8.

Nem szorul bizonyításra, hogy Kürosz birodalma volt a legszebb és legnagyobb egész Ázsiában. Keletről az Indiai-óceán, északról a Fekete-tenger, nyugatról Küprosz és Egyiptom, délről Aithiopia határolta. Az egész nagy birodalmat egy akarat kormányozta, Küroszé, aki úgy szerette embereit, és úgy törődött velük, mint saját gyermekeivel, és akit alattvalói is atyjukként tiszteltek.

Alighogy lehunyta szemét, fiai közt viszály tört ki, városok és népek szakadtak le a birodalomról, kezdett minden rosszra fordulni. Be is bizonyítom rögtön, hogy igazat beszélek. Kezdeném talán az esküszegésnél.

Tudom, hogy régen a király s emberei még a legutolsó gonosztevőknek tett ígéretet is megtartották, ha azt esküvel vagy jobbjukkal szentesítették. Nem is bízott volna bennük senki, ha nem lettek volna ilyenek, és ha ezt nem tudták volna róluk, mint ahogy ma már senki sem hisz nekik, mert mindenki tudja, milyen elvetemültek.

De az ifjabb Kürosszal hadba vonuló vezérek még hittek a királyoknak, még bíztak régi jó hírükben, és kezükre adták magukat: így történt, hogy felvitték őket a királyhoz, és fejüket vették. A Kürosszal szövetséges barbárok közül is sokat megszédítettek különféle ígéretekkel. Ezek aztán életükkel fizettek.

De nem ez volt a királyok legnagyobb ocsmánysága. Régen azokat tartották becsben, akik bátran állták a veszélyt a királyért, akik városokat és népeket szereztek neki, vagy más jeles dolgot műveltek érte. Ma azt se bánják, ha valaki saját apját árulja el, mint Mithridatész Ariobarzanészt, az sem baj, ha valaki túszként hagyja Egyiptomban feleségét, gyermekeit és szeretteinek fiait, mint ahogy Rheomitrész tette, megszegheti a legszentebb esküt is: ha ezzel hasznot hajt a királynak, a legnagyobb kitüntetésben részesül. 306

Látták ezt Ázsia népei, és hódítani kezdett köztük az istentelenség és igazságtalanság. Mert amilyenek a feljebbvalók, általában az alattvalók is olyanok. Szóval ebben is elvetemültebbek, mint régen.

Becstelenebbek a pénz dolgában is. Most már nemcsak a cégéres bűnözőket fogdossák össze, hanem az ártatlanokat is, és minden jogalap nélkül pénzbírságra ítélik őket, úgyhogy a gazdagoknak sincs kevesebb okuk félni, mint a bűnözőknek, ők sem kerülnek szívesen a hatalmasok kezei közé, sőt a királyi hadseregbe se nagyon merészkednek, így aztán szabadon kóborolhat náluk mindenféle ellenség, nem ütközik ellenállásba. Ez lett a következménye annak, hogy ilyen közömbösek az istenekkel, és ilyen igazságtalanok az emberekkel. Szóval ebben is sokkal hitványabb elveket vallanak, mint a régiek.

Testükkel sem törődnek úgy, mint azelőtt. Kifejtem ezt is. Régen ugyanis nem volt szokás köpködni és orrot fújni. Ezzel természetesen nem a test nedveit kímélték, hanem munkával és verítékkel akarták testüket edzeni. Az, hogy nem köpködnek és fújnak orrot, megvan még ma is, csak a fáradozás hiányzik.

Régen egyszer étkeztek egy nap, hogy minden idejüket ügyeikre, munkájukra fordíthassák: egyszer esznek ma is, csakhogy ez az eszem-iszom kora reggeltől késő estig tart.

Régen nem volt szokás éjjeliedényeket bevinni a lakomához, nyilván azért, mert nem szerették a részeg, badar beszédű, botladozó embereket. Nem visznek be ma sem, viszont rengeteget isznak, s az éjjeliedény behozása helyett inkább őket kell kivinni, mert fel sem tudnak tápászkodni, hogy kimenjenek.

Ugyancsak nemzeti szokás volt, hogy azelőtt utazás közben nem ettek és nem ittak, és szükségleteiket sem végezték nyilvánosan. Tartózkodnak mindettől ma is, csak éppen az utazásokat szabják olyan rövidre, hogy ebben az önmegtartóztatásban nincsen semmi különös.

Régen annyit mentek vadászni, hogy az embereknek és a lovaknak meglegyen a kellő testedzésük. De amióta Artaxerxész király és emberei a bornak hódolnak, ők sem járnak annyit vadászni, és másokat sem visznek. Sőt ha vannak olyanok, akik még szívesen vesződnek, és gyakran vezetik vadászatra lovasaikat, azokat irigykedve nézik, és gyűlölik őket, mert derekabbak náluk.

