Ötvenkilencedik fejezet

 

 

 

Cara türelmetlenül várakozott a pajzs túloldalán. Rikka, aki a vasajtó mellett őrködött, a toronyszobát figyelte. Mindketten megfordultak, amikor meglátták a vörös fényt, és észrevették Richardot. A férfi látta, hogy táskákat és egyéb felszerelést halmoztak csinos kis halomba az ajtó mellett. Kihúzta a hátizsákját a többi holmi közül, és beletette a két könyvet.

– Akkor megyünk? – kérdezte Cara.

Richard átbújtatta a karját a két pánton, és a vállára vette a zsákot.

– Igen, és szerintem, minél előbb, annál jobb.

Amikor felemelte az íját és a tegezt, a többiek is készülődni kezdtek.

Úgy tűnt, Cara szeretné, ha Nicci Richard közelében lenne, hogy kéznél legyen, ha meg kell védeni, ezért a varázslónő holmiját is elhozta. Richard szerette volna tudni, mennyire játszik ebben szerepet az, amit Shotától hallott.

Látta, hogy Rikkánál is van egy csomag. Már majdnem megkérdezte a lányt, hogy mégis mit csinál, de észbekapott, hogy ő is Mord-Sith, és valószínűleg azt felelné, hogy mellette van a helye. Már túl sok időt töltött úgy, hogy Cara védte, és úgy érezte, furcsa lesz, hogy nem csak egy Mord-Sith van mellette.

– Mindenki készen van? – kérdezte, és látta, hogy meghúzzák a zsákok pántjait, és csatjait.

Amikor mind bólintottak, Richard borús tekintetet vetett az ajtó felé. Tudta, hogy Cara egy szó nélkül követné őt, de Nicci vagy bárki más parancsait nem teljesítené vakon, anélkül, hogy jó oka lenne rá. Gyanította, hogy Cara – a Mord-Sithekre jellemző módon – valószínűleg sokmindent megkérdezett, és már tudja, hogy miért kell elmenniük.

A Torony aljában Richard végigsimított a vaskorláton és elindult a lejáraton, de azután hirtelen megállt, ahogy valami eszébe jutott.

Richard Nicci kérdő kék szemébe nézett.

– Nem hiszem, hogy csupán rád hagyatkoztak volna.

– Hogy érted ezt? – kérdezte Nicci.

– Ez túlságosan fontos. Nem fogják rád hagyni az egészet. Aggódni fognak, hogy nem lesz merszed megtenni, vagy nem sikerül és én kicsúszom a kezükből.

Cara közelebb lépett.

– Úgy érted, hogy keresni fognak?

– Nem, nem fognak keresni – mondta Richard –, de lefogadom, hogy valahol a Torony kijáratához vezető úton lesben állnak, hogy hátha arra megyek Niccivel, hogy megpróbáljak elmenni. Ha váratlanul beléjük ütközünk, már túl késő lesz.

– Rahl Nagyúr – mondta Rikka – Cara és én nem engedném, hogy bármi bajotok essen.

Richard felvonta az egyik szemöldökét.

– Nos, ezt jobb szeretném elkerülni. Ők hárman azt hiszik, hogy segíteniük kell nekem. Nem akarnak semmi rosszat – legalábbis nem szándékosan. Nagyon nem szeretném, ha kárt tennétek bennük.

– De ha meglepnek bennünket azzal a szándékkal, hogy mágiát használjanak rajtad, nem várhatod el, hogy rájuk hagyjuk – ellenkezett Cara.

Richard egy rövid ideig állta a pillantását.

– Már megmondtam, nem fajulhat idáig a dolog.

– Rahl Nagyúr – mondta Cara halkan – én egyszerűen nem engedhetem, hogy valaki ily módon támadjon rád, még ha azt hiszi is, hogy segítő szándékkal teszi. Ilyenkor nem habozhatunk. Ha megtámadnak, meg kell őket állítani és pont. Ha hagyjuk, hogy sikerrel járjanak, akkor már nem leszel ugyanaz az ember. Akkor már nem lennél az a Rahl Nagyúr, akit ismerünk, a Rahl Nagyúr, aki te vagy.

