Huszonötödik fejezet

 

 

 

Ahogy Nicci egy széles gyalogúton sietett néhány férfi kíséretében, arra gondolt, hogy amióta Richard elment, mintha a nap is eltűnt volna. Hiányzott neki, hogy nem láthatja a szemében az élet szikráját. Két napja fáradhatatlanul készült az elkövetkező támadásra, de Richard nélkül az élet sivárnak tűnt, kevésbé derűsnek és úgy általában minden kevesebbnek.

Ugyanakkor, amikor itt volt, a szemellenzős elszántsága, hogy megtalálja képzelt szerelmét, az idegeire ment. Néha szinte szerette volna megfojtani. Mindent megpróbált, volt türelmes, mérges, hogy segítsen neki meglátni az igazságot, de olyan volt, mintha egy hegyet próbálna megmozdítani. Végül semmi sem használt, mindegy mit mondott vagy tett.

A saját érdekében igazán szeretett volna segíteni neki, hogy visszatérjen a valóságba. Ehhez állandóan szembe kellett állítani a tényekkel, hogy magához térjen, még mielőtt valami szörnyűség történne, de ugyanakkor attól, ahogy állandóan próbálta vele beláttatni az igazságot, úgy tűnt, mintha gonosz szándékkal támadná. Utálta ezt a szerepet.

Remélte, hogy miután leszámol az Altur'Rang-et fenyegető Birodalmi Renddel és Kronosszal, a varázslóval, gyorsan utolérheti Richardot és Cara-t a váltás lovakkal. Nicci rádöbbent, hogy bármennyire gyorsan is tud majd lovagolni, egyszerűen nem lesz képes utolérni, legfeljebb csak a boszorkánnyal való találkozás után. Ha egyáltalán a férfi ezt megéri. Ha Shota nem öli meg azonnal.

Abból, amennyit Nicci a boszorkányokról tudott, Richard esélyei a túlélésre nem voltak túl biztatóak, ráadásul Nicci segítsége és védelme nélkül kell majd vele szembenéznie. Mégis, Richard ismerte a nőt. Shota pedig minden tekintetben nő volt, amennyire Nicci tudta, így hátha legalább udvarias lesz vele. Nem volt bölcs dolog udvariatlanul viselkedni egy boszorkánnyal.

De még ha túl is éli a találkozást, teljesen le lesz sújtva, ha nem segít neki a nő. Nicci biztos volt benne, hogy nem fog tudni, hiszen nem létezett ez az eltűnt Kahlan, akit Richard meg akart találni. Időnként teljesen feldühítette, hogy a férfi olyan makacsul ragaszkodott valamihez, ami nyilvánvalóan csupán illúzió. Máskor meg azon aggódott, hogy a férfi tényleg elveszíti az eszét. Ettől a lehetőségtől szinte megdermedt.

Nicci egy pillanatra megállt az úton, ahogy hirtelen ráébredt a szörnyű valóságra. A mögötte haladó férfiak is megtorpantak, amitől magához tért. Azért voltak mellette, hogy a város védelmében hozott utasításait végrehajtassák, vagy üzeneteket vigyenek, szükség szerint. Most csendben és zavartan várakoztak, nem értve, hogy miért álltak meg.

– Menjetek fel oda – mutatott egy három emeletes téglaépület felé az utca túloldalán –, és nézzétek meg, hátha a hasznunkra lehet. Állítsatok néhány tucat íjászt az ablakokba. Legyen náluk elegendő számú nyílvessző.

– Máris megyek, megnézem – válaszolta az egyik férfi, és átrohant az úton közlekedő kocsik, lovak és kézikocsik között.

Az emberek sietve közlekedtek az út mentén, és gyorsan kikerülték Niccit és ez embereit, mintha egy szikla volna a gyorsan mozgó folyóban. A járókelők halkan a városra váró csatáról beszélgettek, és hogy mit tesznek, hogy megvédjék magukat. Mindenféle kocsik, a hat lóval vontatottaktól kezdve az egylovasokig, száguldoztak az úton, hogy az ellátmányt szállítsák, vagy más szükséges feladatot lássanak el, amíg még lehet.

A lovak, kocsik, emberek kavalkádjának ellenére Nicci nem hallott semmit; a boszorkányon gondolkozott.

