Ötvennegyedik fejezet

 

 

 

A Vérszörny akkora robajjal csapódott az átjárónak, hogy Richard azt hitte, a folyosó, ahol éppen álltak, darabokra hullik. Ami korábban valamennyire összefüggő, sötét alakzat volt, szétrobbant, mint a gránitra eső üveg, és ezernyi sötét szilánkra zúzódott. A rettentő kín átható sikolyai, a borzalmas, szívszaggató végzet hangjai visszhangzottak a folyosón, miközben vakító vörös fény villant. A pajzzsal védett átjáró előtt fekete árnyak darabkái hánykolódtak a szobában az üvegmozaikról visszaverődő vakító szikrák között. Mintha egy évnyi meteor hullás egyetlen pillanatba sűrűsödött volna, a darabkák fényesen fellobbantak, és minden irányba szétrepülve semmivé égtek.

Hirtelen csend lett, és csak ziháló lélegzésük hallatszott.

A Vérszörny elment. Legalábbis egy időre.

Richard elengedte Nicci kezét, és mindketten a padlóra huppantak. Hátukat az irizáló ezüst falnak támasztották, és lihegtek a kimerültségtől.

– Szándékosan egy ilyen pajzsot kerestél, ugye? – kérdezte Nicci, mikor végre eléggé lecsillapodott a légzése ahhoz, hogy beszélni tudjon.

Richard bólintott.

– Zedd, Nathan és Ann varázslatai meg sem kottyantak neki, nem tudták feltartóztatni. Amit te csináltál, úgy tűnt, hogy legalább kivált nála valamit, ha nem is volt túl nagy hatása. Erről az jutott eszembe, hogy kell, hogy létezzen olyan valami, ami képes ellenállni neki, ha nem is örökre, de legalább a jelenlegi formájában. Tudtam, hogy a varázslóknak, akik régen itt éltek, muszáj volt képesnek lenniük megállítani mindent, ami nem tartozott ide. A Vérszörny végül is valami olyasmi mint amivel annak idején nézhettek szembe, amelynek a leírását Jagang régi könyvekben találta. Így arra gondoltam, hogy talán azok, akik a pajzsokat készítették, ilyesmit is számba kellett, hogy vegyenek.

Mivel azért készültek, hogy megállítsák az ilyen fenyegetést, a Pusztító Mágiával is rendelkeznie kell annak, aki át akar menni rajtuk. De amiatt, hogy valószínűleg az ellenség is bír ilyen erővel, a pajzsoknak valahogy le kell tudni olvasni a behatoló természetét, és így megítélni a fenyegetés lehetséges nagyságát. Még az is lehet, hogy ahogy rohantunk a Toronyban, és átmentünk egy csomó pajzson, azok valahogy információt gyűjtöttek nemcsak kettőnkről, hanem erről a lényről is, és amikor elértünk ezekhez a nagy készültségű pajzsokhoz, a védelmi mágia végül fenyegetésnek ítélte, és megállította őt.

Nicci elgondolkodott azon, amit hallott, miközben néhány izzadt, szőke hajtincset simított ki az arcából.

– Senki sem tud túl sokat az akkoriban élt Tehetséggel bírókról, de logikusnak tűnik, hogy egy ilyen ősi fenyegetést csak ősi védelmi eszközökkel lehet legyőzni. – Összeráncolta a homlokát, ahogy egy hirtelen ötlet jutott az eszébe. – Talán az ilyen pajzsok megvédhetnének téged, ha ez a valami visszatér.

– Hát persze – válaszolta a férfi –, ha hátra lévő életemet vakondként kívánom eltölteni.

Nicci körbenézett.

– Van ötleted, hogy hol lehetünk?

– Nincs – válaszolta, és elgyötörten felsóhajtott. – De azt hiszem, jobb, ha mielőbb megpróbálunk rájönni.

Nagy nehezen felálltak, és elindultak az átjáróban lefelé. A végében egy egyszerű, köves falú szobában találták magukat. Az egykori vakolat, most több helyen megrepedezett és lehullott. A szoba alig ötven láb hosszú lehetett, és valamivel keskenyebb. A bal oldali fal nagy részét könyvespolcok takarták el.

Bár itt is voltak könyvek, nem úgy nézett ki, mint a Toronyban lévő többi könyvtár. Egyrészt túl kicsi volt, másrészt nem volt sem elegáns, sem szép, inkább komor. A legjobb szándékkal is csak puritánnak lehetett volna nevezni. A polcok mellett csak akkora hely maradt, hogy elférjen egy asztal a kijárat mellett. Az asztalon egy vastag gyertya állt, és az asztal mellett egy fa szék. A kijáraton túli folyosó épp olyannak tetszett, mint amin bejöttek.

