Huszonhetedik fejezet

Nicci egyszerűen nem tudott levegőt venni, hogy megmenthesse az életét, egyébről nem is szólva. A fájdalomtól, amit a légszomj okozott, megbénította a pánik, és képtelen volt gondolkodni. A kín, hogy levegőre volt szüksége, és nem juthatott hozzá, minden másodperccel rémületesebbé vált.

Nem tudta, mit tegyen.

Eszébe jutott, amikor Richardot meglőtték a nyílvesszővel, és nem tudott lélegezni. Emlékezett rá, hogyan szürkült majd kékült el a bőre. Annyira félt akkor, hogy látta, a férfi nem kap levegőt. És most ő nem kapott.

Kronosz mosolya olyan ingerült és gonosz volt, amilyet még soha sem látott. De mindez már nem számított.

– Micsoda dicsőség egy boszorkánynak megölni egy varázslót. De csak fondorlattal vált lehetségessé, így hát nem is nagy tett akkor. Nem más tehát, mint egyszerű, sunyi csalás.

Tehát nem tudja. Nicci rádöbbent, hogy a férfi még mindig nem tudja, ki ő… vagy mi ő. Nem egyszerű boszorkány.

De levegőt kellett vennie, hogy bármi is lehessen.

A látása fekete alagúttá szűkült, amelynek távoli végén a varázsló, Kronosz arca lebegett. Minden erejével próbált lélegzethez jutni. Úgy érezte, mintha a teste elfelejtette volna, hogyan kell lélegezni.

Meglepte, hogy a levegő hiányától fájdalmasan lüktettek a bordái. Nem gondolta, hogy a légszomj ilyet kiválthat. Annak ellenére, hogy bár egyre gyengébben, de folyamatosan, minden erejét összeszedve próbált a tüdejébe levegőt juttatni, az életet adó levegő elkerülte. Csak arra tudott gondolni, hogy aki megütötte, súlyos sérülést okozott, és többé már soha nem lesz képes lélegezni.

Ebben a pillanatban Kronosz a fogait csikorgatva megragadta a mellét. A gonosz, satuszerű szorítás dárdaként járta át a mágia töviseivel, hogy gyötrő fájdalommal megkínozza. A hirtelen éles fájdalom által kiváltott sokkhatás következtében hatalmas levegőt vett, még mielőtt rájött volna, hogy mi történik.

A levegő égette, ahogy végigszaladt a tüdején. Tudatos gondolkodás nélkül ösztönösen visszavágott a Hanjával a rátörő fájdalom mentén.

Kronosz felkiáltott, és hátratántorodott, magához szorítva a kezét, amellyel Niccit megérintette, és a visszavágást fontolgatva. Vér csorgott a csuklóján, és ruhája ujja alatt.

Bár Nicci rá tudta venni, hogy eleressze, sőt meg is tudta sebesíteni, még mindig túl kába volt, hogy felidézze a szükséges erőt, amivel átjuthatott volna a varázsló védelmén és meg tudta volna ölni. Zihálva szedte a levegőt, nagyokat nyelve belőle, nem törődve a fájdalommal, amit minden egyes lélegzetvétel okozott. Már tudta, hogy ha nem kap levegőt, sokkal jobban fáj.

– Te mocskos szuka! – ordította a férfi. – Hogy merészeled ellenem használni az erődet? Hiszen nem is remélheted, hogy felérsz az enyémmel. Mindjárt megtanítalak rá, hol a helyed.

Az arca vöröslött a méregtől. Hanjának finom érintésével Nicci érezte milyen pajzsokkal vette körbe magát a varázsló. Még mielőtt megtette volna azonban, Nicci lehántotta a húst az ujjairól. Remegő kezét még mindig a mellkasához szorította. Nicci nagyon is jól tudta, hogy hosszú és fájdalmas megtorlásra vágyik.

Hosszasan szidalmazta, és azt ecsetelte, mit tesz majd vele, mi lesz belőle, ha végzett. Az őket figyelő férfiak egyre szélesebben vigyorogtak, ahogy meghallották, milyen természetű tervei vannak a varázslónak.

