4.

Eközben Gadatasz egyik lovastisztje, látva, hogy vezére elpártolt az asszír királytól, arra gondolt: ha baj történne Gadatasszal, a király bizonyára neki adná az áruló egész vagyonát. így hát elküldte egyik bizalmasát az asszír királyhoz, és megüzente neki: ha az asszír sereg már ott van Gadatasz földjén, állítson kelepcét, és elfoghatja Gadataszt és embereit. Meghagyta a küldöncnek, hogy arról is számoljon be, hány embere van Gadatasznak, és mondja meg, hogy Kürosz nem tart velük; megjelölte az utat is, amelyen haladni fognak. És hogy hitele még nagyobb legyen, megüzente, hogy az asszír király hatalmába adja Gadatasz földjén levő erődjét, meg mindent, ami benne van. Ő maga is nemsokára ott lesz, üzente még: ha lehet, előbb megöli Gadataszt, de ha nem, ő maga akkor is a király mellett kíván maradni. A küldött lélekszakadva az asszírhoz vágtatott, és beszámolt jövetele céljáról. A király, hallva az üzenetet, nyomban megszállta az erődöt, majd nagyszámú lovassággal és harci szekérrel elrejtőzött a közeli településeken.

Gadatasz, a falvak közelébe érve, felderítőket küldött előre. Az asszír király, amint meglátta a közeledőket, parancsot adott, hogy két vagy három szekér induljon el, néhány ló kezdjen el futni, mintha meg volnának rettenve, és mintha kevesen volnának. A felderítők ezt látva üldözőbe vették őket, és intettek Gadatasznak. A helyzet őt is megtévesztette, és minden erejével üldözni kezdte a menekülőket. Az asszírok, mivel úgy látszott, hogy kézre tudják keríteni Gadataszt, előrohantak rejtekhelyükről. Erre Gadatasz emberei is futásnak eredtek, azok meg természetesen üldözőbe vették őket. Az áruló, aki parancsnoka életére tört, most lesújtott Gadataszra, de elvétette a halálos csapást. A döfés a vállát érte, és ott sebezte meg. Ezután elvágtatott, és meg sem állt az üldözők csapatáig. Itt felfedte kilétét, és lovát hajszolva lelkesen üldözte az ellenséget a királlyal együtt. Mint várható volt, a hajszában a jobb lovasok már-már utolérték a hitványabbakat, s Gadatasz úttól elcsigázott emberei hovatovább mind harcban álltak. Elképzelhető, milyen nagy öröm fogta el őket, amikor Küroszt és csapatát megpillantották. A mindenfelől körülfogott harcosok úgy érezték, mintha vihar után a révbe jutottak volna. Kürosz először meg volt lepve, de aztán felismerve a helyzetet, szembefordította csatarendbe állított csapatát az előretörő ellenséggel, és rohamra indult. Amint az ellenség rájött, hogy mi történik, futásnak eredt, Kürosz pedig kiadta a parancsot, hogy a kijelölt osztagok vegyék üldözőbe az ellenséget; a többiekkel együtt ő maga is utánuk nyomult, már amennyire tanácsosnak gondolta. Ez alkalommal harci szekereket is zsákmányoltak. Néhány kocsiból a kanyar vagy más ok következtében kiesett a hajtó, a többit a lovasok kerítették be. Sokan elpusztultak, többek között az a férfi is, aki lesújtott Gadataszra. A Gadatasz erődjét ostromló asszír gyalogosok egy része az elpártolt erődbe menekült, másik részük egy nagyobb asszír városba futott, maga az asszír király is ide menekült lovasaival és harci szekereivel.

Kürosz most visszahúzódott Gadatasz területére, kiadta a zsákmányra és foglyokra vonatkozó parancsot az illetékes osztagnak, majd azonnal a megsebesült Gadataszhoz indult, hogy állapota felől érdeklődjön. Gadatasz elébe sietett az érkezőnek. Sebe már be volt kötözve. Kürosz, megpillantva őt, örvendezve szólt:

– Eljöttem megnézni, hogy vagy.