A fiúkat még ma is az udvarnál nevelik; de a lovaglást már se nem tanulják, se nem gyakorolják, mert sehova nem mennek, ahol ebbéli ügyességüket megmutathatnák, és dicsőséget szerezhetnének vele. És ahol régen igazságos ítéletek tanították őket igazságra, ott ma már csak a jogtalanságot tapasztalhatják: világosan látják, hogy az nyeri a pert, aki többet ad.

Régen a növények tulajdonságaival is megismertették a fiúkat, hogy a gyógyítóknak hasznát vehessék, a károsaktól pedig tartózkodjanak. Ma, úgy látszik, csak azért tanítják őket ezekre, hogy minél több gazságot művelhessenek; sehol sem halnak és pusztulnak méregtől annyian, mint ott.

És mennyivel elpuhultabbak most, mint Kürosz idejében! Akkor ugyan méd ruhában és pompában, de perzsa fegyelemben és önmegtartóztatásban éltek. Ma ügyet sem vetnek rá, hogy a perzsa állhatatosság kiveszőben van, de a méd puhaságot tovább őrzik. Szeretném megvilágítani el-puhultságukat is. Először is, nem elég nekik a puhára vetett fekvőhely, az ágy lába alá még szőnyeget is terítenek, hogy a kemény padló helyett süppedő szőnyeget érezzenek maguk alatt. A régi főtt ételek közül nem hagytak el egyet sem, hanem mindig újakat találnak ki hozzájuk. Ugyanez van a fűszerekkel is, mindig újabb és újabb gyönyöröket akarnak. Télen nem érik be vele, hogy fejük, testük, lábuk védve van, ujjaikra gyapjas karmantyúkat és kesztyűket húznak. Nyáron nem elég nekik a fák és sziklák árnyéka, még mesterségesen is árnyékoltatják magukat szolgáikkal.

Büszkélkednek vele, hogy mennyi serlegük van; azt se titkolják, azt se szégyellik, ha jogtalanul szerezték. így eluralkodott már közöttük az igazságtalanság és a kapzsiság.

Országszerte szokás volt azelőtt, hogy nem mutatkoztak gyalogosan, mégpedig azért, hogy minél jobb lovasok legyenek. De ma? Több takarót tesznek a lovakra, mint az ágyra: ma nem a lovaglás ügyét viselik szívükön, hanem azt, hogy puhán üljenek.

És ami a hadászatot illeti, hogy is ne volnának abban szükségképpen hitványabbak, mint azelőtt? Régen egész Perzsiában az volt a szokás, hogy a földbirtokosok lovasokat állítottak, akik aztán szükség esetén hadba is vonultak, a terület állandó védelméről pedig zsoldos csapatok gondoskodtak. Ma az ajtónállókat, pékeket, szakácsokat, pohárnokokat, fürdőszolgákat teszik meg lovasoknak, meg azokat, akik az ételt eléjük rakják és elveszik előlük, akik elaltatják és felkeltik őket, meg a kozmetikusaikat, akik festik, kendőzik, ápolják a testüket, és azoknak fizetnek zsoldot. És noha ezek is sokan vannak, a háborúban mégsem lehet hasznukat venni. Ezt bizonyítják az események is: földjeiken zavartalanabbul jön-megy az ellenség, mint a jó barát.

Kürosz annak idején véget vetett a távlövészetnek, felvértezte a lövészeket is, lovukat is, kezükbe lándzsát adott, és közelharcra szoktatta őket. Ma már sem távolról, sem közelről nem harcolnak. Pedig a gyalogosoknak is van pajzsuk, szablyájuk és harci bárdjuk, mint a Kürosz korabeli harcosoknak, csak éppen harcolni nem akarnak e fegyverekkel.

Már a kaszás szekereket sem arra a célra használják, amire Kürosz idejében készültek. Kürosz magas kitüntetésekben részesítette a kocsisokat, és ennek következtében nagyszerű harcosokat nyert velük, akiket bátran vethetett be a nehézfegyverzetűek ellen. A maiak már azt sem tudják, kik ülnek a kocsikon, és azt hiszik, hogy a gyakorlatlanok éppen úgy megteszik, mint a gyakorlottak. Van úgy, hogy nekiiramodnak, és még mielőtt az ellenséghez közel kerülnének, már kiesnek vagy kiugrálnak a kocsikból, úgyhogy a kocsisok nélkül maradt szekerek gyakran több kárt tesznek saját magukban, mint az ellenségben. És mivel ők maguk is tudják, hogyan állnak harci dolgokban, rendszerint kitérnek a csata elől, és soha nem bocsátkoznak harcba görögök nélkül, akár egymással, akár görögökkel háborúskodnak, mert rájöttek, hogy a görögökkel szemben is csak a görögök oldalán vehetik fel a harcot.

Azt hiszem, elvégeztem, amit akartam. Talán sikerült bebizonyítanom, hogy a mai perzsák és társaik közömbösek az istenekkel szemben, elvetemültek rokonaik, igazságtalanok a többiek iránt, és gyávák a háborúban, nem úgy, mint régen. Ha valaki nem hiszi, vizsgálja meg a tényeket, és meglátja, hogy mellettem szólnak.