.

Rylin a falon függő antik falióráról Cordra pillantott. Egy sima szürke póló volt rajta, és a farmerja alján vékony sárkéreg sötétlett.

– Ma megint lógtál? – kérdezte, noha már tudta a választ.

– Különleges alkalom. – Csak ennyit mondott. Aztán: – Te jó ég, évek óta nem láttam már ezeket a képeket! A negyedik születésnapi zsúromon készültek. Az aladdinoson, a holodzsinnel…

Rylin némán odanyújtotta neki az albumot, és Cord lelkesen lapozgatni kezdett, időnként meg-megállt egy kép fölött, hogy megmutogassa a mostani barátait kölyökkorukban, a hatalmas tortát, melyen jóval több mint négy gyertya díszelgett, vagy a holografikus bűvészshow-t, ami láthatóan annyira megrémisztette Briece-t, hogy bepisilt a nadrágjába. Rylin időről időre bólintott, de nem tudott odafigyelni. Gondolatban még mindig a börtön látogatóhelyiségében volt, teljesen másnak látta most Hiralt.

Cord abbahagyta a beszédet, és Rylinra tekintett, minden jel szerint a lány válaszára várva.

– Ó! – tért magához Rylin a révületből. – Ez, ööö… annyira…

Cord gyengéden Rylin kezére tette a kezét.

– Rylin, mi a baj?

Rylin megfordította a kezét, és a fiú ujjai közé fűzte az ujjait. Gyűlölte, hogy nem lehet teljesen őszinte vele. A saját hazugságainak hálójába ragadt, és a hazugságok úgy rakódtak egymásra, mint abban a régi társasjátékban, ahol az ember csak pakolja egymásra a kockákat, míg egyszer az egész menthetetlenül leomlik.

– Az egyik barátomat letartóztatták. Ma meglátogattam a börtönben – vallotta be, igyekezve olyan őszinte lenni, amennyire csak lehet. – Egy kicsit felkavart.

– Sajnálom – mondta Cord. Rylin tehetetlenül megvonta a vállát. – Miért tartóztatták le? – kérdezte Cord egy pillanatnyi csend után.

– Kábítószerrel való visszaélés és kereskedelem.

– És tényleg kereskedett vele?

Volt valami a kérdésben, ami Rylint egyből támadásra késztette.

– Igen – közölte kurtán.

– Hát akkor…

– Te ezt nem értheted, oké? Te nem tudod, milyen lent élni, milyen, mikor olyan dolgokat is meg kell tenned, amit nem akarsz! Mert egyszerűen nincs más választásod!

– Mindig van más választásod – ellenkezett Cord halkan.

Rylin váratlanul felpattant, összecsapta az instafotóalbumot, és visszatette a polcra. A józanabbik fele tudta, hogy Cordnak igaza van. De valamiért még mindig dühös volt.

– Figyelj, sajnálom. – Cord mögé lépett, és hátulról átkarolta. – Nehéz napod volt. Én nem akartalak… sajnálom – ismételte.

– Semmi gond – tiltakozott Rylin, de továbbra is ugyanolyan mozdulatlanul állt.

Egy darabig így maradtak, csak álltak némán a szobában. Volt valami furcsán megnyugtató Cord csendes jelenlétében. Végül Cord elengedte, és hátralépett.

– Részemről, majd kilyukad a gyomrom az éhségtől – próbálta valahogy oldani a feszültséget. – Mit rendeljünk?

– Mindig rendelni szoktál?

– Hát, akár fel is ajánlhatnám, hogy főzök neked valamit, de a konyhaművészetem a fagyasztott tésztákra korlátozódik, illetve abban vagyok még jó, hogy miképp járassam le magam egy életre.

– Megérdemelted azt a pofont. – Rylin önkéntelenül elmosolyodott az emléken. Mintha ezer éve történt volna.

——

Aznap este, miután ettek, Rylin – aki ragaszkodott hozzá, hogy ő főzzön, még szalonnába tekert csirkemellet is csinált, amit otthon soha nem engedhettek meg maguknak – kényelmesen összekucorodva feküdt a nappali kanapéján. Ideje lenne indulnia. Chrissa hamarosan hazaér; egész héten késő estig edzésen volt, közeledett az állami bajnokság. Rylin erőtlen volt, a nap érzelmi megpróbáltatásai teljesen kimerítették. Szüksége volt még egy kis pihenésre, csak még egyetlen percre.

– Szeretnél maradni? – kérdezte Cord, rá nem jellemző bizonytalansággal a hangjában. Rylin tudta, hogy mire kíváncsi. Még nem teheti meg, most még nem.

– Muszáj hazamennem – mondta, miközben nagyot ásított. – Lehetne, hogy még… csak öt percet… – A feje visszahanyatlott a párnára. Cord már indult kifelé, de Rylin hirtelen azon kapta magát, hogy nem akarja, hogy elmenjen. – Várj – tiltakozott álmosan.

Cord letelepedett mellé, és Rylin úgy helyezkedett, hogy hátát a fiú mellkasának támassza. A légzése lassan szabályossá vált.

Végül Cord lekecmergett a kanapéról. Addigra Rylin már mélyen aludt, így nem láthatta, mikor a fiú kivett egy plédet a szekrényből, és óvatosan betakarta vele. Azt sem látta, hogy Cord egy hosszú pillanatig csak állt, és csendben nézte, némán figyelte, ahogy a szempillái alvás közben meg-megrebbennek. Nem látta, mikor a fiú lehajolt hozzá, és hátrasimította a haját, majd egy gyengéd csókot lehelt a homlokára, mielőtt visszatért volna a szobájába, és óvatosan betette maga mögött az ajtót.

Mikor az éjszaka közepén felébredt, és megérezte magán a takarót, Rylin mélyen bevackolta magát alá, és a sötétben boldogan elmosolyodott.