2.

Másnap hajnalban elindultak Gobrüaszhoz. Kürosz és az újdonsült perzsa lovasok, mintegy kétezren, lovon mentek, közvetlen mögöttük ugyanannyi szolga a lovasok pajzsával és szablyáival; a sereg további része zárt rendben haladt utánuk. Kürosz minden lovasnak meghagyta, hogy figyelmeztessék új szolgáikat: aki a hátvédek mögé vagy az arcvonal elé kerül, vagy oldalt kilép a zárt rendből, az büntetést kap.

Másnap alkonyattájban Gobrüasz földjére értek. Látták, hogy az erőd rendkívül szilárd, és a falak úgy vannak megépítve, hogy a legerősebb ostromnak is ellenállhassanak. Azt is látták, hogy sok ökröt és tenger juhot tereltek össze az erőd alatt. Gobrüasz követeket küldött Küroszhoz, hogy lovagoljon körül, nézze meg, hol lehet a legkönnyebben bejutni, néhány bizalmas embere pedig vegye szemügyre a vár belsejét, és tegyen neki jelentést. Kürosz maga is meg akart győződni, vajon hazudott-e Gobrüasz, azaz hogy bevehető-e az erőd, ezért körüllovagolta, és látta, hogy egyetlen ponton sem lehet behatolni. A Gobrüasznál járt küldöttek jelentették Kürosznak, hogy annyi tartalék van odabent felhalmozva, hogy szerintük a várbeliek egy emberöltő alatt sem fogyasztják el. Míg Kürosz azon tűnődött, hogy mire vélje mindezt, kijött hozzá Gobrüasz egész háznépével; egyesek bort, árpát, lisztet hoztak, mások ökröt, kecskét, juhot, disznót hajtottak maguk előtt. Volt ott még más élelmiszer is bőven, elég ahhoz, hogy Kürosz egész hadserege jóllakjon. Szét is osztották, akiknek ez volt a tisztük, majd vacsorát készítettek.

Gobrüasz, miután összes embere kint volt, felszólította Küroszt, tegyen meg minden szükséges óvintézkedést, és látogasson be a várba. Kürosz felderítőket küldött előre, utánuk egy csapat katonát, majd maga is bevonult. Odabent szélesre nyittatta a kapukat, behívatta barátait és serege tisztjeit. Mikor ezek is beértek, Gobrüasz aranycsészéket, -kancsókat, -serlegeket, különféle dísztárgyakat, tenger sok aranypénzt és sok-sok egyéb gyönyörű holmit hozatott elő, végül bemutatta lányát – egy csodálatosan szép és magas teremtést, aki meghalt fivéréért gyászt viselt –, és így szólt:

– Kürosz, neked adom ezeket, a kincseket, és rád bízom ezt a lányt, rendelkezz velük tetszésed szerint. Csupán egyre kérünk, én immár másodízben, ő most először: állj bosszút az én fiamért, az ő fivéréért.

Kürosz erre így válaszolt:

– Már akkor megígértem neked, hogy ha igazat beszélsz, erőm szerint megbosszullak; most meggyőződtem róla, hogy állanom kell a szavamat, és neki is megígérem, hogy kérését az istenek segítségével teljesítem. A kincseket pedig elfogadom, és ennek a leánynak adom, meg annak, aki őt feleségül veszi. Egy ajándékot azonban elviszek tőled, amit el nem cserélnék Babülón összes kincséért, bármilyen legyen is az, és a világ minden aranyáért sem mondanék le róla.

