Negyvenkettedik fejezet

 

 

 

Richard megfogta Shota karját, és megállította, még mielőtt elmehetett volna. Nem engedhette el így – több okból sem.

– Shota, sajnálom… De te magad mondtad; az én életem. Ha csak egy kicsit is a barátodnak tekintesz, valaki olyannak, aki számít, akkor te is azt akarod, hogy úgy éljek, ahogy szerintem élnem kell, és nem úgy, ahogy te szeretnéd, hogy élhessek.

A nő zihálva lélegzett.

– Rendben. Döntöttél, Richard. Menj el! Menj, és éld, ami még az életedből hátra van.

– Azért jöttem hozzád, mert szükségem van a segítségedre.

A nő visszafordult, és olyan vészjósló pillantást vetett a férfire, amilyet az még sohasem látott. A boszorkány semmivel össze nem téveszthető pillantása volt ez. Szinte látta, ahogy sistereg a levegő.

– Már segítettem – mégpedig kétlem, hogy tudnád, milyen áron. Használd ezt a segítséget saját belátásod szerint. És most távozz!

Bármennyire szerette volna azt tenni, amit a nő kért, és bármennyire nem akarta erőltetni, oka volt annak, hogy idejött, és még nem nagyon beszélt róla. Nem mehet el addig, amíg meg nem teszi.

– Segítened kell megtalálnom Kahlant.

A nő pillantása még hidegebb lett.

– Ha bölcs vagy, élsz a tudással, amit tőlem kaptál, és megpróbálsz életben maradni, amíg le nem győzöd Jagangot, vagy tovább kergetheted a fantomjaidat – már nem érdekel. Csak menj, mielőtt rájössz, miért kerülik el a varázslók a házamat.

– Azt mondtad, hogy a képességed segít az idő folyásába látni. Mit mond az én jövőmről?

Shota egy pillanatig hallgatott, mielőtt elfordította volna a tekintetét.

– Valami oknál fogva az időfolyam elhomályosult a számomra. Néha megesik. – Ismét a férfire nézett, elszántabban mint korábban. – Látod? Már ez sem lehet a segítségedre. És most menj!

Richard azonban elszánta magát.

– Tudod, hogy információért jöttem, valami olyasmiért, ami segíthet megtudni az igazságot, hogy mi történik. Ez nagyon fontos. Másoknak is fontos, nemcsak nekem. Ne zárkózz el így, Shota, kérlek, szükségem van a segítségedre!

A nő felvonta a szemöldökét.

– Na és mióta fogadod meg a tanácsaimat?

– Nézd, elismerem, hogy a múltban nem értettem mindig egyet a mondandóddal, de nem lennék most itt, ha nem tartanálak bölcsnek. Bár amit mondtál a múltban, abból szinte minden igaz volt, ha pontosan azt tettem volna, amire utasítottál, anélkül, hogy átgondoltam volna, és a helyzet alakulásának megfelelően cselekedtem volna, akkor elbuktam volna, és most mindannyian Darken Rahl uralma alatt sínylődnénk, vagy az Alvilág Őrzőjének könyörtelen szorításában vergődnénk.

– Mondod te.

Richard az engedékeny hangnemet szigorúbbra cserélte, és közelebb hajolt.

– Ugye emlékszel, amikor eljöttél hozzám a Sáremberek falujába? Amikor könyörögtél, hogy zárjam be a Fátylat, hogy az Őrző ne kaparinthassa meg az élőket. Emlékszel? Elmondtad, hogy az Őrző mindent megtesz, hogy a Tehetséggel bírók, köztük te is, elképzelhetetlen kínok közt szenvedjenek az örökkévalóságig. – Egyik ujjával megbökte, hogy hangsúlyt adjon a mondanivalójának. – Nem te voltál az, akinek át kellett élnie azt a sok borzalmat, hogy ezt megakadályozza, hanem nekem. Nem neked kellett az Őrző rémeivel szembeszállnod, hogy bezárd a Fátylat, hanem nekem. Nem te mentetted meg magad az Őrzőtől, hanem én mentettelek meg. A nő lesütött szemmel felelt.

– Emlékszem.

– És sikerült. Megmenekültél.

– Magadat is mentetted. Nem azért tetted, hogy engem megments, csak így alakult.

Richard mélyen beszívta a levegőt, és megpróbált türelmes maradni.

– Shota, érzem, hogy tudsz valamit – valamit arról, hogy mi történhetett Kahlannal.

– Mondtam már neked, hogy nem emlékszem ilyen nevű nőre.