Amikor Richard jobban megnézte, látta, hogy ennek is ugyanolyan fénylő ezüst a fala, és egy másik pajzs van a szoba kijáratánál, épp olyan, mint amin átjöttek. Így hát, a Toronyban lévő más, pajzsokkal védett helyektől eltérően nem lehetett megkerülni, és olyan irányból megközelíteni, ahol nem kellett ilyen erős védelemtől tartani. Az egyik pajzson át kellett jönni, ha be akart ide jutni az ember.

– A rengeteg por azt mutatja – szólalt meg Nicci –, hogy valószínűleg évezredek óta nem takarított itt senki.

Igaza volt. A szobában nem látszott semmilyen szín, csak a mindent vastagon borító por piszkos szürkesége. Richard nyakán hirtelen égnek állt a szőr, ahogy a tudatáig eljutott a magyarázat.

– Mivel évezredek óta nem is járt itt senki.

– Gondolod?

A férfi a túloldali átjáró felé intett, amit az előbb vizsgálgatott.

– Csak két ajtaja van ennek a helyiségnek, és mindkettőt olyan pajzs védi, amelyen csak az tud átmenni, aki Pusztító Mágiával is bír. Még Zedd, az Első Varázsló sem járt itt soha. A Pusztító Mágiával készült pajzsokon ő sem tud átmenni.

Nicci egymáshoz dörzsölte a kezét.

– Főleg ezeken a pajzsokon. Volt már dolgom jó néhánnyal életemben, és abból, amit éreztem, ez itt mindegyik halálos. Gyanítom, hogy a segítséged nélkül bajosan juthattam volna át rajta.

Richard kissé oldalra döntötte a fejét, hogy könnyebben el tudja olvasni a polcon sorakozó könyvek címét. Volt olyan, amelynek nem volt a gerincére írva semmi, voltak idegen nyelvűek, melyeket nem értett, és volt, amelyik folyóiratnak tűnt. Jó pár olyan volt azonban köztük, amelyek felkeltették az érdeklődését. Az egyik kis könyv címe: Gegendrauss, ó-d'harai nyelven azt jelentette, hogy Ellenintézkedések. Egy hasonlóan kicsi másik kötetet is kihúzott közvetlenül mellőle, melynek Ordeni Elmélet volt a címe. Mikor lefújta a kötetet vastagon borító port, rádöbbent, hogy valószínűleg azért figyelt fel rá, mert az Ordeni szó Ordenre emlékeztette, Orden Szelencéire. Kíváncsi volt, hogy van-e valami kapcsolat.

– Richard, ezt nézd meg! – szólt oda Nicci a helyiség végéből.

Richard az asztalra dobta a kötetet és elindult a pajzs felé.

– Mi az?

– Nem tudom. – A hangja visszhangzott, majd Richard látta, hogy vörösen felizzik a levegő, és újra elhalványul.

Rájött, hogy valószínűleg a nő átment a pajzson. Először megijedt, de hamarosan megkönnyebbülten nyugtázta, hogy ennek nem lettek borzalmas következményei. Nicci tapasztalt varázslónő volt, és a férfi gyanította, hogy miután átment az előbbi pajzson, tudnia kellett, hogy milyen figyelmeztetéseket kell keresnie, amelyből megtudhatja, át tud-e menni ezen is. A férfi úgy következtetett, hogy valószínűleg az első pajzs – amikor átsegítette a nőt – megjegyezte, és a másikon átengedte.

Ahogy keresztülpréselte magát a szorító, és rövid perzselő hőségen, egy kis terembe érkezett, melyben szintén üvegmozaikok voltak, mint a kis olvasóterem túloldalán. Mindkettőt valami bejáratfélének szánták, hogy figyelmeztessen minden közeledőt a pajzs jelenlétére, vagy valamiképpen erősítsék a pajzs hatását. Nicci a pajzs közvetlen közelében egy nyitott vas ajtóban állt, háttal a férfi felé, sűrű, szőke haja súlyosan hullott alá a vállain.

A nő mellől a korláton át Richard egy legalább száz láb átmérőjű kerek toronyszobát látott. Az íves fal mellett lépcsősor kanyarodott a magasba. A torony legalább kétszáz lábnyira magasodott fölébük. Időnként, egy-egy ajtó előtt, apró lépcsőfordulók – mint amilyenen ők is álltak – szakították meg a lépcsősort. A homályba vesző magas toronybelsőt helyenként fénypászmák szelték át.