Csodálkozott Gobrüasz, vajon mi lehet az, és azt hívén, hogy lányáról van szó, megkérdezte:

– Melyik az az ajándék, Kürosz? Kürosz ekképp felelt:

– Azt hiszem, Gobrüasz, sokan vannak, akik soha nem követnének el önszántukból istentelenséget vagy igazságtalanságot, és hazudni sem hazudnának, ha rajtuk állna, de minthogy nincs senki, aki vagyont, hatalmat, erős várat, vagy hőn szeretett gyermeket bízna rájuk, úgy halnak meg, hogy soha nem derül ki, milyenek is voltak tulajdonképpen. Te most erős várat, tengernyi kincset, fegyvereket és drága leányt adsz a kezembe, és így a te segítségeddel megmutathatom mindenkinek, mennyire távol áll tőlem, hogy vendégbarátaimmal istentelenül bánjak, hogy pénz kedvéért igazságtalanságot nem követek el, és szerződést sem szegek meg soha, ha rajtam áll. Vedd tudomásul, míg én igaz férfi vagyok, s míg az emberek igazságosságom hírét zengik, soha nem felejtem el ezt az ajándékot, és megpróbálom minden széppel és jóval meghálálni. Attól se félj, hogy nem kapsz leányod számára méltó férjet, sok derék barátom van, egyikük majd nőül veszi. Hogy csak annyi pénze lesz-e, amennyit te adsz neki, vagy több, nem tudom megmondani. De jól jegyezd meg: vannak köztünk olyanok, akik cseppet sem fognak téged jobban csodálni a pénz miatt, amit hozományként adsz. Velem versengve fohászkodnak az istenekhez, bárcsak megadatna nekik, hogy bebizonyíthassák, ők sem kevésbé hűek barátaikhoz, mint én, az ellenség elől sem hátrálnak meg soha, amíg élnek – hacsak valamelyik isten közbe nem szól –, és többre becsülik az erényt meg a jó hírnevet, mint Szíria, Asszíria minden aranyát, a te összes kincseddel együtt. Tudd meg, ilyen férfiak ülnek itt.

– Az istenekre – szólalt meg Gobrüasz nevetve –, mutasd meg, Küroszom, hol vannak, hogy egyet fiamul kérjek tőled.

– Nem tőlem kell megtudnod – válaszolta Kürosz. – Ha velünk jössz, ujjal rájuk mutathatsz.

Ezután kezet nyújtott Gobrüasznak, felállt, és elhagyta a várat. Vele mentek emberei is. Gobrüasz nagyon kérte, maradjanak ebédre, de Kürosz nem volt hajlandó. A táborban étkezett, és Gobrüaszt is meghívta.

Letelepedve a szalmakötegből készült heverőre, megkérdezte tőle:

– Felelj nekem, Gobrüasz, mit gondolsz, több takaród van-e neked, mint bármelyikünknek?

– Jól tudom én – felelte az –, hogy takarótok és fekhelyetek is több van, mint nekem, és a házatok is jóval nagyobb, mint az enyém; mert hajlékotok a föld és az ég, ágyatok a földnek minden fekhelye, és takarótok nemcsak a juhok gyapja, hanem minden növény, ami a hegyeken és síkságokon nő.

Látva a feltálalt ételek egyszerűségét, Gobrüasz először azt hitte, hogy ők jóval műveltebbek a perzsáknál. Hanem aztán észrevette, milyen mértékletesek az asztaltársai: valóban, nincs olyan iskolázott perzsa férfiú, aki annyira örülne ételnek-italnak, hogy szemén, kezén vagy eszén ne tudna uralkodni. Mindig tartózkodóak, mintha nem is ennének, és akárcsak a lovasok, akik nem vesztik el lelki nyugalmukat a lovon, és lovaglás közben is látják, hallják és mondják, ami kell, ők is meggondoltan és mértékletesen viselkednek étkezés alatt, mert úgy vélik, hogy csak a disznók, az állatok jönnek izgalomba ételtől vagy italtól. Megfigyelte azt is, hogy udvariasan társalognak, szellemesen élcelődnek egymással, és hogy tréfa közben sem dölyfösek, gorombák vagy sértőek. De legjobban az tetszett neki, hogy a veteránok korántsem gondolják, hogy nekik több étel jár, mint azoknak, akik csak ezután fognak részt vállalni a veszélyből, sőt úgy érzik, hogy csak akkor esik igazán jól a lakoma, ha jövendő harcostársaikat a lehető legjobban ellátják.