Hirtelen rájött, hogy nem csak az a baj, hogy esetleg Shota nem akar majd Richardnak segíteni, hanem éppen ellenkezőleg. A boszorkányok nagyon öntörvényűek.

Ha úgy érzi, hogy Richard túl erőszakos, lehet, hogy úgy dönt, hogy azzal szabadul meg tőle, hogy hiábavaló keresésre küldi a világ végére. De már csak a maga szórakoztatása kedvéért is könnyedén megteheti ezt, sőt esetleg az is előfordulhat, hogy lassú halálra ítéli azzal, hogy végtelen útra kárhoztatja valami távoli sivatagban. Egy boszorkány csupán azért megtehet ilyen dolgokat, mert hatalmában áll. Richard annyira meg akarja találni ezt a kitalált nőt, hogy ezzel nem is számol. Egyszerűen elindul arra, amerre a boszorkány küldi majd.

Nicci dühös volt magára, hogy elengedte ehhez a veszélyes nőhöz. De mit tehetett volna? Nem tilthatta meg neki, hogy elmenjen.

Az egyetlen esélye az volt, hogy amilyen gyorsan csak lehet, megszabadul Kronosz Testvértől és csapataitól. Ha pedig ezzel megvan, akkor Richard után indul, s mindent megtesz, hogy megvédje.

Észrevette a férfit, akit az imént elküldött, hogy nézze meg a házat. Az ember a lovak elől elugrálva próbált visszajutni az út túloldaláról. Még így is, hogy ennyien voltak az úton, sokkal kevésbé volt forgalmas, mint egy szokványos napon. Az emberek mindenfelé előkészületeket tettek, néhányan üreget ástak, hogy biztonságos helyre elbújhassanak. Nicci már többször látta, hogyan söpör végig a Rend egy városon. Valójában nem létezett ilyen biztonságos hely.

A férfi megkerült egy mellettük eldöcögő üres kocsit, és Nicci mellett termett. Csendesen várakozott. Mindenki félt tőle. Nem egy egyszerű varázslónő volt, hanem egy rosszkedvű varázslónő, és ezt mindannyian tudták.

Senki nem értette, miért volt ilyen ingerlékeny, de két napja mindenki úgy bánt vele, mintha tojáshéjon kellene lépkednie. Persze nem ők tehettek róla, még csak nem is Richard, aki őrült módon elrohant, hogy megkeressen egy nőt, aki nem is létezett. De ezt nem tudhatták. Nicci lelkileg felkészítette magát az eljövendő erőszak kegyetlenségére, és az elméjében sorra vette, hogy mit kell majd megtennie. Próbálta magát megkeményíteni a feladathoz.

Amikor a szinte felfoghatatlan vad öldöklés szélén áll az ember, nem dúdolgat vidám dalocskákat, és nem mond olyanokat, hogy milyen szép az idő. Ilyenkor sötét gondolatok kísértenek.

Nicci nem vette a fáradságot, hogy elmagyarázza az embereknek a rosszkedve okát, mert ezzel is csak értékes energiát veszített volna. Az, hogy tudása, a Tehetsége, bölcsessége és ereje minden darabkáját összeszedve készült a csatára, egyfajta befelé fordulással járt. Olyan heves és halálos erőket kell majd a megfelelő időben elszabadítania, amit ezek az emberek elképzelni sem tudnak. Nem magyarázhatta el ezt az egészet mindenkinek. Meg kell hogy birkózzanak a helyzettel.

– Nos? – kérdezte türelmesen a mellette lihegő férfit.

– Jó lesz – válaszolta. – Varrodának használják. Mind a három emelet üres, így az íjászok gyorsan és könnyedén járhatnak ablakról, ablakra, hogy a legjobb helyről lőhessenek.

Nicci bólintott. A kezével árnyékolta a szemét, hogy védje a lemenő naptól. Nyugat felé tekintett a széles körúton. Az utak elhelyezkedését tanulmányozta, és a szöget, ahogy keresztezik egymást. Végül úgy döntött, hogy a kereszteződés, ahol állnak, és a szemben lévő tégla épület a legmegfelelőbb hely. Mivel ezek voltak a legszélesebbek, valószínűleg itt tör majd be az ellenség lovassága a város keleti részén. Tudta, hogyan vezeti a Rend a támadásokat. Szerették a széles utakat, hogy teljes nagyságukban és erejükben vonulhassanak be a városba, és kettéhasítsák az ellenséges haderőt. Meglehetősen biztos volt benne, hogy erre küldik majd a lovasságot ha keletről jönnek, ahogy várta.

