Ötvenegyedik fejezet

 

 

 

Ann arca leírhatatlan kifejezést öltött, amikor belépett a nagy ajtón, és meglátta, amint a két bíbor oszlop között az előszobában megjelenik Nicci. Nicci hangosan felnevetett volna, ha a Richarddal való beszélgetés nem merítette volna ki annyira érzelmileg.

A Prófétáról Nicci tudta, hogy nagyon öreg, de egyáltalán nem tűnt törékenynek. Magas volt és vállas, szép fehér haja a válláig ért. Úgy nézett ki, mint aki képes meghajlítani a vasat, és még csak mágiát sem kell használnia hozzá. Sötét, azúrkék szemeinek ragadozó pillantása azonban megfélemlítette, ugyanakkor vonzotta is az embert. Tipikus Rahl tekintet. Ann tágra nyílt szemekkel szólalt meg.

– Nicci Nővér …

A Prelátus nem mondta, hogy „Jó, hogy újra látlak", de semmi hasonlót sem. Pillanatnyilag úgy tűnt, fogalma sincs, hogy folytassa. Nicci most egy kissé meglepődött rajta, hogy a hatalmas Próféta mellett álló kis zömök nőt milyen sokáig, milyen nagynak gondolta. A Novíciák és Nővérek gyakran hosszú ideig nem látták a Próféták Palotájának Prelátusát. Ez, Nicci szerint, hozzájárult a mítoszhoz, ami kialakult körülötte.

– Prelátus. Örülök, hogy jól vagy, főleg a szerencsétlen halálod és temetésed után. – Nicci Richardra nézett, miközben befejezte a gondolatot. – Úgy hallottam, hogy mindenki azt hitte, meghaltál. Elképesztő, hogy milyen meggyőző lehet egy temetés, ugyanakkor most itt állsz, élsz és jól vagy, legalább is úgy tűnik.

Richard szája szélén a mosoly elárulta neki, hogy megértette az üzenetet. Zedd, aki a szökőkutas szoba közepére vezető három lépcsőfok mellett állt, kíváncsian ráncolta a szemöldökét. A burkolt célzást ő is megértette.

– Hát, igen, sajnálatos szükségszerűség volt, gyermekem. – Ann arckifejezése sötétebb lett. – Mivel a Sötétség Nővérei beférkőztek a Fény Nővérei közé. – Röviden Richardra, Cara-ra és Zedd-re pillantott, és a hangjában az él enyhült. – A társaságodból, Nicci Nővér, úgy tűnik, hogy ismét visszatértél közénk. El sem tudom mondani, hogy ez milyen örömmel tölt el. Csak arra tudok gondolni, hogy a Teremtő maga, saját kezével mentette meg a lelkedet.

Nicci a háta mögött összekulcsolta a kezét.

– A Teremtőnek valójában semmi köze nem volt hozzá. Éppen nagyon elfoglalt volt, míg engem arra kényszerítettek, hogy az életemet olyanok szolgálatában töltsem, akik a verítékemet és véremet akarták. Azt hiszem, nem ért rá velem foglalkozni, amikor istenfélő emberek azt mondták nekem, hogy az én feladatom szolgálni, és alárendelni magamat nekik, és megölni azokat, akik a Teremtő útjában állnak. Minden alkalommal, amikor a hit ezen bajnokai erőszakot vettek rajtam, a Teremtő nem látta meg ebben az iróniát. De ez már a múlt. Richard segített nekem, hogy meglássam az élet értékét. És nem vagyok Nicci „Nővér" többé, sem a Fényé, sem a Sötétségé. S a Halál Úrnője, vagy a Rabszolga Királynő sem létezik már. Csak Nicci van, ha megengeded… sőt, akkor is, ha nem.

Ann arckifejezése a hitetlenségből a felháborodásba váltott, miközben az arca teljesen elvörösödött.

– De ha egyszer Nővér lettél, örökre Nővér maradsz! Csodálatos dolgot tettél azzal, hogy elutasítottad az Őrzőt, így ismét a Fény Nővére vagy. Nem dönthetsz úgy, hogy megtagadod a Teremtő iránti kötelességedet…

– Hát akkor, ha van ellenvetése, engedjük meg Neki, hogy éljen vele, most rögtön! – Ahogy Nicci felfűtött szavainak visszhangja elült, a szobára csend borult, csak a szökőkút csobogása hallatszott. Nicci látványosan körülkémlelt, mintha azt keresné, nem rejtőzik-e a Teremtő valamelyik oszlop mögött készen arra, hogy előttük teremjen, és tudassa velük az óhajait.