– Én pedig – válaszolta Gadatasz –, az istenekre mondom, azért jöttem eléd, hogy újra lássam azt a férfit, akiben ilyen nemes lélek lakozik. Neked, tudomásom szerint, nincs rám szükséged, és még ígérni sem ígérted, hogy ezt fogod tenni. Te magad még semmi jót nem kaptál tőlem, de mert úgy láttad, hogy segítettem valamit barátaidnak, lelkesen siettél segítségemre. Ha most nem jössz, magamra hagyatva menthetetlenül elpusztulok. Istenemre, Kürosz, ha most is olyan volnék, amilyennek születtem, és gyermeket nemzettem volna, nem tudom, vajon saját fiam viselkedett volna-e így velem, ahogy te, mert ismerek olyan fiúkat, mint például ez a mostani asszír király is, aki már sokkal több bánatot okozott saját apjának, mint amennyit neked okozhat most.

Kürosz így felelt:

– Engem csodálsz, Gadatasz, de a sokkal nagyobb csodát nem veszed észre.

– Mi volna az? – kérdezte Gadatasz.

– Az, hogy ennyi perzsa, méd, hürkániai, meg az összes itt levő arméniai, szák és kadusziai ennyi buzgalmat tanúsít irántad.

– Nekik is adjanak minden jót az istenek, de legfőképpen annak, aki ilyenné tette őket – fohászkodott Gadatasz, majd hozzátette: – de hogy méltóképpen meg is ajándékozhassuk azokat, akiket dicsérsz, Küroszom, fogadd ezeket az ajándékokat oly szívesen, amilyen szívesen adom.

Ezzel odahordatott rengeteg holmit, úgyhogy akinek kedve tartotta, áldozhatott, és ráadásul bőven jutott ajándék is a sereg minden katonájának, dicső tetteikhez és dicső győzelmeikhez méltón.

A kadusziai az utócsapatot vezette, és nem vett részt az üldözésben. De ő is szeretett volna valami dicső fegyvertényt végrehajtani, ezért anélkül, hogy szándékát akár egy szóval is elmondta volna Kürosznak, Babülón környékére ment portyázni. Az asszír király éppen visszavonulóban volt abból a városból, ahová menekült, amikor igen jól rendezett sereg élén véletlenül összetalálkozott a fegyelmezetlen kadusziai lovassággal. Látva, hogy a kadusziaiak egyedül vannak, nekik támadt, vezérüket és egy csomó emberüket megölte, lovaik egy részét összefogdosta és a náluk levő zsákmányt elszedte. Addig üldözte őket, amíg biztonságosnak tartotta, aztán visszafordult. Az első kadusziaiak estefelé vetődtek a táborba.

Kürosz, amint értesült az eseményekről, eléjük sietett, az érkező sebesülteket azonnal gondozásba vette, és Gadataszhoz küldte, hogy ápolásban részesüljenek, a többieket meg a sátrakhoz vezette, és a perzsa nemesek segítségével – hiszen a vitézek mindig ki akarják venni részüket az ilyesmiből – gondoskodott róla, hogy megkapjanak mindent, amire szükségük van. Látszott rajta, hogy mélységesen bánkódik. A többiek már vacsoránál ültek, de Kürosz a szolgákkal és az orvosokkal még mindig a sebesültek körül foglalatoskodott, nehogy véletlenül valaki ellátatlan maradjon; igyekezett személyesen gondoskodni mindenkiről, de ha nem jutott hozzá, a nyilvánosság előtt másokat bízott meg az ápolással.

Így tértek nyugovóra. Hajnalban összehívatta a tiszteket, az összes kadusziait, és a következőket mondta:

