Huszonharmadik fejezet

 

 

 

Nicci látta, hogy Kahlan nyakára Rada'Hant tettek. Ezért nem mozdult hát a fakókék és krémszínű szőnyegről. Ő is azonnal felfedezte a nyakörvet Nicci nyakán. Valószínűleg nem sok minden maradhatott észrevétlen ezelőtt a szempár előtt.

A zöld szemekben csodálkozás csillogott. Látszott rajta, alig meri elhinni, hogy Nicci tényleg látja őt. Máris nővérekké fogadták egymást, s nem csupán a Rada'Han miatt.

Milyen iszonyú magányt s kétségbeesést jelenthet, hogy egy gonosz varázslat következtében mindenki elfelejti, amint megpillantja!

Mindenki, kivéve persze a Sötétség Nővéreit és úgy tűnik, Jagangot. Már az is reményteli lehet a számára, hogy valaki, még ha egy vadidegen is az illető, látja őt.

Most, hogy itt volt előtte, Nicci alig tudta elhinni, hogy elfelejthette ezt a nőt, még ha egy varázslat volt is az oka. Már egyáltalán nem csodálkozott rajta, hogy Richard soha, egyetlen percig sem volt hajlandó lemondani róla.

A szépsége mellett volt valami jól érezhető tudatosság, páratlan intelligencia, amelyet Nicci azonnal felismert a szobor alapján, melyet Richard faragott. A Szellemet nem azzal a céllal faragta Richard, hogy Kahlanra külsőre hasonlítson. Az erejét, a bátorságát akarta megjeleníteni vele, ami olyan jól sikerült, hogy most, hogy a modellt is láthatta, a hasonlóság lélegzetelállító volt.

Ránézésre is egyértelmű volt, hogy viszonylag fiatal kora ellenére, hogyan lehetett Kahlanból Inkvizítor Anya. Mára azonban már rajta kívül nem létezett több Inkivizítor. Ő volt az utolsó.

Nicci először megdöbbent, hogy itt találta, de ahogy belegondolt, összeállt a kép, csak így volt értelme az egésznek. Armina Nővér egyike volt azoknak a Nővéreknek, akik foglyul ejtették Kahlant, és beindították a Futótűz varázslatot. Tovi Nővér elmondta, hogyan sikerült elmenekülniük Jagang elől a Richardhoz fűződő Kötés segítségével. Bár gyanította, hogy Jagangnak valahogy mégis sikerült kijátszania a Kötést, valószínűbb volt, hogy az soha nem is működött, egyetlen percig sem védte őket.

Ha pedig Jagang elfogta Arminát, akkor Uliciának és Ceciliának is itt kell lennie. Ezért van itt Kahlan is. A Nővérekkel volt, így ő is belesétált Jagang csapdájába.

Nicci ekkor vette észre Jilliant. A kislány nagyokat pislogott rézbarna szemével a meglepetéstől, hogy Niccit itt látja. Míg az érthető volt, hogyan került ide Kahlan, azt Nicci már képtelen volt felfogni, mit keres itt a lány.

Jillian közelebb hajolt Kahlanhoz, és kezét a füle mellé szorítva, hogy csak ő hallhassa, valamit súgott neki. Valószínűleg Nicci nevét. Kahlan csak egy alig látható biccentéssel jelezte, hogy érti, de a szeme többet elárult. Már hallotta Nicci nevét korábban.

Amikor Jagang az asztalra lökte a könyvet, amit olvasott, Nicci gyorsan előbb Kahlan, majd a saját szemére mutatott, azután egy ujját keresztben az ajkára téve csendre intette. Nem akarta, hogy Jagang tudomást szerezzen róla, hogy látja őt, vagy hogy ismeri Jilliant. Minél kevesebbet tud a férfi, ők ketten annál nagyobb biztonságban vannak – már ha lehet valaki biztonságban Jagang fogságában. Még mielőtt meggyőződhetett volna róla, hogy megértették a jelbeszédet, elfordította róluk a tekintetét, hogy Jagang szemébe nézzen.

Amikor a férfi megfordult, és fekete szemeit rászegezte, Nicci úgy érezte menten elájul. Egy dolog volt emlékezni rá, de teljesen más előtte állni.

Az éjfekete vizsla tekintet súlya alatt minden bátorsága semmivé lett.

Tudta, mi vár rá.