– Rendben van – mondta a férfinek. – Legyen gondod rá, hogy az íjászok itt legyenek, és nagyon sok nyílvesszőt hozzanak magukkal. Igyekezz! Nem hiszem, hogy már sok időnk lenne.

Ahogy a férfi elrohant a dolgára, Nicci megpillantotta Ishaq-ot a távolban, ahogy a két igásló húzta kocsijával gyorsan közeledett. Úgy tűnt, nagyon siet. Nicci sejtette, miért jön érte, de megpróbált nem rágondolni. Egy másik emberéhez fordult.

– Ott fent, a téglaépület után, amelyikben az íjászokat helyezzük el, szeretném, ha letennétek egy sor karót. Az utat mindkét oldalon épületek szegélyezik. – Arra az útra mutatott, amely a téglaépület előtt keresztezte a főutat. – És erre is mindkét oldalon, hogy a támadók bármelyik utat választják, ugyanazzal találják szembe magukat.

Amint az ellenség a főúton betör Altur'Rang-be, hirtelen felhúzzák a karókat, hogy felnyársalják őket. Az íjászok azután leszedhetik a bent rekedteket, és az utánuk érkezőket.

A férfi bólintott, és elrohant, hogy eleget tegyen az utasításainak. Nicci már elrendelte a vas karók elkészítését. Viktor a kovácsműhelyében több más munkással együtt lázasan dolgozott a halálos csapdákon. Hegyes vasrudak voltak ezek, amelyeket egyfajta kerítésként egymáshoz erősítettek, de egymástól más-más távolságban fent és lent.

Ezekkel rakták tele a várost. Amíg az úton feküdtek, nem akadályozták a közlekedést, de majd ha a lovasság támad, bizonyos pontokon felhúzzák őket, így pillanatok alatt a helyére kerülhet a vasketrec. A rudak közötti eltérő távolság pedig lehetővég tette, hogy a kereszt-rúdtól különböző távolságban lógjanak le a halálos vas karók, és így más-más szögben álljanak. Ha így, ebben az eltérő szögben állítják fel őket, sokkal veszélyesebbek, mintha egyenes sorokban állnának. Ha jól megcsinálják, az ellenséges lovasság váratlanul a hegyes kerítésre fut majd, és még ha meg is próbálják átugratni, biztosan felhasítja a lovak hasát. Egyszerű, de nagyon hatékony módszer ez.

A várost telerakták ilyen csapdákkal, főként a kereszteződéseknél. Ha egyszer ezeket felhúzták, már nem volt könnyű visszaengedni őket. A pánikba esett lovakat felnyársalják a karók, de legalábbis nem tudnak majd elmenekülni, az akadály miatt. Ha pedig a lovasság tovább támad, a katonákat vagy ledobják a lovak és megsebesülnek vagy meghalnak. Le kell majd szállniuk, hogy megbirkózzanak az akadállyal. Bármelyik történik is, az íjászoknak így jobb esélyük lesz lelőni őket, mintha ellovagolnának mellettük.

A csapdákat kezelők azt a parancsot kapták, hogy ítéljék meg a helyzetet. Nem lesz muszáj egyből felhúzni a dárdasort, amint az ellenség támad. Lehet, hogy jobb várni, míg néhányan átjutnak. Ha nagyszámú a lovasság, megoszthatják az ellenséges haderőt. Ezzel nemcsak zavart keltenek, de meg is törik a támadás lendületét. Elválasztják a parancsnokságot a harcoló egységektől, így a sereg elveszíti az egység előnyét, s könnyebb lesz a leszakadt részeket megsemmisíteni. A lovasság kiiktatása elengedhetetlen a támadás megakadályozásához.

Nicci tudta azonban, hogy a vérszomjas katonák rémisztő armadája keltette pánik alááshatja ezeket a gondosan elkészített terveket. Tudta, hogy a félelmetes, fegyvert szegező katonák látványa sokakat menekülésre késztet majd, és elfelejtkeznek a dárdák felhúzásáról. Nicci látott már ilyen borzalmat. Ezért rakatott ki további dárdasorokat is.

