5

Másnap elhatározták, hogy amilyen gyorsan csak tudnak, továbbmennek, mielőtt az ellenség összegyűjti hadát, és elfoglalja a szorost. Fel is készültek, és sok vezető kalauzolásával elindultak a sűrű hóban. Még aznap elérték azt a csúcsot, ahol Tiribazosz meg akarta őket támadni, és tábort ütöttek.

Innen továbbvonultak, és tizenöt paraszangát megtéve, három napig meneteltek a pusztaságban az Euphratész folyóig, amelynek köldökig érő vizében átgázoltak. A vezetők azt mondták, hogy a folyó forrása sincs már messze.

Innen továbbvonultak, és a sűrű hóban három nap alatt tíz paraszangát tettek meg a síkságon. A harmadik nap nagyon nehéz volt, mert az északi szél az arcukba fújt, mindent megfagyasztott körülöttük, és a testüket is megdermesztette. Ekkor az egyik jós azt tanácsolta, mutassanak be áldozatot a szélnek. Az áldozatot be is mutatták, mire mindenkinek határozottan úgy tűnt, hogy a szél ereje alábbhagyott.

A hó egy öl mély volt. így rengeteg igásállat és rabszolga pusztult el, és mintegy harminc katona is. Az egész éjszakát azzal töltötték, hogy a tűzre vigyáztak, ki ne aludjon. Fa bőven volt a táborhelyen, csak a később jövőknek nem jutott már. Akik korábban megérkeztek és tüzet gyújtottak, nem engedték a tűzhöz a később érkezetteket, csak ha búzával vagy egyéb élelemmel megvesztegették őket. így a későn jövők mind adtak abból, amijük volt.

Ahol a tüzek égtek, a hó elolvadt, nagy gödrök keletkeztek, és kilátszott a föld is. így tudták meg, mily vastag a hó.

Másnap egész nap meneteltek a hóban, és sok emberen halálos éhség vett erőt. Xenophón, aki a hátvédeket vezette, látta, hogy az emberek összerogynak, de nem tudta, mi a bajuk. Mikor egy tapasztalt ember megmondta neki, hogy nyilvánvalóan az éhség gyötri őket, és mihelyt enni kapnak, fel tudnak állni, Xenophón körbejárta a málhás kocsikat, és ami élelmet talált, szétosztotta. Azokkal küldette szét az ennivalót, akikben még volt annyi erő, hogy odafussanak az éhségtől megkínzottakhoz. Azok, mihelyt ettek valamit, felálltak és továbbmentek.

Kheiriszophosz szürkületkor egy faluhoz érkezett, és a falak előtt, a kútnál, falubeli vízhordó asszonyokat és lányokat pillantott meg. A nők megkérdezték, hogy kik ők. A tolmács perzsául azt felelte, hogy a királytól jönnek a szatrapához. A nők erre azt válaszolták, hogy a szatrapa nem itt lakik, hanem egy paraszangával arrébb. Erre, mivel már későre járt, a vízhordó nőkkel együtt bementek a falak mögé a falu elöljárójához.

Kheiriszophosz tehát, meg akinek még volt jártányi ereje, ott táborozott le, de a többi katona, aki nem tudott odáig eljutni, étlen és tűz nélkül töltötte az éjszakát. Itt is elpusztult néhány ember. Néhány ellenséges katona összeverődött, a nyomukba szegődött, és elragadott több kimerült igásállatot, majd összeverekedett rajta.

Voltak katonák, akik ott maradtak az úton, mert belevakultak a hóba, vagy mert lefagytak lábujjaik. Az ember csak úgy menthette meg a látását, ha menet közben valami fekete dolgot tartott a szeme elé, lábát pedig úgy, ha állandóan mozgatta, soha nem pihentette, és éjszakára megoldotta saruját. Mert aki beszíjazott saruval aludt, annak a szíjak a húsába vágódtak, a saru meg a lábára fagyott. Voltak olyanok is, akik, miután régi lábbelijük cserbenhagyta őket, friss ökörbőrből új sarut készítettek. Ilyen kényszerűségek miatt maradt ott több katona.

Továbbhaladva fekete vidéket pillantottak meg, amelyet nem borított hótakaró; arra gondoltak, hogy elolvadt a hó. így is volt, a közeli völgyben ugyanis egy forrás gőzölgött.

Itt letértek az útról, letelepedtek, és kijelentették, hogy nem mennek tovább. Amikor ezt megtudta Xenophón, aki a hátvédeket vezette, minden eszközt és cselt latba vetve kérlelte őket, ne maradjanak itt, hiszen nyomukban az összesereglett ellenség. Végül megdühödött, de a katonák azt válaszolták, ha megöli őket, akkor sem tudnak továbbmenni. Ilyen körülmények között az látszott a leghelyesebbnek, ha a közeledő ellenséget lehetőleg megfélemlítik, nehogy megtámadja az elgyötört embereket.

Már sötétedett, azok pedig jöttek nagy lármával és a zsákmányon civakodva. Ekkor a hátvédek, már aki egészséges volt, felkerekedve megrohanták az ellenséget, a betegek pedig torkuk szakadtából ordítoztak, és a dárdákkal a pajzsokat ütögették. Az ellenség megijedt, lemenekült a hóban a völgybe, és többé a hangját sem lehetett hallani.