– Nicsak! – Jagang megkerülte az ágyat, de a szemét egy pillanatra sem vette le róla. – Hát ki tért vissza hozzánk?! – Szélesen mosolygott. – Épp olyan szép vagy, mint az álmaimban, melyeket azóta álmodok, hogy utoljára itt voltál velem.

Niccit nem lepte meg az üdvözlés, de nem is tulajdonított neki jelentőséget. Leginkább azért rettegett Jagangtól mindenki, mert nem lehetett tudni, mire hogyan reagál. A dühét egyetlen szikra is egy pillanat alatt lángra lobbanthatta, de az is előfordult, hogy semmi sem tudta kihozni a béketűrésből. Nicci egyszer tanúja volt, hogy Jagang megfojtott egy rabszolgát, amiért elejtette a kenyérvágó deszkát, máskor meg képes volt felszedni egy tányér húst, amit a szolga elejtett egyetlen szó nélkül, és közben könnyedén folytatni a beszélgetést, amelyben éppen elmerült.

Ez a szeszélyes, irracionális viselkedés magára a Rendre is jellemző volt. Az ember önfeláldozásának értékét, annak helytállóságát, megfejthetetlen szabályok szerint mérték. Sorsuk sokszor a szerencsén, vagy a balszerencsén múlott. Az emberekre ez az örökös, kínzó kétely állandó súllyal nehezedett, ami miatt készek voltak bárkit lázadással vádolni, még barátot, vagy családtagot is, ha ezzel maguknak jó pontot szerezhettek.

Mint a legtöbb férfi, Jagang is azt hitte, hogy üres hízelgéssel elnyerheti Nicci vonzalmát. Szerette azt képzelni magáról, hogy elbűvölő is tud lenni. A forma azonban, melyet a bókokhoz választott, többet elárult róla.

Nicci nem hajolt meg előtte. Nagyon is tudatában volt a nyakán csillogó fémnek, amely elzárta előle a Tehetségét, és bár nem volt eszköz a kezében, amellyel meg tudta volna védeni magát ezzel a férfivel szemben, akkor sem akart tiszteletet tettetni, sem pedig a szép ruhába bújtatott undok gerjedelme előtt megalázkodni.

A múltban, annak ellenére, hogy képes volt használni a Tehetségét, a valódi védelmet a közömbössége jelentette számára. Amikor még Jagang képes volt az elméjébe hatolni, bár nem volt Nyakörv a nyakán, a varázslónői képességei semmit sem értek, mint ahogy a többi Nővér is tehetetlen volt.

Az igazi védelem mindig is a viselkedésében rejlett, nem a Tehetségében.

Régen azonban Niccit valóban nem érdekelte, mit tehet vele a férfi. Az sem érdekelte, ha megöli, hiszen úgy érezte, megérdemli a szenvedést, melyet Jagang mérhet rá, akár még a halált is. Emiatt maradhatott közömbös a mindig jelenlévő halálos fenyegetettséggel szemben.

Mostanra Richard miatt mindez megváltozott, persze erről Jagang nem szerezhetett tudomást. Az volt az egyetlen esélye a túlélésre, ha elhiteti vele, hogy a hozzáállása mit sem változott, s továbbra sem érdekli jobban a sorsa, mint a múltban.

A Halál Úrnőjének mindegy, képes-e használni az erejét, vagy sem. A Halál Úrnőjének egy Nyakörv semmit sem jelent.

Jagang az alsó ajka alatt meghagyott, hosszúra nőtt fonott tincset húzogatta. Tetőtől talpig végigmérte Niccit. Mélyet sóhajtott, mintha számba venné, mihez is kezdjen vele először.

Már biztosan nem kell sokáig várnia.

Hirtelen visszakézből úgy szájon vágta, hogy Nicci a levegőbe emelkedett, majd keményen, fejjel a padlóra zuhant. Bár a vastag szőnyegek tompították az esést, még így is úgy érezte, mintha kitépték volna az izmokat az állkapcsából, és összeroppantották volna a csontot. Az ütés szinte megbénította, eltompította.

Bár a szoba forogni és dülöngélni látszott, elszánta magát, hogy talpra áll. A Halál Úrnője nem lapul meg, a halál szemébe is közönyösen tekint.

Ahogy feltérdelt, a csuklója belső felével letörölte a vért a szája sarkából, miközben igyekezett megtalálni az egyensúlyát. Az állkapcsa, a fájdalmat meghazudtolva, épnek tűnt. Kényszerítette a lábát, hogy megtartsa, felállni készült.