Azt gondolta, hogy ő egy boszorkány, és hogy erősebb nála. Nem tudta, hogy Nicci sokkal több volt ennél; hogy ő a Sötétség Nővére. Még ha tudta volna is, Kronosz lehet, hogy nem fogta volna fel, mint ahogyan kevesen értették, ennek a teljes és rettenetes jelentőségét. A Sötétség Nővére nem csak a saját Tehetségét birtokolta, hanem egy varázsló Hanját is; amit akkor vettek el tőle, amikor átlépett a holtak világának Fátyolán át a halálba.

És mintha egy varázslónő és egy varázsló együttes ereje nem lett volna elég hatalmas, még hozzájött a Pusztító Mágia, amelyre a varázsló halálakor megnyíló Fátyolon keresztül tett szert. A saját Hanja volt a csatorna, amelyen keresztül a Pusztító Mágia erejét magába fogadta. Kevés ember tudta használni a Pusztító Mágiát: Richard születésénél fogva, a Sötétség Nővérei pedig fondorlat által. A Sötétség Nővérei most mind Jagang foglyai voltak, Nicci és négy másik kivételével, akik közül hárman Richard korábbi tanárai voltak a Próféták Palotájában. A negyedik, a vezetőjük Ulicia Nővér volt.

Kronosz véres öklét Nicci felé rázta.

– Altur'Rang lakói árulók! Megbecstelenítettek egy szent helyet! Azzal, hogy letértek a Teremtő útjáról, elfordultak a Teremtőtől. A kezünk által a Teremtő bosszút áll és elpusztítja a bűnösöket. Megtisztítjuk Altur'Rang-et nemcsak testüktől és csontjaiktól, hanem az eszméiktől is! A Birodalmi Rend újra birtokba veszi a várost, és Jagang az Igazságos innen uralja majd a világot a Teremtő szándéka szerint.

Nicci majdnem felnevetett. Kronosznak fogalma sem volt róla, hogy a nő, akihez beszél, maga adta Jagangnak az Igazságos nevet. Nicci javasolta azt a császárnak, hogy az uralma igazságosságának ilyen hirdetése sokkal több embert nyer meg a számára anélkül, hogy harcolnia kellene velük. Jagang mindet le akarta győzni; és csak Nicci volt képes beláttatni vele, hogy az ő javát szolgálja, hogy ha az emberek a szabad akaratukból jönnek el hozzá. Ő mondta Jagangnak, a név, amit adott neki, elhozza majd hozzá az embereket.

Túlságosan is igaza volt. Sok ember a szándékot azonosította a tettel. A címnek, amit ő adott Jagangnak, szinte mindenütt hittek az emberek, akik semmit nem tudtak róla és a Rendről. Nem győzött csodálkozni rajta, azzal, hogy pusztán a szó segítségével, akár igaz, akár nem, rengeteg embert rá lehet venni, hogy higgyen valamiben. Talán könnyebb volt számukra, ha helyettük gondolkozott valaki.

Kronosz beszéde elegendő időt adott neki, hogy összeszedje magát. Ahogy kezdett visszatérni az ereje, Nicci nem engedhette meg magának, hogy tovább várjon.

Felemelte a kezét, és a férfi felé tartotta az öklét. Végig akarta vezetni az erejét a karján, hogy összesűrűsödjön, és az ökle előtti pontba összpontosuljon. Bár erre nem volt szükség, azért is akarta így csinálni, mert jólesett észrevetetni Kronosszal a veszélyt.

A képességétől, és az őt védő pajzsoktól öntelten magabiztos varázslót Nicci ellenséges mozdulata csak még inkább felingerelte.

– Hogy merészelsz fenyegetni?

Az Alkotó és Pusztító Mágiát halálos fegyverré egyesítve olyan erővel sújtott le, hogy az olyan könnyedén szelte át a varázsló pajzsait, mint a villám a papírt, és a mellkasa közepén egy dinnyényi lyukat robbantott bele.

Kronosz szeme tágra nyílt. A szája tátva maradt a döbbent csodálkozástól, ahogy az agya felfogta a visszafordíthatatlant.