A hely rothadás szagától bűzlött. A torony aljában, nem túl messze attól a helytől, ahol álltak, vaskorlátos átjárót fedezett fel, amely a fal mentén haladt körben. Az eső, amely a fenti nyílásokon át beesett, a hegy mélyéből feltörő talajvízzel együtt összegyűlt a torony közepén. Rovarok rajzottak a tintafekete állóvíz fölött, és a felszínén is nyüzsögtek.

– Ismerem ezt a helyet – törte meg a csendet Richard, miután körbenézett, és megpróbált visszaemlékezni.

– Tényleg?

A férfi elindult a lépcsőn.

– Igen, gyere!

Amikor leértek, a vas korlátot követte egy szélesebb pihenőig, majd egy olyan helyhez érkeztek, ahol korábban ajtó volt. Az ajtót kirobbantották, és a nyílás most legalább kétszer akkora volt, mint az eredeti mérete. A nyílás egyenetlen széle helyenként megfeketedett. Máshol a kő maga is megolvadt, mintha csak gyertyaviaszból lett volna. A kirobbantott lyuktól távolodva mindenfelé kanyargó csíkok futottak végig a kőfalon a villámcsapás nyomán.

Nicci döbbenten bámult.

– Mi a csuda történhetett itt?

– Ezt a szobát egyszer lepecsételték, csakúgy, mint az Óvilágot. Amikor leromboltam a Határt, ami az Óvilágot elzárta, ez a pecsét is felrobbant.

– Miért? Mi van itt?

– A Sliph kútja.

– Amiről mesélted, hogy a régi időkben nagy távolságokat tettek meg vele? Amiben te is utaztál?

– Igen – mondta, és átlépett az egykori ajtó helyén tátongó lyukon.

A szoba, amelybe beléptek, kerek volt, és talán hatvan láb átmérőjű, ennek a falát is cikk-cakkos vonalak tarkították, mintha villám szabadult volna el a helyiségben. Derékmagasságú kőfal állt a szoba közepén, amely úgy nézett ki, mint egy hatalmas kút.

A kupolás mennyezet szintén közel hatvan láb magas lehetett. Innen nem nyíltak ablakok, és több ajtó sem volt. A kút túlsó felén néhány polc állt, és egy asztal. Itt találta meg Richard annak a varázslónak a maradványait, akit a régi időkben bezártak ide, miután a Határokat a nagy háború után felállították. A fogságba esett ember itt halt meg a lepecsételt szobában. Egy naplót hagyott hátra, ami most Berdinnél, egy Mord-Sith-nél volt. Ez a napló, melyet Richard és Berdine lefordított, a múltban sok értékes információval szolgált.

Az információ fontossága miatt, melyet a naplóból tudtak meg, az íróját Koloblicin-nek nevezték el, mely ó-d'harai nyelven fontos tanácsadót jelentett. Berdine és Richard végül egyszerűen csak Kolo-ként emlegette a titokzatos varázslót.

Nicci a káva fölé tartotta a világító gömböt és lepillantott a kútba. A sima falak szinte a végtelenbe zuhantak alá, a fény több száz lábnyi követ világított meg, mely a mély feketeségbe veszett.

– És azt mondod, hogy elküldted aludni a Sliph-et?

– Igen, ezekkel. – Richard a csuklója belsejénél egymáshoz ütögette a bőr béléses ezüst karpereceket, melyeket viselt. – Azt mondta nekem, hogy amikor „alszik", ahogy ő fogalmazott, akkor a lelkével lehet. Azt mondta, hogy aludni mély mámort jelent a számára.

– És ugyanígy hívhatod vissza? Azokkal a karperecekkel?

– Nos igen, de ugyanúgy, ahogy az elaltatásához is, ehhez is a Tehetségemet kellene használnom. És ez nem olyasmi, amire most vágyom. Nem szeretnék ebben a szobában lenni, aminek csak egy ajtaja van, és a Sliphet hívni, amikor a Vérszörnyet a nyomomra vezeti a Tehetségem.

Nicci bólintott, mert belátta, hogy igaza van.

– Gondolod, hogy a Vérszörny a Sliph-be is tudna követni?

Richard egy kis ideig gondolkodott.

– Nem tudhatom biztosan, de azt gondolom, hogy lehetséges. De még ha nem is tudna, akkor is bárhol képes felbukkanni, ahol vagyok, így nem hiszem, hogy különösebben bajlódna azzal, hogy a Sliphet használja. Abból, amit a természetéről megtudtam tőled és Shotától, no meg a saját tapasztalatomból, arra következtetek, hogy képes az Alvilágban közlekedni.