Cara még közelebb hajolt és a Mord-Sitheknek azzal a pillantásával nézte, amitől Richardot mindig kiverte a víz. – Ha megtámadnak és hagyjuk, hogy sikerrel járjanak, mert te félsz, hogy kárt teszel bennük, akkor, ha végeztek, nem fogsz emlékezni arra a nőre, Kahlanra. Ezt akarod?

Richard összeszorított foggal kifújta a levegőt.

– Nem. Nem ezt akarom. Próbáljuk meg elkerülni, hogy ez történjen. De ha mégis így történik, azt hiszem, igazad van. Nem tehetik meg, amit akarnak. Ha muszáj lesz megállítanunk őket, azt akarom, hogy ne használjatok több erőszakot a kelleténél.

– A tétovázás olyan hiba, amely vereséghez vezet – mondta Cara. – Nem lennék Mord-Sith, ha nem tétováztam volna gyermekkoromban.

Richard is tudta, hogy igaza van. Az Igazság Kardja ennyire legalább megtanította. A halállal való tánc nem ismert kompromisszumot élet és halál között.

Cara vállára tette a kezét.

– Értem.

Nicci felnézett a Toronyba, kék szeme minden ajtót bejárt.

– Szerinted, hol várnak?

– Fogalmam sincs – válaszolta Richard, miközben hüvelykujját a hátizsák vállpántja alá akasztotta. – A Varázslók Tornya óriási, mégis csak egy kijárata van. Mivel elég sok úton mehetünk, azt hiszem, akkor csapnak le ránk, amikor a karám melletti udvar közelébe érünk.

– Rahl Nagyúr – szólalt meg Rikka, kissé kényelmetlenül érezve magát, amikor a férfi ránézett. – Van másik kijárat is.

Richard a homlokát ráncolta.

– Miről beszélsz?

– Van másik kijárat is, nemcsak a főbejárat. Csak a Torony legaljából érhető el.

– Hogyan tudhatsz te róla?

– A nagyapád mutatta meg nekem.

Richard nem ért rá csodálkozni ezen.

– Gondolod, hogy képes vagy ismét megtalálni?

Rikka egy pillanatig gondolkozott.

– Igen, azt hiszem – mondta végül. – Nem szeretném, ha eltévednénk a Torony mélyén, de azt hiszem, meg tudom találni az utat. Ha innen indulunk, már egy részét meg is tettük, így nem lesz olyan nehéz.

Richard a kardjára akarta tenni a kezét, hogy átgondolja a dolgokat.

De a Kard nem volt a helyén. Helyette összedörzsölte a tenyerét.

– Talán jobb lenne, ha arra mennénk.

Rikka megfordult, szőke copfja úszott a levegőben, és elindult.

– Akkor kövessetek!

Richard maga elé engedte Niccit, majd ő következett, és végül Cara zárta a sort. Még egy tucat lépést sem tett meg, amikor megállt. Megfordult, és visszanézett.

Mindenki arra felé nézett, amerre a férfi, aztán őt figyelték, nem tudva, mire gondolhat.

– Erre sem mehetünk – fordult Rikkához. – Zedd mutatta meg neked a Toronyból kivezető utat. Ismeri a Mord-Sitheket. Tudja, hogy annak ellenére, hogy milyen jól kijöttetek egymással, ha választanod kell, a hűséged hozzám köt.

– Zedd szereti a trükköket. Ann-nek és Nathan-nek megengedi, hogy a Torony főbejáratát őrizzék, ő maga pedig azon az úton vár minket, amit neked megmutatott, Rikka.

