1

Hogy mi minden történt a Kürosz vezetése alatt felvonuló görögökkel egész a csatáig, és mi Kürosz halála után, míg meg nem érkeztek a Fekete-tenger vidékére, és hogy mi történt velük, miután onnan gyalog és tengeren távoztak, amíg a Fekete-tenger kapuján túljutva az ázsiai Khrüszopoliszba nem értek, kiderül az előző könyvekből.

Ezután Pharnabazosz, attól tartva, hogy a sereg az ő földjén fog hadat viselni, követeket küldött Anaxibiosz tengernagyhoz – aki történetesen Büzantionban tartózkodott –, és kérte, hogy szállíttassa el a hadat Ázsiából, és kijelentette, hogy mindent megtesz neki, amit kíván. Anaxibiosz Büzantionba hívatta a vezéreket meg az alvezérekét, és megígérte, hogy zsoldot fizet a katonáknak, ha átkelnek. A többi vezér azt felelte, hogy megtanácskozzák a dolgot, és csak azután adnak választ, Xenophón viszont kijelentette, hogy ő már szeretne megválni a seregtől, és el akar hajózni. Anaxibiosz pedig kérte, hogy keljen át ő is a többiekkel, és csak azután váljon el tőlük. Xenophón megígérte, hogy így is lesz.

A thrák Szeuthész Médoszadészt küldte Xenophónhoz, és felszólította: viselje szívén, hogy a sereg átkeljen. Megígérte, hogy nem fogja megbánni, ha segítséget nyújt.

Xenophón így felelt:

– A sereg pedig át fog kelni, ezért se nekem ne adjon ajándékot, se másnak. Ha pedig átkeltek, én elválok tőlük. Belátása szerint tárgyaljon azokkal, akik maradnak, és akiknek van szava a seregben.

Ezután a katonák valamennyien bevonultak Büzantionba. Zsoldot ugyan nem adott Anaxibiosz, de felszólította a sereget, hogy fogja fegyvereit és málháját, és vonuljon ki: szeretné megszámlálni őket, miközben útnak indulnak. A katonák bosszankodtak, mivel nem volt pénzük ennivalót venni az útra, és rosszkedvűen kezdtek készülődni. Xenophón pedig, aki vendégbarátja lett Kleandrosz helytartónak, felkereste őt, hogy búcsút vegyen tőle, mert már hajóra akart szállni.

Kleandrosz így szólt hozzá:

– Ne tedd ezt, különben téged ér majd a vád, mint ahogy már most is vannak, akik téged vádolnak, amiért a sereg nem távozik innen elég gyorsan.

Xenophón erre így felelt:

– Nem én tehetek róla, hanem a katonák, akiknek útra-valóra van szükségük, és nincs kedvük elvonulni.

– De én mégis azt tanácsolom, hogy úgy hagyd el a várost, mintha a sereggel vonulnál, és csak akkor válj el tőlük, ha már kinn lesztek.

– Menjünk Anaxibioszhoz – mondta Xenophón –, és beszéljük meg vele a dolgot.

Így is történt. Anaxibiosz megparancsolta, hogy készüljenek föl, vonuljanak ki mihamarabb, és hozzátette: magára vessen, aki nem jelenik meg a szemlén és a seregszámláláson. Ezután kivonultak, először a vezérek, majd a többiek, és néhány ember kivételével kinn is voltak már egytől egyig mind. Eteonikosz pedig a kijáratnál állt, hogy amikor mind kinn lesznek, bezárja a kaput, sőt a keresztvasat is rárakja. Anaxibiosz pedig összehívta a vezéreket meg az alvezérekét, és ezt mondta:

– Ennivalót a thrák falvakból szerezzetek, van ott bőven árpa, búza meg más is. Ha ez megtörtént, vonuljatok a Kherrhonészoszra. Ott majd Küniszkosz ad nektek zsoldot.

Meghallotta ezt néhány katona is, vagy valamelyik alvezér adta tovább a hírt a seregnek. A vezérek Szeuthészről kérdezősködtek, hogy ellenségük-e vagy barátjuk, és hogy át kell-e kelni a szent hegyen, vagy pedig azt megkerülve vonuljanak keresztül Thrákián. Miközben erről beszélgettek, a katonák fegyvert ragadtak, és a kapuk felé rohantak, hogy ismét benyomuljanak a városba. Eteonikosz és emberei, látván a feléjük rohanó nehézfegyverzetű katonákat, bezárták a kapukat, és a keresztvasat is rárakták. A katonák dörömbölni kezdtek a kapun, és azt kiabálták, hogy aljasul bántak velük, mert odadobták őket az ellenségnek, és hogy betörik a kapukat, ha önként nem nyitják ki. Egyesek a tengerhez rohantak, és a védőgátak mentén átmásztak a falakon, és behatoltak a városba. Mások pedig, akik véletlenül még benn voltak a városban, látván, hogy mi történik a kapuknál, baltát ragadtak, szétverték a zárakat, kitárták a kapukat, és a többiek benyomultak.