Szinte mindenki elkötelezte magát a város védelmében. Néhányan hatékonyabbak lesznek, mint mások. Még az asszonyok is, akik otthon maradnak a gyerekekkel, készültek valamivel. Köveket dobálnak, vagy forró olajat öntenek majd a támadókra. Nem volt idő speciális fegyvereket gyártani, de rengetek lándzsájuk volt. Egy kihegyezett bot nem képes csodákra, de ha csak egy lovat, vagy katonát terítenek is le vele, máris jó szolgálatot tett. Nem számított, hogy lovasság jön vagy gyalogság, mindenkivel végezni kellett, így több ezer városlakó szerelkezett fej íjakkal. Íjjal még egy öreg ember is leteríthet egy izmos, erős, fiatal katonát.

De egy nyílvessző még egy varázslóval is végezhet.

Hiábavaló dolog lenne hagyni, hogy a városiak hagyományos csatában próbáljanak győzni harcedzett katonák ellen. De mindent be kellett vetni a Rend katonái ellen.

Nicci célja az volt, hogy az egész várost egy hatalmas csapdává alakítsa. Most pedig be kellett csalogatnia a Rendet a csapdába.

Már látta is, ahogy Ishaq kocsija zörögve közeledik. Az emberek félreugrottak az útjából. Ishaq meghúzta a gyeplőt, és porfelhőt kavarva megállította a nagy testű lovakat. Behúzta a féket, majd leugrott. Nicci nehezen tudott volna ilyen hirtelen mozdulatot elképzelni tőle. Egyik kezével a fejéhez szorította a kalapját ahogy futott felé. A másik kezében valamit lobogtatott.

– Nicci! Nicci!

A nő az embereihez fordult.

– Jobban teszitek, ha utánanéztek mindannak, amit megbeszéltünk. Már alig néhány óránk van hátra.

A férfiak meglepettnek és ijedtnek látszottak.

– Szerinted nem várják meg a reggelt? – kérdezte az egyik.

– Nem. Még ma este támadni fognak. – Nem mondta meg nekik, miből gondolja.

Az emberek megértették, és elsiettek a dolguk után.

Ishaq lihegve megállt. Az arca épp olyan vörös volt, mint a kalapja.

– Nicci, egy üzenet! – Meglengette a papírt előtte. – Egy üzenet a polgármesternek.

Nicci gyomra összeszorult.

– Egy lovas csoport érkezett – folytatta. – Fehér zászlóval jöttek, ahogy előre megmondtad.

– Üzenetet hoztak „a Polgármesternek".

– Honnan tudtad?

Nicci figyelmen kívül hagyta a kérdést.

– Elolvastad?

A férfi arca még vörösebb lett.

– Igen. És Viktor is. Nagyon mérges. Nem szerencsés dolog felhergelni egy kovácsot.

– Van egy lovad, ahogy kértem?

– Igen, persze, megvan a ló. – Átadta a papírt. – De azt hiszem, ezt el kellene olvasnod.

Nicci széthajtotta a papírt, és magában elolvasta.

 

Polgármester Úr!

 

Az a hír jutott el hozzám, hogy Altur'Rang népe, az ön irányítása alatt, véget akar vetni a bűnös életmódjának, és ismét a Birodalmi Rend bölcs és könyörületes uralma alá kíván tartozni.

Ha ez valóban így van, és meg kívánja kímélni Altur'Rang lakóit a teljes pusztulástól, amely a lázadókra és a pogányokra vár, akkor jó szándéka és a Birodalmi Rend ítélkezésével szembeni megadási szándéka jeléül, kösse össze gyönyörű és hűséges felesége kezét, és küldje el nekem alázatos ajándékaként.

Amennyiben nem a fentiek szerint cselekszik, Altur'Rang-ben mindenki meghal.

 

A kegyes Teremtő szolgálatában

 

Kronosz

Testvér Őexcellenciája Újraegyesítő Hadseregének

Főparancsnoka.

 

Nicci összegyűrte a levelet.

– Menjünk!

Ishaq a fejébe nyomta a kalapját, és sietett, hogy lépést tarthasson vele, ahogy a kocsi felé sietett.