Nicci látta az eget a lyukon keresztül. A belső robbanástól, minden ami a belső szerveiből megmaradt, kispriccelt, amikor Kronosz megcsonkított teste összecsuklott.

Nem sejtette, hogy az ő ereje nem ér fel Nicciével. Csak Alkotó Mágiát használt a pajzsaihoz. Az ilyen védelem nem sokat ért a Pusztító Mágiával szemben.

Körülötte mindenütt fegyvert szegeztek rá. Erős izmok húzták feszesre az íjakat. Karok hajoltak hátra dárdákat tartva, ezernyi lándzsa, kard és bárd szegeződött rá.

Nicci egy pillanatnyi szünet nélkül a két ellentétes, megrázó erővel egyesülő mágia hatalmas hullámát eresztette szabadjára, amelynek pusztító dühe leterítette a tisztek sátrát, és a dombon állók közé robbant. A pusztító csapás körkörösen terjedt és lélegzetelállító sebességgel tépte le a húst a csontokról. A föld átázott a rengeteg vértől.

A hő, amely a robbanáskor felszabadult, olyan hatalmas volt, hogy a közelben álló fák kigyulladtak. A táborból a veszélyt látva odarohanó katonák ruhája is tüzet fogott. A közelebb állókról leégett a hús. A még közelebb állókat pedig szétszaggatta Nicci mágiájának viharos támadása. A szabadon engedett mágia a távolsággal veszített erejéből, és a messzebb lévők csak elterültek a földön.

Az ilyen hatalmas erőfeszítés kockázatos volt, mert sok energiát igényelt, de megtette a kívánt hatást. Egy pillanat alatt megváltozott a helyzet. A korábban még a tehetetlen fogoly nőt gúnyoló vadállatok most fejvesztve menekültek.

Attól tartva, hogy elveszíti az előnyét, Nicci a forróságot a katonák mögötti patak partján álló fák törzsébe irányította. Ezzel a módszerrel kis befektetett energiával nagy hatást lehetett elérni. A túlhevült víz egy pillanat alatt gőzzé forrt, és a tömör nyárfák törzse mennydörögve robbant fel, szilánkok millióival több tucat katonát terítve le.

Nicci gyorsan folyékony tüzet varázsolt, és a pokoli folyamot átküldte a mezőn a kavarodás közepébe. Azon nyomban emberek, lovak és felszerelés kapott lángra a tomboló tűzben. A katonák és állatok sikolyai egyetlen hosszú kiáltássá olvadtak össze. A levegő olajos füst, égő szőr és hús szagától bűzlött.

Már nem támadták. A beállt szünetben Nicci megpróbált felállni a véráztatta földről. Megbotlott a hullákban. Sa'din keresztülvágott a sűrű füstön, és a fejét hozzányomva megtámasztotta, hogy visszanyerje az egyensúlyát. Nicci egyik kezével átfogta a nyakát, és megkönnyebbülten nyugtázta, hogy sikerrel vette körül az erejével, így nem esett baja.

Sikerült megfognia a gyeplőt. Nagy nehezen felhúzta magát a ló hátára, mielőtt bárki lándzsát hajíthatott volna feléjük, vagy rájuk lőhetett volna. Megfordította a lovat, közben folyamatosan tűzgömböket lövellt a katonák felé, akik ismét támadni kezdték. Ahogy elérte őket a tűz, vakon botladoztak, sikoltoztak, hadonásztak, egymásnak ütköztek, vagy a sátraknak futottak, ezzel tovább terjesztve a tűzvészt.

Egy nagy csatalovon hirtelen egy férfi vágtatott elő a füstből. A katona felemelte a kardját és harci kiáltást hallatott. Mielőtt Nicci bármit tehetett volna, Sa'din dühödten felnyerített és egy szempillantás alatt leharapta a harci mén fülét. A sebesült ló üvöltött a félelemtől és a fájdalomtól. Megfordult, és felágaskodott, lovasa pedig az égő testekre zuhant.