– És más emberek? – kérdezte Nicci. – Tudja bármelyikük használni ezt?

– Ahhoz, hogy a Sliph-ben utazhass, a Tehetség mindkét oldalával rendelkezned kell, legalább részben. Ettől volt olyan veszélyes a nagy háború idején, és ezért állt itt állandóan őrt a szobában egy varázsló. Végül pedig azért is pecsételték le, hogy az ellenség ne törhessen be rajta keresztül közvetlenül a Toronyba. Mivel a mágia mindkét oldalának egy szikrájával kell rendelkezni hozzá, nagyon kevesen tudják használni. Cara foglyul ejtett olyan Tehetséggel bírókat, akik Alkotó Mágiával bírtak, és egyszer egy olyan embert is, akiben Kahlan állítása szerint volt némi Pusztító Mágia. Ennyi elég volt ahhoz, hogy Cara utazhasson a Sliph-ben. Az Inkvizítor ereje ősi, és Pusztító Mágiából származó oldala is van, így Kahlan is utazhatott benne. Ők az egyedüliek, akikről tudok, hogy tudnák használni a Sliphet a Sötétség Nővérein kívül. Az egyik korábbi tanárom, Merissa is átjött a Sliph-el utánam. Te is tudnál benne utazni. Hát ennyi. Mindazonáltal veszélyes, ha felébresztik, mert elméletileg Jagang bármelyik Sötétség Nővérét átküldhetné rajta.

– És mi történik, ha nem rendelkezik valaki a Tehetség mindkét oldalával? – kérdezte Nicci. – Ha például valaki olyan, mint Zedd, egy varázsló, aki csak Alkotó Mágiával bír, megpróbál utazni benne?

Richard felemelte a kezét, hogy a kardja markolatára tegye, de a Kard nem volt ott. Szinte rosszul lett tőle, ahogy meglepte a hiánya, és ahogy hirtelen tudatosult benne, hogy Shotának adta, pontosabban Samuelnek. Állandóan kísértette az aggodalom emiatt.

– Nos, nagy távolságra el lehet jutni benne, de időbe telik – nem azonnal teremsz ott. Azt hiszem, az idő a távolságtól függ, de tudom, hogy jó pár órát vesz igénybe. A Sliph olyan, mint az élő ezüst. Hogy életben maradhass benne, miközben elvisz oda, ahová utazni szeretnél, be kell őt, azaz a folyékony ezüstöt lélegezned. A Sliph, vagyis az a folyadék, ami a Sliph, valahogy életben tart. Ha nincs meg benned a Tehetség mindkét oldala, ez nem működik és meghalsz. Erről van szó.

Egy röpke pillanatig Richard eljátszott a gondolattal, hogy felébreszti a Sliphet, és megkérdezi tőle, emlékszik-e Kahlanra, de elhessegette a gondolatot. Az ősi, bámulatos Tehetségű varázslók ugyanis egy nagyon különleges és drága örömlányból alkották meg a Sliphet, aki politikai cselszövésbe keveredett és ez végül az életébe került. Annak a nőnek a személyisége azonban még mindig érezhetően benne volt: soha nem fedte fel a „kliensei" kilétét.

– Jobb, ha visszamegyünk, hogy Zedd tudja, jól vagyunk. – Richard gondolatai visszatértek a jelenlegi problémákhoz. – Cara bizonyára már őrjöng dühében.

– Richard – szólalt meg halkan Nicci, ahogy a férfi elindult.

Megfordult, és látta, hogy a nő őt nézi.

– Igen?

– Mit akarsz tenni Ann-nel és Nathan-nel kapcsolatban?

Megvonta a vállát.

– Semmit. Mire gondolsz?

– Hát, hogy mit akarsz tenni azzal kapcsolatban, amit mondtak? A háborúval kapcsolatban? Eljött az idő, és szerintem ezzel te is tisztában vagy. Nem kergetheted az álmaidat, mikor a világ többi része minden jó végéhez érkezett – minden remény és álom végéhez.

A férfi egy darabig a nőre meredt. Nicci nem fordította el a tekintetét.

– Ahogy te is mondtad, az a holttest nem bizonyít semmit.

– Valóban nem, de egy dolgot azért igen. Abban tévedtél, hogy mit találunk majd a sírban. A sír kiásásával nem sikerült bizonyítanod azt, amit szerettél volna. Ez azért felveti a „Miért" kérdést. Miért találtál mást, mint amire számítottál? Az egyetlen lehetséges válasz, ami az eszembe jut, az, hogy valaki szándékosan odatette, hogy megtaláld. De miért?

