5.

Mikor a foglyok szétszéledtek, Kürosz így szólt: – Itt az ideje, médek és arméniaiak, hogy valamennyien étkezéshez lássunk. Megosztjuk veletek, amink van. Küldjétek ide hozzánk az odakészített kenyér felét, van elég nektek is, nekünk is, de körítés nem kell, és ital sem, azzal bőven elláttuk magunkat. Ti pedig, hürkániaiak, vezessétek őket a sátrakba, a vezetőket a nagyobbakba, hiszen kiismeritek magatokat, a többieket meg legjobb belátástok szerint helyezzétek el; ti magatok ott étkezzetek, ahol a kedvetek tartja, sátraitok sértetlenek és érintetlenek, s azokban nektek is úgy terítettünk, mint a többieknek. És vegyétek tudomásul: kinn majd mi látjuk el az éjjeli őrséget, a sátrakban viszont ti a fegyvereket helyezzétek el kezetek ügyébe, mert nem barátaink még, akik a sátrakban vannak.

A médek és Tigranész emberei megmosdottak, ruhát váltottak, mert az is oda volt készítve, majd elfogyasztották ételeiket. Kellőképpen ellátták a lovakat is, a perzsáknak pedig kiküldték a kenyér felét. Körítést nem küldtek, és bort sem, gondolván, hogy Küroszék még bőviben vannak ilyesminek. Pedig Kürosz arra célzott az imént, hogy éhes embereknek ínyencfalat a száraz kenyér is, inni meg lehet a közeli folyó vizéből.

A perzsák megvacsoráztak. Sötétedés után Kürosz ötös és tízes csoportokat küldött ki azzal az utasítással, hogy rejtőzzenek el a tábor körül. Azt gondolta, hogy ez őrségnek is jó lesz, ha netán kívülről közelítene valaki, egyben azokat is elfogják, akik kincsekkel megrakodva szeretnének szökni. így is történt: sokan szöktek ki, és sokat el is fogtak. A kincseket azoknak adta, akik elfogták a szökevényeket, az embereket pedig kivégeztette. Ezután már keresve sem nagyon lehetett olyanokat találni, akik éjjel meg akartak szökni.

A perzsák így töltötték az éjszakát. A médek viszont ittak, lakomáztak, fuvoláztak, mulatoztak minden lehető módon. Mulatáshoz szükséges kellékeket is zsákmányoltak, tehát senki nem maradt szórakozás nélkül, akinek elkerülte a szemét az álom.

Küaxarész, a médek királya, azon az éjszakán, amikor Kürosz kivonult, a győzelmen érzett örömében asztaltársaival együtt megmámorosodott a sok italtól, és mivel nagy zajt hallott, azt hitte, a legtöbb méd a táborban tartózkodik. A médek szolgái ugyanis, miután uraik eltávoztak, zabolátlanul ittak és zajongtak, főleg azért, mert sok egyéb mellett bort is zsákmányoltak az asszír hadseregtől. Amikor aztán reggel lett, és csak azok jelentek meg a sátor bejárata előtt, akikkel együtt lakomázott, és hallotta, hogy a táborból eltűntek a médek, köztük a lovasok is, és erről, amikor kiment, a saját szemével is meggyőződött, megharagudott Küroszra és a médekre, hogy elmentek, és őt egyedül hagyták. És mivel nyers volt és meggondolatlan, azonnal megparancsolta az egyik ott levőnek, fogja lovasait, menjen azonnal Kürosz seregéhez, és mondja meg neki ezt: „Nem hittem volna, hogy te, Kürosz, ilyen meggondolatlanul viselkedj velem szemben, de ha már Kürosz így gondolkodott, legalább nektek, médeknek, nem lett volna szabad így magamra hagynotok! Jöjjetek vissza azonnal, akár tetszik Kürosznak, akár nem!” Ezt üzente.

– De hogyan találjam meg őket, uram? – kérdezte az, aki a parancsot kapta.

– Hát Kürosz és emberei hogyan találták meg azokat, akik ellen kivonultak?

– Nekik könnyű dolguk volt. Amint hallom, néhány hürkániai elpártolt az ellenségtől, és idejött; ezek mentek vele és mutatták az utat.