Mielőtt azonban megtehette volna, Jillian odarohant, hogy a varázslónő és a Császár közé álljon.

– Hagyd békén!

Ahogy Jagang csípőre tett kézzel a lányra meredt, Nicci lopva Kahlanra pillantott. Nicci látta a fájdalom lángját a nő szemében. Abból, ahogy az ujjai remegtek, Nicci pontosan tudta, milyen fájdalmat lövell a testébe a nyakörvön keresztül Jagang, hogy nyugton maradjon, ne avatkozzon közbe.

Nicci úgy vélte, ez bölcs döntés Jagang részéről.

Amennyire vissza tudott emlékezni, Nicci gyorsan kiismerte az embereket, amely nagyon értékes képességnek bizonyult. Gyakran csak annak köszönhette az életét, hogy képes volt helyesen megítélni az ellenfeleit. Nicci ránézésre biztos volt benne, hogy Kahlan veszélyes nő, aki nem tétlenséghez szokott.

Jagang a nyakánál fogva megragadta Jilliant, és úgy emelte fel, mint egy kismacskát. A kislány visított – nem annyira a fájdalomtól, mint inkább a félelemtől, ahogy Jagang áthurcolta a szobán. Kezével a férfi húsos kezét markolászta, rúgkapált, de hasztalan. Jagang félrehúzta a súlyos vásznat, mely a hálószobája ajtaját takarta, és kilökte Jilliant.

– Armina! Tartsd szemmel a kölyköt! Egyedül akarok maradni a királynőmmel.

Armina Nővér abban a pillanatban ott termett, megragadta a kislányt, s már el is tűnt vele a sötétben. Nicci egy pillantást vetett Kahlanra, aki még mindig enyhén remegve a szőnyegen kuporgott. A kíntól egy könnycsepp gördült lefelé az arcán. Nicci nem volt biztos benne, hogy Jagang egyáltalán tudatában van, mekkora fájdalmat okoz Kahlannak. A férfi nem volt tisztában az ereje nagyságával – ami több szempontból is igaz volt. Ha feldühödött, az elszabadult indulat nemcsak az izmait, de a mentális képességét is a hatalmába kerítette.

A múltban gyakran fordult elő, hogy sokkal jobban megverte Niccit, mint szerette volna, vagy vak dühében az Álomjáró képessége segítségével olyan fájdalmat sugárzott az agyába, amely könnyedén a halálát is okozhatta volna. Később azután, amikor rádöbbent, milyen közel járt hozzá, hogy megölje, bocsánatot kért, de végül mindig megjegyezte, hogy Nicci csak magát okolhatja az egészért, mert annyira felingerelte.

Amint Jagang hagyta a bejárati takarót visszahullani, amely ezzel ismét lezárta a hálószobát, Kahlan feszülő izmai hirtelen elernyedtek. Összeroskadt, és megkönnyebbülve sóhajtott fel. Úgy tűnt, képtelen megmozdulni e hangtalan kínszenvedés után.

– Szóval – Jagang ismét Niccihez fordult –, szereted őt?

Nicci pislogott.

– Tessék?

A férfi a dühtől vörös fejjel közelebb lépett.

– Ne csinálj úgy, mintha nem értenéd! Válaszolj! – A hajába markolva az arcába hajolt. – Ne próbálj meg úgy tenni, mintha nem tudnád, miről beszélek, vagy letépem a fejedet!

Nicci elmosolyodott, s amennyire csak tudta, felszegte a fejét, hogy minél védtelenebb legyen a nyaka.

– Tessék! Tedd meg! Mindkettőnket sok bajtól kímélsz meg vele.

Jagang egy pillanatig merőn bámulta, majd elengedte a haját, s végig simított rajta. Elfordult, és néhány lépésnyire eltávolodott.

– Ezt akarod? Meg akarsz halni? – Visszafordult. – Nem törődsz a kötelességgel, mellyel a Teremtőnek és a Rendnek tartozol? Amivel nekem tartozol?

Nicci vállat vont.

– Mit számít már, mit akarok és mit nem?

– Ez meg mit jelentsen?

– Nagyon is jól tudod, mit jelent. Mióta számít neked a legcsekélyebb mértékben is, hogy én mit akarok? Te úgyis azt teszed, amit tenni akarsz, függetlenül attól, hogy én mit szólok hozzá. Végül is én a Rend tulajdona vagyok, vagy nem? Te pedig azt akarod, amit mindig is akartál: megölni engem.