– Nem? – Nicci ismét összekulcsolta a kezét. Ismét dacos mosolygott. – Nos, akkor, azt hiszem, nincs ellenvetése, Nicci vagyok, és kész.

– Én nem fogom…

– Ann, elég! – szólalt meg Nathan mély, parancsoló hangon. – Fontos ügyben jöttünk, és ez nem az! Nem azért utaztunk idáig, hogy egy ál-halott Prelátus kioktathasson egy jó útra tért Nővért.

Niccit némileg meglepte, hogy a Prófétától ilyen ésszerű érveket hall. Mégiscsak lehet, hogy könnyen felült a lomha pletykáknak?

Ann lemondóan biggyesztette a száját, és egy elszabadult tincset próbált meg visszagyömöszölni a feje tetejére fésült kontyba.

– Azt hiszem, igazad van. Attól tartok, kissé elragadtattam magam, ami nem csoda, ha figyelembe vesszük a történteket. Ugye megbocsátod elhamarkodott ítélkezésemet, Nicci?

Nicci fejet hajtott.

– Boldogan, Prelátus.

Ann mosolygott, Nicci szerint jóval őszintébben.

– És már én is csak Ann vagyok. Verna a Prelátus. Én meghaltam, emlékszel?

Nicci is mosolygott.

– Akkor hát, Ann. Verna jó választás. Cecilia Nővér mindig azt mondogatta, hogy őt reménytelen megtéríteni az Őrző számára.

– Majd ha egyszer ráérünk beszélgetni, nagyon örülnék, ha többet mesélnél nekem Cecilia Nővérről és Richard többi régi tanáráról.

A gondolattól mélyet sóhajtott.

– Soha nem voltam biztos benne, hogy te és a többi öt a Sötétség Nővérei lettetek.

Nicci bólintott.

– Boldogan elmesélek mindent, amit tudok róluk, legalábbis akik még élnek. Liliana és Merissa meghaltak.

– Tom, hogy van a húgom? – kérdezte Richard, amint egy kis szünet állt be a beszélgetésben. Nicci most vette észre, hogy a férfi elég sokáig hallgatott, és most ezzel jelezte, hogy fontosabb dolgok felé akar haladni.

– Jól van, Rahl Nagyúr – válaszolta a nagydarab szőke hajú férfi az ajtó mellől.

– Akkor jó. Nos, Nathan, mi a baj? – kérdezte aggodalommal Richard rögtön a tárgyra térve. – Miféle dolog hozott idáig?

– Nos… többek között a próféciák dolga.

Richard láthatóan megkönnyebbült.

– Ó, nos, abban sajnos nem tudok segíteni.

– Én nem lennék ebben olyan biztos – válaszolt síri hangon Nathan.

Zedd lelépett az arany-piros szőnyegről a szoba közepére.

– Hadd találgassak. Amiatt vagytok itt, mert üres oldalakat találtatok a próféciás könyvekben?

Niccinek még egyszer el kellett ismételnie magában Zedd szavait, hogy biztos legyen benne, jól értette. Nathan bólintott.

– Pont a dolog lényegére tapintottál!

– Hogy érted azt, hogy üres oldalak lettek a próféciás könyvekben? – kérdezte Richard gyanakvóan. – Hogy hogy üresek?

– Nagy részek hiányoznak a próféciákból – azaz a könyvekbe leírt jóslatokból –, egyszerűen eltűntek egy csomó könyvből, amit idáig megvizsgáltunk. Nathan aggodalmasan ráncolta a szemöldökét. – Vernát is megkérdeztük, és ő is megerősítette, hogy D'Hara-ban, a Népek Palotájában is ugyanaz a megmagyarázhatatlan dolog történik a próféciás könyvekkel. És ezzel el is mondtuk az aggodalmunk lényegét. Részben azért vagyunk itt, hogy megtudjuk, vajon a próféciák itt a Toronyban még mindig sértetlenek-e.

