7

Szeuthész ezután távolabb ütötte fel táborát, a görögök pedig a falvakban szállásolták el magukat. Elhatározták, hogy bőségesen szereznek élelmet, majd a tengerhez vonulnak. Ezeket a falvakat Médoszadész kapta Szeuthésztől. Látta Médoszadész, hogy a görögök feleszik a falvak minden készletét, és ezt rossz néven vette. Maga mellé hívott hát egy odrüsza ifjút – a fentről jöttek közül a legtekintélyesebbet –, és mintegy harminc lovast, és kihívatta Xenophónt a görög seregből. Xenophón alvezérekét és más érdemes férfiakat vett maga mellé, és kiment hozzá.

Médoszadész ekkor így szólt:

– Igazságtalan dolog tőletek, Xenophón, hogy falvainkat pusztítjátok. Azt mondjuk nektek, én, akit Szeuthész, és ez az ember, akit Médokosz, Felső-Thrákia királya küldött ide, hogy vonuljatok el erről a vidékről, különben nem fogjuk tovább tűrni, hogy országunkban pusztítsatok, és úgy bánunk el veletek, mint ellenségeinkkel.

Xenophón erre így felelt:

– Még válaszolnom is nehéz az ilyen beszédre. De ennek az ifjúnak a kedvéért mégis beszélek, hadd tudja meg, miféle emberek vagytok ti, és milyenek vagyunk mi. Mielőtt barátságot kötöttünk veletek, ott vonultunk keresztül ezen a vidéken, ahol akartunk, itt fosztogattunk, ott pedig gyújtogattunk, kedvünk szerint. És amikor te követségbe jöttél hozzánk, nyugodtan aludtál nálunk, senkitől sem féltél az ellenség katonái közül. De nem nagyon merészkedtetek erre a vidékre, és ha mégis, az erősebb földjén ereztétek magatokat, és éjszakára sem oldottátok el a lovakat. Most, miután barátainkká lettetek, és az istenek segítségével általunk e föld birtokába jutottatok, elűztök bennünket erről a földről, amelyet az erősebb jogán előbb mi birtokoltunk, és csak aztán adtunk át nektek. Mert ahogy te magad is tudod, az ellenség nem volt képes elűzni bennünket. Nemhogy ajándékokat adnál, és kedvünkre tennél hálából a jóért, amihez általunk jutottál, és úgy bocsátanál utunkra minket, hanem még azt sem tűrnéd, ha rajtad állna, hogy az éjszakát itt töltsük. És amikor így beszélsz, nem szégyelled magad sem az istenek, sem az előtt az ember előtt, aki látja, milyen jól megy most a dolgod, neked, aki mint magad is bevallód, zsákmányból tengetted életed, mielőtt a barátunk lettél?! De hát miért is mondod nekem mindezt?! Nem én vagyok már a vezér, hanem a spártaiak, akiknek e sereget átadtátok, anélkül, hogy engem odahívtatok volna, ti csodálatos emberek, nehogy, miként akkor gyűlö-540

létüket nyertem el azáltal, hogy hozzátok vezettem őket, ugyanúgy most kegyeteket nyerjem el a sereg átadásával. Amikor az odrüsza férfi ezt meghallotta, így szólt:

– Legszívesebben a föld alá süllyednék szégyenemben, Médoszadész, hogy ezt kellett hallanom. Ha ezt korábban tudom, nem jöttem volna veled, és most el is megyek, mert Médokosz király se dicsérne meg, ha jótevőit elkergetném.

Majd lóra pattant és elvágtatott. Négy vagy öt kivételével vele ment a többi lovas is. De Médoszadésznak fájt, hogy az országot pusztítják, és kérte Xenophónt, hogy hívja oda a két spártait. Xenophón, maga mellé véve a legmegfelelőbb embereket, odament Kharminoszhoz és Polünikoszhoz, és elmondta nekik, hogy Médoszadész hívatja őket, és nekik is azt parancsolja, amit neki, azazhogy vonuljanak el a vidékről.

– Azt hiszem, megkapnátok a seregnek járó zsoldot, ha azt mondanátok, hogy a sereg megkért benneteket: hajtsátok be a pénzt Szeuthészen, akár tetszik neki, akár nem, és ha ezt megkapják, szíves örömest elmennek innen, és ha kérésüket jogosnak tartjátok, és ha megígéritek nekik, hogy nyomban elvonultok, mihelyt a katonák megkapták jogos zsoldjukat.