– Nos, ha csak két kivezető út van – folytatta Nicci, akkor ez azt jelenti, hogy szét kell válniuk, hogy mindkettőt elzárhassák. Ez persze akkor igaz csak, ha Zedd is ugyanazt a logikai szálat követi, amit te. Mert hát az is lehet, hogy kiment a fejéből, hogy beszélt Rikkának a másik kijáratról, vagy nem gondol rá, hogy elmondhatja neked. Akkor a másik út még nyitva áll előttünk.

Richard lassan ingatta a fejét, és másfelé bámult. A széles pihenő felé, a torony sötét aljában összegyűlt víz körül futó gyalogjáró felső részén.

– Bár lehet, hogy igazad van, botorság lenne arra számítani, hogy Zedd ilyen stratégiai hibát vét.

Nicci aggodalmas arcot vágott.

– Te nem használhatod az erődet anélkül, hogy magadhoz hívnád a Vérszörnyet, de én igen. És én sokkal nagyobb erő felett parancsolok, mint Zedd. Ha szétváltak, ahogy gondolod, akkor nem egyszerre kell szembeszállnunk mindhármójukkal.

– Nem, de nem szeretnék próbálkozni, és főleg nem a Toronyban. Lehetséges, hogy vannak itt olyan védelmi rendszerek, amelyeket arra fejlesztettek ki, hogy akkor induljanak be, ha az Első Varázslót megtámadnák. Lehet, hogy te csak annyit tennél, hogy kissé gúzsba kötnéd az erőddel, hogy lelassítsd, amíg elmenekülünk, viszont ez elég lenne ahhoz, hogy beindítson valami halálosabbat. Ezen kívül, még ha sikerülne is ilyesmit véghezvinni, akkor is utánunk jöhet.

Nicci összefonta a karját.

– Akkor, mégis mit javasolsz, mit kéne tennünk? Megfordult, és még egyszer a nő kék szemébe nézett.

– Szerintem olyan úton kellene mennünk, amerre nem tudnak követni.

A nő az orrát ráncolta.

– Milye úton?

– A Sliph-ben.

Mindenki a gyalogjáró felé nézett, mintha ott állna a Sliph, és várna rájuk, hogy utazzanak vele.

– Hát persze – mondta Cara. – Elszökhetünk anélkül, hogy tudnák, merre mentünk. Nem lesz nyomunk. Ráadásul elég nagy távolságra mehetünk, távol a veszélytől. Esélyük sincs, hogy megtaláljanak.

– Pontosan. – Richard vállon veregette a lányt. – Menjünk!

Mind követték, ahogy végigsietett a gyalogjárón, át a kirobbantott ajtólyukon. A Sliph termében Nicci mágiával meggyújtotta a tartókban a fáklyákat, amikor mind a kút köré gyűltek. Együtt pislogtak a mélybe.

– Már csak egy probléma van – gondolkodott Richard hangosan, ahogy a mélybe tekintett. Niccire nézett. – Mágiát kell használnom, hogy a Sliphet hívhassam.

Nicci mély levegőt vett, és ijedt pillantással fújta ki.

– Nem feltétlenül gond – mondta Cara. – Shota azt mondta, hogy ha használod a Tehetséged, az azt a veszélyt rejti magába, hogy odahívod vele a Vérszörnyet. De találomra cselekszik. Amikor mágiát használsz, logikus, hogy úgy megtalálhat, de ez a lény nem követi a logikát. Lehet, hogy eljön, amikor mágiát használsz – így mondta Shota –, de az is lehet, hogy nem. Nem lehet megjósolni.

– És mi elég biztosak vagyunk benne, hogy nem sétálhatunk ki erről a helyről anélkül, hogy belefutnánk a többiekbe – mutatott rá Nicci.