Nicci a rátámadó katonák elé varázshálót vetett, amely csak egy pillanatig tartott, de elég hosszan ahhoz, hogy a szívük megálljon. Egymás után buktak fel a mellkasukat szorongatva. A többieknek még félelmetesebb volt azt látni, hogy a társaik egyszer csak levegőért kapkodnak és összeesnek valamilyen titokzatos oknál fogva, mintha azt látták volna, hogy valamilyen erőszakos halált haltak volna. Nicci szempontjából viszont pont olyan hatásosnak bizonyult, és nem vette el annyi erejét, bár pontosabb célzást igényelt. Egy szívet megállítani könnyebb volt, mint lángokat vagy villámot varázsolni. Ennyi támadó közt tudta, hogy minden erejére szüksége lesz, ha élve akar kikerülni a táborból.

Míg a közelben lévők tudták mi történik, a távolabbi területeken nem ismerhették a körülményeket, csak annyit tudhattak, hogy megtámadták őket. És mivel jól képzett katonák voltak, azonnal reagáltak.

Minden irányból nyílvesszők záporoztak felé. Lándzsák csapódtak a földbe mellette. Egy nyílvessző Nicci haját érte. Egy másik egy kissé megvágta a vállát. Sarkát Sa'din oldalába nyomta és a ló hátára hajolt. Nicci meglepődött, ahogy a ló teljes erővel előre ugrott, és bátran keresztül száguldott a rájuk támadó katonák között. A csődör patái hányingert keltő reccsenéseket hallattak, ahogy csontot értek. Az emberek félreugrottak az útjából. Sa'din sátrakon és tábortüzeken ugrott át. A levegőt borzalmas sikolyok töltötték meg. Ahogy átvágott a táboron Nicci minden lehetőséget megragadott, hogy még több halált és pusztulást osszon.

A háta mögött azonban a dühös kiáltások egyetlen hatalmas ordítássá olvadtak, ahogy többezernyi katona vette át végig a völgyben. Az ereje és vadsága rémületes volt.

Nicci élénken emlékezett, mit mondott Richard arról, hogy egyetlen szerencsés nyílvessző elegendő. Most ezer szállt utánuk. Nicci minden erejét arra fordította, hogy megvédje a lovát és saját magát.

Ahogy Sa'din keresztülvágott az emberek, lovak, szekerek, és sátrak erdején, Nicci erejét a védelmükről ismét arra irányította, hogy levágjon mindent, ami az útjukba kerül. A sűrű, koncentrált levegő végighasított a rájuk támadó katonákon. Ahogy a lova átugrott az akadályokon, és átgázolt a többin, Nicci mágiája egyeseket lefejezett, másokat a térdüknél vágott ketté. A lovak üvöltöttek, ahogy a lábaiktól megfosztva a földre zuhantak. A sebesültek fájdalomkiáltásai és sikolyai kísérték őket az útjukon. De a düh ordítását is hallani lehetett.

Ahogy vágtattak a táboron át, Nicci látta, ahogy a katonák gyorsan lóra ülnek. Lándzsát és dárdát ragadtak a táborban álló halmokból. Nicci azt kívánta, bárcsak elpusztíthatná a fegyvereket, de muszáj volt arra koncentrálnia, hogy Sa'dinba kapaszkodjon, miközben a ló átvágott mindenen, ami elé került, egy-egy szekeret is beleértve. Úgy tűnt, a ló amilyen gyorsan csak lehet, mindent megtesz azért, hogy kijuttassa a nőt erről a veszélyes helyről.

Ahogy az utolsó sátrakat is maguk mögött hagyták, Nicci hátranézett. Az egész tábor felbolydult. A lángok még mindig az eget nyaldosták. Több helyet elborított az olajos fekete füst. Fogalma sem volt, hányan haltak meg, de most több ezren indultak utána. Ahogy a vágtató ló hátán rázkódott, egyre hevesebben érezte, hogy fáj a háta.

De legalább sikerült megölnie Kronoszt. Megpróbálták megtéveszteni, de ez végül a második varázslójuk életébe is került, akiről Nicci nem is tudott, és szörnyű bajt jelentett volna a védőknek Altur'Rang-ben. Végül is nagy szerencse volt.

Feltéve persze, ha nincs egy harmadik varázslójuk is.