Ötvennyolcadik fejezet

 

 

 

Richard lassan járkált az apró helyiségben, mélyen elgondolkozva próbálta meg sorra venni az emlékeit annak a reggelnek, amikor Kahlan eltűnt. Rá kellett jönnie, hogy mi történt, mégpedig hamar – több okból is. A legfontosabb ok ezek közül persze az volt, hogy segíthessen Kahlannak. Muszáj volt hinnie, hogy még mindig segíthet neki, hogy még mindig él, és még van idő.

Õ az egyetlen, aki ismeri, aki hisz a létezésében. Nincs más, aki megmenthetné.

Voltak persze más problémák, amelyeket az eltűnése okozott. Azt pedig lehetetlen volt megmondani, hogy milyen mélyrehatóvá válhatnak. És ebben az esetben is ő volt az egyetlen, aki sejtette, hogy milyen rejtett szándékok működnek az események mögött.

Mivel úgy tűnt, hogy mostanáig Kahlannak nem sikerült megszöknie a fogvatartóitól, az azt jelentette, hogy egyedül nem tud, és segítségre szorul. Ráadásul így, hogy a Vérszörny bármikor lecsaphat, Richard fájdalmasan tudatában volt, hogy mennyire könnyen meghalhat, bármelyik pillanatban, és ha ez megtörténik, akkor az egyetlen ember, aki Kahlant az élethez köti, örökre eltűnik.

Minden percet ki kellett használnia, ami megadatott, hogy megtalálja a módját, hogyan segíthetne neki. Még arra sem vesztegethette az idejét, hogy szemrehányást tegyen magának, hogy annyi napot elpazarolt.

Minden aznap reggel kezdődött, nem sokkal azelőtt, hogy meglőtték a nyílvesszővel, így eldöntötte, hogy erre az egy eseményre koncentrál, és elölről kezd mindent. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni, hogy milyen nagyszabású problémáról van szó, és csak a megoldásra szorítkozott. Soha nem fog rájönni, hogy kinél van Kahlan, ha a haját tépi, és azon kesereg, hogy valakik elrabolták, vagy megpróbálja a többieket győzködni, hogy létezik. Eddig egyikkel sem ért el semmit, és nem is fog.

Még a Gegendrauss és az Ordeni Elmélet című könyveket is félretette, melyeket a kis szobában fedezett fel. Az első ó-d'haraiul volt. Már régóta nem foglalkozott az ősi nyelvvel, és tudta, hogy most nem vesztegetheti vele az időt. Rövid tanulmányozás után úgy tűnt, hogy a könyvben lehetnek fontos dolgok, de semmi konkrétumot nem talált. Azonkívül ki is jött a gyakorlatból az ó-d'harai fordítás terén. Nem volt ideje dolgozni rajta, míg más dolgokat meg nem oldott.

A másik könyv nagyon nehéz olvasmánynak bizonyult, főleg úgy, hogy máshol jártak a gondolatai, de eleget olvasott az elejéből ahhoz, hogy kiderüljön, a könyv valóban Orden Szelencéiről szól. A Megszámlált Árnyékok Könyvén kívül, amit még gyermekkorában memorizált, nem emlékezett rá, hogy találkozott volna másik könyvvel Orden Szelencéiről. Már ez önmagában, nem is szólva a Szelencék iszonyú veszélyességéről, mutatta, hogy milyen felbecsülhetetlen értékű a könyv. Viszont a Szelencék most nem jelentettek neki problémát. Kahlan viszont igen. Így hát ezt a könyvet is félretette.

Voltak más könyvek is az apró pajzzsal védett helyiségben, de sem ideje, sem szándéka nem volt mindet végig nézni. Úgy vélte, hogy a könyveknek szentelni magát, még mielőtt tisztában lenne vele, hogy mi is az, amit keres, teljes időpocsékolás volna. Logikusan kellett megközelítenie a problémát, nem találomra, őrült kísérleteket téve arra, hogy hátha egyszer csak előtte terem a válasz.

