Leda

– Anyu? Itt vagy? – kiáltotta Leda, mikor belépett a lakásba.

Fázósan összerázkódott, még mindig nedves volt az izzadságtól, és az antigravitációs jógához használt, émelygés elleni karperecét sem vette le. Ma csak ketten voltak az órán Minggel. Avery már egy hete nem járt velük jógára. Azt mondta, hogy többet szeretne futni, de Leda pontosan tudta, hogy őt kerüli – és persze Minget, akinek még mindig nem bocsátotta meg, amit Eris partiján tett.

Leda és Avery az ominózus találkozó óta, mikor Leda Atlas kabátjával felszerelkezve betoppant hozzájuk, alig beszéltek. Sőt, ebédszünetben már nem is ültek egymás mellé. Egyik nap például Avery egyből az asztal végéhez vonult, és leült Eris mellé, míg Ledának kénytelen-kelletlen Risha és Jess közé kellett bepasszíroznia magát. A változást senki sem tette szóvá, Leda mégis magán érezte a többiek tekintetét; látni akarták a reakcióját, amit természetesen nem adott meg nekik.

És persze ott volt még Atlas. Nadia rendíthetetlenül kitartott amellett, hogy azon az éjszakán Atlas nem találkozott senkivel: még a központi lebegő-nyilvántartásba is betört, és megtalálta azt a járművet, ami a fiút felvette, bizonyítván, hogy Atlas egyből hazament, miután Ledát kitette. Leda a saját két szemével látta, ott volt tisztán és világosan, a lebegő lekért útvonalában. Nem ment vissza a buliba, és nem ment el egyetlen másik lányhoz sem. És mégis… Leda képtelen volt szabadulni a gondolattól, hogy valami nagyon nincs rendjén, valami, ami majd kiszúrja a szemét.

Leda azt kívánta, bárcsak ne lenne ennyire a Fuller család megszállottja. De mindenhol ott voltak – a pokolba is, még most is, mikor jóga után be akart ülni a klub juice-bárjába, majdnem belefutott a villásreggelijüket befejező családba. Leda ösztönösen behúzódott az egyik sarokba, hogy nehogy beszélni kelljen velük. Tudta, hogy nem normális, ahogy viselkedik, de képtelen lett volna Avery vagy Atlas szemébe nézni. Legalábbis addig nem, míg úgy nem érzi, hogy valamennyire ismét ura a helyzetnek.

– Leda? – Az anyukája hangját hallotta a dolgozószoba felől. – Szeretnél valamit, édesem?

Leda a konyhába ment, és dühösen nyomkodni kezdte a gyümölcsfúzer gombjait, hogy elkészítse magának azt a kesudiós smoothie-t, amit még a bárban tervezett meginni, mielőtt hanyatt-homlok távozni kényszerült. Hogy mit szeretne? Rendbe hozni a dolgokat Averyvel. Újra lefeküdni Atlasszal. Bármit, azon kívül, amit most csinál, mert a jelenlegi stratégiája egyértelműen egy nagy szívás!

– Semmit, azt hiszem – felelte, és maga sem értette, miért kiabált egyáltalán az anyjának.

A smoothie egy hűtött pohárba került. Leda szórt még rá egy kis fahéjat, mielőtt megkóstolta volna. Egyszerűen képtelen volt kiverni a fejéből a képet, ahogy Avery, Atlas és a szüleik végigvonulnak a Gyémánton; volt valami rémesen irritáló bennük, az a büszkeség és tartás, az az elviselhetetlen tökéletesség, ami csak úgy áradt belőlük.

– Milyen volt a jóga? – Az ajtóban Ilara Cole alakja bukkant fel.

– Jó – közölte Leda ingerülten.

– Ma lesz Hollenbrandsék partija, az apáddal megyünk – emlékeztette az anyja. – Nem tudom, Jamie mit csinál. Ti terveztetek valamit Averyvel?

