14. FEJEZET

délutáni történelemórára együtt mentünk, ami Tobias részéről teljes időpocsékolás volt, mivel már úgyis tudta a választ az összes kérdésre. Olyan gyorsan beszélt, hogy nekem és Rodennek esélyünk sem volt megszólalni, még akkor sem, ha tudtuk a választ.

A történelemtanárunkat Havala asszonynak hívták, és Tobias elmondta, hogy ő tartotta a délelőtti óráit is. Már túl idős volt ahhoz, hogy hajadon legyen, ami különös volt, hiszen egész kellemes jellemmel bírt.

Göndör, fekete haja folyamatosan kerek arca körül ugrándozott, és nagyon ügyelt arra, hogy ne hozza szóba, miért is hozott ide minket valójában Conner, pedig egyértelmű volt, hogy tudja. Valahogy olyan idegesnek tűnt, de könnyed mosolya és gyengéd természete felüdülés volt a birtokon élő többi komoly pofa után. Kíváncsi voltam rá, mi fog vele történni, ha lejár a két hét.

Mikor Havak tanárnő kilépett a szobából, hogy kérjen egy pohár vizet, megosztottam Rodennel és Tobiasszal az aggodalmaimat. Tobias egyszerűen vállat vont.

– Nem lesz semmi baj. Nekem elmondta, hogy Conner megkérte soha senkinek ne mondja el, hogy tanított minket.

– Szerintem inkább megfenyegette – motyogtam.

Tobias védekezőn felvonta a szemöldökét.

– Ha nem beszél semmiről, akkor nem számít, hogy mit tett Conner.

– Az mindig számít. – Rodenre néztem, várva, hogy majd egyetért velem, de ő belebújt az előtte fekvő könyvbe, és megpróbált rájönni, mit is jelenthet a szó, amire éppen mutatott.

Mindannyian elcsendesedtünk, mikor Havak tanárnő visszatért.

Tobias kicsit elkalandozott, amíg mi Rodennel eredménytelenül próbáltuk megválaszolni a tanár következő kérdését, amire ő ezután habozás nélkül megadta a választ.

Havak asszony nagyszerű tanár volt, így az óra végére már mindannyian fel tudtuk sorolni Carthya összes nagyvárosát, és el tudunk mondani, mivel járulnak hozzá az ország gazdaságához. Szerencsénkre Carthyában nem sok város volt, amit nagynak lehetett nevezni, úgyhogy könnyű volt megtanulni a nevüket. Carthya számára viszont már nem volt annyira szerencsés, hogy a gazdasághoz való hozzájárulásuk ugyanilyen kicsi volt. Az új hercegnek nem kevés munkájába fog kerülni, hogy az ország természetes erőforrásait felhasználva beindítsa a termelést. Mint ahogy az várható volt, Tobias kijelentette, hogy készen áll a feladatra. Havak tanárnő felvonta ugyan a szemöldökét, de nem mondott semmit.

Kopogtak, majd bejött a szobába két szolgáló, kezükben az ebédünkkel. Az elsőként belépő lányt nem ismertem, de a másik szolga Imogen volt. Rám nézett, szokás szerint összeráncolta a homlokát, majd lesütötte a szemét. A két lány lerakta a tálcákat, majd kiment.

Havala tanárnő letette asztalára a könyvet, amiből éppen tanított minket, majd mindegyikőnknek átnyújtott egy-egy vastag tésztájú húsos pitét. A sajátomat négy harapásra megettem, majd Tobias felé fordultam, aki még csak a felénél tartott.

– Azt megkaphatom?

Tobias felnevetett, pedig nem vicceltem. Megette a maradék pitéjét anélkül, hogy válaszolt volna, miközben Havala tanárnő folytatta az órát. A történelemóra végén Mott visszatért, hogy átkísérjen minket Conner istállóihoz. Cregan ott várt ránk. Ahogy közeledtünk, karját olyan szorosan fonta össze, hogy egy pillanatra már azt hittem, össze van csomózva.

– Jól látjátok – mondta mogorván. – Én foglak titeket lovagolni tanítani. – Mikor Mott elment, a kerítés tetejére helyezett nyeregre mutatott. – Kezdjük ezzel! Ez az, amire ültök, mikor lovagoltok.

– Most komolyan beszél? – kérdeztem. – Tényleg úgy akar bánni velünk, mintha most látnánk először lovat? Mindannyian tudunk lovagolni.

– Nem tudom, hogy mennyire értetek... – kezdte Cregan.

– Jobban értek hozzá, mint maga – mondtam. – Csukott szemmel is lekörözöm. Mint ahogy valószínűleg Roden és Tobias is.

Cregan összehúzta a szemét.

– Jobban értesz hozzá, mint én? Nem egyszerű lovas vagyok, hanem lovász. Én töröm be a vad lovakat, mint ahogy téged is be foglak.

A mondat utolsó részét elengedtem a fülem mellett.

– Bármit megülök, amit maga.

Cregan elmosolyodott.

– Nem csalsz lépre ilyen könnyen, fiam.

– De miért ne próbálhatná meg? – kérdezte Tobias. – Ha azt mondja, hogy tud lovagolni, akkor miért nem teszi próbára?

Cregan előbb Tobiasra nézett, majd rám.

