5

Innen a négy plethron széles Zapatasz folyóhoz érkeztek, ahol három napig időztek. Gyanakodtak ugyan, de úgy látszott, nem állítottak nekik semmiféle észrevehető csapdát. Klearkhosz jónak látta, hogy beszéljen Tissza-368

phernésszel, hátha valahogy véget vethetnének a bizalmatlanságnak, mielőtt még háború lesz belőle. Meg is üzente neki, hogy beszélni kíván vele. Tisszaphernész készségesen fogadta. Amikor együtt voltak, Klearkhosz így szólt: – Én tudom, Tisszaphernész, hogy esküt tettünk, és jobbunkat nyújtottuk, hogy nem bántjuk egymást. De látom, mégis óvakodsz tőlünk, mintha ellenségeid volnánk, amit persze mi is észreveszünk, és mi is óvatosak vagyunk. De mivel figyeltelek, és nem észlelhettem, hogy bármi rosszat forralnál is ellenünk, és azt is jól tudom, hogy mi sem gondolunk semmi ilyesmire, elhatároztam, hogy megtárgyalom veled, miképpen tudnánk megszüntetni a kölcsönös bizalmatlanságot. Mert tudom, hogy ha az emberek valamilyen rágalom vagy gyanakvás folytán megijednek másoktól, szeretik elejét venni a bajnak, és jóvátehetetlen rosszat okoznak azoknak, akiknek eszébe sem jutott, hogy bármi rosszat tegyenek. És mivel azt hiszem, az effajta félreértéseket leginkább beszélgetéssel lehet tisztázni, íme, itt vagyok, meg akarlak győzni, hogy semmi okod nem bízni bennünk. Hiszen elsősorban és leginkább az isteneknek tett eskünk tiltja, hogy ellenségek legyünk. Sohasem mondanám boldognak azt, aki tudatában van, hogy esküjét megszegte. Mert nem tudhatom, milyen gyorsan kellene futnia, hogy az istenek büntetésétől megmeneküljön, van-e oly sűrű sötétség, amely elfedné, és van-e szilárd talaj, amelyen lábát megvethetné. Mert mindenképpen az istenek kezében van minden, és ők mindenütt egyenlő erővel uralkodnak mindenen. így vélekedem az esküvésekről és az istenekről: őrájuk bíztuk magunkat, amikor barátságot kötöttünk. És ami az emberi dolgokat illeti: jelen helyzetűnkben te vagy számunkra a legnagyobb jó. Mert veled együtt lesz minden út járható és áthidalható minden folyó, neked köszönhetjük, ha nem látunk hiányt élelemben, nélküled mindvégig sötétben botorkálnánk, hiszen nem ismerjük az utat, nélküled egyetlen folyón sem tudunk átkelni, nélküled félünk az emberektől, bárkik is, még inkább attól, ha senkivel nem találkozunk, mert akkor mindenhol veszélyek leselkednek ránk. És ha megőrülnénk, és eltennénk téged láb alól, ugyan mi más várna ránk, mint hogy – megölvén jótevőnket – a legszörnyűbb ellenféllel, a királlyal vívjunk harcot. És azt is elmondom, milyen sok szép reménytől fosztanám meg önmagamat, ha bármi rosszat forralnék ellened. Valamikor Kürosz barátságát óhajtottam elnyerni, mert úgy gondoltam, nagyobb hasznára lehet annak, akinek akar, mint kortársai közül bárki más. De most látom, hogy Kürosz hatalma és földje a tiéd, ráadásul a magad tartománya is megmaradt, és hogy a Kürosszal ellenséges királyi haderő a te szövetségesed. Ha így állnak a dolgok, ugyan ki volna oly őrült, hogy ne akarna a barátod lenni? De azt is elmondom, miért reménykedem benne, hogy majd te is jó barátunk akarsz lenni. Tudom, hogy a müsziaiak sok bosszúságot okoznak nektek, és azt hiszem, haderőmmel el tudnám érni, hogy meghódoljanak nektek. Ugyanezt tudom á piszidákról is, és úgy hallom, sok ilyen nép van még. Azt hiszem, el tudnám végezni, hogy soha többé ne zavarják nyugalmatokat. Aztán itt vannak az egyiptomiak, akikre ti most, úgy tudom, a legjobban haragusztok. Nem tudom, találtok-e nálunk jobb szövetségest megfékezésükre. És ha barátja akarnál lenni valamely szomszéd népnek, mily hatalmas barát is lennél, és mily félelmetes úr, ha megbántanak, mikor mi állunk az oldaladon. Mert mi nemcsak zsoldért szolgálnánk neked, hanem hálából is, amit joggal várhatnál el tőlünk, akiket megmentettél. Ha mindezt meggondolom, bizalmatlanságod oly furcsának tűnik nekem, hogy szeretném megtudni, ki az az ügyes szónok, aki el tudja hitetni veled, hogy mi ármányt szövünk ellened.