– Igen, és ennek az az oka, hogy valami nagy baj van, de akkor is tudnod kell valamit, ami segíthet kiderítenem az igazságot, valami apró kis információt, hogy megtudhassam, mi folyik itt.

– És arra számítottál, hogy csak úgy hívatlanul besétálhatsz az otthonomba, kockára teheted az életemet, futsz néhány udvariassági kört, majd megkapod a Tehetségem, az életem egy részét, amit magadnak akarsz.

Richard a nőt bámulta. Tehát nem tagadja, hogy tényleg tud valamit, ami segíthet. Tényleg igaza volt.

– Shota, hagyd abba a színészkedést, és ne tégy úgy, mintha jogtalan követeléseket támasztanék. Soha nem hazudtam neked, tudod. Mondom, hogy ez rendkívül fontos, akár belátod, akár nem. Még az is lehet, hogy az Őrző műve, és így akar megkaparintani bennünket. Minden információra szükségem van, hogy megakadályozhassam, ami elkezdődött. Nem játszadozom. Kell nekem, amit tudsz.

– És szerinted egy ilyen követelés feljogosít rá? – A szeme résnyire szűkült. – És pusztán azért, mert nekem van valamim, és te szükséget látsz, nekem a rendelkezésedre kell azt bocsátanom? Hogy jogot formálhatsz az életem egy részére, ha a szükség úgy hozza? Szerinted az életem nem az enyém, hanem arra való, hogy téged szolgáljalak vele? Hogy az életemet a rendelkezésedre kell bocsássam, amikor úgy döntesz, hogy fel akarsz használni engem? Azt hiszed, idejöhetsz és követelőzhetsz, de ha én kérek valamit, te méltatlankodni kezdesz?

– Nem méltatlankodtam – Richard próbált visszafogott maradni. – Nagyra értékeltem az őszinteséget az ajánlatodban. Nagyon is tudom, hogy milyen egyedül lenni. De ha az vagy, akinek hiszlek, nem kérhetsz ilyesmire, ha nem szívből teszem. Te megérdemled, hogy szeressenek. Sajnálom, Shota, de nem hazudhatok, nem mondhatom, hogy én lehetek az a valaki a számodra, különben ezzel végül még nagyobb fájdalmat okoznék. Nem hazudhatok neked; már mást szeretek.

És miután erre már magad is rájöttél, egy olyan valakit akarnál magad mellett tudni, aki olyan hűtlen, hogy azonnal él egy ilyen adódó lehetőséggel? Szerintem neked egy egyenlő társ kell, akivel tényleg megoszthatod az életedet. Nem hiszem, hogy egy ölebre vágynál csupán. Hiszen azt már magad is tudod, hogy abban nincs örömed.

Ha igazán törődsz velem, ha azért tetted az ajánlatot, mert érdekel, hogy mi lesz velem, ha őszinte voltál, akkor segíts!

A nő hallgatott, ezért hát folytatta.

– Shota, minden információ, amit adhatsz, hasznos lehet. Ez most nagyon fontos. Annyira fontos, mint amikor eljöttél hozzám, és arra kértél, hogy zárjam be a Fátylat. Ha elbukom, félek, mind veszítünk. Nincs időm játékokat játszani. Szükségem van arra, amit tudsz!

– Hogy merészelsz ilyen arrogáns hangnemben követelőzni? Már megmondtam a válaszomat. Az én képességem, az én életem. Nem formálhatsz jogot rá.

Richard a hüvelyk és középső ujját a halántékára szorította, és nagy levegőt vett, hogy megnyugodjon. Kelletlenül vette tudomásul, hogy talán a nőnek igaza van.

Hátat fordított neki, és néhány lépésnyire eltávolodott, hogy átgondolja a lehetőségeit. Egy dolgot biztosan tudott, nem megy el addig, amíg minden lehetséges segítséget meg nem kapott.

– Tehát azt mondod, hogy tudsz olyasmit, amivel kideríthetném az igazságot.

– Az igazság számtalan arcát ismerem, és sokmindent tudok róluk.

– De olyasmit is tudsz, ami segíthetne tisztán látnom abban a dologban, ami miatt idejöttem.

– Igen.

Tudta. Még mindig háttal, így szólt.

– Nevezd meg az árat!

– Úgysem leszel hajlandó megfizetni!

Fontolóra vette, milyen árat kérhet a nő. Visszafordult hozzá. A nő olyan pillantással méregette, amitől átlátszónak érezte magát. Nem megy el az információ nélkül, ez biztos. Kahlan élete volt a tét.