– Megölni? – Széttárta a karját. – Honnan veszed, hogy meg akarnálak ölni.

– Az önző tetteid alapján.

– Önző? – Hitetlenkedve meredt a nőre. – Én aligha lehetek önző. Jagang vagyok, az Igazságos.

– Elfelejted, hogy én adtam neked ezt a címet, mégpedig nem azért, hogy kifejezze az igazságot, hanem hogy álcázza azt – hogy olyan képet alkossanak rólad az emberek, amely a Rend érdekeit szolgálja. Én festettelek le ilyennek, mert tudtam, hogy a tudatlanok elhiszik, pusztán csak a név miatt. De te még akkor sem tudnád, hogyan felelj meg ennek a rólad kialakított képnek, ha az életed múlna rajta.

A férfi szemében a felhős árnyak fekete sötétséggé mélyültek, amiről Niccinek Orden Szelencéjének alvilági feketesége jutott eszébe, a szelence, melyet Richard nevében helyezett működésbe.

– Nem tudom, miért mondasz ilyeneket Nicci. Veled mindig is több voltam, mint igazságos. Neked olyan dolgokat adtam, amilyeneket senki másnak sem. Miért tettem volna, ha meg akartalak volna ölni?

Nicci türelmetlenül felsóhajtott.

– Csak mondd el, amit mondani akarsz, vagy zúzd be a koponyámat, vagy küldj a kínzó sátrakba! Nincs kedvem ehhez a játékhoz. Hidd, amit hinni akarsz, mindegy mi az igazság! Te is tudod, és én is tudom, hogy bármit is mondok, az úgysem sokat számít.

– Amit te mondasz, az mindig is számított! – Jagang felemelte a kezét, ahogy a hév a hangjában erősödött. – Vegyük például azt, hogy legyen a nevem Jagang, az Igazságos! Tényleg a te ötleted volt. Meghallgattam, s fel is használtam, mert az érdekünket szolgálta. Már akkor is mondtam, hogy, ha ez a háború véget ér, mellettem uralkodhatsz majd.

Nicci nem válaszolt.

Jagang összekulcsolta a kezét a háta mögött, majd tett néhány lépést.

– Szereted őt?

Nicci lopva pillantott a szőnyegen ülő Kahlan felé, aki a levegőben vibráló fenyegetés miatt aggódva figyelte őt. Szemében könyörgés bujkált, mintha arra szeretné kérni, ne provokálja a férfit. Mégis, bár láthatóan aggódott, hogy mit tesz majd Jagang, érdeklődve várta a választ a kérdésre.

Nicci szédülve próbálta átgondolni, mit válaszoljon. Nem azért, mert a férfi reakciója érdekelte, hanem inkább Kahlan miatt. Figyelembe kellett vennie a Futótűz varázs ellen szükséges steril mezőt. Ahogy a dolgok álltak, nagy valószínűséggel a lány úgyis hamarosan meghal, de ha Richardnak mégis sikerülne felhasználnia Orden erejét, Kahlannak steril mezőben kell maradnia, hogy visszakaphassa régi énjét.

– Tehát? – kérdezte újra a férfi, anélkül, hogy ránézett volna.

Nicci végül úgy döntött, hogy a steril mező megtartása szempontjából az ő érzelmei lényegtelenek, nem idéz elő semmilyen érzelmi előzményt, mert nem érinti a Kahlan és Richard között létező érzelmi szálat.

– Korábban nem törődtél ennyire az érzéseimmel – mondta végül ingerülten. – Akkor most mit számít?

Jagang felé fordulva rámeredt.

– Mit számít? Hogy kérdezhetsz ilyet? A királynőmmé tettelek. Megkértél rá, hogy bízzak benned, és engedjelek el, hogy elpusztítsd a Rahl Nagyurat. Bár azt szerettem volna, hogy itt maradj, elengedtelek. Megbíztam benned.

– Mondod te. Ha tényleg bíztál, akkor bíznál most is, s nem vallatnál. De úgy tűnik, nem igazán érted, mit jelent ez a szó.

– Az másfél évvel ezelőtt történt. Azóta nem láttalak. Nem beszéltem veled.

– Láttál Tovi mellett.

Bólintott.

– Sok mindent láttam Tovi meg a másik négy nő szemén keresztül.

– Azt hitték, annyira okosak, hogy felhasználhatják a Rahl Nagyúrhoz fűződő Kötést – mosolyodott el enyhén Nicci. – De te végig figyelted őket. Mindent tudtál.

