6.

Babülónba visszatérve elérkezettnek látta az időt, hogy szatrapákat küldjön a meghódított népekhez. Másfelől viszont azt akarta, hogy a fellegvárak parancsnokai és a síkvidék helyőrségeinek ezredesei kizárólag neki engedelmeskedjenek. Ezt az óvintézkedést abból a megfontolásból hozta, hogy ha valamelyik helytartót elbizakodottá tenné a gazdagság vagy az uralma alatt állók nagy száma, és engedetlenségre vetemednék, azonnal ellenfelekkel találja magát szemben az országban.

Ezt tervezte Kürosz, és úgy gondolta, előbb össze kell hívnia az előkelőségeket, hogy mindezt előre közölje velük; és akik szatrapának mennek, legyenek tisztában vele, milyen körülmények közé kerülnek. Mert tudta, hogy így könnyebben beletalálják magukat a helyzetbe, de ha csak akkor jönnek rá, amikor már hivatalukba beiktatták őket, bizony nehezményezik a dolgot, és úgy vélik, hogy irántuk való bizalmatlanságból történik az egész. Ezért hívta hát őket össze.

– Kedves barátaim – mondta nekik –, a meghódított országokban annak idején helyőrségeket és helyőrségparancsnokokat hagytunk hátra. Amikor távoztam, meghagytam nekik, hogy semmi mással ne foglalkozzanak, csak őrizzék az erődítményeket. Nem is mentem fel őket hivataluk alól: hibátlanul eleget tettek megbízatásuknak. Elhatároztam ellenben, hogy másokat, szatrapákat is küldök melléjük. Ők kormányozzák majd a lakosságot, szedik az adót, fizetik a helyőrségek zsoldját, nem is beszélve a többi szükséges teendőről. És az a szándékom, hogy rajtuk kívül még másoknak is adok ezeken a helyeken földeket meg palotákat, olyanoknak, akik ugyan itt laknak, de ha valami megbízatással kell fárasztanom őket, időnként ellátogatnak ezekhez a népekhez, így aztán nemcsak az adót kapják onnan, hanem saját otthonuk és birtokuk is lesz, ahová megtérhetnek, amikor ott tartózkodnak.

Így szólt, és szerte a meghódított országokban egész sereg barátjának adott palotát meg alattvalókat. Azoknak az utódai, akik akkor birtokot kaptak, még ma is bírják ezeket a földeket a különböző területeken, ők maguk azonban a király mellett laknak.

– Ĺ területek jövendő szatrapáitól elvárjuk – folytatta Kürosz –, hogy tartsák nyitva a szemüket, és ne feledkezzenek el ide is küldeni országuk termésének színe-javából, hogy mi, itteniek is élvezhessük a különféle vidékek áldásait, hiszen ha valahol veszély fenyeget, ránk hárul a kötelesség, hogy elhárítsuk.

Ezzel be is fejezte beszédét. Majd megfontolta, kik azok a barátai, akiknek az ismert körülmények között is kedvük van menni, és hogy kik lennének a legalkalmasabbak erre a feladatra. Ezeket kiválogatta.

Arábiába Megabüzoszt küldte szatrapának, Kappadokiába Artabataszt, nagy Phrügiába Artakamaszt, Lüdiába és Ióniába Khrüszantaszt, Káriába, a károk külön kérésére, Aduszioszt, a Hellészpontosz mellett fekvő Phrügiába és Aioliszba pedig Pharnukhoszt. Kilikiába, Küpriába és Paphlagoniába nem küldött perzsa szatrapát, mivel ezek önként vettek részt Babülón ellen a hadjáratban. Adót ellenben ezeknek is kellett fizetniük.

Kürosz rendelkezései mind a mai napig érvényben vannak. A várőrségek közvetlenül a király alá tartoznak, a helyőrségek ezredeseit pedig közvetlenül a király nevezi ki, és ő is tartja számon őket.

Meghagyta a jövendő szatrapáknak, hogy mindenben őt, Küroszt utánozzák, és mindent csináljanak úgy, ahogy tőle látták. Először is a kíséretükben levő perzsákból és szövetségesekből alakítsanak lovasságot, és képezzenek szekérhajtókat; mindazokat, akik földet és palotát kaptak, kényszerítsék rá, hogy az udvarnál megjelenjenek, hogy igyekezzenek józanul viselkedni, és hogy mindig mindenben álljanak a szatrapa rendelkezésére. Neveljék fiaikat az udvarnál, akárcsak Babülónban, vezessék vadászatra az udvaroncokat, és magukat is, embereiket is képezzék a hadidolgokban.

– Ami pedig engem illet, azt, aki hatalmához mérten a legtöbb harci kocsival, a legtöbb s legderekabb lovassal dicsekedhet, úgy fogom tisztelni, mint jó szövetségesemet, és a perzsák és jómagam hatalmának hű őrét.

