4.

Az áldozat bemutatása után Kürosz is lakomával ünnepelte meg győzelmét. Vendégül látta azokat a barátait, akik a legtöbbet tették azért, hogy ő naggyá legyen, és akik a legalázatosabb tisztelettel vették körül. Meghívta velük együtt a méd Artabazoszt, az arméniai Tigranészt, a hürkániai lovasvezért meg Gobrüaszt.

A jogarhordozók parancsnoka Gadatasz volt. Az udvar egész belső élete az ő útmutatásai szerint folyt. Gadatasz soha nem ült le, ha lakomavendégek voltak, hanem felügyelt, hogy minden rendben menjen. Ha viszont maguk voltak, együtt étkeztek; Kürosz szerette Gadatasz társaságát. Gazdag ajándékokkal tüntette ki, sőt mások is elhalmozták, hogy Kürosznak kedvében járjanak.

A lakomavendégek nem ülhettek le találomra, ahol érkezésükkor éppen hely volt. Kürosz a balján mutatott helyet annak, akit a legjobban ki akart tüntetni. Meg azért is, mert inkább erről az oldalról fenyegette támadás az embert, mint jobb felől. A másodikat jobbjára ültette, a harmadikat megint a baljára, a negyediket megint a jobbjára, és így tovább, ha még többen voltak. Nem akart titkot csinálni abból, hogy kit mennyire becsül, s ezt azért tartotta helyesnek, mert ahol közismert, hogy a derék emberek sem nyilvános elismerésre, sem jutalomra nem számíthatnak, ott természetesen nem is vetélkednek, ahol viszont a legkiválóbbak jutnak a legtöbb előnyhöz, ott mindenki lelkesen verseng a másikkal.

így hát Kürosz is megmutatta, ki áll kegyben nála, és ki nem. A rangsorolást már az ültetésnél és az elhelyezésnél kezdte. De azért nem volt végérvényes az ülésrend. Azt a rendszert vezette be, hogy ha valaki kitüntette magát, előkelőbb helyhez jutott, ha meg hanyagnak mutatkozott, hátrább került, egy alacsonyabb helyre. És szégyennek tartotta volna, ha nem veszi észre mindenki, hogy a legelőkelőbb helyen ülőnek adja a legtöbb és legszebb ajándékot. Tudomásunk szerint még ma is ez a rend van szokásban.

Azt, hogy egy hatalmas vezér asztalán minden van bőven, Gobrüasz nem találta különösnek, azt azonban már annál inkább, hogy az a Kürosz, aki olyan fontos dolgokkal van elfoglalva, nem sajnálja a fáradságot, és sorban kínálja a jelenlevőket, ha a tányérjára kerülő ételek közül valami ízlik neki, mert nem bírja egyedül elfogyasztani. Sőt azt is látta, hogy Kürosz gyakran távollevő barátainak is küld kedvenc fogásaiból. Amikor a lakomának vége volt, és Kürosz szétküldte barátainak az asztalon maradt rengeteg ételt, Gobrüasz megszólalt:

– Látod, Kürosz, én eddig azt hittem, hogy te vagy a legtehetségesebb hadvezér a világon, és elsősorban ebben különbözöl a többi embertől, most pedig, isten bizony, úgy vélem, hogy emberszereteted még hadvezéri tudományodnál is nagyobb.

– Isten a tanúm – felelte Kürosz –, szívesebben adok tanúbizonyságot emberszeretetemről, mint hadvezéri tudományomról.

– Hogyhogy? – kérdezte Gobrüasz.

– Mert az utóbbival azt mutatjuk meg, miként tudunk kárt okozni az embereknek, az előbbivel meg azt, miként teszünk velük jót.

Aztán, amikor egy kissé már a pohár fenekére néztek, Hüsztaszpasz így szólt Küroszhoz:

– Megharagudnál-e rám, Kürosz, ha kérdeznék tőled valamit, amire nagyon kíváncsi vagyok?

– Isten látja a lelkemet, éppen az ellenkezőjéért neheztelnék rád; azaz ha észrevenném, hogy elhallgatod azt, amit kérdezni szeretnél.

– Mondd csak, előfordult-e már, hogy nem jöttem, amikor hívtál?

– Isten őrizz!

– Vagy késlekedtem-e valaha parancsodnak eleget tenni?

– Soha – felelte Kürosz.

– Parancsoltál-e már valamit, amit nem hajtottam végre?

– Ezzel sem vádolhatlak – mondta Kürosz.

– Vagy láttad-e, hogy valamit kelletlenül vagy nem szívesen csinálok?

– Ezt aztán a legkevésbé – válaszolt Kürosz.

– Istenemre, hát akkor miért írtad elő, hogy Khrüszantaszt előkelőbb helyre ültessék, mint engem?

– Megmondjam? – kérdezte Kürosz.

– Természetesen.

– És nem haragszol majd rám, ha megmondom az igazat?

– Örülni fogok, ha megtudom, hogy nem történt velem igazságtalanság.

