28. FEJEZET

szobánkban voltunk, mikor aznap este megérkezett a hercegnő. Roden felvetette, hogy szökjek ki és meséljem el, hogyan néz ki, ami ellen egyáltalán nem is lett volna kifogásom, de Tobias kijelentette, hogy beköp Mottnál, ha elhagyom a szobát.

– Nem láthatod előbb a hercegnőt, mint mi. Az előnyt jelentene a számodra – mondta Tobias. – Ahogy ismerlek, még ma meggyőznéd, hogy te vagy a herceg, mire ő megkoronáztatna a kastélyban, még mielőtt Roden és én felkelnénk holnap reggel.

Felhorkantam.

– Most, hogy így a sarkamban vagy, valami furfangosabb tervvel kell előállnom – mondtam. Tobiast gúnyolni kockázatos volt, és talán sportszerűtlen is. De általában olyan nehéz volt ellenállnom a kísértésnek. Megragadtam az asztalán fekvő egyik könyvet, odavittem az ágyamhoz, és hagytam, hogy valahol a közepén kinyíljon.

– Mit művelsz?

– Havak tanárnő azt mondta, magamnak kell tanulnom, ha utol akarlak érni titeket. Úgyhogy azt is teszem.

– Nem tudsz olvasni.

– Azt mondtam, hogy nem nagyon tudok olvasni. De reggel nagyon odafigyeltem Graves mesterre, úgyhogy remélem, elég jól fog menni ahhoz, hogy megértsem ezt a könyvet.

Tobias összefonta a karját.

– Tudod egyáltalán, hogy miről szól?

Megráztam a fejem, és egy másik oldalra lapoztam.

– Nem bánnám, ha több kép lenne benne.

– A korai carthyai történelemről szól. Ha már tanulni akarsz, lehet, hogy inkább valami olyan témát kellene választanod, ami nagyobb segítségedre van abban, hogy hercegnek add ki magad.

– Nagyszerű! Adj egy olyan könyvet!

– A könyvtárban vannak, mi meg nem hagyhatjuk el a szobát.

Lapoztam még párat a könyvben.

– Akkor be kell érnem ezzel.

Roden felkuncogott, és lekapott egy másik könyvet Tobias asztaláról.

– Ahogy nekem is.

– Most már te is olvasol? – Tobias hangját átjárta a düh.

– Gyakorlásnak jó lesz. – Roden, ölében a könyvvel, letelepedett az ágyára.

Tobias elvörösödött.

– Szerintetek ez bármiről is meg fogja győzni Connert? Kétszer olyan okos vagyok, mint bármelyikőtök.

– És feleolyan erős, mint Roden vagy én. Még álmunkban is legyőznénk – mondtam. – Ennél valami jobbal kell előállnod, Tobias.

– Ez most kihívás akart lenni? – kérdezte.

– Sosem hívnék ki valaki olyat, aki gyengébb nálam. Most pedig menj és aludj! Kipihenten kell elébe menned minden megaláztatásnak, ami holnap vár rád.

– Aludj csak te! – mondta Tobias. – Szükséged lesz az erődre, hogy később ki tudj szökni.

Felnevettem, és ledobtam a könyvet a földre, mielőtt lefeküdtem volna. De nem aludtam el. Az alvás valami olyan fényűzés volt, amit nem engedhettem meg magamnak. Már jóval mélyebben benne jártunk az éjszakában, mikor úgy döntöttem, itt az ideje kiszökni, ezúttal a titkos járatokon keresztül. Farthenwood külső falain mászkálni nem lett volna valami jó ötlet, mivel még mindig gyenge voltam, de ha senki más nem tartózkodott a járatokban, akkor ez jó alkalom volt arra, hogy felfedezzem őket.

Lassacskán megtanultam, hol vannak a rejtett folyosók kijáratai. Egész Farthenwoodot behálózták, vagy legalábbis azon részeit, ahol az építész úgy gondolhatta, valaki szívesen közlekedne titokban. Az egyik kedvenc kijáratom a szobánk melletti folyosó sarkához vitt. Onnan láthattam, mi történik odakinn, mikor mindenki azt hitte, biztonságban vagyunk odabenn. Azon az ajtón keresztül léptem ki a folyosóra.

Mint mindig ilyen későn, most is mindössze egypár cseléd kóválygott a folyosókon, úgyhogy amíg rejtve maradtam Conner otthonának árnyékaiban, szinte mindenhová eljuthattam, ahová csak akartam. Ezúttal még azt is meg tudtam lesni, ki őrzi a szobánkat minden este. Majdnem megfulladtam a nevetéstől, mikor megláttam. Talán mindhármunknál fiatalabb volt, ráadásul még el is aludt. Kardot viselt, de az öve még a legbelső lyukba akasztva is lógott a derekán. Úgy tűnt, Conner már nem fél attól, hogy bármelyikünk megszökhet.

Az egyetlen jól őrzött szoba nem volt messze Connerétől. Az ajtó előtt álló őrszemeket nem ismertem. Nagyon éberen figyeltek. Biztos az volt a vendégszoba, ahol Amarinda hercegnőt szállásolták el.

Nem tudtam úgy továbbmenni a folyosón, hogy ne kockáztassam meg, hogy az őrszemek észrevesznek, ezért visszacsusszantam a járatba. Valahol volt egy ajtó, ami egyenest Amarinda szobájába vezetett, de azt használni, bármilyen okból is, rettenetes ötlet lett volna. Arra gondoltam, biztos van valami módja annak, hogy belessek a szobába anélkül, hogy ténylegesen betenném oda a lábam. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan is nézhet ki Amarinda.