Bármi is az oka Kahlan eltűnésének, minden azon a reggelen kezdődött a csata előtt, amikor meglőtték. Amikor belebújt a hálózsákjába a harc előtti éjjelen, Kahlan még ott volt vele. Tudja, hogy így volt. Emlékszik rá, hogy a karjaiban tartotta. Emlékszik a csókjára, a mosolyára a sötétben. Nem csak képzelte az egészet.

Senki sem hisz neki, de Kahlan nemcsak az álmaiban létezik.

A kérdésnek ezt a részét is félre tette. Már nem foglalkozhatott azzal, hogy megpróbáljon másokat meggyőzni. Ha így tesz, azzal csak eltereli a figyelmét a valós problémáról.

Azt sem engedhette meg magának, hogy higgyen azon félelmeinek, hogy esetleg a többieknek igazuk lehet és tényleg csak kitalálta őt; ez is veszélyes figyelemelterelés lehetett. Emlékeztette magát a nagyon is valós bizonyítékra: a lábnyomok kérdésére.

Még ha nem is vehette rá a többieket, hogy megértsenek egy életnyi tanulást, amely arra irányult, hogy megértse a jelentését annak, amit lát, amikor nyomokat néz, biztosan tudta, hogy milyen bizonyítékot szolgáltatott számára a talaj akkor. A nyomoknak saját nyelvezete volt. Lehet, hogy mások nem értették, de Richard igen. Kahlan nyomait eltűntették, és ez kétségtelenül mágiával történ. Olyan erdőtalajt hagytak maguk után, ami túlságosan, és nem természetes módon érintetlen volt, sőt ami még fontosabb, a kő, amit felfedezett, amelyet korábban kifordítottak a helyéből, bizonyítja, hogy igaza van. Hogy nem csak képzelődik.

Rá kellett jönnie, hogy mi történt Kahlannal – azaz, hogy hogyan rabolták el. Aki tette, biztosan mágiahasználó volt, ennyit tudott. Abból tudta, hogy megváltoztatták a nyomokat. Ennek tudatában már le lehetett szűkíteni a gyanúsítottak körét. Olyan mágiahasználóknak kellett lenniük, akiket Jagang küldött.

Richard emlékezett, hogy nagyon mély álomból ébredt, és az oldalán feküdt. Emlékezett, hogy egy rövid pillanatnál tovább nem volt képes kinyitni a szemét, a fejét pedig alig tudta felemelni.

Miért? Nem valószínű, hogy még mindig álomittas lett volna, annál sokkal erősebb volt az érzés. Olyan volt, mint az álmosság, csak annál erősebb.

Amikor az emléknek ehhez a részéhez ért, fárasztó és elkeserítő érzést okozott. Már-már majdnem megértette, mi történt, és mi volt az, amit a hajnali derengésben látni vélt. Most az emlékezetének erre a momentumára összpontosított.

Emlékezett rá, hogy úgy tűnt, a faágak mozognak, mintha előre-hátra fújná őket a szél.

De azon a reggelen nem fújt a szél. Ebben mindenki biztos volt. Richard maga is emlékezett, milyen halotti csend honolt. A faágak sötét árnyai azonban mozogtak.

Ez ellentmondásnak látszott.

Márpedig, ahogy Zedd rámutatott, a Varázslók Kilencedik Szabálya szerint ellentmondások nem léteznek. A valóság az, ami van. Ha valami ellentmond magának, akkor nem az, aminek látszik. Ez a létezés egyik alaptörvénye. Az ellentmondások a valóságban nem létezhetnek.

Nem mozoghattak a faágak maguktól, ha nem volt, ami mozgassa őket.

Ami azt jelenti, hogy eddig teljesen rosszul szemlélte a problémát. Mindig leragadt annál, hogy hogyan mozoghattak a faágak a szélben, ha egyszer nem volt szél. Az egyszerű tény az volt, hogy nem mozoghattak. Valaki mozgatta őket.

Richard abbahagyta a járkálást.

