Negyvennyolcadik fejezet

 

 

 

Richard átlépett a málló fehér kő fölött, egyenesen Panis Rahl sírjába. A személyzet kívül várakozott a folyosón. Biztatták, hogy menjen be egyedül, hiszen ez a nagyapja sírja.

Ezek az emberek az előző, őseit meglátogató Rahl Nagyúr érthetetlen előírásai között éltek.

Richard azonban a tiszteletét olyanoknak tartogatta, akik ki is érdemelték. Panis Rahl önkényúr volt, akinek hódítási szándékai alig különböztek a fia, Darken Rahl ambícióitól. Lehet, hogy Panis Rahlnak nem sikerült a gonoszságnak arra a fokára eljutnia, mint a fiának, de nem azért, mert nem próbálkozott.

A háborúban Panis Rahl lerohanta a környező területeket, és Zeddnek, fiatalemberként kellett vezetnie a szabad népet a d'harai agresszió ellen. Végül Zeddnek, mint Első Varázslónak sikerült megölnie Panis Rahlt, majd felállítani a nagy Határt, amely Richard életének nagyobb részében D'Harát körülvette.

Bár sokan lelkes hívei voltak Panis Rahl törekvéseinek, Zedd nem akart megölni minden d'harait, hiszen sokan ugyanúgy szenvedtek a zsarnokságtól, csak mert szerencsétlen módon egy zsarnok uralkodása idején születtek, nem pedig szándékos döntés eredményeképpen. Így hát a d'haraiak kiirtása helyett Zedd úgy döntött, hogy felállítja a Határt.

Véleménye szerint azzal, hogy el kellett szenvedniük a saját tetteik következményeit, nagyobb büntetést szabott ki rájuk, viszont ezzel annak lehetőségét is megteremtette, hogy változtassanak, és kezdjenek valamit az életükkel. A határok által elzárva pedig már nem árthattak a többieknek.

Működött volna a dolog, és Richard még mindig békében élhetne Nyugatföldön, ha nem omlik le a Határ. Darken Rahl indította el a folyamatot azzal, hogy többször átment az Alvilágba. Ha azonban nem omlott volna le a Határ, Richard nem találkozott volna Kahlannal. Kahlan tette élhetővé az életét. Ő volt az élete.

Richard emlékezett rá, hogy évekkel ezelőtt, röviddel azután, hogy Darken Rahl kinyitotta a Szelencét s annak ereje elragadta, a palota személyzetéből valaki eljött jelenteni Zeddnek, hogy Panis Rahl kriptája pusztul. Zedd akkor azt mondta, hogy speciális fehér kővel pecsételjék le a sírt, még mielőtt a pusztulás tovább terjed.

A fehér kő, amely a sírt lezárta, mostanra szinte teljesen elmállott, s a különös pusztulás az egész termen eluralkodott.

A falak torzulni kezdtek, a rózsaszín gránitlapokat mintha kimozdították volna eredeti helyükről. A kinti folyosón a falak és a mennyezet között egyre nagyobb rés tátongott. Ha nem állítják meg a folyamatot, félő volt, hogy a támfalak beomlanak, ami veszélybe sodorhatja az egész palotát.

Richard körülnézett, mindent igyekezett megfigyelni, miközben átvágott a szobán. Ötvenhét fáklya fénye táncolt a nagyapja emelvényen álló aranyozott koporsóján. Olyan volt a hatás, mintha a koporsó a tágas teremben a levegőben lebegne a fehér márvány padló fölött. Nemcsak a koporsó oldalába, hanem körben, a gránit falakra is szavakat véstek.

– Utálom a rózsaszínt – morogta Nicci szinte csak magának, ahogy szemügyre vette a rózsaszín gránit falakat és a mennyezetet.

– Van valami elképzelésed, hogy mi okozza a pusztulást? – kérdezte Richard, miközben lassan körbesétáltak, s mindent alaposan megnéztek.

– Ez az, ami rémülettel tölt el.

– Micsoda? – kérdezte Richard, és a gránit falakba vésett ó-d'harai szavakat kezdte tanulmányozni.

– Verna azt mondta, hogy amikor lejöttem ide, még mielőtt elfogtak, azt mondtam neki, hogy tudom, mitől pusztulnak a falak.

Richard hátrafordult.

– Na, és miért?

Nicci furamód zavartnak látszott.

– Nem tudom. Nem emlékszem.

– Mire nem emlékszel?

– Hát, hogy miért akartam lejönni. Hogy miért pusztulnak a falak. Megkérdeztem Vernát, hogy mondtam-e még valamit, de sajnos nem.