Látta Xenophón, hogy mi történik, és félt, hogy a sereg fosztogatni fog, és ezzel jóvátehetetlen bajt okoz majd a városnak, neki személy szerint és a katonáknak is, ezért a tömeggel együtt ő is benyomult a városba. A büzantioniak pedig, látva az erőszakkal benyomuló sereget, elmenekültek az agoráról, ki a hajókhoz, ki meg haza, akik meg véletlenül otthon voltak, azok kifelé futottak; mások kivontatták a három-evezősorosokat a tengerre, hogy azokon meneküljenek; azt hitte mindenki, hogy eljött a vég, mintha már elfoglalták volna a várost.

Eteonikosz a fellegvárba menekült. Anaxibiosz a tengerhez futott, és egy halászbárkán körülhajózta a fellegvárat. Hívatta nyomban a helyőrséget Kalkhédónból, mert a várbeli katonaság nem látszott elég erősnek a görögök megfékezésére. A katonák pedig, megpillantva Xenophónt, odarohantak hozzá, és így kiáltoztak:

– Itt az alkalom, Xenophón, hogy nagy ember legyen belőled. Tiéd a város, itt vannak a három-evezősorosok, itt vannak a kincsek, itt a sok ember. Most segítségünkre lehetsz, ha akarsz, és mi is naggyá tehetünk téged. Xenophón így felelt:

– Igazatok van, és meg is teszem. De ha ezt óhajtjátok, mihamarabb álljatok csatarendbe.

Azért adta ki és adatta tovább ezt a parancsot, hogy lecsendesítse őket. Csakhamar maguktól csatarendbe álltak. A nehézfegyverzetűek nyolcas oszlopba rendeződtek, a könnyűfegyverzetűek pedig a két szárnyra siettek. Ez a be nem épített síkság, az úgynevezett thrák térség, kiválóan alkalmas volt a csatarend kibontakoztatására. És amikor már ott álltak fegyverben, és megnyugodtak, Xenophón összehívta a sereget, és így szólt hozzájuk:

– Nem csodálkozom, harcostársaim, hogy haragosak vagytok, és úgy vélitek, hogy csúfosan rászedtek benneteket. De gondoljátok csak meg, hogy hova vezetne, ha szabad utat engednénk indulatainknak, ha bosszút állnánk az itt levő spártaiakon, amiért rászedtek bennünket, és kirabolnánk ezt a várost, amely semmiről sem tehet. A spártaiak és szövetségeseik bizonyítva látnák, hogy ellenségeik vagyunk. Elképzelhetitek, micsoda háború lenne ebből, hiszen láttátok és emlékeztek rá, hogy mi történt a közelmúltban. Mert amikor mi, athéniak, háborúba bocsátkoztunk a spártaiakkal és szövetségeseikkel, nem kevesebb, mint háromszáz három-evezősorosunk volt a tengeren, illetve a kikötőkben, rengeteg pénz állt rendelkezésünkre a városban, és évente nem kevesebb, mint ezer talentum adót kaptunk bel– és külföldi birtokainkról, uralkodtunk az összes sziget felett, rengeteg városunk volt Ázsiában és Európában egyaránt, többek között mienk volt ez a Büzantion is, ahol most vagyunk… és vereséget szenvedtünk, hiszen tudjátok mindannyian. Mit gondoltok, mi volna a sorsunk most, amikor a spártaiak mellé odaálltak nemcsak régi szövetségeseink, hanem az akhájok is, meg azok mind, akik akkor az athéniak mellett álltak… most, amikor Tisszaphernész és valamennyi tengervidéki barbár népség a mi ellenségünk, legnagyobb ellenfelünk pedig maga a nagy király odafenn, hisz azért vonultunk ide, hogy megfosszuk őt a hatalmától, sőt, ha lehet, meg is öljük. Van-e olyan ostoba ember, aki azt hiszi, hogy győzhetünk, ha ezek mind szövetkeznek ellenünk? Az istenekre kérlek benneteket, ne legyünk őrültek, és ne pusztuljunk el nyomorultan, szülővárosunk, barátaink és rokonaink ellenségeként! Hiszen ők mind ott élnek azokban a városokban, amelyek majd hadat indítanak ellenünk… és teljes joggal. Mi, akik barbár várost soha nem akartunk elfoglalni, noha tehettük volna, tönkretesszük az első görög várost, amelyhez elérkeztünk? Azt kívánom, inkább süllyedjek tízezer öl mélyre a föld alá, mintsem megérjem, hogy ezt teszitek. Nektek meg – hiszen görögök vagytok – azt tanácsolom, hogy meggyőződéssel igyekezzetek érvényt szerezni igazatoknak azok előtt, akik most a vezetők a görögök között. De ha ez nem is sikerül, legalább Görögországtól ne fosszanak meg bennünket, a rajtunk esett sérelem után. Most pedig az a véleményem, hogy küldjünk követeket Anaxibioszhoz, hogy mondják neki a következőt: „Nem erőszakoskodni jöttünk vissza a városba, hanem azért, hogy valami jót kapjunk tőletek, ha lehet… de ha nem, akkor legalább megmutatjuk, hogy nem rászedve, hanem engedelmeskedve vonulunk ki innen.”