A férfi is vele mosolygott.

– Te mindig is okosabb voltál, mint Ulicia meg a többiek. – Felvonta az egyik szemöldökét. – Hittem neked, amikor azt mondtad, elmész, hogy megöld Richard Rahlt. Ehelyett könnyedén eléred, hogy a Kötés számodra viszont működjön. Hogyan lehetséges ez, drágám? Hiszen ehhez tényleges elkötelezettség szükséges. Megtennéd, hogy megmagyarázod?

Nicci kitárta a karját.

– Nem értem, mit nem értesz rajta. Te pusztítasz, ő alkot. Te egy halált vágyó létezést kínálsz, ő az életet. Ezek nem üres szavak, sem nálad, sem nála. Ő soha nem vert véresre, és nem is erőszakolt meg.

Jagang arca s az egész borotvált feje elvörösödött, ahogy elfutotta a méreg.

– Megerőszakoltalak? Ha akartam volna, azt tettem volna, amihez meg is lett volna minden jogom, de az nem volt erőszak. Te is akartad. Csak túl makacs vagy, hogy elismerd. Az irántam érzett alantas vágyaidat színlelt sértettség mögé rejted.

Nicci az oldala mellé ejtve a karját, kissé előre hajolva, dühösen válaszolt.

– Kitalálhatsz dolgokat, csak azért, hogy igazold a tetteidet, de attól azok még nem válnak igazzá.

A férfi arcát gyilkos arckifejezés torzította el, ahogy elfordult tőle. A nő szinte várta, hogy megfordulva hirtelen úgy megüti, hogy betöri a koponyáját. Bárcsak ezt tenné! A gyors megsemmisülés kívánatosabb, mint a lassú kínhalál.

A kinti éjszaka hangzavarát mormolássá tompították a vastag sátorfalak. A lehetőség, hogy az ember megszabadulhat a tábor állandó, fültépő lármájától, igazi luxusnak számított. Kint a föld kukacoktól hemzsegett, itt a rabszolgák folyamatosan figyelték és elpusztították az élősködőket. Illatos olajok töltötték be a levegőt elnyomva a kint mindent elborító bűzt.

Bizonyos értelemben a Császár sátra maga lehetett volna a béke szigete. Valójában azonban a legveszélyesebb hely volt az egész táborban. A Császár abszolút hatalommal döntött élet és halál felett. Bármit tett is, őt soha nem vonták kérdőre.

– Tehát – szólalt meg újra Niccinek háttal –, válaszolj a kérdésemre! Szereted őt?

Nicci fáradtan megtörölte a homlokát.

– Miért érdekel most ennyire, mit érzek? Amikor megerőszakoltál, nem kérdeztél semmit.

– Már megint ezzel a képtelenséggel jössz! – üvöltötte, s egy hosszút lépve ismét előtte termett. – Tudod, hogyan érzek irántad! És tudom, hogy te is viszonzod az érzéseimet!

Nicci nem vette a fáradságot, hogy válaszoljon. Abban a férfinek igaza volt, hogy korábban soha nem emelt kifogást az ellen, amit vele csinált. Hitte, hogy az élete nem az övé. Hogyan ellenezhette volna, ha a Rend az ügye érdekében használni akarja? A Rend vezetőjének meg pláne nem mondhatott nemet!

Richardnak köszönhetően azonban megértette, hogy csak saját maga rendelkezhet az életével, ami azt jelenti, hogy a teste is az övé, melyet nem kell odaadnia senkinek, ha nem akarja.

– Tudom, mi ez a színjáték, Nicci. – Megint ökölbe szorította a kezét. – Vele akarsz féltékennyé tenni. Nőies fondorlattal akarsz rávenni, hogy dobjalak az ágyra, s tépjem le rólad a ruhát. Valójában erről van szó, mindketten tudjuk. Csak felhasználod őt, hogy felkorbácsold bennem az őrült szenvedélyt. Valójában engem akarsz, csak valódi vágyaidat az erőszak álcája mögé rejted.

Nicci hidegen nézett a felfűtött vágyaktól égő szemekbe.

– A heréid rossz tanácsadók.

A férfi hátrahúzta az öklét. Nicci lábát megvetve továbbra is a férfi szemében úszó éji árnyakra meredt.

Az ököl végre lehanyatlott.