Bármit kell is tennie, hogy megmentse, beleértve azt is, hogy fel kell áldoznia az életét, megteszi.

– Nevezd meg az árat!

– Az Igazság Kardja!

A világ megállni látszott.

– Hogy mi?

– Megkérdezted, mibe kerül, hogy elmondjam, amit tudok. Az ár az Igazság Kardja.

Richard bénultan állt.

– Ezt nem mondhatod komolyan!

A nő ajkai mosolyra húzódtak.

– Ó, dehogynem!

A fákon keresztül Richard látta, ahogy Samuel feláll, és élénken figyelni kezd.

– Mihez kezdenél a Karddal?

– Te megkérdezted az árat, én megmondtam. Hogy mihez kezdek a fizetségemmel, az már nem tartozik rád.

Richard érezte, ahogy a lapockái között csorog a víz. Úgy érezte, nem tud sem megmozdulni, sem megszólalni. Erre egyáltalán nem számított.

Shota hátat fordított, és az út felé indult.

– Viszlát, Richard! Örülök, hogy ismertelek. Ne gyere vissza!

– Várj!

Shota megállt, és hátrapillantott. Gesztenyebarna hajának fürtjei ragyogtak a napfényben.

– Igen, vagy nem, Richard? Már eleget adtam neked viszonzatlanul. Többet nem kapsz. Ha akarod, amit tudok, fizetned kell érte. Még egyszer nem ajánlom fel ezt a lehetőséget.

Egy ideig figyelte a férfit, aztán ismét indulni készült. Richard a fogait csikorgatta.

– Rendben van.

A nő megállt.

– Beleegyezel?

– Igen.

Teljesen megfordult, hogy jól láthassa, és várt.

Richard felemelte a kezét, hogy a Kard szíját áthúzhassa a feje felett. Cara egy pillanat alatt odaugrott, és elkapta a csuklóját.

– Mégis mit csinálsz? – vicsorogta. Vörös bőr ruhája szinte izzott a napfényben, és jól illett a szemében lobogó tűzhöz.

– Shota tud valamit erről az egész káoszról – mondta. – Muszáj, hogy elmondja. Nem tudom, mi mást tehetnék. Nincs választásom.

Cara egyik kezével elengedte a férfi kezét, és azt a saját homlokához szorította, miközben próbált magához térni és megnyugodni.

– Rahl Nagyúr, ezt nem teheted! Nem lehet! Nem gondolkodsz tisztán! Elragadott a pillanat heve, hogy megszerezd, amit szerinted adni tud neked. A fejedbe vetted, hogy bármi áron megszerzed. Még azt sem tudod, mi az, amit kínál. Amilyen dühös rád, az a legvalószínűbb, hogy semmi értékeset nem tud adni.

– Szükségem van segítségre, hogy kideríthessem az igazságot.

– És nincs biztosíték, hogy ez a valami segíteni fog ebben. Rahl Nagyúr, hallgass meg! Nem látod tisztán a dolgokat. Én mondom neked, ez az ár túl magas.

– Nincs túl magas ár, ha Kahlan életéről van szó, főleg, ha ez az ár csak egy tárgy.

– Ezzel nem az életét veszed meg, hanem csak egy boszorkány szavát, hogy valami hasznosat tud mondani neked, egy olyan boszorkányét, aki bántani akar téged, amiért elutasítottad. Te magad mondtad, hogy semmi, amit eddig mondott, nem úgy történt, ahogy ő mondta. Ez az alkalom sem lesz kivétel. Elveszíted a Kardot, és semmit nem kapsz cserébe.

– Cara, meg kell tennem.

– Rahl Nagyúr, ez őrültség!

– És mi van, ha én vagyok őrült?

– Miről beszélsz?

– Mi van, ha mindannyitoknak igaza van, és Kahlan nem létezik? Mi van, ha őrült vagyok? Még te is azt hiszed, hogy így van. Muszáj, hogy meghallgassam, mit tud mondani Shota. Ha mindenben tévedek, amiben hiszek, akkor mire jó a Kard egy őrült számára? Ha ti mind jól gondoljátok, és tényleg őrült vagyok, akkor mi jót tehetnék bárkinek is? Mi hasznomat veszitek, ha bolond vagyok? Mit ér az életem akkor egyáltalán? Cara szemei könnyben úsztak.

– Nem vagy őrült!

