33. fejezet

A gyönyörű tavaszi napon egy férfi ereszkedett lefelé a hegyláncok vadonjából. Robusztus, harcedzett lovon ült, és a messzeséget figyelte. A barteri csomópont főterén megállította hátasát, és leszállt róla. A közelben, a fogadó felett szárnyas malacok köröztek elégedetten. Egy kicsit arrébb fénylő pavilonok terültek szét nagy területen; a tavaszi vásár jelei voltak. Akadt köztük egy nagy, vörös-arany színű pavilon is, a számtalan árusítóbódé és kirakodóhely sokaságában.

– Aranyveder itt van valahol – jegyezte meg a férfi magának és a lónak, mint aki sokáig volt távol, egymagában. Gúnyosan elmosolyodott, majd a nyereg mögül eloldozott egy csomagot. Abanasiniai elefántcsont volt benne, páratlan, faragott gyűjtemény. – Annak az öreg tolvajnak csöpögni fog a nyála, amikor ezt meglátja – mondta a lovának. – De nagyon sokba fog neki kerülni, hogy rájuk tegye a kezét. Lovát vezetve elindult a daewar kereskedő pavilonja felé, aztán hirtelen megállt, amikor magas, izgatott hang kiáltott utána.

– Héj, nézzétek, ki van itt! – Bozótugró Chestal furakodott át a vásárlók tömegén, egyenesen felé szaladva. – Kánya, azt hittem meghaltál vagy ilyesmi! – Csúszva állt meg, és sugárzó arccal tekintett a férfira. – Geekay is megmenekült. Hű! Hallottál Palaházi Chane-ről? Gazdag lett és híres, éppen úgy, ahogy én megmondtam. A thorbardini kereskedők állandóan róla beszélnek. Aranyveder Rogar dicsekedve mászkál mindenfelé, mióta megérkezett, és azzal büszkélkedik, hogy közeli barátja Chane-nek. Most ő ellenőrzi a hylar kereskedelmet. Istenek, mindenki azt hitte, meghaltál. Hogy élted túl azt a vihart?

– Én… – kezdte Kánya.

– Láttál valaha életedben ilyen vihart? Hú! Milyen szél volt! Láttam egy ház nagyságú sziklatömböt, amit a szél görgetett. Nem tapasztaltam még ehhez a viharhoz foghatót. A legtöbb ember nem hisz nekem, amikor erről mesélek, de ez így van jól. Mit csináltál, találtál egy búvóhelyet? Mármint arra gondolok, hogy miután szétváltunk? Én ezt tettem. Bekúsztam egy lyukba, és addig ott kuporogtam, amíg Pukk abba nem maradt.

– Én… – próbálkozott Kánya.

– Fogadok, hogy te sem vártad, hogy engem itt találsz, ugye? Nem is lennék itt, csak Bobbin nem talált volna vissza vezető nélkül. Mindent látott a levegőből, és miután Pukk földhöz vágta, minden másnak látszott. Eltévedt! Mondtam már? Nem, még nem, ugye? Bobbin épített egy új találmányt. Úgy néz ki, mint egy acélhal, de többet nem is tudok róla. Tudod, milyenek a gnómok. Vagy nem mondanak semmit, vagy nem lehet beléjük fojtani a szót. Bobbin azt mondja, hogy keresni akar egy óceánt, amint kész lesz a találmány. Láttad már Aranyveder Rogart? is itt van. Arrafelé…

– Chess…

– …a vörös és sárga ponyváknál. Van néhány igazán jó dolog ott. Találtam egy…

– Chess…

– …zsák gyöngyöt, amit valaki vagy valami elhagyott, de a törpék miatt ott kellett hagynom a kapunál. De nem baj. Találtam mást is, és úgyis visszamehetek, és még szerezhetek néhányat bármikor, amikor akarok, teljesen mindegy, mit mondanak az emberek erről…

– Bozótugró Chestal! – A surranó ijedten pislogott egyet.

– Ó, igen?

– Te semmit sem változtál.