Ezeket mondotta Klearkhosz.

Tisszaphernész meg így válaszolt:

– Már annak is örülök, Klearkhosz, hogy ily okos szavakat hallok tőled. Úgy látom, felismerted, hogy magadnak akarsz rosszat, ha bármit tervezel ellenem. De hogy megtudd, mily alaptalanul gyanakodtatok a királyra meg rám, hallgass meg te is engem. Ha el akartunk volna titeket pusztítani, azt hiszed, nem lett volna elegendő lovasunk, gyalogosunk vagy nehézfegyverzetű katonánk? Hiszen úgy tehettünk volna tönkre titeket, hogy minket a legcsekélyebb veszély sem fenyegetett volna. Vagy azt hiszed, nem volt megfelelő terület, ahol rátok támadjunk? Nem látjátok, hány síkságon kell keresztülvergődnötök, ahol a lakosok mind a mi embereink? Hány hegyet kell megmásznotok, amelyeket csak meg kellene szállnunk előttetek, és máris járhatatlanok lennének a számotokra; hány folyó van, ahol harcba bocsátkozhatnánk seregetek akkora részével, amekkorával kedvünk tartja? Aztán vannak olyan helyek is, amelyeken át sem juthattok, ha mi nem segítünk. De ha mindezekben mégis a rövidebbet húznánk, akkor a tűz még mindig erősebb, mint a vetés: felgyújthatjuk, és akkor az éhínség szegül szembe veletek, és azzal bizony nem hadakozhattok, ha mégoly derekak vagytok is. Ennyi eszközzel harcolhatunk ellenetek, miért választanánk akkor azt az egyetlen módot, amely az istenek szemében bűnös és az emberekében gyalázatos? A gyámoltalan, tehetetlen, szorongatott és ráadásul aljas ember tulajdonsága úgy elérni valamit, hogy megszegi az isteneknek tett esküjét, és visszaél az emberek bizalmával. Nem vagyunk mi ilyen megfontolatlanok és együgyűek, Klearkhosz! És ha annyiszor módunkban lett volna elpusztítani benneteket, miért is nem tettük meg eddig? Tudd meg jól, ennek az a kívánságom az oka, hogy megnyerjem a görögök bizalmát, és hogy azokat a katonákat, akikkel Kürosz eddig eljött, és akiknek zsoldon vett hűségében megbízott, noha idegenek voltak, a jótéteményeim adta biztonsággal újra visszavezessem. Hogy mennyire lesztek számomra hasznosak, azt részben már elmondtad, de a legfontosabbat csak én tudom: a fenséges tiara csak a nagy király fejét ékesítheti, de a ti segítségtekkel könnyen viselheti más is – a szívében. Ezt mondta, és Klearkhosz úgy gondolta, hogy igazat beszél. Most ő szólalt meg:

– Ugye minden rosszat megérdemelnek azok, akik rágalmaikkal egymás ellen próbáltak fordítani bennünket, holott annyi okunk van a barátságra?

– Ha vezéreid és alvezéreid eljönnek hozzám – mondta Tisszaphernész –, nyíltan megnevezem azokat, akik azt állították, hogy ármányt szősz ellenem és seregünk ellen.

– Én is elhozom valamennyiüket – mondta Klearkhosz –, és feltárom neked, honnan hallottam rólad.

Tisszaphernész oly barátságos lett a beszélgetés után, hogy ott marasztalta Klearkhoszt, és meghívta lakomára.

Klearkhosz másnap visszatért a táborba, és úgy tett, mintha el is hinné, hogy nagyon jó barátságban van Tisszaphernésszel, és elmondta, amit tőle hallott. Kihirdette, hogy mindenkinek, aki parancsot kap, el kell mennie Tisszaphernészhez, és amelyik görögre rábizonyul, hogy rágalmakat terjesztett, azt megbüntetik mint árulót és mint a görögök ellenségét. Arra gyanakodott, hogy Menón a rágalmazó. Tudta, hogy Ariaiosz társaságában gyakorta találkozik Tisszaphernésszei, és hogy vele, Klearkhosszal, hadilábon áll, fondorkodik ellene, és az egész hadsereget magához akarja ragadni, hogy azon fáradozik, megszerezze Tisszaphernész barátságát. Klearkhosz is törte a fejét, miképpen szerezhetné meg az egész sereg bizalmát, és miképpen szabadulhatna meg vetélytársaitól.