– Nem? Akkor elhiszed, hogy Kahlan létezik, és ő a feleségem? – Amikor Cara nem válaszolt, lefejtette az ujjait a csuklójáról. – Gondoltam, hogy nem.

Cara mérgesen Shotához fordult, és az Agiel-jével fenyegette. – Nem veheted el a kardját! Ez nem tisztességes, és ezt te is tudod. Kihasználod az állapotát. Nem veheted el a Kardot!

– Az ár, amit kérek, csekély… a Kard pedig nem is az övé, soha nem is volt az övé.

Shota egyik ujjával intett Samuelnek, aki az árnyékban lapult, és most gyorsan odacsörtetett melléjük a fák között.

Cara Richard és Shota közé lépett.

– A Rahl Nagyúr az Első Varázslótól kapta. Ő nevezte ki a Rahl Nagyurat az Igazság Keresőjének, és ekkor kapta az Igazság Kardját. Az övé.

– És mit gondolsz, az Első Varázsló honnan szerezte a Kardot? – Shota egyik vörös körmös ujjával a földre mutatott. – Itt találta meg. Idejött érte, az otthonomba, és ellopta. Így szerezte meg Zedd a Kardot. Richard nem jogosan viselte, mert a Kardot ellopták. Az, hogy visszaadja a jogos tulajdonosának, csak aprócska ár azért, amit tudni akar.

Cara szeme veszélyesen villogott, és felemelte az Agiel-t. Richard finoman megfogta a csuklóját, és lenyomta a kezét, mielőtt olyasmit tehetett volna, ami Richard szerint csúnyán végződött volna. Nem volt biztos benne, hogy mi lenne a kimenetele egy ilyen összecsapásnak. Nem merte megkockáztatni, hogy elveszíti, amit Shota mondhat, vagy hogy elveszítse Cara-t.

– Azt teszem, amit tennem kell – nyugtatta a lányt. – Ne nehezítsd meg még jobban!

Richard látta már Cara-t számtalan különböző hangulatban. Látta boldognak, szomorúnak, kedvetlennek, elszántnak, dühösnek, de eddig a pillanatig még soha sem látott rajta ilyen őrült, feléje irányuló haragot.

És akkor hirtelen eszébe jutott, hogy látta már egyszer ilyen őrülten dühösnek, valamikor nagyon régen.

Ebben a pillanatban nem engedhette meg magának, hogy egy ilyen emlék eltérítse a gondolatait, és elhessegette magától. Most Kahlanról volt szó, és a jövőről, nem a múltról.

Richard áthúzta a feje felett a Kard szíját, és összefogta a hüvellyel. Samuel úrnője szoknyája mögött csendesen, mohó szemekkel figyelte a díszes markolatot.

A fényes arany és ezüst hüvelyt, az ősi bőr szíjjal mindkét kezébe fogva Shota felé nyújtotta.

A nő tett egy lépést előre.

– A Kard hű társamé, Samuelé – mosolygott diadalittasan. – Add oda neki!

Richard bénultan állt. Nem adhatta oda Samuelnek az Igazság Kardját. Egyszerűen nem tehette.

Azután hirtelen eszébe jutott, mi mást akarhatna Shota a Karddal, minthogy Samuelnek adja. Megpróbált nem gondolni rá, hogy mit jelent, ha tényleg Shotának adja.

– De a Kard tette ilyenné. Zedd azt mondta, hogy a Kard mágiája tette ezt vele, és változtatta ilyenné.

– És ha visszakapja, ami az övé, olyan lesz, mint egykor, mielőtt a nagyapád ellopta tőle.

Richard ismerte Samuel jellemét. Amennyire Richard tudta, Samuel bármire képes lehet, még gyilkolni is.' Nem adhatott a kezébe egy ilyen veszélyes valamit, mint az Igazság Kardja.

Túl sok, Samuelhez hasonló ember hordozta már az Igazság Kardját, harcoltak érte, ellopták egymástól, eladták annak, aki a legtöbbet kínálta érte, aki aztán Keresőként gyűlöletes célokra használta. A homályban kézről kézre járt, és gonosz, erőszakos célokra használták. Mire Zedd visszaszerezte és végül Richardnak adta, a Keresőket megvetés sújtotta, és semmivel sem becsülték őket többre, mint egy veszélyes bűnözőt.

Ha odaadja a Kardot Samuelnek megint így lesz. Újrakezdődik az egész.