Ezt hallván a spártaiak megígérték: elmondják ezt is meg mást is, amit csak lehet, hogy meggyőzzék őket. A legalkalmasabb személyekkel el is mentek azonnal. Odaérve Kharminosz így szólt:

– Ha van valami mondanivalód, Médoszadész, mondd meg, de ha nem, akkor nekünk van számodra mondanivalónk.

Médoszadész pedig nagyon szerényen így válaszolt:

– Hát én és Szeuthész ugyanazt mondjuk: nem szeretnénk, ha bántanátok azokat, akikkel barátságot kötöttünk. Mert aki őket bántja, minket bánt. Hiszen ők hozzánk tartoznak.

– Mi pedig – mondották a spártaiak – azonnal elmennénk, ha azok, akik mindezt megszerezték nektek, megkapnák zsoldjukat. De ha nem, akkor most nyomban segítségükre leszünk, hogy bosszút álljanak az esküszegőkön, akik megkárosították őket. És ha ti is közéjük tartoztok, itt kezdjük a megtorlást.

Xenophón így szólt:

– Vagy talán e föld uraira akarod bízni, Médoszadész, hiszen barátaidnak mondottad őket, hogy eldöntsék, melyikünknek illik inkább távozni e helyről: nektek-e vagy nekünk.

Médoszadész erre nemmel válaszolt, de elsősorban azt tanácsolta: menjenek a spártaiak maguk Szeuthészhez a zsold ügyében, és azt hiszi, meg fogják őt győzni. De ha mégsem sikerül, vigyék magukkal Xenophónt is, és megígérte, hogy segítségükre lesz. És kérte, hogy ne égessék föl a falvakat.

Ezután elküldték Xenophónt Szeuthészhez a legmegfelelőbbnek vélt férfiak kíséretében. Xenophón, amikor odaért, így szólt Szeuthészhez:

– Nem azért vagyok itt, Szeuthész, hogy kérleljelek, hanem hogy megmagyarázzam, ha tudom, hogy igazságtalanul haragudtál rám, amikor azt követeltem oly készségesen a katonák számára, amit te magad ígértél nekik. Mert, véleményem szerint, neked is éppoly hasznos, ha megadod, mint nekik, ha megkapják a pénzt. Mert először is tudom, hogy ők voltak azok az istenek után, akik oly ismertté tettek téged, majd pedig sok föld és sok ember királyává. Most már semmit nem tehetsz titokban, sem jót, sem rosszat. Fontosnak tartom, hogy a te helyzetedben levő ember semmiképp se kerüljön abba a látszatba, mintha jótevőit hálátlanul elkergetné, fontosnak tartom, hogy jó hírnévnek örvendjen hatezer ember előtt, de a legfontosabbnak azt tartom, hogy soha ne bizonyuljon szószegőnek. Mert látom, hogy a megbízhatatlan ember szavai üresen, tehetetlenül és megvetetten mennek el a többiek füle mellett. Ám az, akiről mindenki tudja, hogy tiszteli az igazságot, többet ér el szóval, mint mások erőszakkal. Ha valakit észhez akar téríteni, tudom, több erő van fenyegetéseiben, mint mások fenyítékeiben. Hamarabb célt ér egyszerű ígérettel, mint mások azzal, ha azonnal oda is adják, amit ígértek. Emlékezz csak vissza, adtál-e nekünk valamit régebben, hogy szövetségünket elnyerd? Tudod, hogy semmit. Szavaid hitele indított ennyi embert rá, hogy ezt a birodalmat megszerezzék neked, ami nem harminc talentumot ér, amennyit ezek most kapni vélnek tőled, hanem annak sokszorosát. És most ezért a pénzért el akarod adni hiteledet, amely királyságodat megteremtette? Emlékezz csak vissza, milyen fontosnak tartottad akkor, hogy tiéd legyen az, aminek most meghódítója és ura vagy! Tudom, jobban örülsz, ha megvalósult az, ami megvalósult, mint ahogy e pénz sokszorosának örülnél. Mert nagyobb és szégyenteljesebb veszteségnek tartom mindezt most nem megtarthatni, mint annak idején nem megszerezni. Mint ahogy sokkal fájdalmasabb dolog a szegénység a gazdagból lett szegénynek, mint annak, aki soha nem is volt gazdag, és ahogy sokkal szomorúbb dolog királyból közemberré lenni, mint kezdettől fogva nem királynak lenni. És ugye tudod, hogy jelenlegi alattvalóid nem az irántad érzett barátságból hajoltak meg uralmad előtt, hanem kényszerűségből, és hogy ha a félelem nem kötné őket gúzsba, megpróbálnának újra szabadok lenni? Mit gondolsz, mikor félnek jobban, és mikor lesznek készségesebbek hozzád? Ha azt látják, hogy katonáid mindenre készek érted, most maradnak, mert parancsolod, majd pedig ismét idejönnek, ha szükség van rájuk, mert tudják, hogy mások is csatlakoznak hozzád nyomban, ha akarod, hiszen már annyi jót hallottak rólad ezektől, vagy akkor, ha megvetőleg azt hiszik, hogy senki nem áll már melléd, hiszen ezzel most eljátszottad a becsületedet, és ezek a katonák már jobb szívvel vannak irántuk, mint irántad? És a valóságban nem is számbeli fölényük tette, hogy ezek meghódoltak előtted, hanem az, hogy nem voltak vezéreik. így hát annak is megvan a veszélye, hogy vezérükké választanak néhány embert ezek közül, akik úgy érzik, megsértetted őket. Vagy talán a náluk is erősebb spártaiakat, mert ha a katonák azt ígérik, hogy szívesebben mennek hadba velük, ha behajtják rajtad követelésüket, akkor a spártaiak szívesen ráállnak majd erre is, mivel szükségük van a seregre. Mert nem kétséges, hogy a most meghódolt thrákok szívesebben vonulnak hadba ellened, mint veled. Mert ha győztes vagy, szolgaság a sorsuk, ha meg téged győznek le, szabadság. És ha már gondoskodni tartozol erről az országról, mivel a tied, mit gondolsz, hogyan sújtja kevesebb baj: ha ezek a katonák békésen távoznak innen, megkapva, amit követelnek, vagy ha maradnak, méghozzá ellenségként maradnak itt, és neked fel kell venned velük a harcot egy még náluk is nagyobb csapat élén, amelyet ráadásul etetni is kell? És mikor áldozol több pénzt: akkor-e, ha ezeknek megadod tartozásodat, vagy akkor, ha adósuk maradsz, és másokat, náluk jóval többeket kell zsolddal ellátnod? Mert Hérakleidész szerint, legalábbis így mondta nekem, hatalmas nagy összegről van szó. De mégis kevesebb ez most neked, akár adják, akár te adod, mint ennek a tizedrésze volt annak előtte, hogy mi melléd álltunk. Mert nem a szám határozza meg, hogy mi a sok és mi a kevés, hanem annak a vagyona, ki adja vagy kapja. Most meg egyévi jövedelmed nagyobb, mint azelőtt egész vagyonod. Barátod voltam, Szeuthész, ezért két dolgot tartottam szem előtt: hogy méltónak mutatkozz mindazokra a javakra, amelyekkel az istenek megajándékoztak, és hogy az én tekintélyem csorbítatlan maradjon a seregben. Tudd meg, hogy én most ezzel a sereggel nem tudnék ártani az ellenségnek, és neked se volnék képes ismét segíteni, még akkor sem, ha akarnék. Olyan rosszindulattal van ugyanis irántam a sereg. Te vagy a tanúm, a mindentudó istenekkel együtt, hogy soha nem kaptam tőled semmit a katonák rovására, és soha nem kértem tőled a magam számára azt, ami az övék, sőt azt sem követeltem tőled, amit nekem ígértél. Esküszöm, ha megadnád, se fogadnám el, ha a katonák nem kapnák meg velem együtt a járandóságukat. Mert aljasság volna, mit sem törődve az ő ínségükkel, a magamét kiharcolni, mert nekem rosszul megy a sorom, holott különben becsülnek. Persze Hérakleidész előtt balga beszédnek tűnik mindez, neki csak az a fontos, hogy a pénz mindenképpen az övé legyen. Én ezzel szemben azt tartom, Szeuthész, hogy az embernek, különösen az uralkodónak, legszebb és legragyogóbb tulajdona az erény, az igazságosság és a nemeslelkűség. Mert ezek birtokában se szeri, se száma nem lesz barátainak, és azoknak, akik barátságát óhajtják, és ha jól megy a sora, lesz, aki osztozik örömében, szerencsétlenségében pedig nem lesz híján a segítőtársaknak. De ha tetteimből nem jöttél rá, hogy igaz szívből barátod vagyok, és szavaimból sem érezted ki ugyanezt, akkor legalább azt ne hagyd figyelmen kívül, amit a katonák beszélnek. Hisz itt voltál, és hallottad, mit mondtak, akik meg akartak rágalmazni. Azzal vádoltak a spártaiak előtt, hogy te fontosabb vagy nekem, mint a spártaiak, ők pedig azt vetették a szememre, hogy többet törődöm a te jóléteddel, mint az övékkel. Azt is mondták, hogy ajándékokat kaptam tőled. Azt hiszed, azért vádoltak azzal, hogy ajándékokat fogadtam el tőled, mert rosszindulatot láttak bennem, vagy pedig azért, mert észrevették, mily nagy rokonszenvet érzek irántad? Azt hiszem, mindenkinek az a véleménye, hogy szükségképpen jóindulattal vagyunk az iránt, akitől ajándékot kapunk. Te pedig oly kedvesen fogadtál, mielőtt még bármit is tettem volna érted, szemed, hangod, ajándékaid barátságról tanúskodtak, és fáradhatatlanul soroltad, mi mindenben lesz még részem. Most persze, miután elérted, amit akartál, miután oly naggyá tettelek, amilyen naggyá csak tenni tudtalak, nyugodtan semmibe veszel, hiszen még a katonák kegyét is elvesztettem. De hiszem, hogy te magad is be fogod látni: az adósságot ki kell fizetni, az idő is ezt fogja neked bizonyítani, és te sem viseled el, hogy jótevőid szemrehányással illessenek. Kérlek, amikor adósságodat kifizeted, legyen gondod rá, hogy a katonák szemében újra ugyanaz legyek, aki voltam.