Küaxarész most még jobban megdühödött Küroszra, hogy erről nem szólt neki. Még jobban siettette emberét, és hogy Küroszt gyengítse, még szigorúbban hívta vissza a médeket, mint az előbb, és küldöncét is megfenyegette: jaj neki, ha mindezt nem mondja el kellő nyomatékkal.

A futár elindult mintegy száz lovassal. Bosszankodott, hogy annak idején nem ment ő is Kürosszal. Közben egy nyom eltérítette őket a helyes útiránytól, és így sokáig bolyongtak. Nem is találták volna meg a baráti sereghez vezető utat, ha néhány csellengő asszírra nem bukkannak; ezeket aztán kényszerítették, hogy vezessék őket. Éjfélre járt, amikor a tüzeket megpillantották, és végre odaértek. Az őrök viszont nem eresztették be őket, akkor sem, mikor már ott voltak a tábornál, csak reggel, mert Kürosz így parancsolta.

Hajnalban Kürosz mindenekelőtt magához hívta a mágusokat, és meghagyta nekik, hogy válasszák ki a győzelem után az isteneket szokásosan megillető ajándékokat. Amíg ők ezzel foglalatoskodtak, Kürosz magához rendelte a nemeseket, és így beszélt hozzájuk:

– Férfiak, sok jóval kecsegtetett minket az isten, de mi, perzsák, jelenleg kevesen vagyunk hozzá, hogy a kincseket megszerezzük. Ha nem vigyázunk a zsákmányra, újból másé lesz, ha meg magunk közül hátrahagyunk őröket, hamarosan kiderül erőtlenségünk. Ezért úgy gondolom, valamelyikőtöknek tüstént el kell mennie Perzsiába, hogy gondolataimat tolmácsolja, és követelje: küldjenek mihamarabb újabb hadsereget, ha a perzsák maguknak akarják a hatalmat Ázsia felett. Menj hát te, legidősebb, és mindezt mondd el, meg azt is, hogy a most küldendő katonák ellátásáról, megérkezésük után, én fogok gondoskodni. Látod, mink van, ne tagadj el belőle semmit; és hogy ebből mit lenne helyes és illendő Perzsiába küldenem az istenek és a nép számára, afelől kérdezd meg apámat, illetve a felsőbb hatóságokat. Küldjenek segítőket is, akik felügyelnek ránk, és akikhez kérdéseinkkel fordulhatunk. Készülődj hát, és kíséretül vidd magaddal szakaszodat.

Ezek után hívatta a médeket. Küaxarész követe nyomban ott termett, és mindenki jelenlétében elmondta: a király neheztel Küroszra, a médeket pedig megfenyegette. Végül még azt is közölte, hogy a médeknek Küaxarész határozott kívánságára akkor is vissza kell térniük, ha Kürosz maradni akar. A médek zavartan hallgatták a követet: nem tudták, hogy vonják ki magukat a parancs alól, másrészt meg féltek, mi lesz, ha engedelmeskednek, különösen, mert ismerték királyuk nyers természetét.

Kürosz így szólt:

– Nem csodálkozom én Küaxarészon, te, követ, és ti, médek! Annak idején látta, milyen óriási az ellenséges sereg, azt viszont nem tudta, mi lett velünk: aggódott hát miattunk és maga miatt. De ha megtudja, hogy rengeteg ellenség elpusztult, a többit meg mind elűztük, először is alábbhagy majd félelme, aztán pedig belátja, hogy nem akkor van egyedül, amikor barátai tönkrezúzzák ellenségeit. De hogyan is érhetne szemrehányás bennünket, akik jót tettünk vele, és nem is önkényesen? Én rávettem őt, hogy titeket engedjen velem, ti pedig nem úgy kerültetek ide, hogy ti magatok vágytatok erre az útra, s ezért könyörögtetek, hogy jöhessetek, hanem ő szólított fel benneteket, hogy akinek kedve van, jöjjön. Meggyőződésem, hogy sikereink híre enyhíteni fogja haragját, sőt, ha aggodalma megszűnik, nyoma sem marad. Most pihend ki magad, hírnök, hiszen sokat fáradtál, mi meg, perzsák, a lehető legnagyobb rendben várjuk az ellenséget, akár harcra készen jön, akár engedelmesen: kétségkívül jobban elérjük kitűzött célunkat, ha így látnak bennünket. Te pedig, hürkániaiak vezére, parancsold meg tisztjeidnek, hogy fegyverezzék fel a katonákat, aztán gyere vissza.