De ha nem adja oda, akkor nincs esélye megállítani egy sokkal nagyobb fenyegetést, amely nagy valószínűség szerint elszabadult a világban, és nincs esélye rá, hogy egyszer újra láthassa Kahlant. Míg Kahlan volt számára a legfontosabb, meg volt győződve róla, hogy az eltűnése egy sokkal gonoszabb dolgot indított el, amelynek olyan következményei lehetnek, amibe félt belegondolni is.

Az Igazság Keresőjeként az ő felelőssége az igazsághoz kötődik, és nem az Igazság Kardjához.

Samuel közelebb settenkedett, a szemét a Kardon tartva, a kezét tenyérrel felfelé felemelte és várt.

– Enyim. Adide! – morogta türelmetlenül, gyűlölettől égő szemekkel.

Richard felemelte a fejét és Shotára nézett. Az összefont karral állt, mintha azt akarná mondani, hogy ez az utolsó esélye. Ez volt az utolsó lehetősége, hogy megtalálja az igazságot.

Ha tudott volna bármi más módot a megoldásra, bármely csekélyet is, visszahúzta volna a Kardot, és a másik lehetőséget választotta volna. De ezt az esélyt nem játszhatta el, nem veszíthette el azt az információt, amely Shota birtokában volt. Nem tehetett mást.

Remegő kézzel előrenyújtotta a Kardot.

Samuel nem bírta kivárni, még teljesen átnyújtja neki. Előre lendült, elmarta a Kardot, és mohón ölelte magához a hőn áhított tárgyat.

Amint az övé lett, különös kifejezés jelent meg az arcán. Richard szemébe nézett, hatalmas, csodálkozó szemmel és tátott szájjal. Richard el sem tudta képzelni, mit láthat most, hogy rátette a kezét az Igazság Kardjára. Arra gondolt, hogy talán egyszerűen megdöbbent attól, hogy tényleg az övé lett.

Hirtelen eliszkolt, és eltűnt a fák között. Az Igazság Kardja ismét a homályba veszett.

Richard meztelennek és kábának érezte magát. Arrafelé meredt, amerre Samuel eltűnt. Azt kívánta, bárcsak megölte volna, amikor először megtámadta. Nem egyszer tört már az életére, és Richard hagyta, hogy azok az alkalmak kicsússzanak a kezéből.

Éles pillantást vetett Shotára.

– Ha bárkinek baja esik miatta, azért téged terhel a felelősség.

– Nem én adtam neki a Kardot. Te tetted saját elhatározásból. Nem csavartam ki a karod, és nem kényszerítettelek az erőmmel. Ne is próbáld rám hárítani a saját döntéseid és tetteid felelősségét.

– Mint ahogy én sem vagyok felelős érte, hogy mit tesz. De ha bárkiben kárt tesz, gondom lesz rá, hogy ez alkalommal megkapja, amit megérdemel.

Shota a zöld gyepet pettyező fákat nézte.

– Itt nincs senki, akit bánthatna. Immár övé a Kard. Végre boldog.

Richard nem hitt ebben.

Csendes dühvel az előtte álló feladat felé fordította a figyelmét. Nem akarta hallani a kifogásait, ezért rögtön a tárgyra tért.

– Megkaptad, amit akartál.

A nő hosszasan a szemébe nézett, az arcán megfejthetetlen kifejezés ült. Végül csendesen egyetlen szót mondott.

– Futótűz.

Megfordult, és elindult az úton.

Richard megragadta a karját, és visszafordította.

– Mi?

– Azt akartad tudni, hogy mi tudok, ami segíthet meglelni az igazságot. Megmondtam: Futótűz.

Richard hitetlenkedve kérdezte.

– Futótűz? És ez mit jelent?

Shota megvonta a vállát.

– Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy erre van szükséged a kereséshez.

– Hogyhogy fogalmad sincs? Nem teheted meg, hogy mondasz egy olyan szót, amit még soha életemben nem hallottam, és elmész. Ez így nem tisztességes, tekintve, hogy mit adtam cserébe.

– Mindazonáltal így egyeztünk meg, és én teljesítettem, amit ígértem.

– El kell mondanod, hogy mit jelent.

– Nem tudom, hogy mit jelent, csak azt, hogy ez az a szó, amiért fizettél.

Richard nem akarta elhinni, hogy belement egy olyan alkuba, amelyben semmit nem kapott cserébe. Semmivel sem került közelebb Kahlan megtalálásához, mint mielőtt eljött Shotához. Úgy érezte, hogy itt mindjárt a földre roskad és feladja.