– Ha megpróbálunk elfutni, az két problémát is felvet – mondta Richard – el kell mennünk mellettük, és utána el is kell kerülni őket, hogy ne találhassanak rám, hogy megakadályozhassuk a „meggyógyításomat". Ennek több értelme van. A Sliph biztos módja annak, hogy megszökhessünk anélkül, hogy Zedd, Ann vagy Nathan követhetne, vagy tudhatná, merre mentünk, és ezzel elkerülhetjük azt is, hogy szembe kelljen szállnunk velük, amit én nagyon nem szeretnék. Szeretem a nagyapámat; nem akarom, hogy meg kelljen védenem magamat vele szemben.

– Szinte utálom kimondani – mondta Cara –, de szerintem is ez a jó megoldás.

– Egyetértek – tette hozzá Rikka is.

– Hívd a Sliphet! – Nicci egyik kezével hátra fogta a haját, miközben ismét a kútba nézett. – És siess, mielőtt idejönnek, hogy megnézzék, mi tart ennyi ideig.

Richard nem habozott. A kút fölé nyújtotta mindkét öklét. Muszáj volt a saját erejét segítségül hívnia ahhoz, hogy szólíthassa a Sliphet, és nem ez volt az erőssége. Csinálta már korábban is, most is meg kell tennie.

Hagyta, hogy elmúljon belőle a feszültség. Tudta, hogy muszáj megtennie, különben elveszíti az esélyt, hogy megtalálja azt a nőt, akit az életénél jobban szeret. Egy pillanatig a fájdalmas nyomorúság, ami Kahlan nélkül naponta gyötörte, majdnem a mélybe rántotta.

Az őszinte és égető szükségtől, hogy megtegyen mindent, amit tennie kell, annak érdekében, hogy segíthessen a nőnek, valahol mélyen benne fellobbant a szikra. Érezte, ahogy üvöltve támad fel a belsőjéből, és szinte eláll tőle a lélegzete. Megfeszítette a hasizmát, ahogy elborította az érzés.

Fény gyulladt a kitartott öklei között. Ismerős volt az egész, hiszen már csinálta ezt korábban. Az ezüstös bőr karpereceket egymáshoz érintette. Első alkalommal ezek nem voltak nála, de a Sliph azt mondta, hogy ezeket kell használnia, ha ismét hívni akarja. Olyan intenzitással világítottak, hogy a húson és csonton keresztül Richard látta a súlyos karperecek másik oldalát.

Fókuszálta az akaratát. Semmi mást nem akart, csak, hogy a Sliph eljöjjön, és segíthessen Kahlannak. Vágyott rá. Követelte.

– Gyere hozzám!

A fénypászma süvöltött, ahogy a kút közepén a mélybe csapódott, mint egy villámcsapás, de a mennydörgés hangja helyett a levegő pattogni kezdett, ahogy a tűz pattog, és a fény szédületes sebességgel eltűnt a sötétben.

A többiek, akik a kőfal mellett álltak, aggódva bámultak a kútba, melyet bevilágított a villanás. Nicci még körbe is nézett, és félszemmel a körülöttük lévő helyiséget figyelte, szemmel láthatólag aggódott, hogy a Vérszörny megjelenik. Richard ereje, melyet a kútba küldött, még sokáig visszhangzott, majd lassan elhalt.

A Torony mozdulatlanságát, a fölöttük magasodó hegynyi halott kőtömeg csendjét egyszer csak távoli mély morajlás törte meg.

Valami éledező dolog zúgása.

A padló egyre nagyobb erővel kezdett remegni, míg végül a porréteg, ami borította, az illesztéseknél megrepedezett. Apró kavicsok táncoltak a reszkető kőpadlón.

A távoli mélyben a kút hihetetlen sebességgel, sivítva kezdett megtelni valamivel. A zaj egyre hangosabb lett, ahogy a Sliph sietve igyekezett a hívásra válaszolni.

Nicci, Cara és Rikka elhátráltak a kút kávájától, ahogy feltört a csillámló ezüst, majd egy pillanat alatt kecsesen megállt.