Sok idő eltelt már azóta az éjszaka óta ott a sírnál. Jóideje már nem tettél semmit. Talán ideje nagyobb távlatból szemlélni a dolgokat. És a nagyobb távlat azt mutatja, amit a prófécia is eléggé egyértelműen megfogalmaz. Megértem, mennyire értékes neked annak az egy embernek az élete, akit szeretsz – már ha valóban létezett –, de nem érzed egy kissé azt, hogy ezért az egy életért mindenki más életét áldozod fel?

Richard lassan odébb sétált, és közben végighúzta az ujjait a Sliph kútjának káváján. Amikor utoljára utazott a Sliph-ben a Sáremberek falujába vitte Kahlant, hogy összeházasodjanak.

– Meg kell őt találnom. – Újra Niccire nézett. – Nem vagyok a prófécia játékszere.

– És hová fogsz menni? Mit teszel? Már jártál Shotánál, és idejöttél Zedd-hez. Senki nem tud semmit Kahlanról, vagy a Futótűzről, vagy a többi dologról. Minden ötletedet elhasználtad, minden lehetőséget kimerítettél. Ha nem most, akkor mikor jön el az ideje, hogy szembenézz az igazsággal?

Richard a homlokát dörzsölte az ujjaival. Bár nem akarta elismerni, félt tőle, hogy Niccinek igaza van. Mit csináljon hát? Már nem tudta, hogy hová mehetne, mit tehetne még. Legalábbis jelenleg semmi konkrét nem jutott az eszébe. Nem tudta, mire lenne jó, ha terv nélkül kószálna, bármilyen elképzelés nélkül, hogy megkeresse Kahlant.

A szobára halott csend borult. A Sliph nem volt a kútban, együtt volt a lelkével valahol. Richard elmerengett, vajon él-e még Kahlan. Nyelt egyet, ahogy újra átélte azt a borzalmas pillanatot, amikor felötlött benne, hogy létezett-e egyáltalán. Annyira belefáradta a kételyekbe, és nemcsak Kahlannal, hanem saját magával kapcsolatban is!

Ugyanakkor szinte összenyomta a bűntudat, hogy nem válaszol a d'harai nép hívására, amikor borzalmas veszély fenyegeti a szabadságukat. Gyakran gondolt arra a számtalan! jó emberre, akiket nem ismert, és akik szintén szeretnek valakit, miközben a Birodalmi Rend képében halálos veszedelem fenyegeti őket. Képes lenne elhagyni őket, hogy örökre Kahlan után kutasson? Nicci közelebb lépett.

– Richard – szólt selymesen lágy, együtt érző hangon. – Tudom, hogy nehéz feladni… azt mondani, hogy vége, és belátni, hogy tovább kell lépni.

Richard fordította el előbb a tekintetét.

– Nem tudom megtenni, Nicci. Tisztában vagyok vele, hogy nem tudom megmagyarázni mindenki megelégedésére, de egyszerűen nem megy. Úgy értem, ha megbetegedett és meghalt volna, akkor le lennék sújtva, de tudnám, hogy az élet dolgaival kell foglalkoznom. De ez most más. Ez szinte olyan, mintha tudnám, hogy valami sötét folyó sodorta magával, és segítségért kiabál, miközben én vagyok az egyetlen, aki hallom őt, aki tudja, hogy a megfulladás szörnyű veszedelme fenyegeti.

– Richard…

– Tényleg azt hiszed, hogy nem érdekel az a sok ártatlan ember, akiket a horda azzal fenyeget, hogy lemészárolja vagy elhurcolja őket? De igen is érdekel. Nem tudok aludni az aggodalomtól, és nemcsak Kahlan miatt aggódom. El tudod képzelni, hogy szinte szétszakít ez a két dolog? Hogy éreznéd magad, ha választanod kellene: vagy megmented azt, akit szeretsz, vagy azt teszed, amit mindenki más helyesnek vél?

Az éjszaka közepén hideg verejtékben úszva ébredek fel, mert nemcsak Kahlan arcát látom, hanem azokét az emberekét is, akiknek soha nem lesz esélyük az életre, ha Jagangot nem állítjuk meg. Amikor szóba kerül, hogy mennyire tőlem függ ezeknek az embereknek a sorsa, szinte összeroppan a szívem. Egyrészt azért, mert segíteni szeretnék nekik, másrészt pedig mert azt hiszik, hogy rám van szükségük, mert hisznek benne, hogy én, egyetlen ember, megfordíthatom a háború kimenetelét, amitől több millió ember sorsa függ. Hogy mernek ekkora felelősséget tenni rám?

A nő még közelebb lépett, és gyengéden a férfi karjára tette a kezét, majd biztatóan simogatni kezdte.