– Ez a Khrüszantasz – szólt Kürosz –, először is, nem várja meg a hívást, hanem, ha érdekünk úgy kívánja, ott van, mielőtt szólítanám, másodszor pedig, nemcsak azt csinálja, amit parancsolok, hanem azt is, amiről úgy véli, hogy helyes megtennie értünk. Aztán meg, ha valamit mondani kell a szövetségeseknek, tanácsot ad, hogy véleménye szerint mit mondjak, és ha észreveszi, hogy szeretnék velük közölni valamit, de a magam nevében restellek szólni, elmondja nekik úgy, mintha a saját véleményét mondaná. így aztán az ilyen ügyekben kétségtelenül több hasznot hajt nekem, mint én magam. És, noha folyvást hajtogatja, hogy neki elég, amije van, mindig azon töri a fejét, mi szépet és jót szerezhetne nekem. Boldogabb és büszkébb az én javaimra, mint én magam.

Így felelt erre Hüsztaszpasz:

– Jaj istenem, de örülök, hogy megkérdeztelek.

– Aztán miért? – kérdezte Kürosz.

– Mert én is megpróbálok majd így viselkedni. Csak azt nem tudom, mivel mutassam meg, hogy örülök szerencsédnek. Tapsoljak, nevessek, vagy mit tegyek?

– Perzsa táncot kell lejtened – szólalt meg Artabazosz. Erre aztán kitört a nevetés. Míg tovább folyt az ivászat,

Kürosz megkérdezte Gobrüaszt:

– Mondd csak, Gobrüasz, ugye most már szívesebben adnád lányodat valamelyikhez ezek közül, mint akkor, amikor először találkoztál velük?

– Én is az igazat mondjam? – kérdezte Gobrüasz.

– De még mennyire – válaszolta Kürosz –, senki sem azért kérdez, hogy hazug feleletet kapjon.

– Tudd meg hát, hogy most sokkal szívesebben.

– Azt is meg tudnád-e mondani, hogy miért?

– Meg én.

– Mondd hát.

– Mert akkor csak azt láttam, hogy bátran viselik a fáradságot meg veszélyt, de most azt is látom, hogy a szerencsében sem vesztik el a fejüket. Mert szerintem, Kürosz, könnyebb olyan férfit találni, aki bátran állja a balsorsot, mint olyat, aki szépen viseli a szerencsét. Mert a szerencse a legtöbb embert féktelenné teszi, a balsors viszont mindenkinek meggondoltságot kölcsönöz.

– Hallottad, Hüsztaszpasz, mit mondott Gobrüasz? – kérdezte Kürosz.

– Hallottam bizony, és ha még sok ilyet szól, bizony szívesebben leszek lánya kérője, mintha temérdek serleget mutogatna.

– Sok ilyen van nekem összeírva – mondta Gobrüasz –, és nem fogom elrejteni előled, ha nőül veszed lányomat. Ami pedig a serlegeket illeti, tekintve, hogy nem tartod valami egyenesen a kezedben, nem tudom, ne inkább ennek a Khrüszantasznak adjam-e őket, hiszen a helyedből is kitúrt.

– Hüsztaszpasz és ti többiek – mondta most Kürosz –, nekem szóljatok csak, ha valaki házasodni készül, meglátjátok, milyen segítőtársatok leszek én ebben is!

– És aki férjhez akarja adni lányát, az kihez forduljon? – kérdezte Gobrüasz.

– Az is hozzám – mondta Kürosz –, mert szörnyen értek ehhez a mesterséghez.

– Melyikhez? – kérdezte Khrüszantasz.

– Ahhoz, hogy kihez milyen feleség illik. 286

– Mondd meg akkor, az istenekre – így Khrüszantasz –, véleményed szerint hozzám milyen asszony illik a legjobban?

– Először is alacsony, mert te is alacsony vagy. Ha magasabbat vennél el, ugrálnod kellene, mint a kiskutyának, ha állva akarnád megcsókolni.

– Jól gondoskodsz rólam, nem vagyok valami ugrálós természet.

– Aztán meg pisze illenék hozzád nagyon.

– Ugyan miért?

– Mert hogy a te orrod görbe. És tudd meg, hogy a hajlott orrhoz pisze orr illik a legjobban.

– Véleményed szerint – mondta erre Khrüszantasz -jóllakott emberhez, amilyen például most én is vagyok, éhes nő illik?

– Az bizony – felelte Kürosz. – Mert a tele has domború, az üres has meg homorú.

– És azt meg tudnád-e mondani, ki illik egy hideg királyhoz? – kérdezte Khrüszantasz.

Nagyot nevetett erre Kürosz meg a többiek is mind.

– Tudod-e, Kürosz, mit irigylek én a legjobban a te királyságodban? – kérdezte még mindig nevetve Hüsztaszpasz.

– Mit?

– Hogy hideg vagy, mégis kacajra tudod fakasztani az embereket.

– Ugye sokért nem adnád, ha te mondtad volna ezt az előbbi tréfát, és azt mesélnék rólad a nőnek, akinél jó színben szeretnél feltűnni, hogy szellemes ember vagy?

