6

Mikor pedig eljött a nyolcadik nap, Xenophón átadta a bírót Kheiriszophosznak, hogy az utat mutassa neki, rokonait pedig magánál tartotta, csak fiát nem, aki nemrég lépett ifjúkorba. Őt az amphipoliszi Episzthenész őrizetére bízta, azzal, hogy ha az apa helyesen mutatja az utat, magával viheti majd, amikor távozik.

Annyi élelmet hordtak a bíró házába, amennyit csak tudtak, majd felkerekedtek, és útnak indultak. A bíró pedig, akit feloldottak kötelékeitől, vezette őket a havon keresztül.

Harmadnapja meneteltek már, és Kheiriszophosz megharagudott a bíróra, hogy nem vezeti őket falvakon keresztül. De a bíró azt felelte, hogy ezen a vidéken nincsenek falvak. Kheiriszophosz megverte, de nem kötözte meg. Így aztán a bíró éjjel megszökött, és otthagyta fiát. Ez volt az egyetlen viszály az úton Xenophón és Kheiriszophosz között, hogy Kheiriszophosz rosszul és hanyagul bánt a vezetővel. Episzthenész pedig beleszeretett a fiúba, hazavitte, és a leghívebb szolgára talált benne.

Ezután hét napig vonultak, és naponta három paraszangát tettek meg az egy plethron széles Phaszosz folyó mentén. Azután két nap alatt tíz paraszangát tettek meg. A síkra vezető hágón szembe találták magukat a khalüpszokkal, a taokhoszokkal és a phasziszbeliekkel. Kheiriszophosz, amikor megpillantotta az ellenséget a hágón, mintegy harminc sztadion távolságra megállította a sereget, hogy ne menetoszlopban közelítsék meg az ellenséget. Kiadta a parancsot a többieknek is: a csapatok fejlődjenek föl egymás mellé, hogy a sereg csatarendben álljon. Amikor a hátvédek is előrenyomultak, összehívta a vezéreket és alvezérekét, és így szólt hozzájuk:

– Mint látjátok, az ellenség megszállva tartja a hágókat. Ideje, hogy megtanácskozzuk, miképpen harcolhatnánk velük a legsikeresebben. Azt javaslom, parancsoljuk meg a katonáknak, hogy lássanak reggelihez, mi pedig közben megbeszéljük, ma vagy holnap menjünk-e át a hegyen.

– Véleményem szerint – mondta Kleanór – fogyasszuk el gyorsan a reggelinket, utána fogjunk fegyvert, és mihamarabb rohanjuk meg az ellenséget. Mert ha a mai napot elvesztegetjük, az ellenség, aki most már lát bennünket, bátrabb lesz, és bátorsága láttán valószínűleg még több katona csatlakozik majd hozzá.

Ezután Xenophón beszélt:

– Én a következőképpen gondolom: ha harcolni kell, úgy készüljünk fel, hogy harcunk a lehető legeredményesebb legyen. És ha könnyen akarunk keresztüljutni, arra kell vigyáznunk, hogy minél kevesebb sebet kapjunk, és minél kevesebb embert veszítsünk. A hegy, amelyet látunk, több mint hatvan sztadionra van innen. Láthatóan sehol nem tudnak megfigyelni bennünket, csak éppen azon az úton. Sokkal jobb lenne a hegységnek valamely őrizetlen pontját lopva elfoglalni, és ha lehet, őket megelőzve birtokba venni, mint megerősített helyen bocsátkozni harcba a felkészült ellenséggel. Sokkal könnyebb hegynek föl menni harc nélkül, mint sík területen, de mindenfelől ellenségtől körülvéve, jobban lát az ember a lába elé éjjel, ha nem kell harcolnia, mint nappal, ha csatáznia kell, biztonságosabb a göröngyös út, ha küzdelem nélkül megyünk rajta, mint a sima, ha közben a fejünkre lövöldöznek. Egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy odalopakodjunk, hiszen mehetünk éjjel is, és mehetünk olyan messzire tőlük, hogy ne vegyenek észre bennünket. Ha pedig úgy teszünk, mintha itt akarnánk támadást indítani, a másik irányban még zavartalanabbul mászhatjuk meg a hegyet, mivel az ellenséges katonák mind ide fognak gyűlni. De mit is beszélek én itt lopakodásról? Hiszen hallom Kheiriszophosz, hogy ti, spártaiak, már a teljes jogúak, kora gyermekségetektől fogva gyakoroljátok a lopást, és nemhogy rútnak, hanem egyenesen szépnek tartjátok a törvény által nem tiltott dolgokat elcsenni. Sőt, hogy minél ügyesebben és észrevétlenebbül próbáljatok lopni, törvénybe hoztátok, hogy akit lopáson rajtakapnak, azt megkorbácsolják. Nagyon is itt van most az ideje, hogy neveltetésedről bizonyságot adj, vigyázz hát, hogy rajta ne kapjanak bennünket, amikor fellopakodunk a hegyre, nehogy aztán nagyon elverjenek bennünket.

