Hatvanhatodik fejezet

A kazettás folyosón Rikka ment elől, Cara, Nicci-vel zárta a sort. Richard egy kereszteződés után egy csarnokhoz ért, melynek mennyezete közel kétszáz láb magasan lehetett. Két oldalán egymástól egyenlő távolságra bordázott oszlopok álltak. A fenti nagy ablakok látni engedték a külső masszív támpilléreket, melyek a hatalmas falakat támogatták. Az ablakokból beeső fénynyalábok ferdén szelték át a levegőt a fejük felett, és a lenti kisebb, kerek ablakokból is áradt be a világosság. Csizmáik kalapácsként visszahangzottak a hideg teremben.

Richard köpenye, melyet mintha aranyból szőttek volna, mögötte lobogott, mintha közelgő vihar szele cibálná. A fekete ing arany szegélye sárgán ragyogott a tompa fényben. Ahogy a fénypászmák előtt elhaladtak, Richard csizmáján, a vastag bőr övén és a bőrrel bélelt karperecein az ezüst szimbólumok csillogó fényfoltokat szórtak szerte szét, így téve közhírré, hogy Harci Mágus érkezik.

Bármely Mord-Sith dühe elég lett volna, hogy a legtöbb ember ereiben megdermedjen a vér, de Cara szép arcán a hideg dühtől a vér jéggé fagyott. Richard másik oldalán az egykori Halál Úrnője fekete ruhájában nem kevésbé vészjósló jelenség volt. A kezdetektől kezdve, amikor Richard megismerte, Nicci körül szinte hallani lehetett, hogy az erejétől szinte pattogni kezd a levegő, és ez most is így volt.

Richard párnás székek és falfülkékben rejtező asztalok mellett sietett el. Itt-ott ferdén lefektetett szőnyegek hívogatták csendes zugokba a látogatókat. Richard kikerülte a szőnyegeket, mert jobban szerette, ahogy a csizmája kopog a gránit padlón. A többiek sem léptek a szőnyegekre. Ahogy a hosszú csarnok faláról visszaverődött, lépteik zaja annyira felerősödött, hogy végül úgy hangzott, mintha egy hódító sereg árasztaná el a Varázslók Tornyát. Rikka lassítás nélkül fordult hozzá. Jobbra intett.

– Itt vannak bent, Rahl Nagyúr.

Richard ugyanazzal a lendülettel befordult a sarkon, és a dupla szárnyas hatalmas ajtó felé vette az irányt, amely nyitva állt, és a hatalmas könyvtárba vezetett. Nehéz tölgyfa bordák osztották az ajtót tucatnyi apró üvegezett ablakra. A harminclábnyi hátsó falat a mennyezetig polcok fedték, és sárgaréz síneken létrák biztosították a hozzáférést. A fenti ablakokból beszökő fénypászmák fényében csillogva álltak a vastag mahagóni pillérek. Lent azonban a fény sokkal gyérebb volt, és lámpák segítségére szorult.

Ann döbbenten nézett fel.

– Richard! Mit keresel itt? A sereggel kellene lenned!

Richard figyelemre sem méltatta. Kivette a hóna alól a vörös bőrkötéses könyvet. Mintegy seprűként használva a kötetet, félretolta az eléjük halmozott könyveket, és ezzel megtisztított egy széles, fényes helyet a három Tehetséggel bíró előtt.

Mennydörgéshez hasonlatos robajjal a vörös bőr kötetet az asztalra dobta.

Az aranybetűs cím: „Futótűz", fényesen világított a félhomályban.

– Mi ez? – kérdezte Zedd döbbenten.

– Bizonyíték – felelte Richard. – Legalábbis egy része. Megígértem, hogy bizonyítékkal térek vissza.

– Ez egy ősrégi könyv – szólalt meg Nicci –, és a Futótűz nevű esemény teljes leírását tartalmazza.

Zedd mandula barna szemeit felé fordította.

– Mi az a Futótűz?

– Az általunk ismert világ vége – felelte Richard borús végzetességgel. – Amit ezek a varázslók tettek, arról kiderült, hogy botor módon ellentmondást szül, és megszegi a Kilencedik Szabályt. Végül rájöttek, hogy ha bárki tényleg elindítja a Futótüzet, az végzetes következményekkel járhat.

Nathan szúrós szemekkel Nicci-re nézett, nyilvánvalóan több bölcsességet és tapasztalatot remélt az egykori Nővértől.

