28

Cassian úgy érezte, időre van szüksége, hogy rendezze a gondolatait. Így hát hintóját hátrahagyva délnek indult, a folyó irányába, amerre a piac legtávolabbi bódéi húzódtak. Ez a környék nem tartozott éppen a thérai negyed legbiztonságosabb részei közé, és ha több pénz lett volna nála, talán még egy prétor sem mert volna bemerészkedni ide. Szerencsére azt a néhány értéktárgyat, amelyet magánál hordott, ruhája elrejtette a kíváncsiskodó szemek elől, ezért aztán nyugodtan üldögélhetett, a járókelőket bámulva. Egy maszatos arcú, villogó szemű fruskától kokalát vett, meg néhány apró, édes gyümölcsös süteményt. Ráérős kortyokban iszogatta a sötét, forró italt, élvezte az ellentétet a keserű folyadék és a sütemények édes íze között, miközben megpróbálta összegereblyézni a gondolatait.

A részletek egytől egyig arra mutattak, hogy Tarlanth mesés hasznot húz a sajnálatos eseményekből. Nem csak gazdagsága növekszik majd. Ami a politikai befolyását illeti, ha Kypros halálos merénylet áldozata lenne beszéde elmondása közben, Tarlanth jó eséllyel pályázhatna a főkormányzói posztra. Bárki főzte is ki a tervet, minden részletre gondja volt... Úgy tűnik azonban, hogy mégsem volt eléggé körültekintő. Nem pusztán arról volt ugyanis szó, hogy a Medari-nemzetség és Tarlanth busás haszonra tehet szert – Cassiannak inkább az volt a véleménye, hogy valaki szándékosan akarta éppen ezt a látszatot kelteni.

Akinek a fejében ez a nagyszabású terv megszületett, nyilvánvalóan arra törekedett, hogy Tarlanth úgy jelenjen meg, mint a háló közepén üldögélő pók. Úgy gondolta – és ebben talán igaza is volt –, hogy az adott körülmények között ez a legésszerűbb következtetés. Közeledett Kypros ünnepe. Ilfaralek és katonái – akiknek éppen elég gondjuk volt emiatt – nagy nyomás alatt álltak, hogy kiderítsék, ki ölte meg a város nemeseit, és ki szándékozott az életére törni magának Kyprosnak is.

Ilyen körülmények közt nem csoda, ha készséggel elfogadták az első megoldást, amely valamennyire logikusnak tűnt.

Hogy Ilfaralek valóban így is tett arról az elf a saját szemével bizonyosodhatott meg, nem is olyan régen. Ha voltak is kétségei a kémfőnöknek, gondolkodás nélkül félretette őket, hogy a saját bőrét mentse. És valaki mindezt jó előre számításba vette...

Ki lehetett az, aki ennyire Tarlanth-ra akarta terelni a gyanút? Valaki, aki igen jól ismerte a városi közmunkák szövevényét és a nemesség bonyolult kapcsolatrendszerét is. A történet egy részlete megkérdőjelezhetetlen: mégpedig Daralec végakarata – a cselszövőnek ezt föltétlenül ismernie kellett. Elképzelhető persze, hogy legalább ebben a részben tényleg Tarlanth-ot terheli a felelősség: valamiképpen a markában tarthatta Daralecet. Talán tudomást szerzett Daralec és Mordain gátlástalan pénzügyi praktikáiról, és ezzel kényszerítette rá Daralecet, hogy a javára végrendelkezzen. Még az is lehet, hogy ő ölette meg az öreget... Sőt, akár a fiát is, csak hogy egészen biztos lehessen benne, hogy Daralec nem vezette az orránál fogva. Végül is nem sok fáradságába került volna újabb végrendeletet szerkeszteni, amellyel érvényteleníti az előzőt.

Mindez tehát lehetséges volt, de Cassian mégsem tartotta valószínűnek. Ezzel együtt az, ahogyan Tarlanth eltávolította Daralec feleségét a városból, arra engedett következtetni, hogy nem volt teljesen ártatlan a Carinci-ház végzetében.