– Richard, tudod, hogy én nem akarnám, hogy olyat tegyél, amit helytelennek tartasz. Pláne nem, ha ezzel hagynám, hogy azt hidd, Kahlan halott, mégpedig olyan bizonyíték alapján, amelyről tudom, hogy nem jó bizonyíték, még ha hiszem is, hogy azért van, amit megmagyaráz.

– Igen, tudom.

– De azóta az éjszaka óta, hogy felástad a sírt, miközben járkáltál és gondolkodtál, hogy mit csinálhatnál, én is sokat gondolkodtam.

Richard apró kődarabkákat pöckölt le a kút pereméről, mert nem akart a nőre nézni.

– És mire jutottál?

– Többek között, mikor néztelek, hogy hogyan bandukolsz a bástyákon, egy zavaró dolog jutott az eszembe, Részben még azért nem szóltam róla, mert nem tudom, hogy lehet-e magyarázat arra, ami veled történik, és részben azért, mert ha tényleg erről van szó, akkor nagyobb a baj, mintha a sebesülésed láttatna veled dolgokat. Nem tudom, hogy tényleg ez a válasz, de attól tartok, hogy nagyon is lehetséges. Leginkább azonban azért nem szóltam róla, mert már nincs meg a bizonyíték, így nem tudom semmivel sem alátámasztani az elképzelésemet, de szerintem eljött az idő, hogy felvessük a témát.

– Bizonyíték? – kérdezte Richard. – Azt mondod, a bizonyíték már nincs meg?

Nicci bólintott.

– A nyíl, amivel meglőttek. Attól tartok, lehet, hogy az egészet az a nyílvessző okozta, de más, sokkal zavaróbb módon, mint ahogy gondoltuk.

Richard szinte hátrahőkölt a nő komor arckifejezésétől.

– Mit akarsz ezzel mondani?

– Láttad, hogy ki lőtte rád a nyilat? Hogy ki tartotta a nyílpuskát?

Richard egy nagyot sóhajtott, a távolba révedt, és megpróbálta felidézni ködös emlékeit arról a reggeli csatáról. Egy farkas üvöltése ébresztette fel. Úgy tűnt, a fák mozognak a sötétben. Aztán egyszer csak mindenfelől katonák jelentek meg. Minden irányból támadták. Élénken emlékezett, milyen érzés volt az Igazság Kardja a kezében, ahogy a markolat drótozása a tenyerébe nyomódott, milyen volt az erő, amely szétáradt benne.

Emlékezett rá, hogy látta, ahogy a fák közül az emberek nyilakat lőnek rá. Többségüknél egyszerű íjak voltak, de néhányuknál nyílpuskák. Valószínűleg egy tipikus felderítő egység volt, a szokásos fegyverzettel.

– Nem… nem láttam, hogy ki lőtte ki azt a nyílvesszőt, ami végül eltalált. Miért? Mire jöttél rá?

Nicci egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig csak nézett rá. Kortalan szemei a többi Tehetséggel bíróra emlékeztették, Ann-re, a régi Prelátusra; Vernára, az új Prelátusra; Adie-re, Shotára és… Kahlan-ra.

– A tüskék azon a nyílvesszőn megakadályozták, hogy a hagyományos módon kiszedjem belőled, és megmentsem az életedet. Szörnyen kellett sietnem. Egyszer sem jutott eszembe, hogy ellenőriznem kellene a nyílvesszőt, mielőtt Pusztító Mágiával megsemmisítem.

Richardnak nem tetszett az irány, amerre Nicci aggodalma haladni látszott.

– Mit kellett volna ellenőrizned?

– Hogy megbűvölték-e. Lehetett rajta valamilyen kimondottan pusztító varázslat.

Richard most már biztos volt benne, hogy nem tetszik neki a dolog, pedig még nem is hallotta.

– Milyen varázslat?

– Egy Káprázat Varázs.

– Káprázat? – húzta ráncba a homlokát Richard. – Az hogyan működik?

– Hát, körülbelül úgy, mint egy szerelmi bájital.

Richard meglepetten bámult rá.

– Szerelmi bájital?

– Hát igen, bizonyos tekintetben. – Finoman összeérintette két kezét az ujjak hegyénél, miközben azon gondolkodott, hogy hogyan tudná jobban elmagyarázni. – A Káprázat Varázs hatására egy nő képe tölti be a gondolataidat, aki normális esetben egy élő személy, de ahogy gondolkodtam rajta, arra a következtetésre jutottam, hogy kitalált személlyel is működik. Bárhogyan is, halálosan belészeretsz. Persze ez nem magyarázza meg elég élénken, hogy milyen erős ez a varázslat. A Káprázat Varázs hatására a nő megszállottsággá válik, és a megszállottság minden mást kirekeszt az ember fejéből.

