Harminchetedik fejezet

Richard látta, hogy Kahlan fájdalmasan felkiáltva a Nyakörvéhez kap. Szíve dübörgött a rettegéstől, miközben tovább vagdalkozott. Eszeveszett erőfeszítése ellenére képtelen volt áttörni a bőrvértben és láncingben rátörő katonák sorfalán, hogy a nő segítségére siethessen. Teljesen lefoglalta a saját védelme az egyre nagyobb számban érkező katonák ellen.

Halálos fegyverek egész arzenálja támadt rá minden irányból – kardok, kések, szekercék, lándzsák. Váltogatnia kellett a taktikáját, hogy elháríthassa őket. Leszúrt egy karddal támadót, hátracsapva keresztbetört egy lándzsát, majd gyorsan lehajolt a feje fölött elsuhanó szekerce előtt. Tudta, hogy elég egyetlen apró hiba és meghal.

Annak ellenére, hogy keményebben küzdött, mint életében valaha, érezte, hogy egyre inkább teret veszít. Muszáj volt hátrálnia, csak így akadályozhatta meg, hogy lerohanják. Időről időre újra támadott, de egyre többen léptek a kardjától elesettek helyére. Már az is képtelenség volt, hogy az őrült harc közepette egy helyben megálljon. Előre haladni pedig teljesen lehetetlen lett volna.

Kahlan annyira közel volt, mégis annyira távol.

Richard szemrehányást tett magának, mert nem tett többet azért, hogy Jagangot megölje. Ha az a férfi nemi lépett volna elé a legrosszabb pillanatban, Richard nyila megtette volna a kellő hatást. Bár egyre azt mondogatta magának, hogy mást is meg kellett volna próbálnia, hogy nem volt elég, amit tett, tudta, hogy hiába kesereg most azon, hogy mi lett volna jobb. Arra kell koncentrálnia, hogy most mit tegyen.

Időnként Niccit is megpillantotta. Kahlanhoz hasonlóan ő is szörnyű állapotban volt. Richard tudta, hogy nincs sok idejük. Samuel láthatóan semmi érdemlegeset nem tudott tenni.

Elég volt ennyi figyelemelterelés, hogy Richard kizökkenjen a ritmusból, máris életben hagyta az egyik támadóját, aki azonnal újra támadott. Csak a gyors cselekvés mentette meg attól, hogy a kard egy apró karcolásnál nagyobb sebet ejtsen rajta. Az a néhány pillanat, amikor megpróbálta megkeresni a tekintetével Kahlant, majdnem az életébe került. Még épp idejében sikerült kivédenie egy halálos mozdulatot. Tudta, hogy figyelnie kell. Nem segíthet egyik nőnek sem, ha megölik.

A karja azonban annyira elnehezült, mintha ólomból lett volna.

A keze sikamlós volt a vértől, folyton megcsúszott a kard markolatán.

Egy férfi termett előtte szekercével a kezében, és magasra felemelte, mintha azt akarná közölni, hogy most aztán Richard emberére akadt. Marokra fogta a vastag nyelet, és halálos suhintásra készült. Richard az utolsó pillanatban oldalra vetette magát, és az erőfeszítéstől nagyot kiáltva meglódította a kardját, ami levágta a fejszés kezet. Richard a talpával nagyot lökött a megdöbbent férfin, de máris egy újabb csapás elől kellett lebuknia, miközben a támadója hasába szúrta a kardját.

A kard jól működött ugyan, de nem a saját kardja volt. Samuelnél volt az övé.

Richard nem is mert rágondolni, mit keresett itt Samuel.

Emlékezett rá, Zedd azt mondta neki, amikor először adta a kezébe az Igazság Kardját, hogy nem használhatja Darken Rahl ellen, mert ő helyezte működésbe Orden Szelencéit. Zedd elmondta, hogy az egy éves periódus lejártáig Orden ereje megvédi Darken Rahlt az Igazság Kardjától.

Richard tudta, hogy őrültség kipróbálni, de muszáj volt látnia az elméletet a gyakorlatban. Tudnia kellett, mire számíthat, ha sikerrel akar járni a jövőben. Orden Szelencéit tényleg az ő nevében helyezték működésbe, s az Igazság Kardja ezért nem tehetett kárt benne.

Amikor úgy érezte, hogy már nem bírja tovább, a haragot használta fel, amit Kahlan rettenetes kínja felett érzett, hogy további harcra kényszerítse a testét. Fogalma sem volt, meddig tarthat ki így. Ha megáll, azonnal meghal.

Ebben a pillanatban valaki megjelent Richard háta mögött, aki az oldalán csatlakozott a harchoz. Richard a szeme sarkából látta, hogy az ő arca is vörösre van festve.

Támadója elkövette azt a hibát, hogy hátralökte a karját, ami lehetőséget adott Richardnak, hogy keresztbevágjon az arcán. Ahogy nagyot kiáltva elesett, Richard kihasználta a pillanatnyi szünetet, és a háta mögé pillantott.