Igaz, hogy Cassian nem olvashatta el a végrendeletet, amelyet Ilfaralek lobogtatott feléje, ennek ellenére biztos volt benne, hogy az akarentus tévedett. Az okirat túlságosan is nyilvánvalóvá tette volna, hogy Tarlanth áll a szörnyű és rejtélyes események mögött, amelyek Vivane-t fenyegetik. Olyannyira, hogy az már szinte feltűnő volt... Az is lehet, persze, hogy mindez nem számít. Ha az, aki az eseményeket irányította, elég jól ismerte Vivane politikai életét, esetleg úgy ítélte meg, hogy ez az egyértelműség sem okozhat problémát. Mint bármely tehetős embernek, Tarlanth-nak is bizonyára szép számmal voltak ellenségei, akik örömmel látták volna balsorsát – elvégre, ha rosszat hallasz valakiről, akit gyűlölsz, nem fogsz azon elmélkedni, hogy hátha nem igaz. Ha egyszer valakinek sikerülne kikezdenie Tarlanth-ot, a dögevők máris odasereglenének... A cselszövő terve igen jól átgondolt volt. Csak Cassiant nem tévesztette meg, de hát honnan tudhatta volna előre, hogy Théra egy prétort küld az eset kivizsgálására? Ám ha mégis, az intrikus gyilkos joggal számíthat rá, hogy még a prétor sem tudja érvényesíteni véleményét Vivane vért szimatoló hatalmasságaival szemben.

De vajon ki lehetett ennyire számító és kegyetlen? Az elf gondolatai újra és újra visszatértek ehhez a kérdéshez. Ki lehetett Tarlanth ellensége? Ki akarhatta félreállítani az útból? Egyelőre nem volt ötlete, hiszen az elmúlt napokban maga is éppen azon ügyködött, hogy Tarlanth bűnösségét bizonyítsa. Tehát igen nehéz volt úgy formálnia következtetéseit, hogy a vádlott hirtelen áldozatnak tűnjön; hamarosan föl is adta az egyenlőtlen küzdelmet. Érezte, hogy nem jár messze a megoldástól, de bármilyen irányból is próbálkozott, egy lépéssel sem tudott közelebb kerülni hozzá. Eltüntette a tenyeréből az utolsó süteményt, aztán összecsipegette a morzsákat.

Lassan ideje volt, hogy újra fölkeresse vendéglátóját. Gyanította, hogy erre nem sok ideje marad, mielőtt Kypros bebörtönözted Tarlanth-ot. Igyekezett hihető ürügyet találni látogatására.

– Előfordulhat persze, hogy ok nélkül aggódom – mondta komoly arccal Cassian. – Mégis azt hiszem, hogy a nyomok ide vezetnek. Az utóbbi időben jó néhányan elvesztették a gyermeküket azok közül, akik a város kereskedelmi életét irányítottak. Elhiszem, hogy ön megtette a szükséges intézkedéseket a hasonló támadások elkerülésére, ezzel együtt úgy gondolom, mégiscsak jobb lenne, ha a fiát biztonságos helyre szállítaná.

Cassian előre kigondolta, hogyan terelje ebbe az irányba a beszélgetést. Először is Karlanta egészségi állapotáról érdeklődött, majd Tarlanth családjára terelte a szót, hogy ne keltsen gyanút beszélgetőpartnerében. Ezzel talán még azt is elérte, hogy Tarlanth viszonylag kedvező véleménnyel legyen róla. A férfi válasza azonban teljesen váratlanul érte.

– Szó sem lehet róla! – Tarlanth, úgy látszott, már a puszta fölvetéstől is feldühödött. – Jobb, ha erre nem is gondol.

– Bocsánat, a világért sem akarnék beleszólni a családi ügyeikbe – visszakozott Cassian. – Egyszerűen csak aggódom a fiúért.

