5

Ezután továbbvonultak, és öt nap alatt harmincöt paraszangát tettek meg Arabian keresztül a pusztaságban, az Euphratész folyó bal partján. A föld ezen a helyen teljesen sík, lapos, akár a tenger, és üröm nőtte be. És ha volt is valami cserje vagy nádféle, az mind úgy illatozott, mint valami fűszer. Fa nem nőtt rajta, de élt ott mindenféle állat: leginkább vadszamár, nagy struccmadár, azonkívül túzok és zerge. Ezeket a vadakat a lovasok időnként üldözőbe vették. A vadszamár, ha megkergetik, futásnak ered – jóval gyorsabban fut, mint a ló –, majd megáll, amikor pedig ismét a közelébe érnek a lovak, ugyanúgy tesz megint. Nem is lehet elfogni, csak úgy, ha a lovasok egymástól bizonyos távolságban elhelyezkedve, felváltva vadásznak rá. Húsa a szarvaséhoz hasonló, csak puhább. Struccot nem ejtettek; a lovasok nem sokáig tudják üldözni, mert szélsebesen menekül, és miközben fut, kiterjesztett szárnyát vitorlaként használja. A túzokot el lehet fogni, ha gyorsan felverik. Rövid ideig repül – akár a fogolymadár –, és hamar kifárad. Húsa nagyon ízletes.

Ezen a területen átkelve az egy plethron széles Maszkasz folyóhoz érkeztek. Itt egy nagy, néptelen város volt, Korszóté, amelyet a Maszkasz folyó vesz körül. Három napig maradtak itt, és ez idő alatt kiegészítették élelmiszerkészleteiket.

Ezután továbbhaladtak, és tizenhárom napig menetelve a pusztaságban, kilencven paraszangát tettek meg az Euphratész folyó bal partján, míg Pülai városába nem érkeztek. Ebben a menetelésben rengeteg igásállat pusztult el az éhségtől. Hiszen sem fű, sem fa nem volt sehol, kopár volt az egész vidék. Az ott lakók abból éltek, hogy követ fejtettek a folyó mentén. A malomkővé csiszolt köveket Babülónba vitték és eladták, a pénzen meg élelmiszert vásároltak.

A seregnek kifogyott az élelme, és vásárolni csak a lüdiai árusok piacán lehetett, Kürosz barbár táborában, ahol egy kapithé búza- vagy árpalisztet négy szigloszért mértek. (A sziglosz hét és fél attikai obolosznak felel meg, egy kapithé pedig két attikai khoinix.) A katonák így csak húson éltek. Volt olyan nap, hogy a menetelés igen hosszúra nyúlt, mert vizet vagy takarmányt akartak szerezni.

Egyszer egy szűk, mocsaras és szekérrel járhatatlannak látszó kátyús szakaszhoz értek. Kürosz a környezetében levő legelőkelőbb és legkiválóbb férfiakkal együtt megállt, és megparancsolta Glusznak és Pigrésznek, vegyenek maguk mellé néhány embert a barbár seregből, és segítsenek kiemelni a szekereket. Amikor úgy látta, hogy kissé ráérősen csinálják, úgy tett, mintha megharagudna, és rászólt a körülötte álló perzsa előkelőségekre, hogy ők is gyürkőzzenek neki a szekereknek. Most aztán meg lehetett látni, mi a fegyelem. Ott dobták le a bíborköpenyt, ahol éppen álltak, és drága alsóruhában és bugyogóban siettek föl a meredek domboldalon, mintha a győzelemért futnának; néhányan nyakláncot és karkötőt is viseltek, de nem vetették le, úgy ugrottak be a mocsárba, és mielőtt bárki egyet is gondolhatott volna, kiemelték a szekereket.

Mindebből nyilvánvaló volt, hogy Kürosz siettette a menetelést, és sehol nem időzött, legfeljebb élelemszerzés végett, vagy ha valami más kényszerítő körülmény késztette megállásra. Úgy vélte, minél hamarabb érkezik meg, annál készületlenebb lesz a király, amikor harcra kerül a sor, ha viszont lassan halad, nagyobb sereg gyülekezik a király táborába. A figyelmes szemlélő könnyen észrevehette, hogy az óriás területekkel és rengeteg katonával rendelkező királynak szilárd az uralma, de az utak hosszúsága és erői szétszórtsága következtében, ha rajtaütnek, gyengének is bizonyulhat ez az uralom.

Az Euphratész folyón túl, a pusztaságban, egy jómódú és nagy város állott: Kharmandé. Itt vettek élelmiszert a katonák, és a következőképpen tutaj óztak át a folyón. Bőrsátraikat teletömték könnyű takarmánnyal, majd összehúzták, és összevarrták őket úgy, hogy ne érje víz a szénát. Ezeken keltek át, és vittek át mindent, ami kellett: pálmabort és köleslisztet. Ebből igen sok volt a környéken.

Itt történt, hogy Menón és Klearkhosz két katonája összeszólalkozott valamin. Klearkhosz úgy vélte, hogy Menón embere a hibás, ezért megverette. Az meg ment a seregéhez, és elmondta, mi történt. A katonák erre igen feldühödtek, és megharagudtak Klearkhoszra. Aznap Klearkhosz megvizsgálta az átkelőhelyet, szemügyre vette a piacot, majd néhány ember kíséretében Menón seregén keresztül visszalovagolt sátrához. Kürosz még nem ért oda, mert úton volt. Menón egyik katonája, aki éppen fát vágott, megpillantotta az arra haladó Klearkhoszt, és a fejszét utánahajította. Célt tévesztett. Ekkor egy másik katona kővel kezdte dobálni, aztán egy harmadik is, majd egyre többen, és közben ordítottak. Klearkhosz visszamenekült seregéhez, és azonnal fegyverbe szólította katonáit. A ne-hézfegyverzetűeknek megparancsolta, hogy pajzsukat térdhez támasztva helyükön várakozzanak, ő maga pedig a thrákokkal meg a lovasokkal – több mint negyven lovas szolgált Klearkhosz hadtestében, javarészt thrákok – Menőn embereire támadt, akik – még Menőn is – megrémültek, és fegyvereikért rohantak. Mások tanácstalanul szemlélték az eseményeket. Proxenosz, aki történetesen később érkezett oda nehézfegyverzetű osztagával, a két csapat közé vezette embereit, lábhoz tétette a fegyvert, és kérlelte Klearkhoszt, ne viselkedjen így. Klearkhosz megharagudott, hogy noha őt kis híján megkövezték, a másik mit sem törődik azzal, ami vele történt, és felszólította Proxenoszt, hogy menjen el az útból.

Eközben odaérkezett Kürosz, és meghallván, mi történt, azonnal dárdát ragadott, híveivel középre vágtatott, és így szólt:

– Klearkhosz, Proxenosz és ti többi görögök, akik itt vagytok, nem tudjátok, mit tesztek. Tudjátok meg, ha ti harcba keveredtek egymással, ugyanazon a napon engem is megölnek, és nem sokkal később benneteket is. Mert ha a mi dolgaink rosszul mennek, félelmetesebb ellenségünk lesz minden barbár, akit itt láttok, mint a király katonái.

Ĺ szavak hallatán Klearkhosz észre tért. Az ellenfelek is elálltak a harctól, és letették fegyvereiket.