így tréfálkoztak egymással. Aztán Kürosz asszonyoknak való ékességeket hozatott ki Tigranész számára, és megkérte, adja oda a feleségének, aki oly bátran vele tartott a hadjáratban. Artabazosznak aranyserleget, a hürkániainak lovat és sok más szép dolgot ajándékozott.

– Neked pedig, Gobrüasz, férjet adok lányod számára – mondta Kürosz.

– Ugye engem adsz – szólt Hüsztaszpasz –, hogy azt a mondásgyűjteményt is elnyerhessem.

– Van-e vagyonod – kérdezte Kürosz –, amely méltó a lányéhoz?

– Bizony isten sokkal nagyobb vagyonom van nekem annál.

– És hol van? – kérdezte Kürosz.

– Ott, ahol te ülsz, mert barátomnak mondhatlak.

– Ez elég lesz nekem – szólt Gobrüasz, és jobbját nyújtva így folytatta: – Add nekem őt, Kürosz, elfogadom.

Kürosz fogta Hüsztaszpasz jobbját, és Gobrüasz kezébe tette, az pedig megszorította. Aztán sok szép ajándékot adott még Hüsztaszpasznak, hogy küldje el a lánynak. Khrüszantaszt meg magához vonta és megcsókolta:

– Isten a tanúm, Kürosz – szólt ekkor Artabazosz –, ez a serleg, amit nekem adtál, nem olyan aranyból van, mint az, amit Khrüszantasz kapott.

– Adok hát neked is olyat – mondta Kürosz.

– Mikor?

– Harminc év múlva.

– Úgy készülj, hogy megvárom, és nem halok meg addig.

Így végződött a lakoma. Amikor a vendégek felálltak, felállt Kürosz is, és egészen a kapuig kísérte őket.

Másnap hazaeresztette minden önkéntes szövetségesét, csak azokat nem, akik nála akartak letelepedni. Ezeknek földet és házat adományozott, amit leszármazottaik még ma is bírnak. Többségük méd meg hürkániai. A távozókat gazdagon megajándékozta. A vezérek és a közkatonák is elégedetten indultak útnak. Ezután saját katonái között osztotta szét a Szardeiszban szerzett kincseket. A tizezredparancsnokoknak és hadsegédeiknek válogatott kincseket adott, kinek-kinek érdeme szerint, a többit pedig szétosztotta. Amikor a tízezred-parancsnokoknak átadta az őket megillető részt, mindegyiknek lelkére kötötte: ők is úgy osszák szét a zsákmányt, ahogy tőle látták.

Így is osztották szét az egészet. Mindegyik tiszt fontolóra vette alárendeltjeinek érdemeit. A maradékot a hatodosok adták oda közkatonáiknak, miután megvizsgálták, hogy ki mit érdemel. így aztán mindenki igazságosan részesült a zsákmányból.

Egyesek ilyeneket mondtak Küroszról, amikor a holmikat átvették:

– Bizony nagy vagyona lehet, ha mindegyikünknek ekkora ajándékot adott.

Mások azonban letorkolták őket:

– Hogyhogy nagy vagyona van? Kürosz nem olyan ember, aki kincseket gyűjt. Jobban örül, ha ad, mint ha kap.

Megtudta Kürosz, mint beszélnek és vélekednek róla. Összehívatta barátait meg az előkelőket, és így szólt hozzájuk:

– Kedves barátaim, láttam én már olyan embereket, akik gazdagabbnak szerettek volna tűnni, mint amilyenek voltak, mert azt hitték, így előkelőbbnek fognak látszani. De szerintem éppen az ellenkezőjét érték el annak, amit akartak. Hiszen csakhamar fösvénység hírébe kerül, akit gazdag embernek vélnek, és barátaival mégsem bánik vagyonához illő bőkezűséggel. Vannak aztán olyanok is, akik szívesen titkolják kincseiket. Nézetem szerint ezek is csúnyán viselkednek barátaikkal. Hiszen szükségben levő híveik, mivel nem ismerik helyzetűket, gyakran nem is tárják fel előttük szegénységüket, hanem inkább nyomorognak. Szerintem az a leghelyesebb, ha mindenki nyíltan bevallja, mekkora vagyona van, és így próbál nemeslelkűségben versenyre kelni a többiekkel. Én is kész vagyok megmutatni nektek mindent, ami kincseimből látható, ami pedig nem, azt majd leírom.

Ezzel sok szép kincset tárt eléjük, amit pedig nem mutathatott meg könnyen, azt leírta.

Végül így szólt:

– Mindezt, férfiak, ugyanúgy a magatokénak kell tekintenetek, mint az enyémnek. Nem azért gyűjtöttem, hogy magam felemésszem vagy elpazaroljam. Nem is tudnám. Hiszen azért, hogy mindig legyen mivel megjutalmazni benneteket, ha valamit szépen csináltok, és hogy mindenki, aki eljön hozzám, mondván, hogy valamiben hiányt lát, megkaphassa, amire éppen szüksége van.

Így beszélt Kürosz.