A hullámzó ezüst folyadék belsejében csillogó fémes domb emelkedett, és a kút káváját körülvevő kőfal pereme fölé tornyosult, majd kezdett felismerhető alakot ölteni. Fényes felszíne, mint valami folyékony tükör, az őt körülvevő dolgok tükörképét mutatta, eltorzítva azt, miközben egyre nőtt, és átalakult.

Olyan volt, mint a higany.

A növekvő alak folyamatosan tekergett, kipúposodott, elsimult, meghajlott és meggörbült, míg végül egy női arcot kezdett formázni.

Az alak ezüst arca mosolyra húzódott a felismeréstől.

– Mester, szólítottál?

A Sliph légies, nőies hangja visszhangzott a szobában, pedig az ajka nem mozdult.

Richard közelebb lépett, figyelmen kívül hagyva Nicci és Rikka döbbenetét.

– Igen, Sliph, köszönöm, hogy eljöttél. Szükségem van rád.

Az ezüst arc elégedetten mosolygott.

– Utazni kívánsz, Mester?

– Igen, utazni szeretnék. Mi mindannyian. Mindannyiunknak mennünk kell.

A mosoly szélesebb lett.

– Akkor gyertek! Utazni fogunk.

Richard mindenkit a falhoz terelt. A folyékony fém egy kezet formázott, mely előre nyúlt, és egyenként mindegyik nőt megérintette.

– Te már jöttél velem korábban – mondta a Sliph Cara-nak, miután röviden megérintette a homlokát. – Utazhatsz.

A fénylő kéz finoman Nicci homlokához simult, és kissé tovább időzött. – Megvan benned, ami kell. Utazhatsz.

Rikka felvetette az állát, legyőzte undorát a mágia iránt, és állta, hogy a Sliph megérintse a homlokát.

– Nem utazhatsz – jelentette ki a Sliph.

Rikka méltatlankodva szólalt meg.

– De, de, ha Cara-nak lehet, nekem miért nem?

– Nincs meg benned mindkét oldal, ami szükséges – felelte a hang.

Rikka dacosan összefonta a karját.

– Velük kell mennem. Én is megyek. Ennyi.

– A te döntésed, de ha velem utazol, meghalsz, és akkor sem leszel velük.

Richard megfogta Rikka vállát, mielőtt még bármit válaszolhatott volna.

– Cara elfogta az erejét valakinek, akiben megvolt a mágia szükséges oldala, ezért utazhat. Nincs mit tenni. Itt kell maradnod.

Rikka egyáltalán nem tűnt boldognak, de bólintott.

– Akkor jobb, ha mentek.

– Gyertek – szólt a Sliph Richardhoz – utazni fogunk. Hová szeretnél menni?

Richard majdnem kimondta hangosan, de megállt. Rikkához fordult.

– Te nem jöhetsz velünk. Szerintem jobb, ha most mész, hogy ne is halld, hogy hová megyek. Nem akarom megkockáztatni, hogy valahogy a többiek megtudják tőled. A nagyapám nagyon okos tud lenni, ha akar, és trükköktől sem riad vissza, hogy elérje a célját.

– Ne is mondd! – sóhajtott Rikka lemondóan. – Valószínűleg igazad van, Rahl Nagyúr. – Cara-ra mosolygott. – Védd meg!

Cara bólintott.

– Mindig ezt teszem. Meglehetősen gyámoltalan nélkülem.

Richard figyelmen kívül hagyta Cara dicsekvését.

– Rikka, muszáj valamit megmondanod Zeddnek. Szeretném, ha átadnál neki egy üzenetet.

Rikka összehúzott szemekkel figyelt.

– Mondd meg neki, hogy a Sötétség Nővérei ejtették foglyul Kahlant, az igazi Inkvizítor Anyát, nem azt a testet, amit Aydindrilben találtunk. Mondd meg neki, hogy vissza fogok jönni, és amikor megjövök, elhozom a bizonyítékot.

