21. fejezet

A szoros tetején a többiek alkotta csoport kettévált. Kánya nyugatra küldte Bobbint, hogy szemügyre vegye a nyomokat, majd megsarkantyúzta lovát, s nyergében ringatózva ereszkedett lefelé a Nyugalmas-völgybe vezető kanyargós, veszedelmes ösvényen. Palaházi Chane utána indult, de oldalra pillantva észrevett egy barlangot a sziklafal mögött. 

– Alagút… – dünnyögte. Anélkül, hogy visszanézett volna, belevetette magát a barlangba, és pörölyét készenlétben tartva futott. Néhány mérföld után fanyar ogre-szag ütötte meg az orrát. Összeszorított fogakkal suttogta: – Jilian, ó, Reorx! Jilian… – Bozótugró Chestal közvetlenül a törpe mögött haladt, és nyafogva méltatlankodott, amiért sötét, föld alatti helyeken vonszolják keresztül. Völgyárny, a varázsló utánuk pillantott. Aztán kinézett egy hegyormot és nekiindult. Szinte azonnal észrevette, hogy amint Chane eltűnt a föld alatt, a pálcája hegyén kitisztult a kristály. Ez fontos jel volt, tekintettel a Varázslat-csapdára. Mászott tovább, felfelé, jégtavacskát keresve, hogy távolba láthasson a segítségével. Odalent haladt a kutatás; a törpe és a surranó a hegy szívében csigavonalban csörtettek lefelé. A lovas a lejtőn ereszkedve nézelődött szerteszét, hogy semmi se kerülje el figyelmét. A barlangban a kövekre rakódott porban nyomokat világított meg a fénysugár. Chane megtorpant, majd sietett tovább. Jilian előtte járt valahol, az ogréval a nyomában. Chane és Chess bevetette magát az alagútba, majd folytatták útjukat lefelé. Olyan gyorsan futottak, ahogy csak a sötét engedte. A surranó kizárólag természetes egyensúlyérzékének és szerencséjének köszönhette, hogy fej fej mellett tudott haladni az ügyes barlangjáró törpével. A meredek ösvény esése csökkenni kezdett és az alagút lassan kiegyenesedett. Chane felgyorsított. Csak előre. Tudta, hogy a járat valahol elöl a szabadba kell vezessen. Ha Jiliannek sikerült is megmenekülnie az ogre elől a barlangban – bár el nem tudta képzelni, hogy lehetséges ez – sorsa akkor is megpecsételődik, amint az ogrénak elég helye lesz a támadásra. Odakint Jiliannek nincs esélye. 

Az alagút hirtelen balra kanyarodott, és elöl már látszott a fény… és éles, szívszaggató hang hallatszott. Szenvedő, fülsüketítő sikoly verődött vissza közvetlenül a járaton kívülről. Chane lehajtotta a fejét, égő tüdejét teleszívta levegővel. A homályban rejtőzve ment előre. Hallotta, hogy az egyik oldalról lovas jön lefelé a lejtőn. A vágtató paták alatt csattogott a kavics. A törpe felemelte pörölyét. Ahogy Chane megtorpant, a surranó nekiütközött hátulról, majd oldalra ugrott, és meglengette abroncsbotját. De nem volt mit megtámadnia. Amikor Chess és Chane odaért, döbbenten néztek maguk elé. Jilian búgócsigaként forgott, villogó, csapkodó, táncoló foltként – és ahogy lelassult, kardja ontotta a vért. A levagdalt testrészek csak úgy hullottak pörgő lábai elé. Az ogre feje és vállai tompán zuhantak a vérben úszó kupac tetejére, ahogy a törpe leány kardja újra felvillant és lesújtott az ogre szemei közé, a koponyájára. 

– Kharas kalapácsára…! – szitkozódott Chane.

– Hű! – mondta Bozótugró Chestal. 

– Az istenek nevére… – Kánya hangja hallatszott föntről – Jilian? Te… jól vagy? 

Jilian még forgott néhányat, majd némán leengedte kardját és markolatára nehezedve pihegett, amíg visszanyerte lélegzetét. Meredten nézte az ogre kupacban heverő feldarabolt testrészeit, majd fintorogva elfordult. Ahogy észrevette Chane-t, odarohant hozzá. 

– Tudtam, hogy jössz – szuszogta –, csak hát… nem adott időt, hogy várjak rád. – Chane szó nélkül bámult a feldarabolt ogréra. – Goromba volt – magyarázta Jilian –, egyáltalán nem viselkedett rendesen. 

Chane lassan rázni kezdte fejét.