Bruce harcolt mögötte.

– Mit csinálsz te itt? – próbálta túlkiabálni az acél csörgését.

– Amit eddig is – megvédelek!

Richard alig tudta elhinni, hogy Bruce, a Birodalmi Rend katonája mellette harcol, vele együtt gyilkolja a Császár testőrségét, amivel felségárulást követ el. Persze a Császár csapatát legyőzni még nagyobb árulásnak számított. Bruce minden dühét beleadta a küzdelembe. Tudta, hogy ez most olyan játék, amelyben nem veszíthetnek. Ami hiányzott belőle ravaszság terén, azt pótolta kitartással és erővel.

Richard egy újabb apró szünetben Samuelt kereste a tömegben. Látta, hogyan ráncigálja a rémülettől és fájdalomtól eltorzult arcú Kahlant, akinek már véresek voltak az ujjai, olyan erővel próbálta letépni magáról a Nyakörvet.

Egy hirtelen lökéshullám hátravetette a katonákat Richard körül, mintha felrobbant volna valami. Füst vagy tűz azonban sehol sem látszódott, törmelék sem repült a levegőben. Az epicentrumban Richard állt, a tekintete kissé elhomályosodott, és enyhén bizsergett a bőre a megrázkódtatástól.

Minden irányban katonák feküdtek, mint egy kidöntött erdő fái. A távolban tovább dühöngött a harc, Richard közelében azonban minden csendes volt. A katonák többsége ájultnak tűnt, néhányan nyögdécselve mozgolódni kezdtek, de súlyosan zuhant vissza a karjuk, amikor megpróbálták felemelni, mintha még ennyi erőfeszítés is túlságosan megviselné őket.

Richard koponyájába hirtelen fájdalom hasított, mintha egy vasrúddal vágták volna fejbe. A bénító fájdalomtól térdre esett. Felismerte az érzést: Nem vasrúd, hanem mágia terítette le. Mellette Bruce feküdt a földön.

Richard, még mindig térdelve, látta, hogy egy testes nő alakja bontakozik ki a sötétségből. Úgy mozgott, akár a prédára leső keselyű. Elhanyagolt kinézete alapján Richard arra következtetett, hogy ő is az egyik Nővér, aki most Jagangot szolgálja.

Képtelen lévén elviselni a fejében tomboló fájdalmat Richard előre zuhant. A forró kín az idegszálait perzselte. Minden lélegzetvételnél apró porpamacsok szálltak a levegőbe. Nem tudta megmozdítani a lábait. Erejét megfeszítve próbált volna felállni, de a teste nem reagált. Végül egy kissé sikerült megemelnie a fejét.

Szerette volna legalább négykézláb feltornázni magát, de képtelen volt rá. A hullákkal teleszórt csatatéren még látta Kahlant, ahogy a kín közepette is csak őt nézi. Szemében látszott az aggodalom.

A Nővér még nem ért a közelébe, de Richard tudta, hogy már nincs sok ideje, most kell cselekedni.

– Samuel! – kiáltott neki Richard.

Samuel, aki a karjánál fogva rángatta a lányt, megállt és pislogva nézte Richardot, aki most nem segíthetett Kahlanon, legalábbis úgy nem, ahogy tervezte.

– Samuel, te idióta! Használd a kardot! Vágd le a nyakáról a nyakörvet!

Samuel, egyik kezével Kahlan karját tartva, a másikban a hőn áhított kardot, most a pengére meredt.

Richard látta, hogy a Nővér egyre közelebb ér. Emlékezett rá, hogy a Próféták Palotájában az Igazság Kardjával vágta át Du Chaillu nyakán a fém Nyakörvet. Az is eszébe jutott, hogy Tamarangban hogy vágták át Kahlannal a börtön rácsait. Tudta, hogy a Kard átvágja az acélt.

Azt is megtudta a Nővérektől, akik a nyakára tették a Rada'Hant, hogy a Kard az övét nem képes átvágni. Nem azért, mert nem viszi az acélt, hanem a mágia ereje miatt. A Rada'Hant ugyanis a saját ereje zárta össze és tartotta szorosan, tehát ilyenkor gyakorlatilag a viselője részévé vált. Emiatt biztos volt benne, hogy azt az acélgyűrűt, amely Nicci tehetségét zárta el, nem lehet levágni a Karddal.

Kahlané azonban más volt. Nem kötődött hozzá a saját Tehetsége. Egyszerűen a nyakára tették, hogy ezzel irányíthassák. Richard azt is gyanította, hogy Samuel Hat segítségével jutott el idáig. A maga eszével képtelen lett volna rá.

Richard nem volt biztos benne, hogy sikerül a Karddal levágni a Nyakörvet, de abban igen, hogy ez Kahlan egyetlen esélye. Meg kell próbálni.

– Igyekezz! – üvöltötte Richard. – Csúsztasd a pengét az acél alá és húzd meg! Siess!