– Szövetségesek! Emberi dolog az, ami velünk megesett, mert úgy gondolom, nincs abban semmi csodálatos, ha tévedünk, hiszen emberek vagyunk. Érdemes volna azonban a történtekből némi tanulságot levonni: tanuljuk meg, hogy az ellenségnél gyengébb egységnek soha nem szabad leszakadnia a sereg egészéről. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy néha, szükség esetén, nem indulhat valaki harcba még kisebb csapattal is, mint amilyennel most a kadusziai rendelkezett, csak tájékoztassa szándékáról azt, akinek a segítségére számíthat. Ha így vonul ki, kelepcébe csalhatják ugyan, de akkor azoknak, akik helyben maradtak, szintén módjuk van az ellenséget megtéveszteni, eltéríthetik a harcba indulók felől, vagy máshol zavarhatják, hogy ezzel biztosítsák övéiket. így a távollevő nincs elszakítva, hanem összeköttetésben van a sereg zömével; ha viszont úgy kerekedik fel, hogy nem közli, merre megy, olyan helyzetbe kerül, mintha egyes-egyedül harcolna. De azért isten segítségével bosszút állunk az ellenségen, méghozzá nemsokára. Mihelyt megreggeliztetek, odavezetlek titeket, ahol a dolog történt, eltemetjük halottainkat, egyszersmind megmutatjuk az ellenségnek, hogy ugyanott, ahol győzteseknek hitték magukat, mások, ha isten is úgy akarja, őket győzik le. Ne nézhessenek megelégedéssel arra a földre, amelyen szövetségeseinket lemészárolták! Ha pedig nem állanak ki ellenünk, felégetjük falvaikat és elpusztítjuk földjeiket, nehogy örömmel töltse el őket, amit ellenünk műveltek, inkább sírjanak csak, veszteségüket látva. A többiek menjenek reggelizni, ti meg, kadusziaiak, előszőr is válasszatok otthoni szokás szerint vezért magatok közül, aki az istenek és a mi segítségünkkel gondoskodik majd mindenről, ezután ti is reggelizzetek meg és küldjétek hozzám azt, akit megválasztottatok.

Azok így is cselekedtek. Kürosz kivezette a sereget, nyilvánosan beiktatta tisztségébe a kadusziaiak jelöltjét, majd meghagyta neki, hogy embereivel együtt tartózkodjék az ő közelében, „hogy erőnktől telhetőleg bátoríthassuk őket” – tette hozzá.

Azután a csatatérre vonultak. Mindenekelőtt eltemették a kadusziaiakat, és végigpusztították a területet, majd útravalót immár az ellenség földjéről hozva, visszatértek Gadatasz országába.

Aztán arra gondolt Kürosz, hogy ha ő nem lesz mellettük, milyen keserves sors vár azokra, akik mellé álltak, mivel Babülón közelében élnek. Ezért meghagyta a szabadon bocsátott foglyoknak, hogy mondják meg az asszír királynak (sőt követet is küldött, hogy ugyanezt közölje): ő a maga részéről hajlandó a földművelőket békében és sértetlenül hagyni, ha az asszír sem bántja az ő híveit, miközben a földeken dolgoznak.

– Mert – tette hozzá – ha meg tudnád is akadályozni munkájukat, nem okoznál nagy kárt, mivel azok, akik mellém álltak, nem laknak nagy területet, én viszont igen nagy földet engednék neked megművelni. Ami pedig a termény betakarítását illeti: ha háború van, gondolom, úgyis a győztes arat le mindent, ha meg béke, akkor világos, hogy te. Ha bárki fegyvert emelne az enyéim közül ellened, vagy a tieid közül ellenem, akkor te is, én is teljes erővel lesújtunk rájuk.

Ezeket üzente a követtel. Amikor az asszírok ezt hallották, minden erővel rábeszélték a királyt, hogy egyezzen bele a feltételekbe, és a lehető legszűkebbre korlátozza a háborúskodást. Az asszír bele is egyezett; lehet, hogy honfitársai győzték meg, de lehet, hogy neki is kedvére volt a dolog. Megkötötték hát a szerződést: a földművelők éljenek békében, csak a fegyveresek viseljenek harcot továbbra is.

Ezt intézte Kürosz a földműveléssel kapcsolatban. A legelő nyájakra vonatkozóan pedig felszólította szövetségeseit, hogy, ha jónak látják, helyezzék biztonságba az állatokat a perzsák fennhatósága alatt álló területen. És hogy a szövetségeseknek még több kedve legyen a hadviseléshez, ahol csak tudták, elhajtották az ellenség állatait. Hiszen a veszély ugyanakkora, még ha nem az ellenségtől szerzik is mindennapi élelmüket, az ellenségtől szerzett eleség viszont, úgy gondolta Kürosz, könnyebbé teszi a háborút.