– Ez itt Hasadék – mutatta be Jilian az ogrét, a részeiből álló halomra mutatva.

– Így is fel lehet fogni – jegyezte meg Chess – Bár a „Szeletelt” jobban illene rá. Nahát! Azt nézzétek! Lábak… lábszárak… térdek… karok… combok… semmi sincs egyben. Még az arca is két részben van. A mindenit!

Kánya leszállt a lóról és ő is megrökönyödött tekintettel állt oda. 

– Még sosem tűnt fel, hogy az ogréknak két gyomruk van. – jegyezte meg Chess, miközben a szörny belső részeit bökdöste egy bottal. Chane elvette Jilian kardját, pucolni kezdte, s közben a fejét rázta. 

– Hol tanultál vívni? – kérdezte meghökkent arccal.

– Érces Silicia iskolájában – válaszolta. – Nem kellett sokat gyakorolnom, úgy látszik, így születtem. És nem örültök? Azért jöttem, hogy titeket megkeresselek. – Odalépett Kánya lovához, néhány öllel odébb vezette, egy szikla mellé állította, és így szólt: – Egy pillanatra bocsássatok meg. – Ledobta a kantárt, felmászott a görgetegre, és elkezdte kioldozni az egyik táskát. Kánya még mindig a felaprított ogre fölött tátotta száját, de amikor meglátta a lányt a lovával, odasietett.

– Mit csinálsz? Azok az én dolgaim.

– Akkor tedd magad hasznossá, és bírd rá a lovadat, hogy álljon nyugodtan! – mondta. – Mindig arrébb oldalog.

Kánya lecsendesítette lovát, és a nyereg fölött mogorván szólt a törpe lánynak.

– Azok a saját dolgaim. Mit csinálsz? – Jilian betúrt a táska mélyére, és végül előhúzott egy hosszú, foltos, fehér vászondarabot. Hosszabb volt, mint a testmagassága, de magasra emelve és a szikla szélére lógatva egész hosszában tanulmányozni tudta. 

– Ez megteszi, azt hiszem – határozta el.

– Mi ez? – Kánya megpróbált átnyúlni a nyereg fölött, hogy kivegye a rongyot a lány kezéből, de nem tudta elérni. – Tedd vissza! – követelőzött. 

– Az ogre szétszakította a ruhámat, de mi ez egyébként?

– Egy papi palást – vágta oda Kánya. – Néhány szarvasbőrbe került. 

– Minek? Mire kellett neked?

– Aludni akartam benne! Ha egyszer találok egy csendes, kulturált helyet. Most már hagyjuk a témát. Ha fel tudod használni, csak tessék. Akarod, hogy…?

– Azt hiszem, méretre tudom igazítani. – mosolygott Jilian. Összehajtogatta a ruhát, és visszafordult a nyitott táskához, hogy megnézze, minek veheti még hasznát. Mostanra már segítsége is akadt. A surranó elvesztette érdeklődését az ogre darabjai iránt, és már fönn is volt a sziklán, hogy segítsen a kutatásban. 

– Van néhány nagyon szép dolog itt! – Mondta az embernek.

– Idelent tele van minden goblinokkal vagy mikkel – szólalt meg Chane, a völgyre mutatva. – Csoportokban járőröznek mindenhol. Nem tudjuk megkerülni őket. 

– Átvágjunk köztük? – kérdezte Chess felnézve a nyeregtáskából.

– Jó lenne, ha itt lenne Bobbin, hogy kiválasszon nekünk egy útvonalat – mondta Kánya. – Csakhogy ő sajnos a másik irányba ment, és nem tudni, mikor bukkan fel megint. Egyébként hol a varázsló? Nem láttam, mióta lejöttünk a hágóról. 

– Ő fölfelé ment – mondta Chane.

– Hát, akkor úgy látszik, nekünk kell kitalálni, merre megyünk. – Kánya felnézett az égre. Egy óra múlva lemegy a nap. Szerintem éjszaka megpróbálhatnánk átvágni. Csak néhány mérföld egyenesen keresztbe. Hacsak nem döntünk inkább úgy, hogy Thorbardin felé megyünk. – A többiek erre olyan arckifejezéssel kapták fel a fejüket, hogy Kánya elvigyorodott. – Csupán próba volt – mondta. – Nem szánnám rá magam, hogy egy goblinokkal teli völgyön átvágjak, ha nem vagyok teljesen biztos abban, hogy a többiek is olyan eltökéltek, mint én. – Palaházi Chane továbbra is gondterhelt tekintettel nézte. Majd közelebb lépett az emberhez, felnézett rá és állta a tekintetét.