– Attól tartok, nem – felelte Zedd. – Az itteni könyvek is sérültek.

Nathan megtörölte fáradt arcát.

– Drága szellemek! – mormolta –, azt reméltük, hogy bármi is okozza a próféciákban a kárt, az itteni könyveket nem fertőzte meg.

– Azt akarjátok mondani, hogy egész részek hiányoznak a jóslatokból? – kérdezte Richard, és ő is közelebb lépett.

– Igen. Ez a helyzet – hagyta helyben Nathan.

– És nem mutatnak az eltűnt próféciák valamilyen rendszert? – kérdezte Richard, hirtelen a gondolatmenetnek olyan irányt szabva, ami – Nicci tudta – a saját kutatása irányába mutathat. Máskor elkeserítette vagy idegesítette volna, hogy a férfi semmi másra nem tud gondolni, csak az eltűnt nőre, de most örült a szíve, hogy a régi Richard visszatért.

– Nos, de, van benne rendszer. Mindegyik a te születésed körül kezdődött eseményekhez kötődik.

Richard némán meredt rájuk.

– És pontosan miről szólnak a hiányzó jóslatok? Úgy értem, konkrét eseményekhez kötődnek, vagy inkább egy időszakhoz?

Nathan az állát babrálta, miközben a válaszon gondolkodott.

– Pontosan ettől olyan furcsa az egész. Biztosak vagyunk benne, hogy a hiányzó próféciák jó részét ismernünk kellene, de váratlanul, és teljes egészében a fejünkből is törlődtek, nemcsak a lapokról. Egyetlen szóra sem emlékszünk belőlük. Nem tudjuk felidézni, hogy miről szóltak, és mivel a könyvből is eltűntek, nem tudom megmondani neked, hogy eseményhez, időszakhoz, vagy esetleg valami máshoz kapcsolódtak-e. Tudjuk, hogy nincsenek ott, de csak ennyit tudunk.

Richard tekintete Nicciét kereste, hogy megtudja, a nő észrevette-e az összefüggést. Nicci biztos volt benne, hogy a férfi igen. A hangja nyugodt maradt, de Nicci tudta, mennyi feszült érdeklődés rejtőzik a szavai mögött.

– Kissé különös, hogy valami, amit egész életetekben ismertetek, egyszer csak törlődjön a fejetekből, nem gondoljátok?

– De igen – válaszolta Nathan. – Neked van valami ötleted, hogy mi lehet ez, Zedd?

Zedd, aki csendben, de intenzíven figyelte Richardot, bólintott.

– Nos, tudom, hogy mi okozza, ha ez segít nektek.

Ártatlanul mosolygott. Nicci észrevette, hogy Rikka, aki az oszlopok mögött állt az árnyékban, szintén ezt teszi. Nathan először elnémult, majd felélénkült a kíváncsiságtól. Richard finoman megrángatta Zedd ruháját a vállán.

– Tudod?

– Tényleg? – kérdezte Nathan is, és szinte arrébb tolta Richardot, ahogy közelebb lépett. Ann is közelebb rontott. – És mi? Mi történik? Mondd el!

– Egy prófécia féreg, attól tartok.

Nathan és Ann pislogott, látszott, hogy nem értik.

– Egy mi? – szólalt meg végül is Nathan óvatosan, szinte már gyanakvóan.

– A szövegek eltűnését egy prófécia féreg okozza. Ha egy elágazást megfertőz ez a vész, az egész végigrágja magát az adott ágon, és ahogy halad előre, teljesen elemészti. Mivel magát a tényleges jóslatot eszi meg, ez azt jelenti, hogy az időben minden megtestesülése, így az írott próféciák és az emlékük is törlődik. Meglehetősen fertőző. – Zedd elragadtatott figyelmüket egy újabb udvarias mosollyal díjazta.

– Ha akarjátok, megmutathatom, honnan tudom.

– Az jó lenne – válaszolta Nathan.

– Zedd, ez nagyon fontos – szólalt meg Richard. – Miért nem szóltál róla?

Zedd barátságosan megveregette a vállát, ahogy elindult.

– Nos, fiam, amikor megérkeztél, nem voltál abban a hangulatban, hogy a saját dolgodon kívül bármi másra odafigyelj. Emlékszel? Elég erőszakosan közölted, hogy problémád van, és beszélni akarsz velem róla. Azóta meg nem igen voltál hajlandó társalogni. Kissé mással voltál… elfoglalva.