Kürosz már az elvonuláshoz készülődött, amikor megjelent Gadatasz. Rengeteg sokféle ajándékot hozott és vezetett oda tekintélyes, gazdag házához. Lovakat is ajándékozott szép számmal; ezeket azoktól a lovasaitól kobozta el, akikben a pártütés miatt megingott a bizalma. Kürosz elé lépve így szólt:

– Most ezeket az ajándékokat hozom neked, Kürosz, használd őket, ha szükséged van rájuk, és tudd: úgy tekinthetsz minden más javamra is, mint a sajátodra. Mert nincs és nem is lesz már nekem utódom, akire házamat hagyhatom, és ha meghalok, nemzetségem és nevem kihal velem együtt. Pedig, esküszöm az istenekre, Kürosz, akik látnak és hallanak mindent: sem igazságtalan, sem aljas dolgot nem mondtam és nem tettem soha, és ezt szenvedem mégis.

Könnyekre fakadt, siratta a sorsát, és nem tudott tovább beszélni. Kesergését hallva, Kürosznak megesett rajta a szíve. így szólt:

– Csak a lovakat fogadom el. Hiszen azokat a te javadra fogom használni, amikor valószínűleg megbízhatóbb lovasokat ültetek rájuk, mint eddigi gazdáik. Hamarosan tízezer főre egészítem ki a perzsa lovasságot, régi vágyam ez már. A többi kincset pedig vidd csak vissza, és őrizd addig, amíg olyan vagyonosnak nem látsz, hogy nem maradok mögötted a viszonzásban; ha úgy válunk el, hogy többet adsz nekem, mint amennyit tőlem kaptál, istenemre, szégyenkeznem kell előtted.

Így felelt erre Gadatasz:

– Jó, hát akkor rád bízom, hiszen ismerem már a gondolkodásmódodat. Csakhogy mérlegeld: meg tudom-e én mindezt őrizni? Amíg barátságban voltunk az asszírral, úgy tűnt fel, apám gazdagsága a legszebb dolog a világon. Hiszen közel laktunk a legnagyobb városhoz, Babülónhoz, és élveztük mindazt az előnyt, amit a nagyváros csak adhat, a vele járó kellemetlenségeket pedig hazatérve magunk mögött hagytuk. Most azonban, hogy ellenségek lettünk, távozásod után mi és minden emberünk nyilvánvalóan támadásoknak leszünk kitéve. Azt hiszem, keserves napok virradnak ránk minden szempontból, hiszen az ellenség nemcsak közel van, hanem szemlátomást erősebb is nálunk. Mondhatná erre valaki: „Miért nem gondoltad ezt meg, mielőtt átalltál?” Azért, Küroszom, mert az én megaláztatástól és haragtól égő szívem sohasem azt nézte, mi a legbiztonságosabb, hanem egyre azon töprengett, miképpen állhatna bosszút az istenek és emberek emez ellenségén, aki szüntelenül csak gyűlölködik, de nem arra, aki bántja, hanem arra, akiről azt sejti, hogy különb nála. Éppen ezért úgy gondolom, hogy mivel ő gazember, még nálánál is nagyobb gazembereket tesz szövetségeseivé. És légy nyugodt, Kürosz, ha feltűnne valaki, aki nála kiválóbb, azzal a derék emberrel nem neked kell harcolnod, hiszen a királynak úgysem lesz addig nyugta, amíg a nála különbeket el nem teszi láb alól. De úgy gondolom, azt könnyűszerrel el tudja érni, hogy engem a hitványak segítségével is nyugtalanságban tartson.

Kürosz úgy vélte, érdemes megfontolnia a hallottakat.

– És mit szólnál hozzá, Gadatasz – kérdezte nyomban –, ha a várakat védőőrséggel megerősítenénk, hogy sértetlenül maradjanak, és te biztonságban szállhass meg bennük, bármikor visz arra utad. Te pedig velünk jönnél a hadjáratra, hogy ha az istenek továbbra is velünk maradnak, ő féljen tőled, ne pedig te őtőle. Amin örömmel megpihenteted szemed, vagy akinek a társaságában jól érzed magad, hozd magaddal és gyere. Azt hiszem, te is elég hasznos leszel nekem, és én is megteszek érted minden tőlem telhetőt.

Hallva ezt Gadatasz, fellélegzett, és így szólt:

– Felkészülhetnék-e, mielőtt útnak indulsz? Szeretném anyámat is magammal vinni.

– Hozd csak – felelte Kürosz –, én várok, amíg nem szólsz, hogy elkészültél.