– Ugye nem szándékozod megtenni, amit ez a vadállat követel?

Nicci fellépett a vas lépcsőre és leült a kocsi fából készült ülésére.

– Menjünk, Ishaq!

A férfi magában motyogott, ahogy felmászott mellé a kocsira. Kiengedte a féket, megrántotta a gyeplőt, kiáltott az embereknek, hogy álljanak félre, azután megfordította a kocsit. Megcsördítette az ostort a lovak feje felett, és kurjantott, hogy gyorsabb tempóra biztassa őket. A kocsi körbefordult, majd egyenesbe állt, ahogy a lovak a hámnak feszültek.

Nicci az oldalkorlátba kapaszkodott az egyik kezével, ahogy a kocsi gyorsulni kezdett, míg az üzenetet összegyűrve tartó másik kezét piros ruháján az ölében nyugtatta.

Végigvágtattak a város utcáin a épületek, kirakatok, kocsik, lovak, gyalogosok mellett. Csak nézett maga elé, de valójában semmit sem látott. Ahogy észak felé tartottak a széles körúton, bal kéz felé a fák között a lemenő nap sugarai villóztak. A szürke vagy csíkos napellenzők alatt a zöldséges, tejes, kenyeres és hentes standoknál emberek vásárolták fel az élelmiszereket, amíg még megtehették a veszedelem közeledte előtt.

Ahogy az óváros felé haladtak, az út szűkülni kezdett, és bedugulni látszott a közlekedő kocsiktól, lovaktól és emberektől. Ishaq lassítás nélkül hajtott le a főútról kisebb mellékutcákon keresztül, szorosan egymáshoz simuló zsúfolt épületek között, amelyekben egész családok laktak egyetlen szobában. Mosott ruhák száradtak az apró zegzugos udvarokban, az emeleti ablakok között, vagy épp az utcán a fejük felett kifeszített köteleken. Az ilyen apró udvaroknak szinte minden szegletét hasznosították. Vagy zöldségeket termesztettek, vagy csirkéket tartottak, amelyek nagy szárnycsapkodással rebbentek fel ijedtükben az udvar előtt eldübörgő kocsi láttán. Ishaq gyakorlott kézzel irányította a lovakat, miközben rémisztő sebességgel kerülgették az útjukba kerülő viskókat, kerítéseket, falakat és össze-vissza növő fákat. Néha figyelmeztetéseket kiabált, amikor forgalmas úton hajtottak keresztül. A meglepett emberek hátrahúzódtak, és utat engedtek neki.

Nicci nagyon jól emlékezett a helyre, amely felé tartottak. A kocsi végül egy alacsony fal mellett Ishaq fuvarozási vállalatának bejárati ajtaja elé kanyarodott. Begördült a keréknyomokkal szabdalt udvarra, végül a falak mögött magasodó hatalmas tölgyfák árnyékában megállt.

Nicci leszállt, és meglátta, hogy nyílik az egyik ajtó. Viktor nyilván meghallotta a zajt, és kijött az épületből. Úgy fújtatott, mint aki képes megölni az első embert, aki a kezébe kerül.

– Láttad az üzenetet? – kérdezte idegesen.

– Igen, láttam. Hol van a ló, amit kértem?

A férfi a hüvelykujjával a háta mögötti nyitott ajtó felé bökött.

– Nos, akkor mi lesz? Hajnalban valószínűleg támadnak. Nem engedhetjük meg, hogy ezek a katonák elvigyenek. És azt sem engedhetjük meg, hogy elmenjenek, és jelentsék, hogy nem tesszük meg, amit Kronosz követel. – Mit mondjunk nekik?

Nicci az ajtó felé intett a fejével.

– Ishaq, idehoznád a lovat, kérlek?

A férfi savanyú képet vágott.

– Hozzá kéne menned Richardhoz. Szép pár lennétek. Mindketten őrültek vagytok.

Nicci meglepetten bámult Ishaqra.

Végül visszanyerte a hangját.

– Ishaq, kérlek, nincs sok időnk. Nem akarjuk, hogy azok a fickók üres kézzel térjenek vissza.

– Igenis, felség – mondta keserűen – engedje meg, hogy idehozzam királyi paripáját.

