6

Amikor innen továbbmentek, lónyomokat és trágyát vettek észre az úton. A nyomokból mintegy kétezer lovasra lehetett következtetni. Az előttük haladók felégették maguk mögött a takarmányt meg minden más hasznavehető dolgot.

A perzsa Orontasz, a király egyik rokona, aki hadügyekben igen nagy tekintélynek számított a perzsák között, ármányt szőtt Kürosz ellen. Régebben már háborúskodtak egymással, de később kibékültek. Ez az Orontasz azt mondta Kürosznak, ha ad neki ezer lovast, ő lesből lemészárolja az előttük gyújtogató lovasokat, vagy jó néhányat élve kézre kerít, és így gátat vet a további gyújtogatásnak, ezenfelül megakadályozza, hogy a királynak elvigyék a hírt: látták Kürosz hadát.

Kürosz hasznosnak találta a javaslatot, és megbízta Orontaszt, kérjen minden vezér seregéből egy-egy lovas-csapatot. Orontasz azt hitte, hogy ezek a lovasok készséges emberei lesznek. Levelet írt hát a királynak, hogy nemsokára igen sok lovassal érkezik majd hozzá, és kérte, parancsolja meg a maga lovasainak, fogadják őt barátsággal. Régebbi barátságukról is említést tett a levélben. Az írást egyik hű emberére bízta (legalábbis annak tartotta); az átvette a levelet, de Kürosznak továbbította.

Kürosz elolvasta a levelet, elfogatta Orontaszt, majd sátrába rendelte kíséretének legkiválóbb perzsa tagjait, szám szerint hetet.

A görög vezéreknek megparancsolta, vezessék oda a nehézfegyverzetűeket, és sorakoztassák fel őket fegyveresen a sátor körül. így is cselekedtek, és körülbelül háromezer nehézfegyverzetűt vezettek oda. Kürosz meghívta Klearkhoszt, hogy vegyen részt a tanácskozáson, mert Kürosz is meg a többiek is úgy vélték, hogy ő örvend a legnagyobb tekintélynek a görögök között. Klearkhosz pedig, miután kijött, elmondta barátainak, mint zajlott le Orontasz pere. Mert nem csináltak titkot belőle.

Kürosz – mesélte Klearkhosz – így kezdte beszédét:

– Idehívtalak benneteket, barátaim, hogy megtanácskozzam veletek, miként tegyük meg ezzel az Orontasszal azt, ami az istenek és az emberek előtt a legigazságosabb. Mert valamikor apám rendelte szolgálatomra ezt az embert. Később, úgymond, bátyám utasítására, harcot indított ellenem, mikor Szardeisz fellegvára az ő kezén volt. Én is hadba szálltam ellene, de úgy harcoltam, hogy végül üdvösebbnek látta, ha eláll a harctól. Aztán jobbot nyújtottunk egymásnak, és kibékültünk. Mondd csak, Orontasz, vétettem én akkor valamit ellened?

– Nem – hangzott a válasz.

– És aztán – kérdezte tovább Kürosz –, noha te magad is bevallód, hogy semmit nem vétettem ellened, mégis átalltál a müsziaiakhoz, és ott csináltál bajt az én vidékemen, ahol csak tudtál?

– Igen – felelte Orontasz.

– És ugye, amikor gyengeségedet felismerted, Artemisz oltárához járultál, és azt mondtad, szánod-bánod bűnödet, meggyőztél engem, és újra kicseréltük hűségünk zálogait?

Orontasz erre is helyeselt.

– Hát akkor mit követtem el ellened, hogy most harmadszor is ily nyilvánvalóan elárultál engem?

Amikor Orontasz bevallotta, hogy semmi sérelem nem érte, Kürosz ezt kérdezte:

– Bevallód hát, hogy igaztalanul jártál el velem szemben?

– Mi mást is tehetnék?

– Lennél-e ellensége az én fivéremnek, nekem pedig barátom és hű emberem? – kérdezte újra Kürosz.

– Ha lennék is, te már soha nem tartanál annak, Kürosz – felelte Orontasz.

Kürosz ekkor így szólt az ott levőkhöz:

– Így cselekszik és így beszél ez az ember. Először te mondd el, Klearkhosz, a véleményedet, mit tartanál jónak.

Klearkhosz pedig a következőket mondta:

– Azt tanácsolom, mihamarabb tegyük el ezt az embert láb alól, hogy ne kelljen továbbra is tartanunk tőle, és legyen időnk rá, hogy tőle megszabadulva, inkább őszinte hajlandóságú barátaink kedvét keressük.

Ehhez a véleményhez csatlakoztak a többiek is – mesélte Klearkhosz. Aztán Kürosz felszólítására mindnyájan felálltak, övénél fogva megragadták Orontaszt, a rokonai is, és ezzel halálra ítélték.

Azután elvezették őt, akik erre parancsot kaptak. Akik korábban földre borulva hódoltak neki, most is, amikor meglátták Orontaszt, földre vetették magukat előtte, pedig tudták, hogy kivégezni viszik.

Miután Artapatésznak, Kürosz leghívebb jogarhordozójának sátrába vitték, nem látta többé Orontaszt senki, sem élve, sem holtan. Azt sem tudta elmondani soha emberfia, miképpen halt meg. Mindenki másképpen képzelte el.

Sírját nem látta soha senki.