– Miről beszél?

– Az ősi varázslók egy új elmélettel álltak elő azzal kapcsolatban, hogy hogyan módosítható az emberek memóriája a Pusztító Mágia segítségével azáltal, hogy a módosítással összefüggéstelenné váló részek spontán módon, egymástól függetlenül újra összekapcsolódnak, és hibás memóriát hoznak létre, amely kitölti az elpusztított helyeket. Azért tanulmányozták az elméletet, hogy el tudjanak tüntetni egy embert azzal, hogy mindenkivel elfeledtetik, még akkor is, ha egy pillanattal előtte látták csak éppen. Rögtön elfelejtik, ahogy ránéznek.

Úgy működik, hogy szálakra fejti az emberek memóriáját az adott emberre vonatkozólag. A varázslók azonban rájöttek, hogy egy ilyen varázslat az események olyan láncolatát indítja el, amely megjósolhatatlan és irányíthatatlan. A bozóttűzhöz hasonlóan az összes kapcsolaton keresztül mindenki memóriáján végig ég, akinek még nem módosult az emlékezete. Végül pedig az életet magát pusztítja el.

– És ami a prófécia férget illeti – folytatta Richard –, valóban létezhet, de ezúttal a Futótűz az, ami a jóslatok eltűnését okozza. A folyamat részeként az a személy, aki beindítja az eseményt, a próféciában kitölt egy olyan üres helyet, melyet a próféta a jövőbeli munkák számára hagyott ott. Ezt a helyet használják fel arra, hogy beágyazzák a Futótűz formuláját tartalmazó jóslat-kiegészítést. A Futótűz így megfertőzi és felemészti az összes jóslatot az adott ágon, kezdve a hozzá közvetlenül, vagy témában vagy időben kapcsolódó próféciákkal – az esetünkben mindkettővel: Kahlannal. Így őt a jóslatokból is kitörölte a Futótűz hatása. Nathan egy székre huppant.

– Drága szellemek!

Ann, a kezét ruhája szemközti ujjába fűzve állt, és nem örült, de nem is látszott rajta, hogy le lenne nyűgözve.

– Rendben, jól van. Akkor tanulmányoznunk kell ezt a könyvet, és meglátjuk, hogy van-e bármi értelme annak, amivel most itt előálltál.

– De nem ez a könyv a közvetlen probléma.

– A katonákkal kellett volna maradnod. A seregeinket kell vezetned a végső csatában. Azonnal vissza kell térned. A prófécia egyértelműen fogalmaz. Azt mondja, hogy ha nem teszed meg ezt, a világ sötétségbe hull.

Richard nem foglalkozott Ann-nel, a nagyapjához fordult.

– Találd ki, mi a Futótűz ellenszere.

Zedd megvonta a vállát, és tanácstalanul állt Richard kérdése előtt.

– Honnan tudhatnám?

– Nincs belőle több. És direkt ebből a célból hozták létre.

– Mi az? – kérdezte Zedd.

– Orden Szelencéi.

Zedd eltátotta a száját.

– Richard, az nem…

Richard benyúlt a zsebébe, és kihúzta belőle, amit hozott. Az asztalra tette hármójuk elé. Zedd szeme elkerekedett.

– Te jó ég, Richard, ez a kígyólián!

– A Megszámlált Árnyékok Könyvében az áll: „És amikor Orden három Szelencéjét működésbe hozzák, a kígyólián megjelenik."

– De, de – dadogta Zedd –, Orden Szelencéi az Élet Keltjében vannak a Népek Palotájában hihetetlenül szigorú őrizet alatt.

– És nemcsak ennyi – szólt közbe Nathan is –, de én személyesen szereltem fel az Első Védelmi Vonal katonáit olyan fegyverekkel, amelyek még a Tehetséggel bírók ellen is halálosak. Senki sem juthat be oda.

– Egyetértek – állította Zedd –, lehetetlen.

Richard megfordult, és óvatosan elvette Cara-tól, ami a lány kezében volt. Óvatosan az asztalra állította a Szellem szobrát, hogy az alak az asztal túl oldalánál álló három ember felé nézzen, mintha az ellen tiltakozna felszegett fejjel, hogy őt minden áron illúzióvá tegyék.