– Igen, azt hiszem, igazad van. – Richard megfogta a nagyapja karját, és megállította, mielőtt elsiethetett volna. – Zedd, nézd, mondanom kell neked valamit arról az egészről, arról az éjszakáról.

– És mi lenne az, fiam?

– Tudom, hogy ellentmondás nem létezhet.

– Nem is hittem, hogy mást gondolnál.

– De több mindenre is rájöttem akkor este. A varázslók szabálya, amely leginkább odaillett a temetői jelenethez, az nem az, amit idéztél. Lehet, hogy akkor úgy tűnt neked, de a szabály, amiben tévedtem, egy másik volt – az, amelyik részben arról szól, hogy az emberekkel úgy lehet a legkönnyebben elhitetni egy hazugságot, ha félnek attól, hogy igaz lehet. Én is ezt tettem. Nem ellentmondás volt az, amit elhittem, hanem hazugság. És azért hittem el, mert rettegtem tőle, hogy igaz lehet. Az ellentmondásokról szóló szabály az, amelyik értelmében ellenőriznem kellett volna a feltevéseimet. De nem tettem, és ebben hibáztam.

Megértem, milyen színben tűnt fel ez neked, hiszen nem voltál tudatában az előzményeknek. Azonban nem lett volna szabad leállnom az igazság keresésével csak azért, hogy boldoggá tegyelek, vagy attól való félelmemben, hogy mit gondolsz majd rólam.

Egy pillanatra Niccire nézett.

– Nicci segített meglátnom, hogy mit csináltam rosszul.

Visszafordult a nagyapjához.

– Azt hiszem, te meg akartad mutatni nekem, hogy a szabály, amit idéztél, többről szól. Azt is jelenti, hogy nem dédelgethetünk ellentmondásos értékeket vagy célokat. Nem mondhatjuk, például, hogy a becsület fontos érték, ha közben hazudunk az embereknek. Nem mondhatjuk, hogy az igazság a célunk, ha közben nem vonjuk felelősségre a bűnösöket a tetteikért.

A mostani harcban pontosan azért annyira káros a Birodalmi Rend uralma, mert ellentmondások nem léteznek. Az emberbarátságot kiáltják ki legfőbb értéknek, mégis képesek az egyik ember iránti önzetlen aggodalom miatt egy másikat feláldozni. Elsiklanak a vérontás ténye fölött a mögé az állítás mögé bújva, hogy az ilyen áldozat a magát feláldozó ember erkölcsi kötelessége. Valójában nem több ez, mint szervezett fosztogatás, az áldozatokon átgázolva a tolvajok és gyilkosok boldogítása. Az ilyen ellentmondáson alapuló célkitűzések csakis általános szenvedéshez és halálhoz vezethetnek. Valójában arról van szó, hogy hamis módon úgy tesznek, mintha az életet támogatnák, de közben a halált hívják ehhez segítségül.

A szabály, amit idéztél, azt jelenti, hogy én, nem tehetek úgy, mint Jagang követői, és nem mondhatom azt, hogy vágyom az Igazságot, miközben a feltételezéseim helyességének ellenőrzése nélkül elhiszek egy hazugságot, még ha azért teszem is, mert félek, hogy igaz lehet. Így szegtem meg az általad idézett szabályt. Meg kellett volna vizsgálnom a látszólagos ellentmondásokat és megtalálni az arcomba bámuló igazságot. Itt csaptam be magam.

– Azt akarod ezzel mondani, hogy nem hiszed el, hogy a sírban Kahlan Amnellt láttad? – kérdezte Zedd.

– Ki mondja, hogy a hulla az a nő, akinek te gondolod? Nem voltak olyan tények, amelyek ellentmondtak volna annak a hitemnek, hogy nem ő az. Csak félelemből hittem el, hogy ő az, pedig nem volt az.

Zedd mélyen beszívta a levegőt, majd lassan kiengedte.

– Nagyon túlfeszíted a húrt, Richard.