– Az üzletet lerendeztük. Viszlát, Richard! Kérlek, most menj! Hamarosan sötét lesz. És biztosíthatlak, nem akarsz majd itt lenni, amikor besötétedik.

Shota elindult a távolban álló palotája felé. Richard, miközben nézte a távolodó alakot, szemrehányást tett magának, amiért ilyen könnyen bukásnak veszi a dolgot, és meg sem próbálja meglátni benne a sikert. Már tudott valamit, ami a rejtélyhez kötődik. A kirakós játék egy darabját, a megoldás egy részét, amely olyan értékes, hogy korábban csak a boszorkány tudott róla. Megerősítette, hogy Kahlan valóságos. Azt mondta magának, hogy ezzel egy lépéssel közelebb jutott. Muszáj volt hinnie ebben.

– Shota! – szólt a nő után Richard.

Az megállt, megfordult, és várta a férfi mondanivalóját. Látszott, hogy nagy szónoklatra számít.

– Köszönöm – mondta őszinte hangon. – Nem tudom, hogy mi jót jelent majd a számomra, hogy ismerem a Futótűz szót, de köszönöm. Legalább okot adtál, hogy tovább menjek. Amikor idejöttem, már nem volt, ami tovább vigyen, de most van. Még egyszer köszönöm.

Shota meglepődött. A férfinak fogalma sem volt, mire gondolhat éppen. Végül kissé közelebb lépett. Összekulcsolta a kezét maga előtt, néhány pillanatig a földet nézte maga előtt, majd a fákat szemlélte, láthatóan fontolgatott valamit.

Végül megszólalt.

– Amit keresel, azt régen eltemették.

– Régen eltemették? – kérdezte óvatosan.

– Mint ahogy azt sem tudom, mi a Futótűz, azt sem tudom, ezt hogyan kell érteni. A dolgok csak úgy megjelennek nekem problémákkal, kérdésekkel kapcsolatban. Én vagyok az információt hordozó csatorna, ha úgy tetszik. De nem én vagyok a forrás. Nem ismerem a jelentésüket, csak annyit mondhatok, hogy amit keresel, azt régen eltemették.

– Futótűz, és egy rég eltemetett dolog keresése. – Ismételte Richard, és bólintott. – Rendben. Nem felejtem el.

Hirtelen a nő felhúzta a szemöldökét, mintha még valami eszébe jutott volna.

– Meg kell találnod a csontok helyét a Mély Semmiben.

Richard érezte, ahogy végigfut a hátán a hideg. Fogalma sem volt róla, hogy mi az a Mély Semmi, de nem tetszett neki a kifejezés, mint ahogy a csontok keresése sem. Elhessegette a képeket, amiket felidézett benne.

Shota ismét megfordult, és elindult. Alig egy tucat lépést tett csak meg, amikor hirtelen megtorpant és visszanézett. Kortalan szemeivel a férfire nézett.

– Óvakodj a négyfejű viperától.

Richard várakozón felemelte a fejét.

– Nem tudom, mi lehet a négyfejű vipera!

– Akár felismered ezt most, akár nem, hidd el, hogy tisztességes üzletet kötöttünk. Megadtam a válaszokat. Te vagy a Kereső – vagy legalábbis az voltál; neked kell megtalálnod, mit jelentenek.

Ezzel végleg elsétált a hosszú ösvényen az aranyló napfényben.

– Menjünk! – szólt Richard Cara-hoz. – Nem szeretném megtudni, hogy miért ne akarnánk itt lenni, amikor besötétedik.

Cara jeges pillantást lövellt felé.

– Szerintem egy mániákus gyilkos miatt, aki egy halálos erejű karddal tör majd rád.

Richard borúsan vette tudomásul, hogy ez bizony igaz lehet. Samuel valószínűleg nem elégszik meg azzal, hogy megkapta a Kardot. Lehet, hogy meg akarja majd ölni a jogos tulajdonosát, nehogy Richard visszakövetelhesse vagy elvehesse tőle.

Annak ellenére, amit Shota mondott, Samuel az igazi tolvaj. Az Igazság Kardját az Első Varázslónak van joga odaadni valakinek. Ő nevezi ki a Keresőt. Nem azé a Kard, aki valahogy megszerzi, hanem a varázsló által kinevezett személyt, a Keresőt illeti, aki most Richard volt.

Szinte émelygett a tudattól, hogy elárulta a nagyapja belé fektetett bizalmát.

De mit érne a Kard, ha a megtartása azt jelentené, hogy Kahlan meghal?

Nincs nagyobb érték az életnél.