– Zárjuk le ezt a kérdést egyszer s mindenkorra! – Tarlanth még mindig nagyon dühösnek tűnt. – A legjobb, amit tehetek, hogy együtt tartom a családot. A villa őrségét megerősítettem, és egyébként is tudunk vigyázni magunkra, úgyhogy köszönöm, prétor, elmehet.

– Ahogy akarja – vonta meg a vállát az elf. – Mondja csak, jól tudom, hogy Patracheusnak is van egy fia?

– Miért kérdi?

– Nem lehetetlen, hogy őt is veszély fenyegeti. Ugyanazt fogom tanácsolni neki, amit önnek, noha gyanítom, hogy ő ugyanígy hallani sem akar majd erről.

– Ez egyedül rájuk tartozik. – Tarlanth valamelyest visszanyerte a hidegvérét, de még mindig türelmetlen volt, és szemlátomást szívesebben látta volna az elfet az ajtón kívül. Cassiant azonban nem lehetett ilyen könnyen lerázni.

– Karlanta megfelelő ellátást kap?

– Mondja, ehhez meg mi köze?!

– Hadd döntsem el én, hogy mihez van közöm. – felelte élesen Cassian, úgy érezvén, hogy Tarlanth udvariatlansága ezúttal túlment minden ésszerű határon. – Jobb, ha ezt ön is tudomásul veszi, és nem akadályoz a munkám végzésében.

Tarlanth még mindig barátságtalannak tűnt, bár dühe kissé enyhült.

– Sajnálom, Cassian. Bocsássa meg nyers modoromat. Annyira elfoglalt vagyok, hogy néha még a társadalmi szokásokról is elfeledkezem. Most, hogy Kypros ünnepe ilyen közel van, akkora itt a jövés-menés a nap minden órájában. Tudja, rengeteg elintéznivalóm van: emberek százait irányítom, én szállítom az utánpótlást, az én dolgom megrendelni, kifizetni és gondoskodni arról, hogy eljusson a rendeltetési helyére. Ami a kérdését illeti: Karlanta jó kezekben van. Nagyjából két héten belül várjuk őt vissza, de ez persze attól is függ, hogy milyen gyorsan gyógyul. A férje és a fia elvesztése érthetően nagyon megviselte az idegrendszerét.

– Föltételezhetően ő örökli Daralec vagyonát, és az kényelmes életet biztosít számára. Legalábbis az ínségtől nem kell tartania.

Tarlanth szemei összeszűkültek, és egész teste megfeszült.

– A Medari-nemzetség egyébként is gondot visel rá – mormogta. – Nem kell aggódnia a jövője miatt. Ezt egyébként neki is érthetően elmagyaráztuk. Mindent megkap, amit csak akar, ez rokoni kötelességünk.

– Valóban – felelte könnyedén Cassian. – Még szerencse, hogy a Medari-nemzetség ilyen lelkiismeretes. No persze, most, hogy a nemzetség maga is jelentős anyagi előnyökhöz jutott...

– Ezt meg hogy értsem? – vonta össze a szemöldökét Tarlanth.

– Úgy, hogy tudomást szereztünk Daralec kereskedelmi végrendeletéről – válaszolta egyszerűen az elf.

– Ez egyedül rám tartozik! – vágta rá Tarlanth ellenségesen. – Egyébként az irat teljesen rendben van. A tanú pedig...

– Patracheus, tudok róla. A város politikai életének egyik legbefolyásosabb személyisége, akinek a szavával nem könnyű szembeszegülni.

Cassian mélyen Tarlanth szemébe nézett, néhány másodpercig dühödten meredtek egymásra.

– Ezzel együtt – folytatta az elf – igen sokan meglepődnének rajta.

– Semmi, de semmi közük hozzá! – rikácsolta Tarlanth.

