Leda
Leda bizonytalanul kitántorgott a süvöltő szélbe. Az ösztönei egyből húzták is volna vissza a létrán, de az XPHD és egyéb pirulák üdítő kombinációi – melyeknek Leda már a nevére sem emlékezett – hatékonyan elnyomták a veszélyérzetét. Felfokozott idegállapota dacára, momentán egyedül a XPHD tartotta féken, ahogy üveges tekintettel Averyre meredt. De a látása máris kezdett eltorzulni, a szeme előtt a formák viccesen megnyúltak, és körös-körül vidám fények táncoltak. Akár egy farsangi holovideo, minden olyan szép volt, és mókás.
– Viszonyod van a saját bátyáddal, egy titkos tető… – Megfordult, hogy egyenesen Avery szemébe nézzen. – Mégis hány titkot rejteget még a tökéletes Avery Fuller?
– Semmi szükség arra, hogy gonoszkodj. – Avery mozdulatlanul állt. A holdfény szikrázva csillámlott ezüstös kék ruháján, amitől az embernek az az érzése támadt, mintha egy görög istennő márványszobra volna.
– Pedig pont arra van szükség, és akkor, amikor én mondom – közölte Leda epésen. Itt fent a tetőn, ilyen közel a csillagokhoz, végre fiatalnak és életerősnek érezte magát, élvezte, ahogy a gyűlölet jéghideg lángja ismét magasra csap benne. – Szóval te és Atlas. Szerinted mit fognak szólni a szüleid, ha megtudják?
– Hogy jöttél rá? – kérdezte Avery csendesen.
– Megvannak rá a módszereim. – Majd ha fagy, akkor fogja elárulni neki Wattot. Pedig milyen csodásan kidolgozott drámai fordulat: a fiú, aki reménytelenül szerelmes belé, lesz legsötétebb titkának leleplezője.
Ma este azért jött a partira, hogy bosszút álljon, emlékeztette magát. Mégis mi a fenét csinálnak itt a tetőn, kedélyesen elcseverésznek? Leda dühösen megrázta a fejét, koncentrálnia kellett. Teljesen kiesett a szerepéből. Talán túl sok tablettát vett be.
– Leda – szólalt meg Avery akadozó hangon. – Én mindig is szerettem. Már gyerekkorunk óta. De egészen mostanáig nem is gondoltam volna, hogy lehetséges… – A hangja elcsuklott. – Soha nem akartalak megbántani. Úgy sajnálom, ha fájdalmat okoztam.
– Ezért voltál egész évben egy szemét ribanc velem? Mert odavoltam Atlasért?
– Sajnálom – kezdte Avery, de Leda nem hagyta végigmondani, elfúló hangon támadt rá.
– Rávettél, hogy bocsánatot kérjek tőled Eris partiján! Hogy könyörögjek a megbocsátásodért! Felteszem, úgy gondoltad, én nem vagyok elég jó neki!
– Leda! Erről szó sincs, persze hogy…
– És egész idő alatt, végig csak magadnak akartad!
Avery elfehéredett.
– Annyira sajnálom. Nagyon nehéz volt látni titeket együtt…
– És arra nem gondoltál, hogy nekem milyen nehéz lehetett elveszíteni az egyetlen srácot, aki valaha is érdekelt és a legjobb barátnőmet, miközben a családom is darabjaira hullik? – Leda majdhogynem üvöltött. A szeme sarkából egy könnycsepp buggyant ki, és dühösen kitörölte. Hülye tabletták, képtelen uralkodni az érzésein. Hát nem megfogadta, hogy nem hagyja, hogy bárki is sírni lássa?
Avery figyelmét nem kerülte el az apró mozdulat, és óvatosan előrelépett – de Leda keze villámként lendült előre, figyelmeztetve, hogy maradjon a helyén.
– Leda, mi történt a családoddal? – kérdezte Avery.
Leda nem válaszolt. Bassza meg Avery és az álszent együttérzése! Nem akart beszélni róla. Még betépve is, egyszerre csak egy válsággal tudott foglalkozni.
Avery hangja végtelenül gyengéd volt.
– Miért nem megyünk inkább le? Bármin is mész most keresztül, megoldjuk, szerzünk neked segítséget, és…
– Hátrébb! – sikította Leda. Az egész teste remegett.
Avery elnémult.
– Mit fogsz csinálni? – kérdezte óvatosan.
– Fogalmam sincs!
Egyébként meg, tényleg mi a frászkarikát keres itt a tetőn? Ez az egész Avery hibája – Avery csalta ide az úgymond „barátságuk” érdekében. Talán nem ártott volna, ha megkérdezi, hogy mégis miféle barátságról beszél? Muszáj visszatérnie az eredeti tervéhez – de hiába erőltette az agyát, képtelen volt visszaemlékezni, hogy mi is volt az… Egyetlen dolgot azonban biztosan tudott: azt akarta, hogy Avery szenvedjen. Szenvedjen, amennyire csak lehet. Leda Atlasnak is hasonló sorsot szánt, bár valamilyen oknál fogva a haragjának jó részét Averynek tartogatta. De ez érthető, nem? Végül is Avery sokkal nagyobb árulást követett el.
– Fogalmam sincs – ismételte újra, és miközben a volt barátnőjére meredt, a hold elé egy baljós, komor felhő úszott, és a világ sötétbe borult.