Vagy nem a faágak mozogtak!

Látta az árnyakat mozogni, és arra gondolt, hogy biztosan a faágak azok. De lehet, hogy tévedett.

Ebben a pillanatban Richard hirtelen nagy levegőt vett, ahogy kitisztult a kép.

Megértette!

Meredten, tágra nyílt szemekkel állt, képtelen volt megmozdulni, ahogy az események sorozata és az információ darabkái arról a reggelről összeálltak az elméjében és rávilágítottak, hogy mi történt valójában.

Elvitték Kahlant, valószínűleg úgy, hogy valamilyen mágiát használtak rajta, mint ahogy Richardot is azzal altatták el, majd összeszedték Kahlan összes holmiját és kitakarították a tábort, hogy minden nyomát annak, hogy ott volt, eltüntessék. Ezek voltak azok a mozdulatok, amelyekre emlékezett. Nem az előre-hátramozgó faágak voltak a szürkületben, hanem emberek, mégpedig Tehetséggel bírók.

Richard piros fényt látott felizzani. Mikor feltekintett, Niccit látta belépni a kis helyiségbe.

– Richard, beszélnünk kell.

A férfi rábámult.

– Már értek mindent. Tudom, mit jelent a négyfejű vipera.

Nicci elfordította a tekintetét, mintha, nem tudna a férfi szemébe nézni. Richard tudta, hogy Nicci azt hiszi, biztosan csak egy újabb történetet talál ki.

– Richard, hallgass meg! Nagyon fontos.

A férfi kérdőn nézett rá.

– Te sírtál?

A nő szeme piros volt és püffedt. Nicci nem az a fajta nő volt, aki könnyen sírt. Látta már sírni azelőtt, de annak mindig jó oka volt.

– Nem érdekes – mondta. – Figyelj!

– Nicci, mondom, hogy rájöttem!

– Figyelj már rám! – Az öklét az oldalához szorítva úgy nézett a férfire, mint aki mindjárt elsírja magát. Richard arra gondolt, hogy még soha nem látta a nőt ennyire kétségbeesettnek.

Nem akarta az időt vesztegetni, de úgy döntött, hogy lendíthet a dolgokon, ha hagyja beszélni.

– Rendben. Hallgatlak.

Nicci közelebb lépett, és megragadta a vállát. Elszánt tekintettel meredt a férfira. A szemöldökét meggyőződéssel ráncolta.

– Richard, el kell menned innen!

– Micsoda?

– Már szóltam Cara-nak, hogy szedje össze a holmijaidat. Mindjárt hozza őket. Azt mondta, kiismeri magát, és tudja, hogy jöjjön le anélkül, hogy pajzsokon kellene átmennie.

– Tudom, én tanítottam meg rá. – Richard veszélyérzete felébredt.

– Mi folyik itt? Megtámadták a Tornyot? Zedd jól van?

Nicci a férfi arcára tette az egyik kezét.

– Richard, elhatározták, hogy kigyógyítanak a képzelődésből.

– Kahlan nem képzelődés. Épp most jöttem rá, hogy mi történt valójában.

Úgy tűnt, a nő nem is hallotta, hogy mit mondott, vagy csak egyszerűen figyelmen kívül hagyta, amiről azt gondolta, hogy nem más, mint egy újabb kísérlet a lehetetlen bizonyítására.

– Richard, mondom, hogy el kell menned innen. Arra akartak rávenni, hogy Pusztító Mágiával pusztítsam el benned Kahlan emlékét.

Richard meglepetten pislogott.

– Úgy érted, hogy Ann és Nathan akarják ezt. Zedd ezt soha nem tenné.

– Zedd is benne van. Meggyőzték, hogy beteg vagy és az egyetlen módja, hogy meggyógyítsanak az, hogy kitörlik, amiről azt feltételezik, hogy a gondolkodásodnak azon beteg része, amely a hamis emlékekért felelős. Meggyőzték Zeddet, hogy egyre fogy az idő, és ez az egyetlen mód a megmentésedre. Zeddet annyira megviselte, hogy ilyennek lát, hogy mindenen kapva kap, amiről azt gondolja, bármi esélyt jelent, hogy ismét olyan légy, mint régen.