Azt kérem, hogy amikor visszatérek, mielőtt megpróbál meggyógyítani, engedje meg, hogy megmutassam neki, amit hoztam. És azt is üzenem neki, hogy szeretem és megértem, hogy aggódik értem, de azt teszem, amit a Keresőnek tennie kell, hiszen ő maga bízott meg ezzel a feladattal, amikor nekem adta az Igazság Kardját. Amikor Rikka elment, Cara megkérdezte:

– Milyen bizonyíték?

– Nem tudom. Még nem találtam meg. – Richard Nicci-hez fordult. – Ne felejtsd el, amit korábban mondtam. Be kell lélegezned a Sliphet, amikor alámerülsz. Először késztetést érzel, hogy visszatartsd a lélegzetedet, de az nem lehetséges. Ha pedig megérkezünk és kiszállunk a Sliph-ből, ki kell őt lélegezned, és beszívni a levegőt.

Nicci már több mint ideges volt. Richard megfogta a kezét. Veled leszek, és Cara is. Már mindketten csináltuk ezt korábban. Nem engedlek el. Először nehéz rávenned magad, hogy belélegezd a Sliphet, de ha megtetted, majd meglátod, hogy nagyszerű élmény. Maga a gyönyör!

– Gyönyör – ismételte meg Nicci kissé hitetlenkedve.

– A Rahl Nagyúrnak igaza van – bizonygatta Cara. – Majd meglátod.

– Csak ne felejtsd el – tette hozzá Richard –, amikor megérkeztünk, lehet, hogy nem akarod majd elengedni a Sliphet, és újra beszívni a levegőt –, de muszáj! Ha nem teszed, meghalsz! Érted?

– Persze! – bólintott Nicci.

– Akkor menjünk! – Richard elkezdett felmászni a kőfalra, és Niccit is magával húzta.

– Hová utazunk, Mester?

– Azt hiszem, a Népek Palotájába kellene mennünk, D'Hara-ba. Ismered azt a helyet?

– Természetesen. A Népek Palotája Központi Hely.

– Központi Hely?

Ha lehet azt mondani, hogy az élő higanyt meglephet egy kérdés, hát a Sliph meglepettnek nézett ki. – Igen, Központi Hely. Mint ahogy ez a hely is az.

Richard nem értette, de nem tartotta fontosnak, így nem feszegette tovább.

– Értem.

– Miért a Népek Palotájába akarsz menni? – kérdezte Nicci.

Richard megvont a vállát. – Muszáj mennünk valahová. Ott biztonságban leszünk. De ami még fontosabb, ott vannak könyvtárak, tele nagyon ritka ősi könyvekkel. Remélem, hogy találok valamit a Futótűzről. Mivel a Nővéreknél van Kahlan, úgy gondolom, hogy a Futótűznek a mágiához van köze.

Abból, amit hallottunk, a d'harai sereg valahol a közelben állomásozik dél felé. Sőt mi több, mikor utoljára láttam Berdine-t, egy másik Mord-Sith-et, az akkor volt, amikor ideindultam Aydindrilbe, így valószínűleg a csapat, vagy a palota közelében lesz. Szükségem van a segítségére, hogy lefordíthassunk bizonyos dolgokat azokból a könyvekből, amelyeket magammal hozok. Ezen kívül, nála van Kolo Naplója, és már az is lehet, hogy tud valamit, ami segíthet.

Cara-ra pillantott.

– Talán Meiffert tábornokkal is találkozhatunk, és megtudhatjuk, hogy állnak a dolgok a hadseregben.

Cara arca felderült a meglepetéstől, és szélesen elmosolyodott. Nicci elgondolkozva bólintott.

– Azt hiszem, jó ötletnek tűnik, és szerintem a palota is van olyan jó hely, mint bármi más. A közvetlen veszély megszűnik, és most ez a legfontosabb.

– Rendben, Sliph – mondta Richard –, a Népek Palotájába szeretnénk utazni, D'Hara-ba.

Egy folyékony ezüst kar nyúlt fel és fogta közre őket. Richard érezte a meleg, hullámzó szorítást, mely erősen megragadta. Nicci halálosan rettegve szorította a kezét.