Ti is, akárcsak én, tiszteljétek meg a legkiválóbbakat díszhellyel, asztalotoknál először is a ház népének terítsetek, de legyen rajta bőviben barátaitoknak is, meg mindazoknak, kiket aznapi érdemeikért meghívással tüntettek ki. Rendezzetek be állatkertet, neveljetek vadakat, soha ne lássatok étkezéshez munka nélkül, és lovaitoknak se adjatok abrakot, ha előzőleg meg nem járattátok őket. Mert én semmiféle emberi vitézséggel nem tudom egymagam biztosítani boldogságtokat, de mellettetek állok magam és enyéim vitézségével, ahogy nektek és a tieiteknek is segítenetek kell engem bátorságtokkal a harcban. Szeretném, ha megjegyeznétek, hogy azt, amit nektek parancsolok, szolgáimtól sosem követelem meg; amit tőletek elvárok, azt én magam is igyekszem mind megtenni. És miként én is intelek titeket, hogy utánozzatok engem, ti is tanítsátok meg az alátok rendelt tisztségviselőket, hogy hozzátok igazodjanak.

Így rendelkezett annak idején Kürosz, és még ma is így igazgatják a király alá tartozó valamennyi helyőrséget, így teljesítenek szolgálatot az udvaroncok az összes helytartói udvarban; minden nagy vagy kicsi palotában ugyanúgy folyik az élet, mindenhol díszhellyel tüntetik ki a kiválóságokat, ugyanolyan rendben történnek az utazások, és néhány elöljáró kezében összpontosul minden állami ügy.

Elmondta hát Kürosz, hogy s mint kell cselekedniük mindnyájuknak, aztán sereget adott melléjük, és útjukra bocsátotta őket. Búcsúzóul még megmondta nekik: úgy készüljenek, hogy esztendőre hadjáratot vezet, s akkor majd szemlét tart az emberek, fegyverek, lovasok és harci kocsik felett.

Felfedeztem más mai szokást is, amit szintén Kürosznak tulajdonítanak. Minden évben végigjárja valaki, hadsereg élén, a tartományokat, hogy segítséget nyújtson, ha valamelyik szatrapának szüksége volna rá, vagy észre térítse, ha elkapatta volna magát. Ez aztán rendet teremt mindenütt, ahol nem szedtek adót, vagy nem gondoskodtak a lakosok védelméről, vagy nem művelik a földet, vagy semmibe vettek egy utasítást. De ha ő nem tud rendet teremteni, jelenti a királynak, az meghallgatja, majd ítélkezik az engedetlen felett.

Ezekről a körbeutazgatókról mondják, hogy „jön a király fia, testvére, szeme”, bár előfordul, hogy oda sem érnek, mert a király parancsa visszafordulásra kényszeríti őket.

Hallottunk egy másik intézkedésről is, amelyre a birodalom nagy kiterjedése miatt volt szükség, és amelynek segítségével a mégoly messze történtekről is rövid időn belül értesült. Kipróbálta, mekkora utat tud megtenni a ló egy nap alatt megfeszített iramban, anélkül, hogy kidőlne. Aztán lóistállókat állított fel, amelyek éppilyen távolságra voltak egymástól, ezekbe lovakat meg lóápolókat helyezett, és egy-egy embert is állított minden állomás élére, hogy átvegye és továbbítsa a leveleket, fogadja a kimerült lovakat meg lovasokat, és frisseket küldjön helyettük. Azt mondják, hogy ezek a gyorsposták sokszor még éjjel sem álltak meg, a nappali küldöncöket éjszakaiak váltották. Ezért aztán ez a posta gyorsabban repült, mint a darumadár, mesélik az emberek. Kétségtelen, hogy ez túlzás, annyi azonban tagadhatatlan, hogy ennél hamarabb nem lehet emberi erővel szárazföldön hírt továbbítani. Ez a módszer kiválóan alkalmas arra, hogy mindent villámgyorsan megtudjunk, és elintézzünk.

Mikor letelt az év, Kürosz összegyűjtötte seregét Babülónban. Azt mondják, körülbelül százhúszezer lovasa, kétezer kaszás szekere és hatszázezer gyalogosa volt. Ilyen sereggel indult harcba. Ekkor igázta le az összes népet, melyek Szíria és az Indiai-óceán között éltek. Ezután Egyiptomba vezetett hadjáratot, és ekkor hajtotta az egyiptomiakat uralma alá. Kelet felől most már az Indiai-óceán határolta birodalmát, északról a Fekete-tenger, nyugatról Küprosz és Egyiptom, délről meg Aithiopia. Ezeknek az országoknak legszélső vidékei részint a hőség, részint a fagy, részint a víz, részint a vízhiány miatt lakhatatlanok.

Ő maga a középpontban élt. Télen Babülónban töltött hét hónapot a meleg éghajlat alatt, tavasszal három hónapot Szuszában élt, a legnagyobb hőség idején pedig Ekbatanában időzött két hónapot. így aztán, ahogy mondani szokták, örökké verőfényes, enyhe tavaszban élte életét.

Úgy szerették az emberek Küroszt, hogy a népek megrövidítve érezték magukat, ha nem küldhették el neki, ami szépet és jót földjük termett, nevelt vagy alkotott. A városok meg a magánosok csak akkor érezték gazdagnak magukat, ha kedvében járhattak Kürosznak. Ő pedig mindenkitől elfogadta a fölösleget, és olyan dolgokkal viszonozta, amiben tudomása szerint az ajándékozók hiányt szenvedtek.