Samuel egy pillanatig habozni látszott, majd a szenvedő Kahlanra nézett. A következő pillanatban már a földön térdelt mellette, és a Kardot a Nyakörv alá csúsztatta.

A katonák kezdtek magukhoz térni. Nyögdécselve szorították tenyerükbe a fejüket.

Samuel ekkor megrántotta az Igazság Kardját. Az éjszakában fémesen pendült az elpattanó acél. Kahlan megkönnyebbülten rogyott össze, ahogy a fémgyűrű leesett a nyakáról.

A földön fekve pihegett, próbálta összeszedni magát, miközben Samuel elrohant Karg parancsnok hatalmas csataménjéért, amely a közelben ácsorgott. Megragadta a kantárszárat, Kahlanhoz vezette, majd a nő hóna alá nyúlt.

Kahlan magatehetetlenül feküdt a földön, még mindig bénult volt az átélt kínoktól, de próbálkozott a felállással. Samuel segítségével nagy nehezen sikerült is neki.

Richard azonban még mindig képtelen volt rá. Oldalra nézett, s látta, hogy a rongyos kendőt magához szorító, hullákon átlépkedő Nővér már mindjárt odaér.

Kahlan még kissé tántorgott, de megacélozta magát, és lehajolt egy kardért. Láthatóan segíteni akart Richardnak.

A férfi azonban ezt nem engedhette.

– Fuss! – kiáltotta. – Menekülj! Itt már nem tehetsz semmit! Menj, amíg még lehet!

Samuel egyik csizmáját a kengyelbe akasztotta és felült a nyeregbe.

Kahlan Richardot nézte, csodálatos zöld szemeit könnyek áztatták.

– Siess! – szólt rá Samuel.

A nő, mintha nem is hallotta volna. Nem tudta levenni a szemét Richardról. Tudta, ha itt hagyja, a férfi meghal.

– Menj! – kiáltott Richard, amilyen hangosan csak tudott. – Menj!

Az ő szeme is könnyes volt. Bármennyire is szerette volna, még négykézlábra sem tudta feltornázni magát. A mágia foglya volt.

A Nővér Samuel felé nyújtotta a kezét, amelyből fényes sugár tört elő az éjszakában.

Samuel azonban felemelte a kardját, s a penge eltérítette a halálos energianyalábot. A Nővér döbbenten állt.

A távolban tovább tombolt a harc, a közelben a katonák, akiket a Nővér első mágiabombája leterített, még nem tértek teljesen magukhoz. A Nővér valószínűleg nem akarta, hogy közbeavatkozzanak. Megvoltak a saját tervei.

A nagy harcimén felszegte a fejét, és a földet tapodta. Kahlan Niccire nézett, aki a földön összegörnyedve remegett a fájdalomtól. Jillian mellette feküdt, őt is eltalálta a Nővér ereje. Richard tudta, hogy Kahlan inkább eldobja magától a menekülés lehetőségét, de segíteni fog Niccinek és Jillian-nek.

Azt is tudta azonban, hogy a nő semmit nem tehet Nicciért. Ha marad, meghal, és kész. Bármennyire gyűlölte is a helyzetet, Samuel volt az egyetlen, aki megmenthette Kahlant.

– Menekülj! – kiáltotta könnyektől elcsukló hangon.

– De segítenem kell Niccinek és…

– Semmit nem tehetsz érte! Csak magadat is megöleted! Menj, amíg még lehet!

Samuel lenyúlt érte, megragadta a karját, hogy felsegítse maga mögé a nyeregbe. Amint fent volt, nem vesztegette az időt, sarkát a ló oldalába vágta, mire az nekiiramodott földet és követ rúgva szét maga után.

Ahogy a ló vágtatott a sötétben, Kahlan hátranézett.

Richard nem vette le róla a szemét, tudva, hogy ez az utolsó alkalom, hogy láthatja.

Egyszer csak végleg elveszítette szem elől. Elnyelte a sötét káosz. Elment.

Richard a hideg, kemény földön támaszkodott és zokogott.

A Nővér ekkor elérte a földön fekvő elkábított testőröket, átlépett közöttük, majd megállt Richard előtt. A fájdalom fokozódott, már a lélegzetvétel is nehezére esett. A nő nyilván biztosra akart menni, nem akarta, hogy Richard akár csak a kis ujját is képes legyen megmozdítani.

Tettetett csodálkozással szólalt meg.

– Lám, lám, lám. Kit látnak szemeim? Csak nem a Rahl Nagyúr személyesen?

Richard nem emlékezett erre a Nővérre. Nyúzott volt, szikár, ősz haja rendetlen, ruhája rongyokban lógott rajta. Inkább tűnt koldusnak, mint a Fény vagy akár a Sötétségi Nővérének.

– Őexcellenciája nagyon elégedett lesz velem, ha elviszlek hozzá. Nagyon fog örülni, hogy végre bosszút állhat rajtad, fiacskám. Gondolom, még ma éjjel elvitet a kínzósátrakba.

Richardnak Denna jutott eszébe.