A hürkániai eleget tett a parancsnak, és visszajött.

– Örömmel látom, te, hürkániai – szólt Kürosz –, hogy nemcsak barátságodról teszel tanúbizonyságot, hanem éles eszedről is. Világos, hogy érdekeink közösek: nekem is ellenségeim az asszírok, de neked még gyűlöletesebbek. Tanácskozzuk hát meg ketten együtt, hogyan tarthatnánk meg jelenlegi szövetségeseinket, sőt hogyan szerezhetnénk lehetőleg újakat. Hallottad, hogy a méd király visszahívja lovasait. Ha elmennek, mi, gyalogosok, egyedül maradunk. Úgy kell tehát viselkednünk, neked is, nekem is, hogy már ennek a hazahívó követnek is kedve kerekedjen nálunk maradni. Keress neki egy sátrat, ahol megvan minden, amit szeme-szája kíván, s ahol gyönyörűség lesz laknia. Én megpróbálok valami olyan elfoglaltságot szerezni számára, amit oly szívesen csinál, hogy nem akarózik majd hazatérnie. És beszélgess vele, mondd el neki, milyen káprázatos szerencse vár minden barátunkra, ha terveink sikerülnek. Amint végeztél, gyere vissza.

A hürkániai távozott, és sátrához vezette a médet. Közben a Perzsiába visszatérő követ már felkészült az útra, és jelentkezett: Kürosz megbízta, hogy mondja el a perzsáknak, amiről elbeszélésünkben már beszámoltunk, és hogy Küaxarésznak adjon át egy levelet.

– De felolvasom neked, amit írtam – mondta –, hogy tudd, miről van szó, és velem egybehangzóan nyilatkozhass, ha a részletek iránt érdeklődik.

A levélben a következő volt:

Kürosz üdvözli Küaxarészt. Nem hagytunk téged egyedül. Mert ugyan kit hagynak el barátai, amikor éppen ellenségein diadalmaskodnak? És azt sem hisszük, hogy veszélybe sodortunk volna távozásunkkal, sőt úgy véljük, minél távolabb vagyunk, annál nagyobb szolgálatot teszünk neked. Mert nem azok teremtenek biztonságot barátaiknak, akik tétlenül üldögélnek mellettük, hanem éppen azok biztosítják barátaiknak a nyugalmat, akik a legmesszebb űzik az ellent. Gondold csak el, milyen voltam hozzád, és milyen voltál hozzám te! Van-e okod szemrehányásra? Én szövetségeseket szereztem neked, nem annyit, amennyit kértél, hanem amennyit tudtam, te, amikor baráti földön voltunk, csak annyi szövetségest adtál, amennyit kikönyörögtem tőled, most pedig, amikor ellenséges országban vagyunk, nemcsak azt hívod vissza, aki menni akar, hanem mindet. Akkor azt hittem, hálával tartozom mindannyiótoknak, most viszont arra kényszerítesz, hogy megfeledkezzem a köteles háláról, és minden hálámat azoknak próbáljam leróni, akik velem jöttek. De azért én nem tudok olyan lenni, mint te. Most is, mikor seregért küldök Perzsiába, megüzenem, hogy a hozzám érkező csapattest, ha visszaérkezésünk előtt szükséged van rá, a te rendelkezésedre álljon, és csak te szabd meg, mi legyen a feladata. Fiatalabb vagyok nálad, de azért fogadj el tőlem egy jó tanácsot: ne vedd el, amit adtál, mert hála helyett ellenségesség lesz a jutalmad; ha meg azt akarod, hogy valaki mihamarabb ott legyen nálad, ne fenyegetés kíséretében hívd, továbbá ne hangoztasd szemrehányóan, hogy egyedül vagy, mert még arra készteted az embereket, hogy ne törődjenek veled. Mi igyekszünk mihamarabb ott lenni, ha elvégeztük azt, amiről úgy véljük, hogy neked is, nekünk is közös érdekünk. Minden jót.

– Ezt a levelet add át neki, s ha kérdez, az írással egybehangzóan nyilatkozz. A perzsákra vonatkozóan pedig most élőszóval is azt az utasítást adom neked, amit írtam.