Richard az egyik ujját végighúzta a nagyapja kőkoporsójának peremén.

– A Futótűz az oka.

Nicci felnézett, látszott rajta, hogy aggódik.

– Tényleg így gondolod?

– Semmire nem emlékszel belőle?

Nicci megrázta a fejét.

– Nem. Nem emlékszem rá, hogy Vernának azt mondtam, rájöttem a probléma okára, de ami még rosszabb, arra sem emlékszem, hogy tudtam volna, miért mállanak a falak. Hogyan felejthettem el valamit, ami ennyire fontos?

Richard a nő izgatott kék szemébe nézett.

– Ez nem történhetne meg, ha rendben mennének a dolgok.

– Ez csak azt jelentheti, hogy a Futótűz pusztítása túlment az eredeti célján.

– A Harmóniák hatása miatt – vetette közbe halkan Richard.

– Ha ez igaz, akkor bármi is történik, annak köze van ahhoz, amit tennünk kell a Futótűz visszafordítása érdekében. A Három Harmónia hatása azért törli a memóriát, hogy megvédje magát.

Richard egy pillanatra megállt, annyira ijesztően hangzott ez az okfejtés. Tudta azonban, hogy a nőnek igaza van. Most már nemcsak azért kell aggódnia, hogy Jagang mindig egy lépéssel előtte jár, hanem azért is, mert úgy tűnik, a szennyezett Futótűz-hatás megpróbálja megvédeni magát és elkerülni a megszüntetését.

Nem a körülményekre reagált így, arra törekedve, hogy megőrizze és kövesse a célját, hiszen a Harmóniák el akarták törölni a mágiát, s a szennyeződés, amely a nyomukban maradt, ezt hivatott elérni. Így tehát az önvédő intézkedések valószínűleg belülről fakadnak, mint ahogy a tövis védi a fát vagy bokrot. Az, hogy tövisei vannak, még nem jelenti azt, hogy a fa képes kigondolni, hogyan tehetne kárt abban, aki közel megy hozzá, csupán a növény belső védelmi rendszerének része, amely a további létezését hivatott biztosítani.

– Meg kell állítanunk és vissza kell fordítanunk a Futótüzet, különben minden csak egyre rosszabbá válik – mondta Richard Niccinek. – Észre sem vesszük, és egyszer csak ott tartunk majd, hogy nem fogunk rá emlékezni, miért is kellene visszafordítanunk. Muszáj megidéznem Orden mágiáját, hogy véget vessünk a varázslatnak, még mielőtt túl késő lenne.

– Ehhez azonban szükségünk van a Szelencékre – emlékeztette Nicci.

– Nos, Jagangnál van kettő, és a boszorkány elvitte a harmadikat. Valahogy vissza kell őket szereznünk.

– Mivel Hat Jagang parancsára támadja a d'harai katonákat az Óvilágban, azt kell feltételeznem, hogy a harmadik Szelencét is át fogja adni neki.

Richard a koporsó oldalán végigfutó feliratot babrálta az ujjával.

– Azt hiszem, igazad van. Csak idő kérdése, és Jagangnál lesz mindhárom Szelence, vagy lehet, hogy már nála is van.

– Nekünk viszont van valamink, ami meg nekik nincs – jegyezte meg Nicci.

– Tényleg? És mi az?

– Az Élet Kertje. Mióta lefordítottam az Élet Könyvét, más színben látom azt a helyet. A könyv megerősítette néhány korábbi feltevésemet.

Már értem, milyen szerepet játszik az Élet Kertje Orden mágiájával összefüggésben. Tanulmányoztam a helyiség fekvését, a fényviszonyokat, bizonyos csillagok fényének beesési szögét, és hogy mikor világítja meg a nap és a hold. Azt a területet is megvizsgáltam, ahol megidézték az Ordeni varázsigéket, s rájöttem, hogy a többi elemhez képest milyen az elhelyezkedése.

Richardot felvillanyozta a hír.

– Úgy érted, hogy az Élet Kertjére szükség van, ha valaki ki akarja nyitni a Szelencéket?

– Igen. Az Élet Kertjét szándékosan azért hozták létre, hogy Orden Szelencéinek kinyitásához biztosítsák a megfelelő körülményeket.

Richardnak még egyszer át kellett gondolnia a hallottakat, hogy elhiggye, jól hallotta.

– Tehát ez azt jelenti, hogy Jagangnak be kell jutnia abba szobába ahhoz, hogy a megfelelő szelencét kinyithassa?

Nicci megvonta a vállát.