– Igen? Nem örülnél túlságosan az okfejtésemnek, ha azt mondanám, próféciák márpedig nem léteznek, és eléd tartanám az üres könyveket, hogy bizonyítsam, a próféciák létezésébe vetett hited hamis. Számodra abban hinni, hogy a prófécia létezik, annak tudatában, hogy a könyv, amelynek azt tartalmaznia kellene üres, nem ellentmondás. Zavarba ejtő a helyzet, és nem áll rendelkezésedre még elegendő információ, hogy megmagyarázd a tényeket. Semmi nem kényszerít, hogy megfelelő információk hiányában, vagy alapos vizsgálat előtt következtetést vonj le, vagy olyan véleményhez ragaszkodj, amely más szempontból már nem állja meg a helyét.

Milyen Kereső lennék, ha én viszont ezt tenném? Végül is az ember elméje az, ami Keresővé teszi, és nem a kardja. A Kard, csupán eszköz – te magad mondtad.

Kahlan esetében még mindig sok a megválaszolatlan kérdés ahhoz, hogy elhiggyem, amit azon az esős éjszakán láttunk az az igazság. Amíg be nem bizonyosodik így vagy úgy, folytatni fogom a válaszok keresését – az igazság érdekében – mert hiszek benne, hogy ami itt folyik, az sokkal veszélyesebb annál, mint ahogy rajtam kívül mindenki gondolja. Arról nem is szólva, hogy meg kell találnom valakit, akit szeretek, és aki a segítségemre szorul. Zedd nagyatyaian elmosolyodott.

– Elég jó érvelés, Richard, elég jó. De elvárom, hogy bizonyítsd. Nem hiszem el pusztán csak azért, mert te mondod.

Richard határozottan bólintott.

– Kezdetnek elég, ha elismered, hogy szerinted is elég gyanús, hogy a Kahlan és az én életemet érintő próféciák eltűnnek. Rá már senki nem emlékszik. Most a próféciák is eltűntek, amelyek kapcsolatban lehetnek vele. Az emberek agyából mindkét dolog emléke – a személyé és a próféciáé, amely rá vonatkozik – törlődött. Látod már, hogy mire akarok kilyukadni?

Nicci leírhatatlanul megkönnyebbült, hogy Richard ismét ésszerűen kezd gondolkodni. Ráadásul, furcsa módon az jutott eszébe, hogy van valami abban, amit a férfi mond.

– Igen, fiam, értem, de te tudod, valami nem stimmel az elméleteddel.

– Mi?

– Hogy rád mind emlékszünk, ugye? És rólad is eltűntek a próféciák. Úgy tűnik, ebben az esetben a próféciák problémájának nincs köze ahhoz, ami reményeid szerint megmagyarázná, vagy bizonyítaná Kahlan Amnell létezését.

– Miért? – kérdezte Richard.

Zedd elindult a lépcsőn.

– Mert ahhoz van köze, amit én találtam a próféciás könyvek problémája utáni nyomozás során. Tudod, hogy mennyire kíváncsi ember vagyok.

– Értem Zedd, de attól, még lehet összefüggés – erősködött Richard, miközben csatlakozott a nagyapjához.

Nicci utánuk sietett. Mindenki más mögéjük kényszerült.

– Lehet, hogy neked úgy tűnik, fiam, de a fejtegetésed hibádzik, mert a tények nem illenek a következtetésedbe. Olyan csizmát próbálsz felhúzni, amelyik jónak tűnik, de túl szűk. – Zedd megfogta Richard vállát. – Ha a könyvtárba érünk, megmutatom, mire gondolok.

– Ki az a Kahlan? – kérdezte Nathan.

– Valaki, aki eltűnt, és még nem találtam meg – vetette hátra Richard. – De meg fogom…

Richard egy pillanatra megállt és visszafordult Ann-hez és Nathan-hez.

– Nem tudja véletlenül valamelyikőtök, hogy mi az a Futótűz?

Mindketten megrázták a fejüket.

– Na és a négyfejű vipera vagy a Mély Semmi?

– Attól tartok nem, Richard – felelte Ann. – De ha már a fontos kérdéseknél tartunk, más dolgokról is beszélnünk kell veled.

– De előbb lássuk Zedd könyvét erről a próféciás dologról – javasolta Nathan.

– Akkor hát gyerünk! – mondta Zedd is, és elindult. Egyszerű varázslóköpenye csak úgy lebegett utána.