Amikor Gobrüasz felállt, hogy hazainduljon, így szólt:

– Cseppet sem csodálkozom, Küroszom, ha kevesebbet érünk, mint ti, jóllehet több serlegünk, ruhánk és aranyunk van, mint nektek. Mi arra törekedtünk, hogy minél több kincset szerezzünk, ti meg, azt hiszem, arra, hogy minél derekabb emberekké váljatok.

Így beszélt.

– Jól van, Gobrüasz – mondta Kürosz –, gyere ide holnap reggel jól felfegyverzett lovasságoddal, hogy lássuk seregedet, egyúttal vezess végig bennünket országodon, hadd tudjuk meg, mit tartsunk baráti és mit ellenséges földnek.

Ĺ szavakkal elváltak, és mindegyikük ment a maga dolgára. Hajnalban Gobrüasz megjelent lovasokkal, és útnak indult a menet élén; Kürosz, mint igazi vezér, nemcsak a menetelésre figyelt, hanem már útközben azt latolgatta, hogyan lehetne az ellenséget gyengíteni, vagy a maga erőit növelni. Abban a meggyőződésben, hogy Gobrüasz és a hürkániai segítségére lehet, magához hívatta őket, és így szólt hozzájuk:

– Azt hiszem, kedves barátaim, nem tévedek, ha úgy vélem, hogy veletek, mint megbízható híveimmel, nyíltan beszélhetek erről a háborúról. Amennyire én látom, nektek még fontosabb, mint nekünk, hogy az asszír fölénk ne kerekedjen. Mert ha nem járunk szerencsével, nekem talán van más kiutam is, de nektek, előre látom, mindenetek idegen kézre kerül, ha ő győzedelmeskedik. Nekem ugyan ellenségem, de nem gyűlöl, csak éppen nem örül annak, ha mi erősek vagyunk, tehát hadakozik ellenünk. Titeket azonban gyűlöl, mivel kijátszottatok.

Egybehangzóan azt válaszolták, hogy csak folytassa, fejtse ki a tervét, hiszen tudják ők ezt jól, és nekik aztán igazán létkérdés, miként alakul a jövő.

– Mondjátok – kezdte Kürosz –, csak ti harcoltok az asszírral, vagy tudomásotok szerint van más ellensége is?

– Van bizony – felelte a hürkániai. – Legnagyobb ellenségei a kaduszok, ez a nagy és erős nép. A velünk szomszédos szakok szintén sok rosszat szenvedtek az asszírtól, őket is megpróbálta leigázni, mint minket.

– Úgy gondoljátok tehát – folytatta Kürosz –, hogy mindkét nép szívesen megtámadná az asszírt a mi oldalunkon?

– Nagyon is szívesen – válaszolták –, ha egyesülhetnének velünk.

– És mi áll ennek az egyesülésnek az útjában? – kérdezte Kürosz.

– Éppen azok – felelték –, akik ellen most vonulunk, az asszírok.

Kürosz erre megkérdezte:

– Ugye, Gobrüasz, ezt az ifjoncot, aki most hatalmon van, alaposan elmarasztalod dölyfös természetéért?

– El bizony, mert nézetem szerint módfelett dölyfösen bánt velem.

– Vajon csak veled viselkedett így, vagy másokkal is?

– Bizony másokkal is – felelte Gobrüasz. – Nem is sorolom fel, mennyi aljasságot követett el a gyengébbekkel szemben. Egyszer például ivás közben nyakon ragadta egy nálam jóval tehetősebb ember fiát, aki, akárcsak az én fiam, barátja volt, és kiheréltette, mert – ahogy mondják – az ifjú ágyasa dicsérte gazdája szépségét, és boldognak mondta azt a nőt, aki egykor a hitvese lesz; most pedig azt mondja, azért tette, mert az ifjú el akarta csábítani az ágyasát. A fiatalember most mint herélt él, és atyja halála óta komoly hatalom van a kezében.

– Azt hiszed hát, ő is szívesen fogadna minket, ha szövetségest remélhetne bennünk?