– Hacsak nem akar csinálni magának egyet, ami természetesen nem lehetetlen, de az elemek összhatása nagyon pontos számítások eredménye, tehát nem kis feladat egy ugyanilyen elrendezés létrehozása.

– De lehetséges lenne, hogy megcsinálja?

– Először is szüksége van az eredeti leírásra, amely alapján az Élet Kertjét megalkották. Ezen kívül szüksége van nemcsak varázslónők, hanem varázslók segítségére is. Ha pedig nincs meg mindez, tanulmányoznia kellene az Élet Kertjét, hogy kiderítse, hogyan építsen egy ugyanilyet. Az egyetlen praktikus megoldás az lenne, ha lemásolná, amit már egyszer megépítettek.

– Ha viszont bejut ide, akkor akár ezt is használhatná.

Nicci a szemébe nézett.

– Pontosan.

Richard nagyot sóhajtott, amikor megértette, mennyire nem voltak tisztában eddig Jagang igazi szándékával.

– Nem csoda, hogy nem siettette a szelencék kinyitását mostanáig, hiszen először el kellett ide jutnia. Mindvégig az volt a terve, hogy elfoglalja a Népek Palotáját. Mindvégig tudta, mit kell tennie.

– Nagyon úgy tűnik – ismerte el Nicci.

Ebben a pillanatban Berdine lépett be a sírboltba.

– Rahl Nagyúr! Végre megvagy!

Richard megfordult.

– Mi történt?

– Ezt a könyvet találtam – mutatta fel, ahogy átvágott a szobán, mintha ezzel mindent meg tudna magyarázni, – ó-d'harai nyelven írták. Amikor egy részét lefordítottam, rádöbbentem, mi ez. Verna azt mondta, hogy azonnal mutassam meg neked.

Nicci elvette tőle a könyvet, ahogy a Mord-Sith felé nyújtotta. Kinyitotta a borítót, majd elkezdte átfutni a szöveget.

– Na, és miről szól? – kérdezte Richard Berdine-től.

– Jillian népéről. Vagyis a caskabeli őseiről.

– Az álomvetők… – suttogta Nicci, miközben tovább olvasott.

Richard érdeklődve vonta össze a szemöldökét.

– Tessék?

– Nicci jól mondja – erősítette meg Berdine. – Arról szól, hogy Caska népe, hogyan volt képes álmot vetni Verna azt mondta, tudnod kell róla.

– Rendben, köszönöm.

– Jól van, akkor vissza kell mennem. Van még néhány könyv, amit Verna le akar fordíttatni. És ne felejtsd el – fordult vissza egy pillanatra –, valamikor még azt is el kell mondanom, mit találtam neked Baraccusról.

Richard egy bólintással válaszolt a rámosolygó Mord-Sithnek.

Nicci a hóna alá nyomta a könyvet.

– Köszönjük, Berdine. Amint itt végeztünk, megnézzük.

Richard a távozó Berdine után nézett, majd a falak feliratai felé intett. – Ez az egész eléggé zavaró. Te ismered az itt leírt varázslatok pontos természetét? Sok elem ismerősnek tűnik.

– Nem véletlen – felelte Nicci síri hangon. Az egyik közeli feliratra bökött. – Látod ezt? Az apa leírja a fiának, hogyan mehet el az Alvilágba, majd hogyan jöhet onnan vissza.

– Úgy érted, Panis Rahl a fiára akarta hagyni örökül ezeket a varázsigéket, ezért a sírja falába vésette őket?

– Nem – rázta meg a fejét Nicci. – Én azt hiszem, hogy ezeket a varázsigéket a Rahl Ház számtalan generációja őrizte, és mindig apáról a soron következő Tehetséggel bíró utódra szálltak, aki a következő Rahl Nagyúr lett. Ennélfogva a te örökséged is.

Richardot megdöbbentette a dolog, ahogy belegondolt.

– Mégis, mennyi idősek szerinted? És miért hagynának örökül olyan varázsigéket, amelyekkel el lehet menni az Alvilágba?

– A felépítésükből arra következtetek, hogy abból az időből származnak, amelyből Orden mágiája is. Nicci egy pillantást vetett rá a szeme sarkából. – Szerintem Orden erejének használatához szükség van ezekre.

Richard meglepődött.

– Micsoda?

– Nos, abból, amit az ordeni mágiát magyarázó könyvekben találtam, mint amilyen Az Élet Könyve is, meg néhány könyvben, amely az ordeni elméletről szólt, arra jöttem rá, hogy ez a Pusztító Mágia használata miatt szükséges, amellyel a Futótüzet elindították.