– Én meg azt hallottam rólatok, athéniakról – mondta Kheiriszophosz –, hogy szörnyű ügyesen lopjátok a közvagyont, noha szörnyű veszély fenyegeti a tolvajokat, s hogy legkiválóbb polgáraitok a legjobb tolvajok, ha ugyan ti a legkiválóbbakat tartjátok méltónak a főhivatalokra. Úgyhogy itt az ideje, hogy te is bizonyságot adj neveltetésedről.

– Én kész vagyok a hátvédekkel vacsora után felkerekedni, hogy a hegyet elfoglaljuk – mondta Xenophón. – Még kalauzaim is vannak. Könnyűfegyverzetűink elfogtak ugyanis néhány utánunk lopakodó rablót. Tőlük tudom, hogy a hegy nem járhatatlan, és kecskék meg szarvasmarhák legelnek rajta. így aztán, ha egyszer sikerült valahol a lábunkat megvetni, jöhetnek az igásállatok is. Remélem, hogy az ellenség nem tart ki, ha látja, hogy egy magasságba kerültünk velük. Hisz most sem merészkedik le velünk egy szintre.

Kheiriszophosz pedig így szólt:

– Miért mennél te, és hagynád el a helyedet a hátvédeknél? Rendelj ki valakit, ha nem akad önként vállalkozó.

Ezek után a methüdrionbeli Arisztónümosz indult útnak nehézfegyverzetű katonákkal, valamint a khioszi Ariszteasz, meg az Oitéből való Nikomakhosz a könnyűfegyverzetűekkel. Megállapodtak, hogy ha elfoglalták a csúcsot, sok tüzet gyújtanak. Ezek után elköltötték reggelijüket. Nyomban étkezés után Kheiriszophosz mintegy tíz sztadionnal közelebb vitte az egész sereget az ellenséghez, hogy még inkább úgy tűnjék, mintha ott akarnának támadni.

Miután megvacsoráztak, és leszállt az éjszaka, parancs szerint útnak indultak, és elfoglalták a hegyet, a többiek meg a helyükön maradtak, és nyugovóra tértek. Az ellenség pedig észrevéve, hogy a hegyet megszállták, egész éjszaka ébren virrasztott, és őrtüzeket gyújtott. Reggel Kheiriszophosz áldozatot mutatott be, és az ellenség által megszállt úthoz vezette seregét, azok pedig, akik a hegyen voltak, megindultak a csúcs felé. Az ellenség zöme a hegy hágóján maradt, egy részük meg a csúcson tartózkodó görögök ellen indult. És mielőtt a két derékhad összecsaphatott volna a csúcson, kitört a harc. A görögök legyőzték és üldözőbe vették az ellenséget. Közben a könnyűfegyverzetű görögök nagy iramban megindultak a síkságról a szemben levő ellenség felé, Kheiriszophosz pedig rohamlépésben követte őket a nehézfegyverzetűekkel. Az utat megszállva tartó ellenséges katonák, látván, hogy a fentiek vereséget szenvedtek, elfutottak. Nem sokan pusztultak el közülük, de számtalan fonott pajzsot vesztettek, amelyeket a görögök kardcsapásokkal használhatatlanná tettek. Amikor felértek, áldozatot mutattak be, és győzelmi emléket állítottak, majd leereszkedtek a síkságra, és minden jóval zsúfolt falvakhoz értek.