– Még soha sem láttam Ishaq-ot így viselkedni – mondta Viktornak, ahogy nézte, amint a férfi az ajtó felé baktatott, miközben halkan átkozódott.

– Azt hiszi, elment az eszed, és én is így gondolom. – Viktor csípőre tette a kezét.

– Valami balul sült el azzal a tervvel kapcsolatban, amit a kémmel kapcsolatban kitaláltál az istállóban, vagy eleve ezt tervezted?

Niccinek nem volt kedve erről vitát nyitni, így viszonozta a metsző pillantást.

– Az én tervem – szűrte a fogai között Nicci – az, hogy olyan hamar letudjam ezt a dolgot, amilyen hamar csak lehet, és megvédjem Altur'Rang lakóit a mészárlástól.

– És ez hogy fér meg azzal, hogy ajándékba akarunk adni téged Kronosz Testvérnek?

– Ha megengedjük nekik, hogy hajnalban támadjanak, náluk lesz az előny. Arra van szükség, hogy még ma nekiinduljanak.

– Még ma?! – Viktor nyugatra pillantott, a lemenő napra. – De hiszen hamarosan sötét lesz.

– Pontosan – bólintott Nicci, miközben behajolt a kocsiba, és egy kötelet vett elő.

Viktor a távolba meredt, a város központja felé, és gondolkodott.

– Nos, mindent egybevetve, úgy vélem, jobb lenne, ha nem nappal kellene szembenéznünk velük az ő feltételeik szerint. Ha valahogy rávehetnénk őket, hogy még ma támadjanak, hamarosan rájuk sötétedne, és a sötétség nekünk dolgozik.

– Idehozom őket – mondta –, csak álljatok készen! Viktor homlokán elmélyültek a ráncok.

– Nem tudom, hogyan akarod rávenni őket, hogy még ma támadjanak, de ha támadnak, mi várni fogunk rájuk.

Ishaq kijött a raktárból, és egy fekete-fehér foltos csődört vezetett. A sörénye, a farka és az alsó lábszára volt fekete. Nemcsak, hogy elegáns volt, de egyenesen pompás. A viselkedése határtalan szívósságot sugárzott. A nő mégsem erre számított.

– Nem tűnik elég nagynak – mondta Ishaq-nak.

Ishaq szeretetteljesen megsimogatta a fehér fejet.

– Nem azt mondtad, hogy nagy legyen, hanem, hogy olyat akarsz, amelyik szívós, és nem ijed meg egykönnyen, amelyik rettenthetetlen.

Nicci még egy pillantást vetett a lóra.

– Azt hittem, hogy az ilyen lovak nagyok is.

– Őrült egy nő – morogta Viktornak.

– És őrülten halott is lesz nemsokára – válaszolta Viktor.

Nicci átadta Viktornak a kötelet.

– Könnyebb lesz, ha előbb felülök, te meg felállsz ide.

Megsimogatta a ló pofáját és selymes füleit. Az állat elégedetten nyomult közelebb. Nicci megfogta a fejét, és Hanjának egy vékony fonalát engedte belé, megnyugtató bevezetésképpen. Végighúzta a kezét a hátán, és az oldalán, ahogy vizsgálgatta.

Viktor megjegyzés nélkül felmászott a falra, és várt, amíg Nicci felhúzta magát, és elhelyezkedett a nyeregben. Elrendezte piros ruhájának ráncait, majd a derekáig kigombolta. Kihúzta a karjait is, egyszerre egyet, miközben a mellkasához tartotta a ruhát, majd pedig a könyökével fogta magához, és a két csuklóját egymáshoz szorítva Viktor felé emelte a kezét.

Viktor arca olyan vörös lett, mint a ruhája.

– Most meg mit csinálsz?

– Ezek az emberek a Birodalmi Rend tapasztalt harcosai. Tisztek is lesznek közöttük. Sok időt töltöttem a Rend táborában. Sokan ismertek – egyesek Rabszolga Királynőként, mások a Halál Úrnőjeként. Lehetséges, hogy többen közülük Jagang seregében szolgáltak az idő tájt, így könnyen felismerhetnek, különösen, ha fekete ruhát viselek. Ezért, biztos, ami biztos, vörösbe öltöztem.