– Rendben van – mondta végül. – Várjatok meg itt! – Azzal besétált a bokszokhoz.

– Köszönöm! – mondtam Tobiasnak.

Tobias oldalvást rám pillantott.

– Nem a pártodat fogom, Sage. Remélhetőleg ez majd megtanít egy-két dologra.

Az istállóból jövő, hangos csattogás elterelte a figyelmünket. Lassan megráztam a fejem, és motyogva Tobiashoz fordultam.

– Ugye nem hiszed, hogy most egy betöretlen lovat hoz ki?

– Pedig úgy hangzik – válaszolta Tobias.

– Tudsz lovagolni? – kérdezte tőlem Roden.

– Lovagoltam már. Az elég?

– Nem – mondta Tobias hűvösen. – Én tudok lovagolni, csakhogy én nem vagyok akkora idióta, hogy addig feleseljek Cregannek, amíg ki nem hoz egy vad lovat.

– Csak kérj bocsánatot, és mondd meg Cregannek, hogy tanulni akarsz! – tanácsolta Roden.

– És hagyjam, hogy utána mindenki ezt emlegesse nekem? – mondtam. – Csak leügetek egy-két kört. Nem lesz semmi baj.

Cregan szinte kacagott, ahogy kivezette a lovat az istállóból. Az állat már most le akarta dobni magáról nem létező lovasát, Cregan pedig alig bírta féken tartani. A férfi gonoszan elvigyorodott.

– Szóval azt mondod, jobb lovas vagy, mint én?

Hátráltam két lépést. Apám többször is figyelmeztetett, hogy a nagy szám egyszer még bajba fog sodorni. Lehet, hogy többször kellett volna mondania.

– Nem számít, hogy ki a jobb lovas, én vagy maga, ha egyszer maga a tanár.

Úgy tűnt, ezzel megsértettem Cregant. Hangja kicsit magasabbá vált, ahogy beszélt.

– És mint tanárod, azt mondom, szállj fel a lóra!

Megráztam a fejem.

– Arra a lóra ugyan nem szállok fel! Hozzon nekem egy szelídebbet, azt megülöm. Csak arról van szó, hogy tudja, ha tisztességesen játszik, veszíteni fog.

Cregan olyan közel lépett hozzám, hogy éreztem leheletét az arcomon.

– Félsz?

– Igen. – Tényleg féltem. Rémisztő egy ló volt.

– Akkor itt az alkalom, hogy végre egy kis alázatot tanulj. Szállj fel a lóra, vagy nagyon megjárod!

– Hagyja már békén! Sage-nek csak a szája járt – mondta Roden.

Cregan Roden felé bökött az ujjával.

– Sage nem fog neked segíteni a végén, fiam. Úgyhogy te se segíts neki! – Ekkor felém fordult. – Ha nem ülöd meg ezt a lovat most, akkor egyet sem fogsz a következő két hétben. Megmondom Connernek, hogy elbuktál.

Egy nagyon hosszú pillanattal később a kantárért nyúltam.

– Rendben van. De egyedül nem tudok felszállni.

Cregan felnevetett.

– Még a lóra sem tudsz egyedül felülni?

– A verseny arról szól, ki a jobb lovas, nem arról, hogy ki tud ügyesebben felszállni. Hol van a maga lova?

Cregan még hangosabban nevetett.

– Olyan gyorsan le fogsz esni, hogy nekem időm sem lenne felszállni a nyeregbe. – Megfogta a lovat, amíg felültem.

A ló megugrott, mire nagyon erősen meg kellett kapaszkodnom, ha nyeregben akartam maradni.

– Ez a szépfiú nem szeret engem – mondtam.

– Jobb, ha hozzászoksz – mondta Cregan. – Szélvihar pedig lány. – Azzal nevetve rácsapott a ló farára.

Szélvihar vadul nekilódult, amitől én keményen hozzáütődtem a nyereghez. Kétszer is megpróbált ledobni magáról, és csakis azért sikerült nyeregben maradnom, mert az ördögök élvezték az előadást. Hátam mögött Cregan hangosan röhögött. Lehet, hogy Roden és Tobias is vele együtt nevettek, de ezt nehéz volt megállapítani, miközben a világ összevissza rázkódott körülöttem. Felkiáltottam, és erősen megkapaszkodtam, ahogy a ló kirántotta a szárat Cregan kezéből, és velem a hátán elvágtatott.

Szélvihar egyenesen egy fa felé tartott, mintha tudta volna, hogy egy alacsonyan lógó faág leverhet engem a nyeregből. Még pont időben lehajoltam, hogy elkerüljem az ágat, de néhány alacsonyan lógó gally még így is végigkarcolta a vállam, ahogy elhaladtunk alattuk.

Valahol mögöttünk Cregan utánunk kiáltott, hogy jöjjek vissza, de addigra Szélvihar már teljes sebességgel vágtatott a szabadság felé. Cregannek rá kellett jönnie, hogy mire felszáll a lóra és utánunk ered, addigra már bottal ütheti a nyomunkat. Én pedig egy olyan gyorsan száguldó lovon ültem, hogy ha leestem volna róla, nem úszom meg pár törött csonttal. Sokkal rosszabbul jártam volna.