– Most az emlékek kitörlésére gondolsz?

Nicci bólintott.

– Miért emlékszünk Kahlanra? Miért nem emlékszik ő rá, hogy kicsoda? Miért nem tudjuk a Tehetségünkkel meggyógyítani azokat, akik elfelejtették, vagy éppen őt magát? Miért nem képes a Tehetségünk visszaállítani az emlékeket?

Richard rájött, hogy a tanára most azt várja, Richard válaszolja meg a kérdést. Ismerte ezt a technikát, Zedd egész életében így tanította.

– Mert azok az emlékek eltűntek, nincs mit visszaállítani.

– És hogyan tűnhettek el? – Nicci kérdőn nézett rá.

Richard szerint egyértelmű volt a válasz.

– Pusztító Mágia hatására.

Nicci csendben várta, hogy még hozzátegyen valamit.

Hirtelen beléhasított a felismerés.

– Drága Szellemek! – suttogta. – A Pusztító Mágia az Alvilágból származik. – Közelebb lépett. – Azt akarod mondani, hogy ha valaki használni akarja Orden erejét, el kell mennie az Alvilágba, mert a dolgok, melyeket Pusztító Mágiával tűntettek el, csak így nyerhetők vissza?

– Ha vissza akarjuk építeni a memóriánkat, kell hogy legyen egy hely, ahonnan az visszaszerezhető. Az emléked, amit Kahlanról őrzöl, a te emléked, nem Kahlan elveszett emlékezete, s nem is Zeddé vagy Caraé, senki másé nem lehet. Az ő eltűnt emlékképei eltűntek ebből a világból. Nem léteznek, vagy legalábbis nem itt.

Richard még pislogni sem mert.

– És az emlékezetnek ezt a magját, melyet a Futótűz áldozataitól elvettek, Pusztító Mágiával tűntették el. Azaz, ha még valahol létezik, az csakis az Alvilágban lehet.

Nicci a falba vésett ó-d'harai feliratra mutatott. – Az Élet Könyve szerint, melyet Darken Rahlnak olvasnia kellett ahhoz, hogy képes legyen Orden Szelencéit működésbe helyezni, Orden erejének megidézéséhez szükséges elmenni az Alvilágba.

– De Darken Rahlnak milyen emlékeket kellett begyűjteni az Alvilágból?

– Orden mágiájának megidézése speciális lépéseket igényel. Az alvilági látogatás csak egyik a sorban. – A fal felé mutatott. – Ezek azok a lépések.

– De a források csak annyit mondanak, hogy az alvilági utazás szükséges. Miért nem írják le az okot?

– Az utazás célja, hogy visszanyerjék az emlékek magját, de mivel Orden mágiája nem tudhatja, mire van szükség, vagy ki a Futótűz alanya, a leírás csak a szükséges lépéseket tartalmazza. Nem azt írja elő, amit tenni kell, csak egy eszköz annak a személynek a kezében, aki megpróbálja visszafordítani a Futótüzet. Az, hogy pontosan mit tesz az utazás során, az már rajta múlik.

– Berdine mutatta meg nekem először Az Élet Könyvét. Tudta, mi az, mert látta, amikor Darken Rahl használta. Ő elment az Alvilágba, ezek a leírások pedig az ehhez szükséges varázslat megidézéséhez kellenek.

– De Darken Rahl nem akart olyan emlékeket helyreállítani, melyek a Futótűz varázs miatt vesztek el.

Nicci megvonta a vállát.

– Nem. Ő Orden mágiáján keresztül saját magának akart hatalmat szerezni. Amikor odaért, már csak rajta múlt, mihez kezd. Valószínűleg nem értette az utazás célját, és feltételezte, hogy az csak a rituálé része.

Richard ismét hátrafésülte az ujjaival a haját.

– Kahlan beszámolt nekem erről az utazásról.

Nicci ismét a falra mutatott.

– Ezért sikerülhetett neki.

– De én hogyan tehetném meg ugyanezt?

– Ez alapján egyedül nem vagy rá képes. Kell hozzá egy vezető. Nem egy akármilyen vezető, hanem egy olyan, aki hűséges, még a halálban is.

– Egy jó szellem, akire rábízhatom az életemet.

Nicci bólintott, majd a vésett szavakra mutatott.

– Látod ezt itt? Ez a varázslat az Alvilágból ide szólítja a vezetőt, aki majd elvisz oda, ahová menned kell.

Richard szinte rosszul lett a gondolatra. Körülnézett, majd az egyik részletre mutatott, utána pedig egy másikra.