– És te beleegyeztél ebbe?

Sértődötten ütötte meg a vállát.

– Elment az eszed? Tényleg azt hiszed, hogy megtenném ezt veled? Még ha hinném is, hogy igazuk van, gondolod, tényleg komolyan fontolóra venném, hogy megsemmisítsem a lényed egy részét? Azok után, amit az életről megmutattál? Azok után, amit értem tettél, hogy visszahozz az élők közé? Gondolod, hogy képes lennék ilyet tenni veled?

– Nem, nem hiszem, hogy ilyet tennél. De Zedd miért tenne? Ő szeret engem.

– De retteg is. Attól fél, hogy teljesen erőt vesz rajtad a képzelgés, boszorkányság, vagy bármi is okozza a betegséged, amitől élsz ugyan, de nem vagy önmagad, és olyan idegenné változtat, akit nem ismernek. Zedd úgy érzi, ez lehet az egyetlen esélyük, hogy ismét egészséges legyél, hogy ismét Richard legyél, az igazi Richard.

Nem hiszem, hogy bármelyikük szívesen teszi ezt, de Ann igazán hisz benne, hogy te vagy a megváltónk. Hisz benne, hogy a prófécia igazat mond, amikor azt állítja, hogy te vagy az egyetlen reményünk, és kétségbeesetten szeretné, hogy meggyógyulj, nehogy végleg elvesszünk. Zedd nem volt túl lelkes, de azután mutattak neki egy üzenetet Ann úti könyvében, és ez meggyőzte.

– Milyen üzenetet?

– Verna a d'harai sereggel van. Üzent, hogy a katonák egyre inkább elkeserednek amiatt, hogy nem csatlakoztál hozzájuk. Verna attól tart, hogy ha nem érkezel meg hozzájuk minél előbb, hogy a sereg élére állj, nem lesznek hajlandók tovább harcolni. Kétségbeesett üzenetet küldött, hogy megkérdezze, Ann-nek sikerült-e már megtalálnia téged, és hogy megtudja, mikor állhatsz a csapatok élére a Birodalmi Renddel vívott eljövendő ütközetben. Richard megdöbbent.

– Azt hiszem, értem, miért aggódnak annyira, de hogy megkérjenek téged, hogy használj Pusztító Mágiát…

– Tudom. Azt hiszem, ez egy kétségbeesés és nem tiszta gondolkodás szülte döntés. De ami még rosszabb, attól félek, hogy ha rájönnek, hogy nem szándékozom azt tenni, amit ők akarnak, akkor úgy fognak határozni, hogy nem engedhetik kicsúszni ezt a lehetőséget a kezük közül és az egyetlen választási lehetőségük az lesz, hogy megpróbálják a saját Tehetségüket felhasználni a meggyógyításodra. Ez a vak játszadozás a tudattal azonban megjósolhatatlan következményekkel járhat, és akkor még óvatosan fogalmaztam. Kétségbe vannak esve, mert attól félnek, hogy kifutunk az időből, és Jagang minden esélyünktől megfoszt minket. Hisznek benne, hogy ez az egyetlen megoldás. Már nem hallgatnak az észérvekre. El kell innen menned, Richard, most. Csak azért egyeztem bele a tervükbe, hogy figyelmeztethesselek, és így legyen időd elszökni. Azonnal indulnod kell, ha el akarsz menekülni.

Richard szinte szédült attól a gondolattól, hogy mit akarnak tenni vele.

– Ez probléma. Én nem tudom, hogy hogyan tüntessem el a nyomomat úgy, ahogy Zedd. Ha annyira elszántak, ahogy mondod, akkor utánam fognak jönni. Ha követnek és meglepnek, akkor mit csinálok? Szálljak szembe velük?

Nicci tehetetlenül emelte fel a kezét.