– Soha nem akartam részt venni semmi ilyesmiben. Sosem akartam a vadonban végezni, ogrékkal vagy goblinokkal harcolva, vagy véghezvinni bármiféle küldetést, ami előbb kezdődött, mint hogy egyáltalán megszülettem volna. Mostanra viszont ha tehetném sem fordulnék vissza. Tudod, miért? Mert szörnyű, ami történik… vagy történni fog. Ha már úgy adódott, hogy itt vagyok és van esély, hogy tegyek valamit, akkor megteszem. Mert ha én nem, akkor ki? 

– Én sem hagynám ki semmiért – biztosította Kányát Bozótugró Chestal. – Szerintem Pukk is egyetért. – Céltalanul pillantott körbe – Ugye, Pukk?

– Szenvedés és fejetlenség – felelte valami halkan. A surranó elvigyorodott.

– Ezek szerint alig várja, hogy mi fog történni. – Tűzszító Jilian előlépett a bozótosból, ahol eddig tevékenykedett. 

– Én is egyetértek azzal, amit Chane mondott.

– Vannak még kétségeid? – kérdezte Chane az embert. Kánya megrázta fejét.

– Egy szál se.

– Akkor menjünk tovább, ne is beszéljünk róla többet! – vágta rá Chane.

– Valaki jön – jelezte a surranó. Egy pillanattal később a meredek ösvényen egy bokor szétnyílt, és Völgyárny, a varázsló tűnt fel. Tekintete megviselt volt és fagyos, de léptei szilárdak. 

– A völgy tele van goblinokkal – mondta neki Chane. – Megpróbálunk átvágni az éjszaka.

– Láttam őket. – mondta Völgyárny – Mindenhol ott vannak, és körbejárnak. Hol a kristály, a Varázslat-csapda? 

– Itt van. – Chane benyúlt az övtáskájába. Ahogy megérintette a megmunkált követ, az melegen fellüktetett, és újra maga előtt látta a fényes, zöld ösvényt átívelni a Nyugalmas-völgyön túl ereszkedő lejtő felé. A kő rózsapirosan parázslott a szürkületben, ahogy előhúzta. 

– Tedd bele egy lyukba!

– Miért?

– Mert kíváncsi vagyok valamire. Ne izgulj, nem megtréfálni akarlak. Oda. Abba a lyukba, ott a sziklán. Tedd bele!

Chane gyanakodva ugyan, de leguggolt a kiszemelt üreg mellé. Egy lábnál valamivel mélyebb lyuk volt, repedés, amelyet az erózió szélesített üreggé. A többiek kíváncsian odagyűltek. 

– Gyerünk – erősködött a varázsló –, tedd csak be! Egy perc, és kiveheted. 

Chane beleengedte a kristályt a gödörbe, megállította az alján, majd felállt és hátralépett. Völgyárny hátrált, és csaknem lehunyta szemeit. A kristály halványan felderengett a varázspálcáján.

– Van hatása – dörmögte. – Van egy kis különbség.

Chestal hunyorogva nézett fel. Egy nagy esőcsepp hullott a fejére. 

– Végeztél? – kérdezte Chane a varázslót. – Mennünk kellene.

– Igen – jegyezte meg gondterhelten a varázsló. – Mennünk kell.

– Mi volt ez az egész? – kérdezte Kánya. A varázsló azonban elfordult. Chane visszavette a kristályt, elrakta, és beszíjazta a zsákját. Jilian fehér foltos tunikába burkolva jött elő a bozótosból. A szövetet megrövidítette, ráncba szedte és megcsomózta, hogy illjen rá. A néhai palást megmaradt részét átnyújtotta hajdani gazdájának. Kánya rábámult. 

– Nem is értem, mért gondoltam valaha is, hogy ez a palást nekem való – mondta.

Chane a csapat élére állt, és elindultak lefelé a sötétbe boruló lejtőn a Nyugalmas-völgy felé, amelyet most goblinok szálltak meg, pedig egykor a béke szigete volt. – Miután elmentek, hatalmas alak lépett elő a sziklák közül. Megállt az egykori ogre dermedt maradványainak kupaca mellett, és szemügyre vette. Lábujjheggyel megböködte, majd átlépte, és elindult, amerre a halvány nyomok vezettek. Távoli mennydörgésre emlékeztető morgást hallatott. 

– Hasadék meggondolatlan volt – dörmögte. – Hasadék halott. Várnia kellett volna Lapályra inkább. De a kis véznák még mindig szem előtt vannak. Lapály ma este vadászni fog. 

Nem nézett vissza, csak ment a nyomokon, ahol a kutató csapat elhaladt.