Miközben körbetapogatóztam, valami módját keresve annak, hogy benézzek a szobába, hirtelen egy kéz ragadta meg a karom, és egy kés hegyét éreztem a hátamnál. Csak idő kérdése volt, míg a többiek is felfedezték a járatokat.

– Így kell megmutatnom, milyen erős is vagyok? – Tobias hangja rekedt volt, a fiú hangosan szipogott. Felötlött bennem, hogy talán sír.

– Honnan szerezted a kést? – kérdeztem nyugodtan. Fontos volt, hogy nyugodt maradjak.

– A konyháról loptam. – A penge hosszú élét a hátamnak nyomta, én pedig megdermedtem, mikor éreztem, ahogy belém vág. Borotvaéles kés volt. – Ha a korbács nem lett volna elég, talán én véget vethetek ennek.

– Mégis minek? – kérdeztem levegőért kapkodva. Vér csordogált végig a hátamon, bár nem tudtam eldönteni, hogy a régi sebet szakította fel, vagy egy újat vágott.

– Annak, hogy Conner azt fontolgassa, téged választ. Láttam, milyen csodálattal figyelt téged tánc közben. De mégis, hogy tehetné? Te érdemied meg legkevésbé a címet, te vagy hármunk közül a legalávalóbb.

– Te meg a leggyávább – sziszegtem, majd rögtön el is akadt a lélegzetem, ahogy a penge még mélyebbre szaladt.

– Ne nevezz gyávának! – mondta Tobias. – Nem vagyok az!

– Azért jöttél, hogy megölj? – kérdeztem. – Mert ordítani fogok, ha megteszed, amivel felébresztem a hercegnőt és valószínűleg még egy csomó embert, és akkor bajban leszel.

– Te pedig halott.

– Igen, de te leszel hatalmas bajban.

Tobias visszahúzta kicsit a kést.

– Ez most csak figyelmeztetés, hogy meghátrálj. Én leszek a király.

– Ha nem akarsz megölni, akkor engedd le a kést!

Tobias elengedte a karomat.

– Nehogy megpróbálkozz valamivel! – mondta. – Nálam lesz a kés, ha mégis megtennéd.

Elbotladoztam mellőle, miközben forgott velem a világ.

– Mégis mivel próbálkoznék itt? Tudod, ha ilyen paranoiás leszel királyként is, akkor állandóan emészteni fogod magad.

– Lehet, hogy Eckbert királynak is jobban kellett volna féltenie a bőrét. Akkor most nem lenne halott.

Megálltam, és a falnak támaszkodtam. Minden csepp erőmre szükségem volt, hogy ne legyek rosszul a szeme láttára.

– Jól vagy? – kérdezte Tobias. Nem mintha érdekelte volna. Mikor ismét elindultam, követett, és mondta tovább: – Mi értelme van minden éjszaka erre mászkálni?

A fájdalom lassan enyhült. Még mindig erős volt, de a korbácsolás jobban fájt. Tobias talán mégsem vágott meg annyira, mint azt először hittem.

– Conner téged és Rodent a hatalma alatt tart – mondtam. – Engem viszont nem.

– Engem sem – vágta rá rögtön Tobias, de hallani lehetett a hangián, hogy ebben még ő sem hisz.

– Most már szeretnék visszamenni a szobánkba – jelentettem ki. – Fáradt vagyok, te meg még a hátamat is megsebesítetted.

– Amiért nem fogok bocsánatot kérni. Jobb, ha gyenge vagy.

– Micsoda becsületes ember is vagy te!

Tobias felhorkant.

– Ezt pont te mondod?

Erre halványan elmosolyodtam.

– Akkor reménykedjünk, hogy Conner Rodent választja, így Carthyának legalább egy kis reménye marad arra, hogy becsületes királya legyen.

Ez nem tetszett Tobiasnak, úgyhogy elém vágott.

– Conner irányítása ide vagy oda, Roden egy emberöltő alatt romba döntené ezt a királyságot. Semmi olyan gondolat nincs a fejében, amit ne más rakott volna oda. Elborzaszt a gondolat, hogy bármelyikőtöknek is lenne arra esélye, hogy őt választják.

– Ha Conner döntése olyan egyértelmű lenne, akkor most nem fájna ennyire a hátam.

– Komolyan gondoltam a figyelmeztetést – mondta Tobias. – És ha bárkinek is szólsz erről, elintézem, hogy Rodent hibáztassák érte. Tudom, hogy vegyem rá Connert.

– Connert nem tudod irányítani. Lehet, hogy egy nap a te fejeden lesz a korona, de ő lesz a király.

– Majd elhitetem vele, hogy ő irányít, aztán megszabadulok tőle. Hol vagyunk?

A fájdalom ellenére sem tudtam megállni, hogy gonoszan el ne vigyorodjak.

– Conner szobája itt van a fal túloldalán. Imádkozz, hogy jó alvó legyen, különben minden szavadat hallotta.

Tobias torkából furcsa hang tört fel, majd fülét a falhoz nyomta, hogy ellenőrizze, vajon hallja-e Connert a túloldalon. Kihasználtam a pillanatot – megragadtam a karját és a háta mögé csavartam, majd előhúztam a saját késem a ruhám alól.

– Azt meg hol szerezted?

– Nem te vagy az egyetlen, aki lopott a konyháról. – Kihúztam a kését az övéből, miközben a fülébe suttogtam: – Nagy bajban vagy, Tobias. Conner tud a jegyzeteidről, arról, hogyan akarsz megszabadulni tőle. Már vesztettél. Pár nap, és megöl.

Azzal fejbe vágtam a kés nyelével, mire ájultan esett össze.