Azon kívül muszáj adnom valamit ezeknek az embereknek, amit bámulhatnak, hogy elaltassam az éberségüket, és így remélhetőleg nem ismernek rám. Ez majd szétzúzza az ilyen katonák józan ítélőképességét. Talán Kronosz figyelmét is felkelti, és azt fogja hinni, hogy a polgármester kétségbeesetten próbál a kedvében járni. Semmi sem ébreszti fel az ilyenek vérszomját jobban, mint a gyengeség.

– Ezzel még azelőtt bajba sodrod magad, hogy Kronoszhoz eljutnál.

– Varázslónő vagyok. Tudok vigyázni magamra.

– Szerintem Richard is varázsló. Egy ősi mágiával felruházott kardot visel, de még ő is bajba került, amikor túl sokan támadtak ellene. Fölébe kerekedtek, és majdnem megölték.

Nicci ismét felemelte összeszorított kezét Viktor felé.

– Kösd össze!

Viktor még egy pillanatig szúrós tekintettel méregette, mielőtt megadta magát. Nagyot nyögve nekilátott, hogy megkösse a csuklóját. Ishaq a zablájánál fogva tartotta a lovat és várt.

– Gyors a ló? – kérdezte Nicci, miközben arra várt, hogy Viktor elkészüljön.

– Igen, Sa'din gyors ló.

– Sa'din? Ez nem azt jelenti az ősi nyelven, hogy „a szél"?

Ishaq bólintott.

– Te ismered az ősi nyelvet?

– Egy kicsit – vallotta be Nicci. – Ma Sa'din-nek olyan gyorsan kell vágtatnia, mint a szél. Most pedig figyeljetek ide, mindketten! Nem szándékozom megöletni magamat.

– Kevesek akarják… – szólt közbe Viktor.

– Nem értitek. Ez az egyetlen esélyem, hogy Kronosz közelébe kerüljek. Ha megkezdődik a támadás, nemcsak hogy nehéz lenne megtalálni, de még ha tudnánk is merre van, szinte lehetetlen lenne a közelébe férkőzni. Ezernyi elképzelhetetlen módon szórja a halált az ártatlan emberekre, ami pánikot és félelmet szül. Ettől olyan értékes a számukra. A csatában a katonák mindenkit távol tartanak tőle, aki árthat neki. Most kell megtennem. Ma este végezni akarok vele.

Viktor és Ishaq összenéztek

– Azt akarom, hogy mindenki készen álljon – tette hozzá. – Amikor visszajövök, néhány nagyon dühös ember üldöz majd.

Viktor, miután szorosra húzta a csomót, felnézett.

– Hány dühös ember?

– Arra számítok, hogy az egész haderejük üldözőbe vesz majd.

Ishaq finoman simogatta Sa'din pofáját.

– És mitől lesznek olyan dühösek? Ha szabad kérdeznem.

– Azon kívül, hogy megpróbálom kiiktatni a varázslójukat, jól meg szándékozom piszkálni a darázsfészket.

Viktor idegesen sóhajtott.

Készen várjuk őket, ha támadnak, de ha bemész oda, nem vagyok biztos benne, hogy el is tudsz majd menekülni.

Nicci sem volt biztos benne. Emlékezett azokra az időkre, amikor úgy hajtotta végre, amit eltervezett, hogy nem érdekelte, túléli-e vagy belehal. Most viszont már érdekelte.

– Ha nem jövök vissza, akkor is meg kell tennetek mindent. Remélhetőleg, még ha meg is ölnek utána, képes leszek magammal vinni Kronoszt is. Akárhogy is, lesz számukra néhány meglepetésem.

– Richard ismeri a tervedet? – kérdezte Ishaq ferde pillantást vetve a nőre.

– Azt hiszem igen. De volt benne annyi becsület, hogy nem akarta, hogy még jobban féljek, ezért nem kezdett el velem vitázni azon, amit úgyis meg kell tennem. Ez nem játék. Az életünkért küzdünk. Ha elbukunk, ártatlan, jóravaló emberek ezreit mészárolják le olyan brutális módon, hogy el sem tudjátok képzelni. Voltam már ilyen támadások során a másik oldalon. Tudom, mi várna ránk. És meg akarom akadályozni. Ha nem akartok segíteni, akkor csak egyszerűen álljatok félre.

Nicci egyenként a két férfire nézett. Mindketten bosszúsan hallgattak.