– Meg vagyok győződve róla – felelte Gobrüasz –, de nem könnyen találkozhatsz vele, Kürosz.

– Miért nem? – kérdezte Kürosz.

– Mert ha egyesülni akarnál vele, közvetlenül Babülón mellett kellene elhaladnunk.

– És ez miért nehéz?

– Hát hogyne lenne nehéz – válaszolta Gobrüasz. – Előre látom, hogy Babülónból oly hatalmas sereg fog rád rontani, amely sokszorosa a te mostani erőidnek. Egyébként figyelmeztetlek: az asszírok mostanában azért szolgáltatnak be kevesebb fegyvert és lovat, mert sereged csekélynek tűnt fel azok előtt, akik látták. És az ilyesminek nagyon gyorsan híre terjed. Azt hiszem, nem ártana, ha óvatosan haladnánk.

Kürosz ekképp felelt Gobrüasz szavaira:

– Igazad van, Gobrüasz, amikor arra intesz, hogy a lehető legnagyobb elővigyázatossággal haladjunk. Csakhogy bármennyire töröm a fejem, nem tudok biztonságosabb utat kitalálni, mint azt, amely egyenesen Babülónhoz vezet, jóllehet az az a hely, ahol az ellenség színe-java található. Azt mondod, sokan vannak, én pedig hozzáteszem, ha bátrak, akkor még veszélyesek is lesznek számunkra. Márpedig ha minket nem látnak, és azt gondolják, annyira félünk tőlük, hogy még mutatkozni sem merünk, hidd el nekem, levetik eddigi félelmüket, és bátorsággal telnek el, mégpedig annál nagyobbal, minél tovább nem látnak minket. Ám ha azonnal rájuk törünk, lesz közöttük jó néhány, aki még a kezünktől elesetteket siratja, vagy a tőlünk kapott sebeket kötözgeti; a mi seregünk merészségére, övéik menekülésére és vereségére pedig mindnyájan emlékeznek majd. És most hallgass ide, Gobrüasz, hadd figyelmeztesselek még valamire: a nagy tömeg elszántsága valóban legyőzhetetlen, feltéve, ha bíznak magukban; de ha rettegnek, annál nagyobb és tébolyultabb félelem tölti el őket, minél többen vannak. A sok buta beszéd szüli, és a sok halálra vált arc, csüggedt vagy eltorzult vonás növeli naggyá, így aztán éppen a tömeg nagysága miatt nem könnyű a félelmet szavakkal csitítani, vagy rohammal erőt önteni a katonákba, vagy visszavonulással megnyugtatni őket; sőt annál nagyobb veszélyben hiszik magukat, minél jobban bátorítják őket. És hát ne feledjünk még valamit. Ha a háborúban ezentúl mindig azoknak az oldalán lenne a győzelem, akiknek a serege több harcost számlál, akkor joggal aggódhatnál miattunk, és akkor valóban veszélyben is volnánk; de mivel most ugyanúgy a harcolni tudáson múlik a győzelem, mint régen, bízzál csak bátran, nem fogsz csalódni, mert isten segítségével jóval több harcra kész embert találsz majd itt, mint ott, és hogy bizalmad még nagyobb legyen, gondold meg azt is: ez a mostani ellenséges sereg jóval gyengébb, mint legyőzetése előtt, és jóval bátortalanabb, mint amikor megfutamodott, mi viszont bátrabbak is vagyunk, mint korábban, mert győztünk, és magabiztosabbak is, mert a szerencse ránk mosolygott, meg aztán számbelileg is gyarapodtunk, mivel ti csatlakoztatok hozzánk. Most már ne becsüld le saját embereidet se, ha egyszer itt vannak a mi oldalunkon, mert tudd meg, Gobrüasz, a győzteseket még a szolgák is bátran követik. És még egyet ne tévessz szem elől: az ellenség most is megláthat bennünket, de tudd meg, mindenképpen félelmetesebbek leszünk a számára így, hogy ellenük vonulunk, mint ha egy helyben rostokolnánk. És mivel én így tartom jónak, vezess minket Babülón felé.