45. FEJEZET

helyet, ahol megálltunk, egyszerűen Fogadó az utazóhoznak hívták. Nem volt messze a kastélytól. Azok a nemesek, akiket nem hívtak meg, hogy töltsék az éjszakát a kastélyban, gyakran itt szálltak meg. Azt mondtam Connernek, hogy ez a hely túl flancos, mert biztos csakis gazdag és befolyásos vendégekre számítanak. A szavaimban rejlő irónia engem nagyon mulattatott, Conner viszont észre sem vette.

– Én is gazdag és befolyásos ember vagyok – mondta Conner idegesen. – Ismernek errefelé, úgyhogy nem fogom megkockáztatni, hogy azon elmélkedjenek az emberek, mit is keresek egy egyszerű, út menti fogadóban. Téged meg észre sem fognak venni, ha lehajtva tartod a fejed.

Mott Rodennel, Tobiasszal, Imogennel és velem maradt, amíg Conner bement, hogy kivegyen nekünk három szobát. Imogent nézve elgondolkoztam azon, hogy vajon elszökne-e, ha saját szobát kapna, de végül elhessegettem ezt a gondolatot. Nem volt pénze, amivel elboldogulhatott volna egy idegen városban, és amúgy is valószínűleg becstelennek gondolta volna a szökést.

– Miért hoztál magaddal minket is? – kérdezte Roden, miután Conner elment. – Örömmel nézed majd, ahogy megaláznak minket, mikor kineveznek téged hercegnek?

– Megmentette az életünket – mondta Tobias. – Azért hozott magával, hogy biztosra menjen, Conner nem ölet meg minket Farthenwoodban.

– Tobiasnak igaza van – szólt Mott. – Cregan elmondta, azt a parancsot kapta, ölje meg a két hátramaradt fiút.

Roden összefonta a karját, és hátradöntötte a fejét.

– Cregan nem ölt volna meg engem. Azt akarta, hogy én legyek a herceg.

– Erről nem Cregan dönt – jelentette ki Tobias.

– Amúgy pedig – tette hozzá Mott –, idővel meg fogjátok érteni, hogy Conner helyesen döntött.

Mottra villantottam a tekintetem. Túl messzire ment. Lesütötte a szemét, és nem mondott mást.

– Ő miért van itt? – kérdezte Tobias, Imogen felé biccentve. Aztán elmosolyodott. – Ó! Arra fogod használni, hogy meggyőzd a hercegnőt! Amarinda sosem gyanítaná, hogy ő hazudik.

Imogen elvörösödött, és dühös tekintettel nézett rám. Ez majd nem ugyanaz volt, amivel már megvádolt engem egyszer.

– Amint kineveznek herceggé, mindannyian szabadon távozhat tok – mondtam. – Mindössze annyit kérek, hogy tartsátok meg a titkainkat, már ha van ilyen.

– Nem hiszek neked – mondta Roden keserűen. – Annyi mindent tudunk, hogy túl veszélyesek vagyunk a számodra. Úgyhogy bocsáss meg, ha kivárom, hogy vajon tényleg elsétálhatok-e, mielőtt nekiállok hajbókolni a nagylelkűséged előtt.

– Meg van bocsátva – mondtam, majd ismét hátradőltem, és becsuktam a szemem.

Nem pihenhettem sokáig. Néhány pillanattal később Conner visszatért.

– Egész Drylliadban nincs már szabad szoba – mondta. – Többe került kivennem egy szobát, amit valaki olyan foglalt le, akinek már meg kellett volna érkeznie, mint amennyit máskor háromért kérnek el. Lefizetni a fogadóst, hogy azt mondja, a küldönc sosem érkezett meg, hogy lefoglalja a szobát, rettenetesen drága.

– Csak egy szoba? – kérdeztem. – És mi lesz Imogennel?

– Majd itt alszik kinn, a hintóban – mondta Conner.

– Nem, mi alszunk itt – tiltakoztam. – Egy hölggyel nem lehet így bánni.

– Ő messze nem hölgy – jelentette ki Conner. – Csak a konyhalányom, akit el akarsz lopni tőlem magadnak!

– Nem fog jobban hozzám tartozni, mint amennyire most magához kellene tartoznia! Ő fog a szobában aludni.

Valami gonosz csillant Conner szemében. Elmosolyodott, és felajánlotta kezét Imogennek.

– Rendben van, kedves. Gyere csak velem!

Félreütöttem a kezét, miközben Mott előrehajolt ültében.

– Majd én itt maradok a hintóban Rodennel és Tobiasszal, hogy elég hely maradjon a szobában – mondta Mott. – Imogennek adhatja a második ágyat, és fellógathat egy lepedőt, hogy védje a szemérmét. Conner és Sage, önök megosztozhatnak a szoba fennmaradó részén.

Ez elfogadható kompromisszum volt. Nem úgy tűnt, mintha Imogen örülne neki, de még így is ez volt a legjobb lehetősége. Sem az én, sem Conner segítségét nem fogadta el, amikor kiszállt a hintóból, majd követte Connert és engem be a fogadóba.

Ahogy sétáltunk, megkérdeztem Connertől, hogy miért van ennyire tele a szálló.

– Hajtsd le a fejed! – sziszegte. – A pletyka, miszerint a királyi család tagjai meghaltak, elterjedt egész Carthyában. Mindenki azért jött, hogy lássa, ki lesz holnap az új király.

– Még mindig bízik a tervében?

– Már kevésbé, mint eddig – suttogta Conner. – Nem számítóttam ennyi ellenfélre. Nagyon ügyesnek kell lenned holnap, hogy meggyőzd őket.

Vigyor terült szét az arcomon.

– Ne aggódjon! Az leszek.