A Káprázat Varázs egy sötét titok a varázslónők között, melyekre egy Tehetséggel bíró anya tanít meg rendszerint. Egy ilyen varázslattal rá lehet venni egy embert, hogy csak a varázslat tárgyára koncentráljon, aki általában egy valós személy – legtöbb esetben maga a varázslónő. Ahogy már mondtam, ez egyfajta szerelmi varázs.

Vannak olyan Tehetséggel rendelkező nők, akik egyszerűen nem tudnak ellenállni a csábításnak, hogy egy férfin használják ezt a varázslatot. Ez a varázslat annyira hatásos, hogy a Próféták Palotájában komoly dolog volt, ha egy Nővért ezzel gyanúsítottak. A Káprázat használata olyan főben járó bűnnek számított, mint amilyen például a nemi erőszak. Szigorú büntetés járt érte. A varázslónőt minimum száműzték, de az is előfordult, hogy felakasztották. Voltak olyan Nővérek, akiket bűnösnek találtak a Káprázat használatában.

Amennyire emlékszem, az utolsót több mint ötven éve kapták el. Egy Novícia volt, Valdora. A bíróság fele-fele arányban szavazott a száműzésre és az akasztásra. Végül a Prelátus szava döntött, és ő száműzetésre ítélte a fiatal Novíciát.

Jagang Nővérei nyilván tudják, hogyan kell Káprázat Varázst megidézni. Nem lehetett olyan nehéz egy nyílvesszőhöz kötni azt, vagy több nyílvesszőhöz is azon a reggelen. Ha nem öl meg, akkor is a hatalma alá von.

– Ez nem lehet az – mondta Richard, és a hangszíne sötétebbé vált.

Nicci figyelmen kívül hagyta a hangszínét és a tagadást is.

– Ez sokmindent megmagyarázna. A Káprázat Varázs teljesen valósnak tűnik az áldozat számára. A megszállottság tárgya köré fixálja az ember agyát és gondolatait.

Richard megint végigsimította a haját az ujjaival, és megpróbált nem haragudni Nicci-re. – És mi lenne ennek a célja? Jagang meg akar ölni engem. Te magad jöttél el, hogy figyelmeztess, hogy egy szörnyeteget is alkotott azért, hogy ezt a célját elérje. Annak a varázslatnak, amiről most beszélsz, nincs semmi értelme.

– Ó dehogyis nincs! Nagyon is sok! Sokkal többet ér el vele, mint a megöléseddel, Richard. Hát nem érted? A hiteledet teszi tönkre. Azt éri el vele, hogy te magad pusztítsd el azt, amiért korábban harcoltál.

– Én magam? Hogyan?

– A varázslattól semmi mással nem foglalkozol, csak a megszállottság tárgyával. Ettől az emberek azt hiszik, hogy valami nincs rendben veled, hogy megőrültél. Kételkedni kezdenek benned, és emiatt az ügyben is, amiért harcolsz. Ettől a varázslattól élőhalott leszel. Mindent elpusztít, ami bármit is jelentett a számodra. Teljesen a megszállott gondolat rabjává tesz, amit abszolút valósnak hiszel, de amelyet soha nem érhetsz el. Jó oka volt annak, hogy ennek a varázslatnak a használatát főben járó bűnnek nyilvánították.

A mi esetünkben, miközben te megpróbálod megtalálni azt a valakit, akire a módosított memóriád emlékszik, szemtanúja lehetsz az ügyed bukásának, mert azok az emberek, akiket te lelkesítettél, akik hittek benned, azt gondolják, hogy megőrültél, hogy talán amit eddig mondtál, az is őrültség.

Richard el tudta képzelni, hogy az áldozat, amelyet így behálóznak, valószínűleg nem képes felfedezni magában a Varázslat hatását. És az is igaz, hogy szinte mindenki azt fogja hinni róla, hogy megőrült.

– Az igazság nem attól igazság, hogy ki mondja. Az igazság akkor is igazság marad, ha olyan ember állítja, akit nem tisztelsz.

– Ez így van, Richard, de nem mindenki bír ilyen tisztánlátással.

A férfi felsóhajtott.

– Hát igen, ez igaz.

– Ami pedig a Vérszörnyet illeti, Jagang valószínűleg nem csak egy vasat tart a tűzben, és habozás nélkül mindent megtesz, még a szükségesnél is többet, hogy legyőzze az ellenfeleit. Lehet, hogy arra gondolt, hogy két pestis még biztosabban megszünteti a Richard Rahl által jelentett fenyegetést, mint egy.