– Rahl Nagyúr! – szólalt meg Cara.

Richard felemelte szabad kezét és megállította a Sliphet, még mielőtt a kútba emelte volna őket.

– Mi az?

Cara beharapta az ajkát, mielőtt folytatta.

– Niccinek fogod a kezét. Nem fognád meg az enyémet is? Úgy értem, nem szeretném, ha elszakadnánk egymástól.

Richard megpróbált nem mosolyogni a lány aggodalmán. Cara félt a mágiától, még akkor is, ha már volt benne része korábban.

– Hát persze – fogta kézen Richard. – Én sem szeretném, ha elszakadnánk egymástól.

Hirtelen egy gondolat ötlött fel benne.

– Várj! – állította meg a Sliphet, még mielőtt az elindulhatott volna.

– Igen, Mester?

– Ismersz valakit, akit Kahlannak hívnak? Kahlan Amnell, az Inkvizítor Anya.

– Ez a név nem jelent nekem semmit.

Richard csalódottan sóhajtott. Nem számított rá, hogy a Sliph tudni fog Kahlanról, hiszen más sem tudott.

– És nem ismersz véletlenül egy helyet, amelyet úgy hívnak, hogy a Mély Semmi?

– Több helyet is ismerek a Mély Semmiben. Néhány közülük elpusztult, de pár még létezik. Elvihetlek oda, ha szeretnéd.

Richard szívverése felgyorsult. – Van olyan ezek között a helyek között a Mély Semmiben, amely szintén Központi Hely?

– Igen, egyikük az – felelte a Sliph. – Caska, a Mély Semmiben, egy Központi Hely. Szeretnél odautazni?

Richard Nicci-re és Cara-ra pillantott.

– Ismeri valamelyikőtök ezt a Caska nevű helyet?

Nicci megrázta a fejét.

Cara a homlokát ráncolta.

– Azt hiszem, hogy emlékszem rá. Hallottam róla valamit, amikor még gyerek voltam. Sajnálom, Rahl Nagyúr, de nem emlékszem pontosan, hogy mit – csak a név hangzik ismerősnek a régi legendákból.

– Hogy érted, hogy a legendákból?

Cara megvonta a vállát.

– Régi d'harai legendák… az álomvetőkről. Történetek, melyeket az emberek meséltek. D'Hara történelmével kapcsolatban. Azt hiszem, ezekben hallottam Caska-ról.

Régi idők. Álomvetők. Richardnak eszébe jutott, hogy amikor átlapozta a Gegendrauss könyv egy részét, amelyet a pajzsokkal védett szobában talált, látott valamit az álomvetésről, de nem fordította le azt a fejezetet. Bár Richard volt a D'Harai Birodalom feje, nagyon keveset tudott erről a titokzatos vidékről.

Még ha Cara nem is emlékezett többre, Richard így is úgy érezte, hogy épp most került egy lépéssel közelebb Kahlan megtalálásához.

– Utazni szeretnénk – mondta a Sliph-nek. – Caska-ba szeretnénk menni, a Mély Semmibe.

Sok idő telt el azóta, hogy Richard utoljára a Sliph-ben utazott, és kissé aggódott. De az izgalom, hogy végül kezdi megtalálni a válaszokat, melyek olyan régóta kísértik, elsöpörte az aggodalmát.

– Akkor Caska-ba megyünk – mondta a Sliph, és a hangja visszhangzott a helyiségben, ahol Kolo meghalt, miközben őrizte őt, amikor a Nagy Háború véget ért. Legalábbis mindenki azt hitte, hogy véget ért, csakhogy azok az ősi konfliktusok nem szűntek meg, hanem ismét fellángoltak. A kar mindhármójukat leemelte a kőfalról és belemerítette az ezüst tajtékba. Nicci szorítása erősödött, és nagy levegőt vett a lemerülés előtt.