– Azt hiszem, ma este inkább itthon maradok. Hulla vagyok – magyarázta Leda sietve.

Az anyja tekintetén átsuhanó megkönnyebbüléstől Leda bepöccent. Ilara nem örült túlságosan annak, hogy Leda múlt héten elment Eris születésnapi bulijára, de Leda megígérte, hogy minden rendben lesz, és nem fog inni. Valójában olyan durván nem is szegte meg az ígéretét, áltatta magát. Bár azokkal az abszurd buborékokkal nem egyszerű számon tartani, hogy mennyit iszik az ember.

– Miért nem hívod át Averyt? Megkérhetem Haley-t, hogy maradjon, és csináljon nektek házi pizzát – vetette fel az anyja. Felemelte a kezét, hogy Leda füle mögé simítson egy göndör tincset, de Leda elrántotta a fejét.

– Mondtam, hogy megleszek!

– Leda – az anyja hangjából kiérződött az aggodalom –, minden rendben? Szeretnéd, hogy megbeszéljek egy találkozót dr. Vandersteinnel?

Ledát a bejárati ajtó csipogása mentette meg. Biztos az apja jött meg. Hál’ istennek! A legutolsó dolog, amire per pillanat vágyott, az egy élménydús találkozó az anyja agyturkászával.

– Helló lányok! – mondta az apja a konyhába lépve. A hangja kimerülten csengett. – Mi újság?

– Hol voltál? – kérdezte Leda.

Az apja szombatonként soha nem ment el hazulról, a napot rendszerint a nappali kanapéján, bősz hortyogással töltötte. Vagy ha dolgoznia kellett, a dolgozószobájába vonult, hogy fogadja a hívásokat.

– Piersonnal golfoztam, meg egy új ügyféllel a Linkstől – mondta a hűtőnek, ahogy kihalászott egy citromos Spritzert.

– Mr. Fullerrel? – kérdezett vissza Leda. A vészcsengője hangos sivításba kezdett.

– Igen, Mr. Fullerrel – felelte az apja kurtán, mintha maga a kérdésfeltevés is nevetséges volna.

Leda visszatartotta a lélegzetét, hogy nehogy valami olyasmit mondjon, amit később megbánhatna. Mindössze húsz perce volt, hogy a Fuller családot villásreggelizni látta; kizárt, hogy Mr. Fuller egész délelőtt az apjával golfozott volna. Akkor meg miért hazudott?

– Hogy ment a játék? – Ilara megkerülte a pultot, hogy egy gyors puszit nyomjon Leda apjának arcára.

– Nos, az első és legfontosabb, mindig hagyd, hogy az ügyfél nyerjen. – Az apja jót derült a saját viccén, de a nevetése valahogy hamisan csengett, mintha az esze valahol teljesen máshol járt volna.

Vajon titkol valamit? De az anyja az egészből mit sem érzékelt, mosolyogva bólintott.

– Megyek, lezuhanyozom – közölte Leda kurtán, és felhörpintette a maradék smoothie-t.

Végigviharzott az előszobán, és a szobájába érve becsapta maga mögött az ajtót. Fürgén lehámozta magáról a nyirkos tornacuccokat, és egy jól irányzott dobással a sarokban várakozó szennyestartóba hajította, mely egyenesen a mosószobába továbbította őket. Belépett a zuhany alá, és maximális hatásfokra állítva a gőzt, bekapcsolta az esőmennyezetet. Mégsem tudta abbahagyni a remegést.