Ezt hallva, Szeuthész elátkozta azt, akinek a hibájából rég nem fizette ki az egész zsoldot. Mindenki gyanította, hogy Hérakleidészre gondol.

– Mert én – mondta – soha nem akartalak megrövidíteni benneteket, és ki is fizetem a zsoldot.

Xenophón ekkor újra megszólalt:

– Ha meg akarod adni, kérlek, velem adasd oda, és ne tűrd, hogy miattad más legyen a helyzetem a seregben, mint volt, amikor hozzád jöttünk.

Az meg így válaszolt:

– Énmiattam nem lesz kisebb becsületed a katonák előtt, és ha nálam maradsz, ha csak ezer nehézgyalogossal is, neked adom a földeket meg minden mást is, amit ígértem.

Xenophón így felelt:

– Ez most már lehetetlen, bocsáss el minket.

– De tudom – mondta Szeuthész –, hogy neked is biztonságosabb volna itt maradni, mint elmenni.

Xenophón pedig ismét így szólt:

– Köszönöm gondoskodásodat, de nem maradhatok. Ha azonban tekintélyem növekedni fog, hidd el, neked is hasznodra lesz.

Szeuthész most így szólt:

– Pénzem nincs, ezen az egy talentumon kívül. Ezt neked adom. De van hatszáz ökröm, mintegy négyezer juhom és százhúsz rabszolgám. Vedd ezeket, és végy melléjük túszokat azok közül, akik igaztalanok voltak veled.

– És ha ez nem lesz elég zsoldra, mit mondjak, kié ez a talentum? Nem gondolod, hogy ez veszélyes számomra, és jó lesz óvakodnom a kövektől, amikor távozom? Hallottad a fenyegetéseket.

Aznap már nem távozott onnan. Másnap megadta nekik Szeuthész, amit ígért, sőt még hajcsárokat is küldött az állatokkal. A katonák eközben állandóan mondogatták, hogy Xenophón Szeuthészhez ment, hogy nála lakjon, hogy átvegye, amit ígért neki. Aztán amikor jönni látták, örültek és odafutottak hozzá. Xenophón pedig Kharminoszt és Polünikoszt meglátva így szólt:

– Nektek köszönheti mindezt a sereg, és nektek is adom át. Bocsássátok áruba, és a pénzt osszátok szét a katonák között.

Ők átvették és kereskedők segítségével áruba bocsátották az állatokat. Rengeteg szemrehányást kaptak. Xenophón nem ment oda hozzájuk, hanem láthatták, hogy előkészületeket tesz a hazatérésre. Mert akkor még nem szavazták meg Athénban a száműzetését. De a táborban felkeresték barátai, és kérték, hogy ne távozzék addig, míg Thib-rónhoz nem vezette és át nem adta a sereget.