– Nézd meg ezt a két utalást! Ezekhez varázslóhomokra van szükség.

– Igen, valóban. Talán jobb, ha megkérdezzük a személyzetet, hol találták azt, ami a zsebedben van.

Richardot annyira megdöbbentették az új felfedezések, hogy szinte el is felejtkezett róla, miért is jöttek le ide a sírokhoz.

– Igazad van – mondta, majd intett Carának, hogy hívja a hat fehér ruhás embert közelebb.

Azok úgy követték a lányt, mint tyúkanyót a csibéi. Richard türelmesen megvárta őket, majd amikor mind őt nézték, megszólalt.

– Nagy szolgálatot tettetek azzal, hogy rátaláltok erre a varázslóhomokra. Köszönöm, hogy ilyen figyelmesek voltatok.

Meglepett pillantásaikból Richard arra következtetett, hogy eddig egyik Rahl Nagyúr sem köszönt meg nekik semmit.

A kezét finoman az egyik nő vállára tette.

– Meg tudod mutatni nekem, hol találtátok azt a homokot, amit nekem hoztatok?

A nő a többiekre nézett, majd letérdelt az aranyozott koporsó előtt a szoba közepén. A padlóra mutatott az emelvényen nyugvó koporsó sarkánál. Ujját begörbítve Richard felé intett.

A férfi mellé térdelt, és lehajtotta a fejét, ahogy a nő is, aki egy pontra mutatott, ahol a koporsó aljánál egy repedés húzódott.

Richard a keze élével kitágította, amitől újabb adag homok hullott ki a fehér márványpadlóra.

Richard hirtelen talpra ugorva döbbenten bámult Niccire.

– Hozd ide a szekercédet! – szólt oda az egyik katonának, aki a terem előtt várakozott.

A férfi gyorsan bedugta a fejét a nyíláson keresztül, majd Richardnak nyújtotta a fegyverét.

Richard a borotvaéles élt a szűk résbe nyomta, ahol a koporsó alsó része és a teteje találkozott. Kissé megmozgatta, majd egyre mélyebbre nyomta. Ahogy a nyelet ide-oda mozgatta, a koporsó teteje megmozdult.

Nicci segítségével felemelte, majd amikor egy fejbólintással jelzett, a kriptaszemélyzet és a katona átvette a súlyos lapot és letette oldalra.

A koporsó színültig tele volt varázslóhomokkal.

Richard egy pillanatig döbbenten bámulta. A fáklyafény a homokszemcséken apró fénysugarakra bomlott, és szivárványszínben tündökölt.

Richard finoman lesöpörte a homokot a koporsóban nyugvó holttestről. Panis Rahl, a nagyapja koponyája meredt rá. Még mindig magán viselte a varázslótűz nyomát, melyet Zedd, a másik nagyapja bocsátott rá, hogy elpusztítsa a zsarnokot. Ennek a varázslótűznek néhány cseppje a fiatal Darken Rahlt is elérte, ami égő gyűlöletet váltott ki benne Zedd és a Rahl Házzal szembenállók iránt.

– Most már tudom a pusztulás okát – mondta Nicci. – A Pusztító Mágiára reagál így a környezet, amelyet a szelencék kinyitásához használtak az Élet Kertjében.

Richard ránézett.

– Tehát annak a speciális erőnek a közelsége váltotta ki.

Nicci egyik ujjával néhány kósza homokszemet visszasöpört a koporsóba.

– Pontosan. Ez volt a legbiztonságosabb hely, ahol Darken Rahl tárolhatta a varázslóhomokot arra az esetre, ha szüksége lenne rá. Meghalt, mielőtt elhasználhatta volna, ezért az utóbbi néhány évben itt maradt elrejtve, mégis még mindig meleg a rokonreakció hatásától. Ezért kezdett a terem pusztulni, hiszen nem biztosít megfelelő védő mezőt.

– Értem már! Tehát az Élet Kertje biztosítja a megfelelő mezőt.

Nicci úgy nézett rá, mintha most jelentette volna ki, hogy a víz nedves.

– Persze.

– Akkor fel kell vinnünk az Élet Kertjébe.

Nicci bólintott.

– Verna és a Nővérek felvihetik nekünk Nathan segítségével. – Nicci sürgetőn megragadta Richard karját. – Most, hogy van varázslóhomokunk, amelyekben megrajzolhatjuk a varázsigéket, muszáj folytatnunk a tanulást. Lehet, hogy már nem maradt sok időnk.

– Igazad van. Menjünk!