Ĺ szavak kíséretében átadta a követnek a levelet, és útjára bocsátotta.

– Nagyon siess – szólt még utána. – Látod, mennyire fontos, hogy hamar célhoz érj!

Ekkor észrevette, hogy a médek, a hürkániaiak és Tigranész emberei már mind fegyverben állnak; fegyvert ragadtak a perzsák is, a környékbeliek közül pedig néhányan már hozták lovukat és fegyvereiket. A lándzsákat oda dobatta, ahová korábban; amelyekre nem volt szükség, emberei elégették. Megparancsolta továbbá, hogy akik a lovakat hozták, további utasításig maradjanak ott, és őrizzék az állatokat. Ezután összehívatta a méd lovasok és a hürkániaiak parancsnokait, és így szólt hozzájuk:

– Kedves barátaim és szövetségeseim, ne csodálkozzatok, hogy annyiszor hívlak össze benneteket. Hiszen jelenlegi körülményeink újszerűek, és éppen ezért sok minden nincs még rendben. Ami pedig nincs rendben, az szükségszerűen mindaddig bajt okoz, míg a helyére nem kerül. így most is sok zsákmányolt kincsünk van, hozzá emberek is, akik gondozzák, de mi nem tudjuk, mi tartozik ezekből hozzánk, és ők sem tudják, ki melyikünket mondja urának; így aztán látható módon nem sokan végzik el azt, amit kell, mert egyikük sem tudja, kinek mi a kötelessége. És hogy ez ne legyen így, osztozzatok. Aki elegendő étellel, itallal, szolgával, fekhellyel és ruhával felszerelt sátorhoz jut, amelyben minden megvan, ami kellemessé és lakályossá teheti a katona sátrát, annak nincs más tennivalója, mint hogy tudomásul vegye: ha mindazt megkapta, úgy kell róla gondoskodnia, mint a sajátjáról. Akinek viszont olyan sátor jut, amelyből valami hiányzik, annak számára gondoskodjatok a hiány pótlásáról. Tudom, hogy lesz sok felesleges holmi is, hiszen az ellenségnek mindenből többje volt, mint amennyi a mi létszámunkhoz szükséges. Eljöttek hozzám az asszír király és más uralkodók kincstárnokai, akik elmondták, hogy vert pénz van náluk; ezzel nyilván a hozzájuk befolyt adókra céloztak. Akárhol kaptok szállást, hirdessétek ki, hogy a pénzt mind szolgáltassák be nektek, és helyezzetek kilátásba büntetést azok számára, akik nem teljesítik a parancsot. Ti meg osszátok szét, a lovasnak kétszer annyit adjatok, mint a gyalogosnak, hogy legyen mivel vásárolnotok, ha valamire még szükségetek lenne. Hirdessétek ki továbbá, hogy a táborban folyó kereskedelmet ne zavarja senki. A kereskedők adják el portékájukat, ha pedig túladtak rajta, hozzanak újat, hogy jól el legyünk látva.

A fentieket nyomban ki is hirdették. A médek és hürkániaiak így szóltak:

– De hát hogy osszuk szét mindezt nélküled és a tieid nélkül?

Kürosz ekképp válaszolt:

– Azt gondoljátok, férfiak, hogy minden elintéznivalónál ott kell lennünk mindnyájunknak? Hiszen akkor sem én nem tudok szükség esetén helyettetek cselekedni, sem ti mihelyettünk. Hiszen így több bajunk és kevesebb elintézett dolgunk lenne! Nézzétek csak: mi gondosan megőriztük nektek ezeket a holmikat, és ti megbíztatok becsületünkben: most végezzétek ti az osztást, és mi bízunk meg bennetek, hogy becsülettel jártatok el.

