6. FEJEZET

onner szinte az egész út alatt Carthyáról okított minket, bárhová tartottunk is. Hátrafelé fordulva ült a bakon, miközben Mott fogta a gyeplőt, Cregan pedig hátul őrködött.

Conner megemlítette Carthya különböző településeit, megmutatta, merre is vannak, és részletesen felsorolta, miről is ismeretesek a nagyobb városok.

– Arra van Drylliad – mutatott dél felé –, Carthya fővárosa és a királyi család otthona. Járt már ott közületek bárki?

– Az apám elvitt oda egyszer, mikor még kicsi voltam, de nem emlékszem rá – mondta Tobias.

– Én is voltam már ott, de nagyon régen - tettem hozzá. – Megpróbáltam elcsenni egy galambot a király galambdúcából. Nem igazán jött össze.

Mindannyian elnevették magukat, ami furcsa volt, tekintve, hogy nem viccnek szántam. Nagyon éhes voltam akkor, és éppen csak sikerült megszöknöm anélkül, hogy felfedeztek volna. Megrándítottam a bokámat, amikor elestem futás közben, és egy hétbe is beletelt, mire meggyógyult.

Sok városban jártam, amiről Conner mesélt. Egyértelmű volt, hogy többet utaztam, mint Roden vagy Tobias. Roden elmondta, hogy valahol Dél-Carthyában született, aztán otthagyták a bentoni árvaház lépcsőin. Fogalma sem volt róla, hogy kifélék-mifélék lehettek a szülei. Soha nem is hagyta el Bentont, amíg érte nem jött Conner.

Tobias elmondta, hogy nem messze Gelvinstől született, de az anyja belehalt a szülésbe, az apját pedig elvitte egy betegség pár évvel később. Ez után a nagyanyja viselte gondját, de ő is meghalt két évvel ezelőtt, Tobiast pedig az árvaházba küldték.

– Ki tanított? – kérdezte tőle Conner.

– A nagyanyám. A férfinak, akinek dolgozott, hatalmas könyvtára volt, és megengedte nagyanyámnak, hogy minden héten más könyvet hozzon el kölcsönbe, hogy olvashasson nekem. Majdnem annyira hiányoznak a könyvek, mint a nagyanyám.

– Tudsz olvasni? – fordult Conner Rodenhez, aki megrázta a fejét.

– De mindig is meg akartam tanulni – mondta Roden. – Ki tudok állni magamért, és arra gondoltam, esetleg csatlakoznék a király seregéhez. De ahhoz, hogy előléptessenek, tudnom kellene olvasni.

– Szóval hazafi vagy – szólt Conner csodálattal teli hangon. – Akkor legjobb lesz, ha megtanítunk olvasni. És mi a helyzet veled, Sage? Tudsz olvasni?

Megvontam a vállam.

– Nem kérdezte már meg ezt egyszer?

– Legutoljára sértegetni kezdtél ahelyett, hogy válaszoltál volna – mondta Conner. – Nem hiszem, hogy túl sok taníttatásban lett volna részed.

– Az apám egyszer azt mondta, tanult ember is lehet idióta, mint ahogy tanulatlan is lehet bölcs.

– Az apád egy semmirekellő zenész volt – vágott vissza Conner. – Számomra úgy tűnik, idióta és tanulatlan is volt. Mrs. Turbeldy pedig elmondta, hogy anyád meg csapos volt. Nem is akarok rágondolni, miket taníthatott neked.

A térdemen pihenő kezemre szegeztem a tekintetem.

– Ha ad valamit, amit érdemes elolvasni, akkor átrágom magam rajta.

– Ki tud közületek lovagolni? Úgy, mint egy úriember?

Ismét nem válaszolt egyikünk sem. Korábban többször is lovagoltam már, bár a közelmúltban általában lopott lovon, akinek gazdája elől éppen próbáltam meglépni. Az úriemberek valószínűleg nem így ülték meg a lovat.

– Azt már meg sem merem kérdezni, hogy tanult-e bármelyikőtök illemet, vagy azt, hogyan viselkedjen társaságban.

– Én tanultam. Egy kicsit – mondta Tobias.

Roden még el is nevette magát Conner kérdését hallva, de aztán gyorsan rájött, hogy hibázott.

– Conner mester, neveljen belőlem úriembert! Tanulni szeretnék.

– Mindannyian tanulni fogtok – szólt Conner. – A következő két hét alatt mindegyikőtökből úriembert kívánok faragni, olyan tökéletes tudással, hogy még a király is elhinné, hogy született nemesemberek vagytok.

– El fogunk menni a királyhoz? – kérdeztem.

Conner megrázta a fejét.

– Ezt egy szóval sem mondtam. Csak annyit, hogy odaállhatnátok elé, és el tudnátok hitetni vele, hogy nemesemberek vagytok.

Roden rám nézett és elmosolyodott. Én nem voltam ennyire lelkes.

– Két hét alatt? – kérdeztem. – Mire ez a nagy sietség?

Conner a szemembe nézett.

– Mert akkor kell bizonyítania annak a fiúnak, akit végül választok.

Tobias megköszörülte a torkát, majd Connerhöz fordult.

– Mi lesz a két másik fiúval, uram? Azokkal, akiket nem választ ki?

Conner egyenként végigjáratta rajtunk a tekintetét, mielőtt válaszolt volna:

– Két hét, fiúk. Imádkozzatok, hogy rátok essen a választásom!

Azzal hátat fordított nekünk, a szekér pedig tovább döcögött.

Egymásra néztünk Tobiasszal és Rodennel. Cregan megértette néma párbeszédünket, és felkacagott. Roden ismét elsápadt kissé. Tobias arca teljesen kifejezéstelenné vált, mintha kővé változott volna. Kétségkívül mindannyian arra gondoltunk, milyen könnyedén adta ki a parancsot Conner Latamer meggyilkolására, és aztán milyen gyorsan igazolta döntését terve felsőbbrendűségével.

Két héten belül ki fogja választani a nyertest, a két másik fiú pedig minden bizonnyal osztozni fog Latamer sorsában.