Xenophón és emberei most útnak indultak, a betegeknek pedig megígérték, hogy másnap értük küldenek néhány embert. Alig tettek meg néhány sztadiont, amikor a havon fekvő, beburkolózott katonákra bukkantak az úton, még őrség sem vigyázott rájuk. Felkeltették őket. Azok azt mondták, hogy az előttük haladók nem mennek tovább, nem adnak nekik utat. Xenophón elhaladt mellettük, előreküldte a legerősebb könnyűfegyverzetűeket, és megparancsolta nekik, nézzék meg, mi akadályozza a menetet. Azok jelentették, hogy az egész sereg így pihen. Ekkor Xenophón emberei is letáboroztak ott helyben a szabad ég alatt, tüzet nem gyújtottak, nem is ettek, és őrséget is csak annyit állítottak, amennyi tőlük tellett.

Amikor pedig megvirradt, Xenophón elküldte a legfiatalabbakat a betegekhez azzal, hogy kényszerítsék őket továbbhaladásra. Közben már Kheiriszophosz is kiküldött néhány embert a faluban táborozók közül, hogy nézzék meg, mi van az utóhaddal, Xenophón katonái örömmel pillantották meg az érkezőket, és átadták nekik a betegeket, hogy vigyék be őket a táborba, maguk pedig elindultak, és nem egészen húsz sztadiont megtéve, elérkeztek ahhoz a faluhoz, amelyben Kheiriszophosz táborozott.

Amikor ismét együtt voltak, úgy gondolták, a csapatokat bízvást elszállásolhatják a falvakban. Kheiriszophosz helyben maradt, a többieknek pedig egy-egy közeli falu jutott. Embereivel együtt be is vonult minden parancsnok.

Az athéni Polükratész alvezér itt azt kérte, hogy engedjék elvonulni.

Xenophón a könnyűfegyverzetű csapatokkal sietve bevonult a neki jutott faluba. Ott egybegyűlve találta a falubelieket, a falu bíráját és tizenhét csikót, amelyeket a királynak neveltek adóba, meg a falu bírájának lányát, aki kilencedik napja volt férjnél. Férje nyúlvadászatra ment, ezért a görögök nem fogták el a falvakban. A házak a földbe épültek, bejáratuk, akár a kutaké, de lefelé kitágultak. A bejáratot az igásállatoknak ásták, az emberek létrákon ereszkedtek le. A kecskék, juhok, ökrök, szárnyasok és kicsinyeik a házakban éltek. Minden állatot benn etettek takarmánnyal. Búza, árpa, bab és árpabor is volt nagy edényekben. Még az árpaszemek is ott úszkáltak az edény peremén, és a bütyköktől megfosztott rövidebb-hosszabb nádszálak lebegtek a folyadékban. Ha az ember megszomjazott, ezeket vette a szájába, és megszívta. Nagyon erős ital volt, ha az ember nem töltött hozzá vizet, és nagyon kellemes annak, aki megszokta.

Xenophón meghívta asztalához a falu bíráját, és bátorította, mondván: nem fosztja meg gyerekeitől, és amikor elvonulnak, kárpótlásul a házát is megtölti élelemmel, ha jóindulattal lesz a sereg iránt, amíg egy másik törzshöz nem érnek. A bíró meg is ígérte, és jóindulata bizonyítására megmutatta, hová ásták el a bort. így töltötték az éjszakát a katonák szállásukon, minden jóval elhalmozva. A falu bíráját őrizetben tartották, és gyerekeit sem tévesztették szem elől.

Másnap Xenophón a bíróval együtt elindult Kheiriszophoszhoz. Útközben minden faluba betértek, mindenütt jóllakott és jókedvű katonákat találtak. Sehonnan nem engedték el őket, amíg reggelit nem tálaltak nekik. És nem volt hely, ahol ne került volna az asztalra sok bárány, gödölye, malac, borjú és baromfi, hozzá búza- és árpakenyér. És aki inni akart a másik egészségére, mindig odavonszolta társát a hordóhoz, onnan kellett innia, lehajolva, mint a baromnak.

A bírónak megengedték, hogy vegyen, amit akar. Nem fogadott el semmit, de ha valahol meglátta valamelyik rokonát, maga mellé vette. Amikor Kheiriszophoszhoz megérkeztek, ott is lakoma közben találták a katonákat, száraz szalmakoszorú volt a fejükön, és barbár öltözékű arméniai fiúk szolgáltak fel nekik. A fiúknak – akár a süketnémáknak – jelekkel adták tudtára, hogy mit kell tenniük. Kheiriszophosz és Xenophón örömmel üdvözölte egymást, majd – a perzsául beszélő tolmács segítségével – közösen megkérdezték a falu bíráját, hogy miféle vidék ez. Az megmondta, hogy Armenia. Majd megkérdezték, hogy kinek nevelik a lovakat. A bíró azt felelte, hogy a királynak adóba, és hogy a szomszéd vidék a khalüpszoké, és az oda vezető utat is megmondta.

Xenophón ekkor visszavitte a bírót családjához, és nekiadta régebben zsákmányolt lovát, hogy táplálja föl, és mutasson be vele áldozatot. Hallotta ugyanis, hogy a ló szent állata a Napnak, és félt, hogy az utazástól megviselt állat elpusztul. Ő pedig egy csikót vett magának, és csikót adott minden vezérnek és alvezérnek is. Az ottani lovak kisebbek a perzsák lovainál, de sokkal tüzesebbek. Ekkor a bíró megtanította őket rá, hogy a lovak és igásállatok lábára zsákot kell húzni, ha havon vezetik őket, különben hasig süllyednek a hóban.