Viktor gyorsan folytatta, amit elkezdett, és összekötötte a kezeit. Kést húzott elő a csizmájából, és a felesleges kötelet levágta.

– Ki vigyen el a várakozó katonákhoz? – kérdezte Ishaq.

– Azt szeretném, ha te vinnél el, Ishaq. Viktor mindenkit riadóztat, és ellenőrzi az előkészületeket, te pedig a polgármester képviselője leszel.

– Rendben van – egyezett bele beesett arccal.

– Jó – mondta Nicci, és a kezébe vette a gyeplőt. Még mielőtt bármit is mondhatott volna, Viktor megköszörülte a torkát.

– Van még itt valami, amiről beszélni akartam veled. De mindketten elfoglaltak voltunk… – Viktor rá nem jellemző módon, nem nézett a szemébe.

– Mi az?

– Nos, más helyzetben, nem mondanék semmit, de most talán jobb, ha tudod.

– Mit?

– Az emberek Richardról kérdezősködnek.

Nicci összehúzta a szemöldökét.

– Kérdezősködnek? Hogy érted? Miről?

– Szóbeszéd járja azzal kapcsolatban, hogy miért ment el. Az emberek aggódnak, hogy azért hagyja el őket, hogy fantomokat kergessen. Kételyeik vannak, hogy hogyan követhetnék így. Azt mondják, hogy tudod, hogy megőrült, vagy ilyesmi. Mit mondjak nekik?

Nicci nagy levegőt vett, és közben összeszedte a gondolatait. Ettől tartott. Ezért gondolta úgy, hogy nem kellene a férfinak elmennie, főleg így, ahogy tette, pont a támadás előtt.

– Emlékeztesd rá őket – hajolt közelebb –, hogy a Rahl Nagyúr varázsló, és a varázslók látnak dolgokat, rejtett, távoli fenyegetéseket, amit az átlagemberek nem. Egy varázsló nem magyarázgatja folyton a tetteit az embereknek. A Rahl Nagyúrnak sok kötelezettsége van, nem csak ebben a városban. Ha az itteniek szabadon akarnak élni, a saját életüket akarják élni, és úgy, ahogy ők szeretnék, akkor ezt saját magukért kell megtenniük. Bízniuk kell benne, hogy Richard, mint Rahl Nagyúr, és mint varázsló, azt teszi, ami mindenkinek a legjobb.

– És ezt te is így hiszed? – kérdezte a kovács.

– Nem. De az nem ugyanaz. Én képes vagyok követni azokat az eszméket, amelyeket elém tárt, és közben azon fáradozni, hogy Richard visszanyerje az ép eszét. A kettő megfér egymás mellett. Ezeknek az embereknek azonban egy vezér kell. Ha azt hiszik, hogy Richard megőrült, legyőzi őket a félelem és feladják. Ezt most nem kockáztathatjuk. Akár őrült Richard, akár nem, ez nem változtat az ügyön. Az igazság az igazság, Richard ide vagy oda.

Ezek a ránktörő csapatok valósak. Ha ők győznek, akik nem halnak meg, újra rabszolgák lesznek a Birodalmi Rend igája alatt. És az, hogy Richard él-e, hal-e, őrült-e, vagy épelméjű, nem változtat ezen.

Viktor karba tett kézzel állt, és bólintott.

Nicci hátrahúzta a lábát, a sarkát Sa'din oldalába nyomta, és a ló farát a falhoz irányította. Így hátat fordított a kovácsnak, aki az oldalsó falon állt mellette. – Húzd le a ruhámat a derekamig, gyorsan! A nap mindjárt lemegy.

Ishaq a fejét csóválva elfordult.

Viktor egy pillanatig habozott, majd lemondóan sóhajtott, és úgy tett, ahogy utasították.

– Rendben van, Ishaq, menjünk, vezess! A válla felett hátranézett Viktorra. – Elhozom az ellenséget, ahogy lemegy a nap.

– Mit mondjak az embereknek? – kérdezte Viktor.

Nicci felöltötte azt az arckifejezését, amelyet olyan gyakran viselt eddigi élete során, a Halál Úrnőjének jeges tekintetét.

– Mondd, hogy legyenek sötétek és vadak a gondolataik!

Most először Viktor szája vigyorra görbült.