Gadatasz tehát elment, és Kürosz társaságában védőőrséggel erősítette meg a várakat. Aztán összecsomagolt mindent, ami hozzátartozik egy gazdag ház berendezéséhez. Magával vitte meghitt bizalmasait, azokat pedig, akikben nem bízott, javarészt arra kényszerítette, hogy hozzák magukkal asszonyaikat vagy fivéreiket is, hogy ezzel mintegy magához kösse őket.

Kürosz indulás után Gadataszt is közvetlen környezetébe osztotta be, hogy felvilágosítást adhasson, milyenek az utak, hol van ivóvíz, takarmány és gabona, és így mindig a leggazdagabb vidékeken táborozhassanak.

Kürosz, mikor menet közben megpillantotta a babüló-niaiak városát, és észrevette, hogy az út, amelyen haladnak, közvetlenül a falnál húzódik, hívatta Gobrüaszt meg Gadataszt, és megkérdezte tőlük, van-e másik út is, ami nem szorosan a fal mellett vezet.

Gobrüasz így felelt:

– Van, uram, nem is egy. De én azt hittem, hogy te szántszándékkal a városhoz legközelebb eső úton akarsz végigvonulni, hogy megmutasd az asszír királynak, milyen nagy és szép már a sereged; hiszen már akkor is közel nyomultál a falhoz, amikor még nem volt ennyi embered, és ő láthatta, hogy bizony nem vagyunk valami sokan. De most? Tegyük fel, némiképp már ő is fel van szerelve, elvégre megüzente, hogy harcra készülődik ellened, és mégis biztos vagyok benne, hogy ha meglátja seregedet, újra igen készületlennek fogja magát érezni.

Így felelt erre Kürosz:

– Látom, Gobrüasz, csodálkozol, hogy amikor sokkal kisebb haddal vonultam erre, egészen a fal közelébe nyomultam, most pedig, amikor nagyobb a seregem, nem akarok ugyanúgy a falak alatt vonulni. De ne csodálkozz: más dolog ugyanis valami ellen vonulni és más valami mellett elvonulni. Hiszen valami ellen mindenki abban a rendben vonul, amely a harc szempontjából a legmegfelelőbb, s akinek esze van, vissza is úgy vonul, ahogy a legbiztonságosabb, és nem ahogy a leggyorsabb. Elvonulásnál viszont szükségszerűen hosszúak a szekerek és a málhások sorai, ezeket meg mind fegyveresekkel kell körülvenni, mert nem szabad, hogy az ellenség egyetlen málhásosztagot is fegyveres fedezet nélkül lásson. Ilyen menetelés közben a sereg harcképes része természetesen kis csoportokba van szétszórva. Ha ilyenkor az ellenség kitör a falak közül, méghozzá sűrű sorokban, bizony sokkal erősebbnek mutatkozik majd az összecsapásnál, mint az arra elvonulók, bárhol támadná is meg őket. Mert a hosszú sorban menetelők a segítséget is csak messziről kaphatják, a várbelieknek viszont nem kell sok idő, hogy rárontsanak a közelben vonuló ellenségre, és aztán visszatérjenek. Ha azonban elnyúló menetoszlopunkkal nem megyünk közel, s olyan távolságban haladunk el mellettük, mint amennyire most jutottunk, a tömegünket veszik majd észre, és a mindent fedező fegyveresek rettentőnek mutatják sokaságunkat. És ha valóban előtörnének valahol, már messziről észrevesszük, és nem fogjuk készületlenül várni őket. Különben pedig, férfiak, hacsak nem érzik magukat nálunk sokkal hatalmasabbnak, nem merészelnek ránk törni, hiszen messzire kellene eltávolodniok a faltól, a visszavonulás meg kockázatos dolog.

Így beszélt Kürosz, és a jelenlevőknek tetszett, amit mondott. Gobrüasz a parancshoz híven más utat mutatott. A város mellett Kürosz sorban megerősítette a hátul haladó egységeket, és így vonult el. Imigyen menetelve néhány nap alatt megérkeztek a szírek és a médek határvidékére, ahonnan eredetileg elindultak. Itt három szír erőd állt. Az egyiket, a leggyengébbet, megtámadták és bevették, a másik kettőnek a helyőrsége pedig, Kürosz fenyegető fellépésének és Gadatasz rábeszélésének hatására, megadta magát.