Richard nem kételkedett abban, hogy igaz, amit a nő Jagangról mond. Mégsem tudott hinni benne, hogy ez történt.

– Jagang azt sem tudta, hol vagyok. Azok a katonák csak véletlenül találtak rám, miközben átfésülték az erdőt, az utánpótlás biztonságát fenyegető veszélyek után kutatva.

– Tudja, hogy te indítottad el a felkelést Altur'Rang-ben. Küldhetett mágiával fertőzött nyilakat hordozó katonákat a keresésedre, hogy hátha rád bukkannak.

Richard látta, hogy tényleg sokat gondolkodott a dolgon. Mindenre volt válasza. Széttárta a karját, és felszegte a fejét.

– Akkor tedd rám a kezed, varázslónő! Ragadd meg az átkot, és húzd ki belőlem gonosz csápjait! Add vissza elmém épségét! Ha tényleg hiszel benne, hogy egy Káprázat Varázs okozza ezt az egészet, akkor használd a Tehetségedet, kutasd fel, és vess véget neki!

Nicci elfordította a fejét és a törött ajtó felé nézett a hatalmas torony alját borító félhomályban.

– Hogy ezt megtehessem, szükségem lenne a nyílvesszőre. Az azonban már nem létezik. Sajnálom, Richard. Soha nem gondoltam volna, hogy ellenőriznem kellene, mielőtt megsemmisítem. Elengedhetetlen volt kiszedni, hogy ezzel megmentsem az életedet, de ellenőriznem kellett volna.

A férfi a hátára tette a kezét.

– Te nem csináltál semmi rosszat. Megmentetted az életemet.

– Biztos vagy benne? – a férfi felé fordult. – Vagy csak arra kárhoztattalak, hogy két lábon járó halott légy?

Richard megrázta a fejét.

– Nem hiszem. Ahogy te is mondtad, nem akarnád, hogy olyasmit elhiggyek, amire nincs megfelelő bizonyíték. Az a holttest nem volt elegendő bizonyíték. Ugyanakkor nem kellett volna ott lennie, így meg vagyok róla győződve, hogy ez azt bizonyítja, valami történik itt. Csak még nem jöttem rá, hogy mi.

– Vagy azt bizonyítja, hogy a történeted nem több, mint egy Káprázat Varázs miatt létrejött őrült megszállottság által kiváltott kitaláció.

– Senki nem emlékszik rá, hogy mi történt, és hogy Kahlant nem temették el, csak én. Ez valami olyasmi, ami számomra legalábbis azt mutatja, hogy nem képzelődök.

– Vagy ez is csak a képzelgés része – bármi is az okozója. Richard, ez nem mehet így örökké. Valamikor véget kell érnie. Zsákutcába jutottál. Jut még eszedbe valami, amit megpróbálhatnál?

Richard a Sliph kútjának kő falára támaszkodott.

– Nézd, Nicci, elismerem, hogy kifutottam az ötletekből, de még nem állok rá készen, hogy lemondjak Kahlanról, az életéről. Túl sokat jelent nekem.

– És mit gondolsz, meddig mehet ez így tovább, miközben a Birodalmi Rend seregei egyre közelebb kerülnek a mieinkhez? Én sem szeretem, ha Ann az én életemmel játszik, mint ahogy te sem, ha a tiéddel teszi ugyanezt, de nem azért teszi, mert gonoszkodni akar. Csak a szabadságáért küzd. Csak ártatlan embereket akar megmenteni attól, hogy brutális állatok lemészárolják őket.

Richard megpróbálta lenyelni a torkában lévő gombócot.

– Át kell gondolnom a dolgokat, össze kell szednem a gondolataimat. Találtam abban a szobában néhány könyvet. Egy kis ideig tanulmányozni szeretném őket, csak egy kis ideig, és közben átgondolni a dolgokat, hogy lássam, meg tudom-e fejteni, mi történik és miért. Ha rá tudnék jönni… csak ki kell találnom, hogy mi legyen a következő lépés.

– És ha nem jössz rá?

Richard a két karjára hajolt, és a kút sötétségébe meredt, miközben próbálta visszatartani a könnyeit.

– Kérlek…

Bárcsak tudná, kivel kell megküzdenie, bárcsak láthatná az ellenséget! Fogalma sem volt, hogyan vehetné fel a harcot az elméjében kavargó árnyakkal.

Nicci gyengéden a vállára tette a kezét.

– Jól van, Richard. Rendben.