Elfogadták a javaslatot. Az éliszi Hierónümoszt, az arkadiai Eurülokhoszt és az akháj Philészioszt küldték el, hogy az üzenetet átadják. Azok el is mentek az üzenettel.

Még együtt voltak a katonák, amikor odaérkezett a thébai Koiratadész – aki nem azért utazta be Görögországot, mert száműzték, hanem azért, hogy felajánlja szolgálatait, ha valamelyik városnak vagy népnek hadvezérre volna szüksége –, tehát odaérkezett hozzájuk, mondván, hogy szíves örömest elvezeti őket Thrákiának arra a részére, amelyet Delta-vidéknek neveznek, ahol rengeteg zsákmányra tehetnek szert, amíg pedig úton vannak, bőségesen ellátja majd őket étellel-itallal. Hallják ezt a katonák, meg azt is, amit Anaxibiosz üzent nekik – azt felelte ugyanis, hogy nem fogják megbánni, ha engedelmeskednek, jelenti ő azt majd a honi hatóságoknak, és ő a maga részéről minden tőle telhetőt meg fog tenni az érdekükben –, vezérükké fogadják hát Koiratadészt, és kivonulnak a városból. Koiratadész megbeszéli velük, hogy másnap megjelenik a seregnél, és áldozati állatokat, jövendőmondót meg ételt és italt hoz a számukra.

Amikor kinn voltak, Anaxibiosz becsukatta a kapukat, és kihirdette, hogy akit benn talál a katonák közül, rabszolgának adatja el. Másnap megérkezett Koiratadész az áldozati állatokkal és a jövendőmondóval. Húsz férfi jött utána, akik árpát hoztak, másik húsz bort, három pedig olajat. Egy férfi fokhagymát hozott, amennyit csak elbírt, egy másik meg vöröshagymát. Mindent odatettek, hogy majd osztozzanak rajta, és aztán áldozatot mutatott be.

Xenophón pedig hívatta Kleandroszt azzal a kéréssel: intézze el neki, hogy bejusson a városba, és aztán elhajózhasson Büzantionból. Kleandrosz megérkezése után így szólt:

– Nagyon nehezen tudtam csak elintézni. Anaxibiosz ugyanis azt mondta, hogy nem lenne üdvös, ha a katonák a falak közelében tartózkodnának, Xenophón meg bent a városban. Mert lázonganak ezek a büzantioniak, és nem férnek meg egymással. De azért bemehetsz, mondta, ha vele szeretnél elhajózni.

Xenophón búcsút vett a katonáktól, és Kleandrosszal együtt bement a városba. Koiratadésznak előző nap nem sikerült az áldozata, ezért semmit nem osztott ki a katonák között. Másnap ott álltak az áldozati állatok az oltár mellett, és ott volt Koiratadész, koszorúval a fején, hogy megkezdje a szertartást. Odalép ekkor hozzá a dardan Timaszión, az aszinéi Neon és az orkhomenoszi Kleanór, és azt mondják neki, hogy ne áldozzon, mivel nem lesz ő a sereg vezére, ha nem ad nekik ennivalót. Koiratadész megparancsolja, hogy osszák szét az élelmet. És mivel még egynapi élelemre sem futotta a katonáknak, távozott, magával vitte az áldozati állatokat, és lemondott a vezérségről.