Voltak katonák, akik ellentmondtak neki: ne menjen el minden vezér és alvezér Tisszaphernészhez, ne bízzanak benne. De Klearkhosz addig erősködött, míg keresztülvitte, hogy öt vezér és húsz alvezér odament. Körülbelül kétszáz katona kísérte őket, azzal az ürüggyel, hogy vásárolni mennek.

Amikor Tisszaphernész szálláshelyére értek, a vezéreket, a boiótiai Proxenoszt, a thesszaliai Menónt, az arkadiai Agiaszt, a spártai Klearkhoszt és az akháj Szókratészt beszólították. Az alvezérek a bejárat előtt maradtak. Nem sokkal később ugyanarra az adott jelre a bentieket lefogták, a kintieket lemészárolták. Ezután néhány barbár lovas keresztülnyargalt a síkságon, és minden szembejövő görögöt – szolgát, szabadot egyaránt – megölt.

A görögök csodálkozva bámulták a táborból a nyargaló lovasokat, és nem tudták, mitévők legyenek, amíg futva meg nem érkezett az arkadiai Kinarkhosz. Hasán seb tátongott, kezében tartotta beleit, úgy mondta el, mi történt. A görögök halálra rémülten futottak fegyvereikhez, mert azt hitték, hogy a barbárok nyomban ott lesznek a táborban. Nem jöttek mind, csupán Ariaiosz, Artaozosz és Mithridatész jelent meg, Kürosz egykori legjobb hívei. A görögök tolmácsa azt állította, hogy ott látja köztük Tisszaphernész fivérét is, felismerte. Körülbelül háromszáz felvértezett perzsa kísérte még őket. Amikor már elég közel voltak, felszólítottak minden görög vezért és alve-zért, ha még van ilyen, hogy lépjenek elő, mert a király üzenetét szeretnék kihirdetni.

A görög vezérek – az orkhomenoszi Kleanór, a sztümphaloszi Szophainetosz – óvatosan előléptek, és velük együtt az athéni Xenophón, hogy megtudják, mi van Proxenosszal. Kheiriszophosz történetesen távol volt: katonáival az egyik faluba ment élelemért. Amikor hallótávolságra voltak egymástól, Ariaiosz megszólalt:

– Görög férfiak! Klearkhosz megszegte az esküt, és vétett egyezségünk ellen, ezért elnyerte büntetését, és meghalt. Proxenosz és Menón pedig, mivel jelentették nekünk az árulást, nagy tiszteletnek örvendenek. Tőletek fegyvereiteket kéri a nagy király. Úgy véli, őt illetik meg, mivel Küroszéi voltak, az ő szolgájáé.

A görögök válaszát az orkhomenoszi Kleanór mondta el:

– Ariaiosz, te, a világ legszörnyűbb embere, és ti többiek, Kürosz egykori barátai! Nem szégyellitek az istenek és emberek előtt, hogy, noha megesküdtetek nekünk, hogy ugyanazokat fogjuk barátainknak és ellenségeinknek vallani, Tisszaphernésszel, a legistentelenebb gonosztevővel együtt mégis elárultatok bennünket, és megöltétek azokat a férfiakat, akiknek esküt tettetek, most pedig az ellenséggel idejöttök hozzánk, hogy minket, többieket is kiszolgáltassatok?!

Ariaiosz így felelt:

– Klearkhoszra előzőleg rábizonyítottuk, hogy összeesküvést sző Tisszaphernész, Orontasz és mindnyájunk ellen, akik velük vagyunk.

Xenophón erre a következőket mondta:

– Ha Klearkhosz esküje ellenére megszegte az egyezséget, elnyerte büntetését. Mert az esküszegők méltán pusztulnak. Proxenoszt és Menónt azonban, a ti jótevőiteket és a mi vezéreinket küldjétek ide. Minthogy ők mindkettőnk barátai, világos, hogy nektek is, nekünk is a legjobb tanácsot fogják adni.

A barbárok ezután sokáig tanácskoztak, majd válasz nélkül távoztak.