– No persze, Darnius végrendelete talán még nagyobb meglepetésükre szolgálna – válaszolta csöndesen Cassian. Régóta tervezte már, hogy előhozakodik ezzel, és alaposan megfigyeli a férfi reakcióját. Tarlanth válasza meglepte, de egyben igazolta is a kételyeit.

– Darnius? Úgy érti, Mordain fia? – Tarlanth arcán teljes értetlenség tükröződött. – Neki mi köze lenne ehhez az egészhez?

– Vagy úgy! – bólintott Cassian. – Talán meg sem kellett volna említenem. Bocsássa meg a tapintatlanságomat. Tulajdonképpen semmi jelentősége a dolognak, lefogadom, hogy hamarosan úgyis éppen eleget hall majd róla. Ne haragudjon, hogy raboltam a drága idejét... Amikor ennyire elfoglalt.

Az elf csöndesen mosolygott magában, amint kisétált a fényűző villából, maga mögött hagyván a tátott szájjal bámuló férfit.

Tarlantb-nak tehát fogalma sincs Darnius végrendeletéről! – összegezte magában a beszélgetés legfontosabb tanulságát. Biztos volt benne, hogy a férfi csodálkozása ezúttal őszinte volt. Elképzelhető, hogy ő ölte, vagy inkább ölette meg Daralecet, esetleg a fiát is, a Thaloss-nemzetség balvégzetéhez azonban nyilvánvalóan semmi köze.

Cassian maga is éppen erre számított. Nincs az az agyafúrt nemes, aki megkockáztatná, hogy egyszerre két előkelő házzal szegüljön szembe, hacsak nem hihetetlenül vakmerő és arrogáns. És noha Tarlanth valóban arrogáns volt, a merészség éppoly távol állt tőle, mint bárkitől az ő korában és társadalmi pozíciójában.

Masírozó egység lépteinek csattogása hangzott föl az utca kövezetén. Az elf a válla fölött visszasandított a pompás villára. Meglehet, csak a szokásos őrjárat közeledett, Cassian mégis arra gondolt, hogy Ilfaralek talán már meg is kapta Kyprostól azt az elfogatóparancsot. Az épület egyik emeleti ablaka kitárult, üvege megvillant a napfényben, magához vonzva Cassian kalandozó pillantását. Az elf felkapta a fejét, Lyn állt az ablak keretében. Sápadt arcával, keskeny vállával innen, távolról nézve még törékenyebbnek tűnt.

Szegény fiú! – gondolta együttérzően Cassian. Eltűnődött rajta, vajon mi vár most Lynre. Ha Tarlanth elveszíti minden vagyonát, a fia is koldusbotra jut. A nemzetsége nem fogja gondját viselni, hiszen apja bűneiért ő maga is kitaszítottá válik, a fiú pedig nem tűnik olyasvalakinek, aki képes volna a saját lábán megállni egy ellenséges világban. Az elf őszintén sajnálta, hogy Tarlanth elutasította a tanácsát, és nem küldte idejekorán biztonságos helyre a fiát.

A nyár lassan a végéhez közeledett. Noha nem volt még késő, a nap már alacsonyabban állt az égen, mint a legforróbb kánikula idején. Lassanként hosszabbodtak az esték. Cassian bosszúsan gondolt arra, hogy elfelejtett hírnököt küldeni Ziraldesh után. Ezek szerint vissza kell mennie a barakkokhoz – erről hirtelen eszébe jutott Jerenn.

A fiú mostanra már nyilván kialudta a másnaposságát. Cassian elmosolyodott, és arra gondolt, talán jobb lenne utánanéznie, mit csinál. Kicsit fölvidult a gondolattól, hogy őt legalább sikerül megmentenie, ha a légió lefoglalja Tarlanth minden vagyonát.

Ez némi elégtétellel töltötte el, ha már a másik fiút nem tudta megóvni. Lyn még mindig az ablakban állt, és hosszasan bámult utána. Figyelte, ahogy az elf beszáll a hintójába, és az eltűnik vele az egyre sűrűsödő alkonyati homályban.