– Ez Kahlané. Ott hagyta az Élet Kertjében a Szelencék helyett, hogy hátha ebből valaki tudni fogja, hogy életben van. A Futótűz varázslat mindenki fejéből kitörölte őt. Akik meglátják, azonnal elfelejtik, még mielőtt az agyuk felfogná a látványt.

Ann meglengette a kezét a könyv, a lián és a szobor felett.

– De ez, ez még mindig csak feltételezés, Richard! Ki a csuda lenne képes ilyesmit kitalálni?

– Ulicia Nővér a terv szülőanyja – felelte Nicci. – Vele volt Cecilia, Armina és Tovi Nővér.

Ann szeme összeszűkült.

– Honnan tudod mindezt?

– Tovi bevallotta.

Ann még döbbentebbnek tűnt.

– Bevallotta… És miért tett volna ilyet? Egyáltalán hogyan fogtátok el?

– Az egyik Szelencével szökött ki a Palotából – magyarázta Richard. – Megtámadta egy férfi, akinek odaadtam az Igazság Kardját. Leszúrta, és elvette tőle a Szelencét, ami nála volt.

Zedd a homlokára csapott, képtelen volt megszólalni, és lehanyatlott a székére.

– Tovi azt is elmondta – folytatta Nicci –, hogy itt voltak Aydindril-ben és az Inkvizítor Anya sírjába tették a hullát, hogy valóban senki ne higgyen Richardnak, ha esetleg fel találná ásatni a sírt, hogy meggyőzzön minket arról, hogy az igazat mondja. A ruhát az Inkvizítorok Palotájából hozták el. Azt akarták, hogy mindenki őrültnek tartsa Richardot.

Ezzel kapcsolatban azt is tudnotok kell, hogy elmentünk egy Caska nevű romvárosba, amely D'Hara déli részében fekszik. Ott voltak a Birodalmi Rend felderítői. Végeztem egy kis kísérletet az egyikükön. Pusztító Mágiát használtam rajta, ahogyan Richardot is ki akartátok kúrálni a feltételezett téveszméjéből a segítségemmel.

Ann óvatosan felemelte a fejét.

– És?

– Csak néhány percig élt még.

Zedd, aki most már olyan fehér volt, mint a bozontos ősz haja, a kezébe temette az arcát.

– Biztos vagyok benne, hogy ennek még… hasznát vesszük – nyögte Ann, és látszott rajta, hogy eléggé zavarban van –, és jó, hogy erre rájöttél. De ahogy már mondtam, a tényen nem változtat, hogy a sereggel kellene lenned, Richard. Megmutattuk neked azt az életbevágóan fontos próféciát. Ha a fuer grissa ost drauka nem vezeti a végső csatát, a világ, amely máris a sötétség szélén áll, örök homályba süllyed.

Ez a többi dolog, amit elmondtál, persze roppant gonoszságra vall, de a prófécia akkor is a legfontosabb küldetésünk. Egyszerűen nem bukhatunk el, máskülönben a világ homályba hull.

Richard a hüvelyk és mutatóujját a halántékára szorította, lefelé fordította a tekintetét és megpróbált nyugodt maradni. Emlékeztette magát, hogy ezek az emberek csak helyesen próbálnak cselekedni. Felemelte a fejét, hogy a szemükbe nézhessen.

– Hát nem értitek? – Az asztalon heverő kígyóliánra mutatott. – Ez a végső csata! A Sötétség Nővérei működésbe hozták Orden Szelencéit! Az a szándékuk, hogy rászabadítsák az Őrzőt az élők világára. Fel akarják áldozni az életet a halál oltárán, hogy halhatatlanságot nyerjenek maguknak cserébe. A világ a sötétség szélén áll!

Nem értitek? Ha úgy lett volna, ahogy ti akartátok, ha tovább erőltettétek volna a prófécia beteljesítését, és az elrendeltnek hitt szavak szerint próbáltatok volna meg eljárni, én nem éltem volna túl a meggyógyításomra tett kísérletet. Halott lennék. A prófécia beteljesítésére tett kísérlet közben a Sötétség Nővéreinek sikerét biztosítottátok volna, és az élet végét. A világnak miattatok lett volna vége.

– Csakis a szabad akarat – Nicci szabad akarata és az enyém –, előzte meg azt, amit ti hárman az emberiségre zúdítottatok volna azáltal, hogy vakon követitek a próféciát.

Ann, aki eddig még állt, most szintén egy székre roskadt.

