26. FEJEZET

taludtam az este fennmaradó részét meg az egész éjszakát, és csak akkor ébredtem fel, mikor jött Imogen, hogy ránézzen a kötéseimre. Annyi mindent akartam mondani neki, de amíg más is volt a szobában, addig lehetetlen volt igazi beszélgetést folytatni vele.

Ezúttal óvatosabb voltam, és hagytam, hadd tegye a dolgát anélkül, hogy különösebben figyeltem volna rá, bár az egész színjáték nevetségesnek tűnt. A legtöbb cseléd jobb körülmények közül jött Farthenwoodba, mint én. Ráadásul jelen pillanatban sokkal közelebb álltam a szolgálókhoz, mint Connerhöz. Szükségtelen volt, hogy az Imogenhez, Errolhoz és Motthoz fűződő barátságom veszélybe sodorja bármelyiküket.

Reggelre megmerevedtek az izmaim. Előző nap túl fáradt lehettem ahhoz, hogy megérezzem, mennyire is fájnak valójában, vagy eddig egyszerűen nem kellett olyan sokat mozognom. Errol ragaszkodott hozzá, hogy segítsen felöltözni, sőt, még Mottot is behívta a szobába, hogy biztos lehessen benne, elfogadom a segítséget. Erre persze nem volt semmi szükség. Többre nem is voltam képes, mint hogy kinyújtott karral álljak, amíg Errol öltöztet.

Hatalmas nehézségek árán ébren tudtam maradni aznap, sőt, még egy kicsit figyelni is tudtam délelőtt az oktatóimra. Graves mester egyértelműen kijelentette, hogy nélkülem haladtak tovább az anyagban, és hogy nincs idő újravenni az elmúlt pár napban tanultakat, úgyhogy azokat magamnak kell bepótolni, amennyire csak tudom.

– Már egy hete vagy Farthenwoodban, Sage, mégsem tudsz egy kicsivel sem többet, mint az első napon.

Megmondtam neki, hogy ez valószínűleg azért van így, mert mindössze két órám volt vele, és hogy őszinte legyek, akkor sem nagyon erőltettem meg magam, hogy egy kicsit is figyeljek. Ettől csak elsötétedett a tekintete, és az óra további részében Rodenre összpontosított.

Havala tanárnő is azt mondta, hogy nincs időnk újra átvenni az anyagot, amit akkor vettek, amikor én – ő nagylelkűen csak annyit mondott, hogy: – gyengélkedtem, de adott két könyvet, amiben állítólag a tanultak nagy része benne volt.

– Valószínűleg nem tudod majd elolvasni segítség nélkül – mondta –, de talán Tobias hajlandó lesz neked segíteni esténként.

– Biztos vagyok benne, hogy Tobias már így is túl sokat segített – mondtam.

Tobias belekapaszkodott a székébe, és kijelentette, hogy bármit szívesen megtesz, amit Conner mester elvár tőle.

Rodennek és Tobiasnak lovaglás- és vívásórája volt délután. Engem lel mentettek a részvétel alól, de Mott ragaszkodott hozzá, hogy végignézzem őket. Addig figyeltem a lovaglóórát, amíg túl távolra nem poroszkáltak ahhoz, hogy lássam őket, aztán elaludtam. A víváslecke valamelyest érdekesebbnek bizonyult. Tobias még mindig reménytelen volt, de Roden nagyon sokat fejlődött. Elgondolkoztam rajta, hogy vajon született tehetség-e, vagy inkább arról van-e szó, hogy az órák után is még rengeteget gyakorol.

Ezt Mott is megjegyezte. Roden megrántotta a vállát, és elmondta, Cregan felajánlotta neki, hogy edz vele a szabad óráiban.

– Cregan ügyesen bánik a karddal, de magát okította, nem mástól tanult – figyelmeztette Mott. – Ha ő edz, meg fogod tanulni, hogyan harcolj, de a stílusod nem lesz olyan, mint egy hercegé.

– A maga óráin megtanulhatom, hogyan adhatom ki magam hercegnek – mondta Roden –, de Cregan tanít meg arra, hogyan maradjak életben.

A vacsora aznap este kifejezetten csendes volt. Conner futólag megkérdezte, hogy haladunk, de aztán elmondta, hogy már úgyis mindent tud a tanárainktól. Megkérdezte tőlem, mit teszek, hogy utolérjem a többieket.

Megrántottam a vállam, és kijelentettem, hogy terveim szerint Tobias jegyzeteiből fogok tanulni, amint lefekszik aludni. Tobias rám villantotta a tekintetét, de Conner csak nevetett.

– És te erre mit felelsz? – kérdezte Tobiastól.

Tobias megrázta a fejét.

– Nincsenek semmilyen jegyzeteim, uram. Ha pedig lennének, Sage akkor sem tudná elolvasni őket.

– Ha lennének jegyzeteid, Sage meg tudná őket szerezni, és még talán el is tudná őket olvasni. Jobb lesz, ha vigyázol, Tobias, mert a végén még Sage-et választom.

– Az hatalmas hiba lenne, uram – motyogta Tobias.

– A te hibád pedig az – jelentette ki Conner –, hogy többet törődsz azzal, hogy a kedvemben járj, mint azzal, hogy olyanná válj, mint az ifjú Jaron herceg volt. Tanulj meg visszavágni, Tobias! Légy erős! – A tekintete rám vándorolt, és megrázta a fejét. – Ne légy ilyen önelégült emiatt, Sage! Jaron nem kereste úgy a bajt, ahogy te. Látom, hogy még mindhármótoknak sokat kell tanulnia arról, ki is volt valójában a herceg.

Mikor visszatértünk a szobánkba, egyszerűen belezuhantam az ágyba – nem érdekelt, hogy milyen ruhában alszom, amíg aludhatok. De Tobias leült az asztalhoz, és úgy fordította a székét, hogy egyenesen rám tudjon nézni.

– Látom, hogy mondani akarsz valamit, Tobias – motyogtam végül. – Úgyhogy ki vele!

Tobias összehúzta a szemét.

– Elég erős vagyok ahhoz, hogy megállítsalak, Sage. Téged is, Roden. Mindkettőtöket figyelmeztetlek, hogy ne álljatok az utamba!

– Conner azt mondta, a herceg nem arról volt híres, hogy kereste volna a bajt – emlékeztettem.

– Itt most nem arról van szó, hogy olyan legyek, mint Jaron - mondta –, hanem arról, hogy megállítsalak. Amit meg is fogok tenni, ha muszáj.

A hátamba nyilalló fájdalomtól eltorzult arccal a fal felé fordultam.

– A hét végén Conner engem fog választani, és ezzel te is tisztában vagy – mondtam, mielőtt becsuktam volna a szemem. – Úgysem mernél megállítani.

Akármennyire is fáradt voltam, ezután még majdnem egy óráig ébren maradtam, amíg biztos nem voltam benne, hogy Tobias és Roden is elaludt. Mert nem számít, mit is mondtam, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Tobias előbb-utóbb beváltja fenyegetését.