– Nem tudom, Richard. De azt tudom, hogy nagyon határozottak. Semmi olyat nem tudsz mondani nekik, amivel lebeszélhetnéd őket, mert azt hiszik, olyan állapotban vagy, amelyben nem tudsz racionálisan cselekedni, így úgy érzik, hogy a te érdekedben, muszáj átvenniük az irányítást. Lehet, hogy szeretetből teszik, de a módszert hibásan választották meg. Drága szellemek, én is hiszem, hogy valamilyen problémád van, de nem engedhettem, hogy ezt tegyék!

Richard megszorította a vállát annak jeléül, hogy menynyire nagyra értékeli ezt a gesztust, majd elfordult, hogy megpróbálja átgondolni a dolgokat. Nem tudta elhinni, hogy Zedd ilyesmibe beleegyezett. Nem rá vall.

Nem, ez egyáltalán nem ő.

Hát persze. És Ann sem volt önmaga, amikor bizonygatta, hogy Richardnak a prófécia által rámért szerepet kell játszania. Kahlan mindenkire hatással volt, akit ismert. Ő láttatta be Ann-nel, hogy Richard nem követheti szó szerint a próféciát, mintha az valami használati útmutató lenne.

Mióta Kahlan eltűnt, mindenki megváltozott. Zedd is más lett, és ez egyáltalán nem segített. Még Cara is megváltozott. Ugyanúgy védelmezte, de valahogy… nőiesebb módon. Nicci is változott, bár az ő esetében, legalábbis a férfi szemszögéből sokkal pozitív lett az eredmény. Ugyanis mindent elfelejtett Kahlannal kapcsolatban, ezért sokkal inkább védelmezte a férfit, még a saját véleménye és érdekei ellenében is, és sokkal inkább hajlandó volt támogatni mindannak ellenére, amit mondott, vagy tett. Sokkal odaadóbb lett, és sokkal inkább elkötelezte magát a férfi védelmében.

Zedd azonban sokkal zavaróbb változáson ment át, csakúgy, mint Ann, aki jóval arrogánsabb lett, aki képesnek tűnt közvetlenül beleavatkozni Richard döntéseibe és ráerőszakolni mindazt, amit szerinte Richardnak tennie kell.

Richard folyton mondogatta, hogy Kahlan eltűnésének sokkal tágabb és összetettebb következményei vannak, mint amit bárki is képes belátni. Mindenki viselkedése megváltozott, egyeseké jobban, másoké kevésbé, ebben rejlett a dolog hordereje. És még Richard sem ismerhette teljes egészében a rejtett következményeket.

A dolgok megváltoztak. Richard már nem engedhette meg magának, hogy a jelenlegi helyzetet összekeverje azzal, ami a múltban volt. Elengedhetetlen volt, hogy felismerje a dolgok valós természetét, ahogy most álltak, és ne engedje, hogy befolyásolja a múlt. Nicci sokkal inkább a szövetségese lett. Cara épp úgy védelmezi, csak egy kicsit más módon. Zedd, Ann és valószínűleg Nathan azonban kevésbé megbízható azokban a dolgokban, amelyek most a leginkább számítottak. Úgy kellett tekintenie az emberekre, amilyenek most voltak, és ennek megfelelően kellett cselekednie. A céljait kell észben tartania és úgy tenni, hogy elérhesse azokat, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nem számíthat teljesen azokra az emberekre, akiben régen megbízott, és akiket szeretett.

Kahlan eltűnésével minden más lett. A szabályok is.

Niccihez fordult.

– Rosszabbkor nem is történhetett volna. Épp most jöttem rá valamire. A négyfejű vipera a Sötétség Nővéreit jelenti.

– Jagang Nővéreit?

– Nem – az én korábbi tanítóimat, Tovi, Cecilia, Armina Nővért és a vezetőjüket Uliciát. Ulicia Nővér volt az, aki minden tanáromat kinevezte, köztük téged is.