Mi azonban még valami jót szeretnénk véghezvinni mindnyájunk hasznára. Most látjátok csak igazán, máris mennyi lovunk van, és a számuk még növekedni fog. Ha nem hátaslónak használjuk őket, hasznukat nem látnánk, ápolásukkal meg csak bajunk lenne, ám ha lovasokat ültetünk rájuk, egyrészt nyűgtől szabadulunk meg, másrészt erőnket növeljük. Ha vannak mások, akiknek ezeket odaadhatjátok, olyanok, akik mellett szükség esetén szívesebben vállalnátok a veszélyt, mint mimellettünk, ám adjátok nekik, de ha mi vagyunk azok, akiket örömmel tudtok magatok mellett, adjátok nekünk a lovakat. Most is, amikor nélkülünk vágtattatok a veszélybe, bizony féltünk, hátha valami bajotok esik, meg szégyelltük is magunkat nagyon, hogy nem vagyunk veletek. Ha megkapjuk a lovakat, mindenhová követünk titeket. Ha úgy látjuk, hogy lóháton hamarabb segítőtársaitok leszünk a harcban, akkor sem leszünk lelkesedés híján, de ha a helyzet megkívánja, készségesen leszállunk a lóról, és tüstént gyalogszerrel támogatunk benneteket. Arról meg majd gondoskodunk, kikre bízzuk ilyenkor a lovakat.

Így beszélt Kürosz. Azok meg így feleltek:

– Nincsenek nekünk, Kürosz, embereink, akiket ezekre a lovakra ültethetnénk. De még ha volnának, akkor is a te kívánságodat helyeznénk minden másnak elébe. Vedd hát a lovakat, és tégy legjobb belátásod szerint.

– Akkor hát átveszem őket – mondta Kürosz. – Ha minden jól megy, mi lovasok leszünk, ti pedig osszátok szét a közös vagyont. Először vegyétek ki belőle az istenek számára, amit a mágusok helyesnek tartanak, utána Küaxarésznak is válasszátok ki azt, aminek szerintetek a legjobban örülne.

– Akkor asszonyokat kellene kiválasztanunk – mondták ők nevetve.

– Válasszatok hát asszonyokat – felelte Kürosz –, meg mást is, amit jónak gondoltok. Ha ez is megvan, hürkániaiak, lehetőleg elégítsétek ki ezeket az önkéntes kísérőimet is. Ti pedig, médek, úgy tiszteljétek őket, mint a mi első szövetségeseinket, hadd tudják meg, hogy jól döntöttek, amikor mellénk szegődtek. Adjatok részt mindenből Küaxarész követének és embereinek is, és szólítsátok fel, maradjon még – jelezzétek, hogy ez az én tetszésemmel is találkozna –, mert úgy még pontosabb értesülések birtokában jelenthetné Küaxarésznak a valóságot. Perzsáimnak pedig elég lesz, ami feleslegül marad, ha ti már megfelelőén fel vagyok szerelve. Mert nem nevelkedtünk mi fényűzésben, hanem csak amúgy falusiasán, és alighanem kinevetnétek bennünket, ha pompát aggatnánk magunkra, mint ahogy előre látom, nagyokat kacagtok majd akkor is, amikor lovon ülünk, és – gondolom – földre pottyanunk.

Ezután a médek és a hürkániaiak távoztak, hogy nekilássanak az osztozkodásnak, és közben nagyot nevettek a lovasságon. Kürosz meg hívatta a századosokat, és megparancsolta nekik, vegyék át a lovakat, a szerszámokat és a lovászokat, számolják meg, majd sorshúzással adják át a századoknak, mindegyiknek ugyanannyit. Továbbá kihirdette: ha van olyan szolgaember az asszír, szír vagy arab hadseregben, akit Médiából, Perzsiából, Baktriából, Káriából, Kilikiából, Görögországból vagy máshonnan hurcoltak el, jelentkezzék. A hírnököt hallva, sokan jelentkeztek nagy boldogan. Kürosz kiválasztotta a legjobb külsejűeket, közölte velük, hogy szabadok, és a rájuk bízott fegyvereket kell majd hordozniuk. Ellátásukról ő fog gondoskodni.

Nyomban odavezette őket a századosokhoz, és megmutatva őket, megparancsolta, hogy adják át nekik a könnyű pajzsokat és a puszta kardokat, hogy ezeket majd ők vigyék a lovasok után; élelmezni pedig úgy élelmezzék őket, mint az ő perzsáit; ők maguk meg páncélban és kezükben lándzsákkal mindig lovon haladjanak. Ebben maga Kürosz járt elöl jó példával. Elrendelte továbbá, hogy a gyalogosan menetelő nemesek élére minden parancsnok állítson helyettest az előkelők közül.