– Drága szellemek, igaza van! – suttogta Zedd maga elé. – A Kereső épp most mentett meg három öreg bolondot saját magától.

– Nem. Egyikőtök sem bolond! – tiltakozott Richard. – Mindannyian követünk el bolond dolgokat időről-időre amiatt, hogy nem gondolkodunk. Amit tennünk kell, az hogy felismerjük a hibánkat, és nem ismételjük meg azt. Tanulunk belőle. Ne engedjétek meg magatoknak, hogy legközelebb elbukjatok. Nem azért jöttem, hogy azt mondjam, bolondok vagytok, mert tudom, hogy nem vagytok azok. Azért jöttem, mert szükségem van a segítségetekre. Arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek el használni az eszeteket. Ti mind nagyszerűek vagytok a saját területeteken. Olyan tudással bírtok, amellyel más emberek aligha.

A nőt, akit szeretek, a nőt, akit elvettem feleségül, elrabolták a Sötétség Nővérei, és az életére szabadították a Futótüzet. Ez most mindenki életén végigég, aki ismerte őt, és végül minden élőt felemészt.

A Szellem szobra felé intett.

– Ezt a szobrot az unokád szelleméről mintáztam, Zedd. Értékes volt a számára. Otthagyta, azon a kőoltáron, vértől mocskosan. Vissza akarom kapni őt. Segítségre van szükségem. Sem Nicci sem Cara nem emlékszik Kahlanra, de mindketten felismerték azt a tényt, hogy azért nem emlékeznek rá, ami ebben a könyvben van, a Futótűz miatt, és nem pedig azért, mert nem létezik. Ti mind valami hihetetlenül fontosat veszítettetek el, amikor elvették tőletek Kahlan emlékét. Elveszítettetek egy olyan értéket, amit nem tudtok pótolni. Elveszítettétek a legjobb…

Elhallgatott, mert olyan gombóc volt a torkában, hogy nem jöttek ki a szavak. Könnyei az asztalra hulltak. Nicci közelebb lépett, és megérintette a vállát.

– Minden rendbejön! Meg fogjuk találni!

Cara a másik vállára tette a kezét.

– Így van, Rahl Nagyúr! Visszaszerezzük!

Richard bólintott, de megszólalni nem tudott, annyira remegett a szája. Zedd felállt.

– Richard, remélem, nem gondolod, hogy megint csalódást okozunk neked. Nem fogunk. Erre a szavamat adom, mint Első Varázsló.

– Inkább szeretném, ha nagyapámként adnád a szavad. Zedd a könnyein keresztül mosolygott.

– Az is a tiéd, a fiam, az is.

Nathan is felpattant.

– Az én kardomra is számíthatsz, fiam.

Ann rosszallóan nézett.

– A te kardodra is számíthat? És mégis ez mit jelent?

– Hiszen tudod – magyarázta Nathan, miközben a kezével körözött, vágott és szúrt –, azt jelenti, hogy harcolni fogok a jó ügyért.

– A jó ügyért? És mi lenne, ha inkább segítenél megtalálni Kahlant?

– A kutyafáját, asszony…

Ann egy haragos pillantást lövellt Zedd felé.

– Te tanítottad meg így beszélni? Sohasem káromkodott azelőtt, hogy veled ennyi időt töltött.

Zedd ártatlanul vállat vont.

– Te jó ég, nem. Nem én!

Ann mindkét varázslóra egy haragos tekintetet villantott, mielőtt mosolyogva Richardhoz fordult.

– Emlékszem, amikor megszülettél, Richard. Amikor még csak egy kis csomagocska voltál édesanyád karjában, ő már akkor hihetetlenül büszke volt rád, már azért is, hogy sírni tudtál. Hát azt hiszem, hogy most tényleg nagyon büszke lenne rád. Mind azok vagyunk.

Zedd a ruhája ujjával megtörölte az orrát.

– Milyen igaz.

– Ha meg tudsz bocsátani nekünk – folytatta Ann –, szeretnénk segíteni a fenyegetést elhárítani. Én, például nagyon szeretném kezelésbe venni azokat a Nővéreket.

Nicci megszorította Richard vállát.

– Azt hiszem, ezzel nem vagytok egyedül. Mi mind szeretnénk elkapni őket.

Cara Richard előtt Niccihez hajolt.

– Te könnyen beszélsz. Te már elintézted Tovi Nővért.