– Richard, ez őrültség. – Nem…

– Nem, nem az. Aznap reggel, amikor azt gondoltam, hogy a fák ágai mozognak, nem fújt a szél, nem faágak voltak. A Nővéreket láttam a sötétben.

– De Jagangnál van az összes Sötétség Nővére.

– Nem, ez nem így van.

– Ő az Álomjáró, Richard. A hozzád fűződő Kötés miatt a Fény Nővéreire nincs hatással, de azokat a Nővéreket elkapta – én is velük voltam, amikor Jagang először lesújtott ránk. Ők a Sötétség Nővérei; a Kötés nélkül védtelenek az Álomjáró ellen. Engem… az érzéseim kötöttek hozzád és tették lehetővé, hogy lerázzam a befolyását. De ők nem szökhettek meg; ők nem hűek hozzád, nem is lehetnének.

– Pedig azok. Letették az esküt.

– Mi? Az lehetetlen!

Richard megrázta a fejét.

– Te nem voltál velük, amikor történt. Akkor volt, amikor Jagang csapatai megpróbálták megszállni a Próféták Palotáját. Ulicia Nővér és a korábbi tanáraim – téged kivéve, mert te elmentél, Liliana pedig meghalt – tudták, hogy hol tartják fogva Kahlant. Meg akartak szabadulni Jagang befolyásától és tettek egy ajánlatot. Elárulták Kahlan hollétét, ha megengedem, hogy hűséget esküdjenek nekem, és így megszabadulhassanak Jagangtól.

Niccit a gutaütés kerülgette, és ezer kifogást akart felhozni. Úgy nézett ki, mint aki olyan bizarrnak tartja az egész elképzelést, hogy még azt is alig tudja eldönteni, hol kezdje az ellenvetést. Nagy levegőt vett, hogy visszanyerje az uralmat száguldó gondolatai felett.

– Richard, abba kell hagynod az ilyen légből kapott történetek kiagyalását. Ezek nem működnek. A viperának, ahogy szerinted rájöttél, hogy mi az, akkor öt feje kellene, hogy legyen. Elfeledkeztél Merissáról.

– Nem. Merissa halott. Megpróbált megölni – utánam jött. Azt mondta, hogy a véremben akar fürdeni.

Nicci egyik tincsével babrált.

– Hát, elismerem, tényleg ez volt az egyik szavajárása.

– Megpróbálta betartani az ígéretét. Követett engem és Kahlant a Sliph-be. Az Igazság Kardja nem fér össze a Sliph-beli élettel. Amikor ideértem, magamhoz vettem, és belemártottam a Sliph-be, mielőtt Merissa ki tudott volna jönni. Ott halt meg bent. Azok közül a Nővérek közül, akik hűséget esküdtek nekem, már csak négy van életben. Ők a négyfejű vipera. Ők jöttek el aznap reggel és vitték el Kahlant. Mágiát bocsátottak rám, hogy ne tudjak egykönnyen felébredni. Valami egyszerű varázslatnak kellett lennie, például elmélyítették az álmomat, hogy ne vegyem észre a mágia jeleit. A farkas, ami üvöltött, nem farkas volt, hanem a közeledő csapatok jele. A varázslat miatt nem jöttem rá, hogy mi az – a mágiától annyira álmos voltam, hogy nem tudtam gondolkozni, bár éreztem, hogy van benne valami furcsa. A Nővérek akkor mágiával elrejtették a nyomokat. Elvitték Kahlant.

Nicci marokszám tépte a haját, és közben ingerülten felnyögött.

– De ők a Sötétség Nővérei! Nem fűzheti őket Kötés hozzád és az Őrzőhöz is. Ez elképzelhetetlen!

– Én is ezt hittem. Ulicia Nővér meggyőzött, hogy csak az én nézőpontomból szemlélem a dolgokat. Ő hűséget akart esküdni, én pedig megtudtam, hol van Kahlan. Igazat kellett mondaniuk a Kötés miatt. Azután pedig elmentek. Ha ennél többet kérdeztem volna, akkor ugyanott lettünk volna, ahonnan elindultunk, ők Jagang szorításában, Kahlan rabságban. Ulicia Nővér azt mondta, hogy miután ők hűséget esküsznek, és én felteszem az egyetlen kérdésemet, akkor ők elmennek. Övék lesz a Kötés, enyém Kahlan.

