10

Ekkor levágták Kürosz fejét és jobb kezét. A király és kísérete az ellenséget üldözve betört Kürosz táborába. Ariaiosz és csapatai nem álltak meg, hanem saját táborukon keresztül visszamenekültek előző napi állomáshelyükre. Azt mondják, hogy ez az út négy paraszanga volt.

A király és emberei nemcsak sok holmit zsákmányoltak, hanem elfogták a phókiszi nőt is, Kürosz ágyasát, akit bölcs és szép asszonynak tartottak. A fiatalabb milétoszi nőt is el akarták ragadni a király emberei, de ő meztelenül elmenekült azokhoz a görögökhöz, akik fegyveresen őrizték a málhát. Ezek szembeszálltak a zsákmányolókkal, sokat megöltek közülük, de ők is vesztettek embert. Nem futamodtak meg: megmentették a nőt is és minden lehetőt, javakat, embereket egyaránt.

A király és a görögök mintegy harminc sztadionra voltak ekkor egymástól. A görögök egyrészt a szemük előtt levő ellenséget üldözték, mintha valamennyit legyőzték volna, másrészt fosztogattak, mint akik már a végső győzelem birtokában vannak. A görögök észrevették, hogy a király seregével a málhásokra tört rá, a király pedig hallotta Tisszaphernésztől, hogy a görögök diadalt arattak a velük szemben álló ellenségen, üldözőbe vették, és egyre nyomulnak előre. Ekkor a király összegyűjtötte embereit, és csatasorba rendezte őket, Klearkhosz pedig hívatta Proxenoszt – ő volt hozzá a legközelebb –, és megtanácskozta vele, hogy siessenek-e mindnyájan a tábor védelmére, vagy elég, ha csak néhány embert küldenek oda.

Eközben látták, hogy a király újra támadni készül, s úgy tűnt, hátulról. A görögök erre megfordultak, mert ebből az irányból várták a rohamot. A király azonban nem erről jött, hanem kívülről megkerülve Kürosz seregének balszárnyát, visszament arra, amerről elindult; közben összefogdosta azokat, akik csata közben átpártoltak a görögökhöz, továbbá magához vette Tisszaphernészt és embereit. Mert Tisszaphernész nem futamodott meg az első összecsapás után, hanem a folyó mentén benyomult a görög könnyűfegyverzetűek közé, csakhogy senkit nem sikerült megölnie, mert a görögök megnyitották soraikat, és ütötték meg dárdákkal árasztották el őket. A könnyűfegyverzetűeket az amphipoliszi Episzthenész vezette, akiről azt mondják, hogy okosan viselkedett. Tisszaphernész, mivel ő húzta a rövidebbet, eltávolodott, de nem fordult meg újra, hanem bevonult a görög táborba, ahol összetalálkozott a királlyal. Csapataikat egyesítve együtt vonultak tovább. Mivel a görög balszárny irányában haladtak, a görögök megrémültek, hogy most oldalba támadják, bekerítik és lemészárolják őket. Ezért azt gondolták, a leghelyesebb lesz, ha széthúzzák a szárnyat, és úgy mozognak, hogy a folyó a hátuk mögé kerüljön.

Miközben ezen tanácskoztak, a király megváltoztatta szándékát, és ugyanabban a csatarendben állította fel seregét a görögökkel szemben, mint az első összecsapásnál. Amikor a görögök meglátták a feléjük nyomuló és csatarendbe állított ellenséget, újra rázendítettek a harci dalra, és még lelkesebben, mint első ízben, megindultak ellenük. A barbárok nem várták be a támadást, hanem még távolabbról, mint előzőleg, megfutamodtak.

A görögök egy faluig üldözték őket, de ott megálltak. A falun túl ugyanis egy domb emelkedett, a király emberei ott állapodtak meg. Gyalogosok nem voltak köztük, a lovasok pedig úgy elárasztották a dombot, hogy nem lehetett pontosan kivenni, mi történik. Egyesek látni vélték a királyi hadijelvényt: kitárt szárnyú arany sast pajzson.

És amikor a görögök egyre tovább nyomultak, a lovasok otthagyták a dombot is, de már nem zárt rendben, hanem összevissza. Egyre kevesebb lett a lovas a dombon, végül mind eltávozott. Klearkhosz nem ment fel a dombra, hanem lent megállította a sereget, és megbízta a szirakuszai Lükioszt és még valakit, hogy menjenek fel és jelentsék, mi van a dombon túl. Lükiosz fellovagolt, szétnézett, és jelentette, hogy fejvesztetten menekülnek. Mindez kevéssel naplemente előtt történt.

A görögök most megálltak, lerakták fegyvereiket, és megpihentek. Csodálkoztak, hogy sem Kürosz, sem kíséretének egyetlen tagja sem mutatkozik. Nem tudták, hogy Kürosz meghalt, azt hitték, hogy vagy az ellenséget üldözi, vagy még meg akar valamit szerezni, és ezért továbbment. Azon tanácskoztak, maradjanak-e ott, és szállítsák-e oda a málhát is, vagy térjenek vissza a táborba.

Úgy döntöttek, hogy jobb lesz, ha visszatérnek. Vacsora-tájt érkeztek meg a táborba.

Ennek a napnak pedig ez lett a vége: a tábort kifosztva találták, az ellenség nemcsak a málha nagy részét, de enni- és innivalójukat is elvitte. A búzával és borral teli szekereket, amelyeket arra tartogatott Kürosz, hogy a görögök között szétossza, ha hirtelen ínség törne a seregre – állítólag négyszáz ilyen szekér volt –, mondják, szintén kifosztották a király emberei. így aztán a legtöbb görög éhen maradt. Reggel sem ettek aznap, hiszen a király megjelent, mielőtt még étkezéshez oszolhatott volna a sereg. így töltötték ezt az éjszakát.