Leda lecsúszott a zuhany burgundivörös burkolatára, amire még egy villában tettek szert, mikor két évvel ezelőtt Caprin nyaraltak, és Ledának nagyon megtetszettek a csempék. Sűrű, drótszerű haja az aromaterápiás gőzben megszámlálhatatlanul sok kis csigába ugrott. A mellkasához húzta a térdét, megpróbált gondolkozni. Kész káosz volt a fejében, csapongtak a gondolatai. A partin elcsattanó csók Atlasszal. Ki máson akadhatott még meg a fiú szeme? Miért hazudik az apja arról, hogy merre járt? Az a tekintet, ami Avery arcára mostanában kiül, ha a folyosón megpillantja Ledát. Az, ahogy Leda megpróbál úgy tenni, mintha ez az egész egy cseppet sem zavarná.

Mindez dermesztő súllyal nehezedett rá, úgy érezte, menten összenyomja. A lezúduló víz milliónyi apró tűként szurkálta csupasz bőrét.

Szüksége volt egy löketre.

Még mindig megvolt a flikk-linkes kapcsolata a régi díleréhez, Rosshoz. Cord volt az, aki anno összehozta őket; miután Leda az anyja XPHD-jeinek lopkodása során jó pár meleg helyzetbe került, egy este – egy parti alkalmával – úgy döntött, hogy ideje lesz igénybe vennie némi segítséget. Fogalma sem volt, hogy ki máshoz fordulhatna. Tudta, mennyire kockázatos, hogy csak így egyszerűen rábízza a titkát Cordra, de volt egy olyan érzése, hogy a nagyotmondás mestere a felszín alatt – a maga fura módján – teljesen megbízható.

– Persze – mondta Cord, mikor Leda végül rákérdezett, és átküldött a lánynak egy flikk-linket, amin mindössze egy bizonyos Ross név szerepelt.

Ross pedig bőségesen ellátta a lányt XPHD-vel, annyit adott neki, amennyit Leda nem szégyellt kérni. Ugyanakkor más anyagokkal is megismertette, olyanokkal, amikért még csak nem is kellett fizetnie.

– Van még pár extra nyugtatóm – mondta egyszer, mikor Leda a kisérettségi előtt alaposan bespájzolt XPHD-ből. – Nyugodtan vegyél belőle. Biztos vagyok benne, hogy jól fog jönni a vizsga után. – És Ledát nem kellett sokáig győzködni.

Nem telt bele sok idő, és rákapott az alkalmi füvezés gyönyöreire Corddal és a haverjaival, néha még Briece-szel is. Hébe-hóba kipróbált keményebb cuccokat is – nem volt különösebb oka, csupán a kíváncsiság vezérelte –, arra viszont mindig ügyelt, hogy ezt túl gyakran ne tegye. Egyszerűen csak időnként jó érzés volt elengedni a gyeplőt, amit rendszerint túlzottan szorosan tartott.

És nem is volt semmi gond, egészen az elmúlt télig – egészen Catyanig és Atlas eltűnéséig. Ekkor történt, hogy Leda kezéből végleg kicsúszni látszott a gyeplő.

Szia! Hogy vagy?

Leda azonnal felkapta a fejét Atlas üzenetére. Szia, válaszolt óvatosan, igyekezett normálisan reagálni az ereibe lövellt jókora adrenalinlöket ellenére. Jól. Mi újság?

Azon gondolkoztam, hogy lenne-e kedved eljönni velem az Egyetemi Klub őszi gálájára?

Leda lehunyta a szemét, majd beleszédült, akkora megkönnyebbülés öntötte el. Igen, válaszolta. Szívesen.

A héten most először tudta elengedni magát. Nagyot szippantott a rózsaillatú levegőből, és addig folyatta magára a vizet, míg a kezei aszalt szilvává nem áztak. Nem számított, mennyi vizet használ; egyetlen csepp se ment kárba a radikális vízszűrési eljárások után. Így Leda maradhatott addig a zuhany alatt, míg minden porcikája el nem lazult.

Végül felállt, és szappangyöngyöket szórt a hajába. Végre-valahára úgy érezte, hogy csaknem teljesen sikerült visszanyernie korábbi lelki egyensúlyát, a Silver Cove-i meditációs sátorban megtalált lelki békét és biztonságot.