– De ők a Sötétség Nővérei!

– Ulicia Nővér azt mondta, hogy ha nem törnek közvetlenül az életemre, akkor, mivel ezt az én érdekemben teszik, ez a Kötés megerősítését jelenti, hiszen én azt akarom, hogy ne öljenek meg, és így megmarad a Kötés.

Nicci fél kézzel a csípőjén elfordult.

– Valami furcsa módon ennek van értelme. Ulicia Nővér nagyon fondorlatos, pontosan így gondolkodik.

Nicci visszafordult.

– Mit is beszélek. Mindjárt engem is beszippantanak a képzelgéseid! Richard, hagy ezt abba! Nézd, el kell tűnnöd innen, mégpedig most. Gyere! Cara mindjárt itt lesz a holmiddal.

Richard tudta, hogy Niccinek igaza van. Nem találhatja meg Kahlant, ha azon kell aggódnia, hogyan védje ki három Tehetséggel bíró támadását, akik nagyon is jól tudták, hogyan használják azt, és akik módosítani akarják a tudatát. Valószínűtlen, hogy adnának neki még egy esélyt, hogy mindent elmagyarázzon. Már megpróbálta, és nem működött.

Valószínűleg azt tennék, amit szerintük muszáj. Richard nem bízott benne, hogy figyelmeztetnék. Még észre sem venné, mi történik, és már vége is lenne.

Utálta beismerni, de tudta, hogy Zedd képes ilyesmire. Miután Richardnak adta az Igazság Kardját, amikor úton voltak, hogy visszaszerezzék Orden Szelencéit, melyeket Darken Rahl működésbe hozott, Zedd egyszer azt mondta, olyan sok ember élete forog veszélyben, hogy még Richardot is habozás nélkül megölné, ha szükséges lenne, és ezzel azt a sok ártatlan embert megmenthetné. Elmondta Richardnak, hogy Keresőnek lenni és az Igazság Kardját hordozni annyit jelent, hogy el kell köteleznie magát az ügyüknek, hogy a nagyobb, teljesebb képet kell látnia.

Nagyon is beleillett a képbe, hogy most Zedd hajlandó mágiával kitörölni Richard emlékeit Kahlanról. Olyan emlékeket, melyekről Zedd azt hitte, hogy betegség okozza őket, és amelyek ártanak Richardnak, az ügynek, amiért harcolnak, és így milliók életét veszélyeztetik.

– Azt hiszem, igazad van – ismerte el Richard csüggedten. – Megpróbálnak majd megállítani. – Felvette a két kis könyvet az asztalról és belecsúsztatta őket a hátsó zsebébe. – Szerintem is jobb, ha elmegyünk, még mielőtt megtehetnék.

– Elmegyünk? Azt akarod, hogy veled menjek?

Richard megállt egy pillanatra, és öntudatlanul megvonta a vállát.

– Nicci te és Cara vagytok az egyetlen igaz barátaim ebben a pillanatban. Mellettem álltatok, amikor a leginkább szükségem volt rá. Nem hagyhatom hátra a legértékesebb társaimat pont akkor, amikor kezdek rájönni, hogy mi folyik itt. Ha egyszer megfejtem, lehet, hogy szükségem lesz rád, de, még ha nem is, akkor is szeretném, ha velem lennél, csak hogy a tanácsodat és a támogatásodat kérhessem. Persze csak akkor, ha hajlandó vagy velem jönni. Nem kényszerítelek, csak szeretném, ha jönnél.

Nicci azzal a ritka mosollyal ajándékozta meg, amely felfedte a nő valódi énjének nemességét, amelyet csak azóta láthatott, hogy Nicci megtanulta szeretni az életet.