– Felajánlottam neked, amit senki másnak, hogy legyél a királynőm, hogy mások felett állhass. Richard Rahl nem adhat neked semmit! Tőlem megkaphatsz mindent, amit egy Császár adni tud. Mellettem részt kaphatsz a világuralomból.

Nicci egyik kezét körbejártatta a sátorban.

– Ó, a mindent elborító gonoszság dicsősége! Mind az enyém, ha hajlandó vagyok lemondani a gondolkodásról, és a jogtalanságot erénynek kiáltom ki!

– Felajánlottam, hogy velem uralkodhass!

Nicci hidegen bámult rá.

– Nem, te azt ajánlottad fel, hogy a szajhád legyek, és megölhessek mindenkit, aki nem hajt fejet előtted.

– A Rend így működik! Ez a háború nem arról szól, hogy dicsőséget szerezzek magamnak, ezt te is tudod! A Teremtő ügyéért harcolunk – az emberiség megváltásáért. Elvisszük a pogányoknak a Teremtő igaz akaratát. Eljuttatjuk a Rend tanításait azoknak, akik értelmet kívánnak adni a létezésüknek.

Nicci némán állt. A férfinek igaza volt. Lehet, hogy élvezte a hatalom előnyeit, de valójában őszintén hitt benne, hogy ő egy nagyobb jó bajnoka, egy harcos, aki a Teremtő igaz akaratát szolgálja azzal, hogy a Rend tanításait a világra kényszeríti ebben az életben azért, hogy majd az emberiség dicsőséget nyerhessen az elkövetkezendőben.

Nicci jól ismerte ezt a hitet. Jagang pedig hitte is.

Most azonban nevetségesnek hatott ez az ideológia, amelyet bolond módon régen ő is vallott. Jagangtól és a Rend követőinek többségétől eltérően Nicci azért fogadta el ezeket az elveket, mert hitt benne, hogy csak ily módon élhet erkölcsös életet. Elviselte a mások szolgálatának igáját, miközben folyamatosan gyűlölte magát azért, mert ezt nem örömmel tette. A Fény Nővérei sem voltak jobbak, csak ugyanennek az önzetlen elhivatottságnak egy másik oldalát kínálták, így hát továbbra is a Rend Testvériségének szorításában vergődött tehetetlenül. A Rend néma szolgájaként az, hogy Jagang használta öt, csak egy volt a szükséges áldozat közül, melyet meg kellett hoznia, ha jó és erkölcsös akart lenni.

Aztán mindez egy csapásra megváltozott.

Mennyire hiányzott neki Richard!

– Tőled az emberiség legfeljebb ezer évig tartó sötétségre számíthat – mondta Nicci, de tudta, hogy nincs értelme megpróbálni beláttatni az igazságot egy hívővel, akinek elméleti megközelítése a Rend prédikációin alapult, nem pedig a valóságon. – Amit teszel, azzal a világot hosszú időre a sötét vadságba taszítod.

Jagang egy hosszú percig rámeredt.

– Ez nem te vagy, Nicci. Tudom, hogy nem. A Rahl Nagyúr okádja ezt a gyűlöletet az embertársai iránt. Te csak azért ismételgeted ugyanazt, hogy azt higgyem, szereted.

– Lehet, hogy így is van.

Jagang vigyorgott.

– Nem. – A fejét ingatta. – Csupán felhasználod, hogy az ujjad köré csavarj. Ilyenek a nők – kicselezik és kihasználják a férfiakat.

Nicci nem akarta, hogy ezen az úton haladjanak tovább, s Jagang az igaz érzéseit feszegesse Richard iránt, ezért témát váltott.

– A terved, hogy te uralkodj a világon, majd a Rend tanításait mindenkire kiterjeszd, nem fog működni. Mindhárom Szelencére szükséged van. Ott voltam, amikor Tovi meghalt. Nála volt a harmadik, de ellopták tőle.

– Na, igen, a bátor Kereső, aki az Igazság Kardját forgatja – a kezével hadonászva gúnyolódott – közbelépett, hogy visszaszerezze Orden Szelencéjét egy gonosz Nővértől. – Keserűen a nőre pillantott. – Hiszen ott voltam, láttam az egészet az ő szemén keresztül.

Tovi szemével Niccit is látta akkor.

– A tény, az tény, a Nővérek ellopták a három szelencét. Most nálad vannak ugyan a Nővérek, de csak két Szelencét tudhatsz a magadénak.

Ravasz mosoly váltotta fel az arroganciát a férfi arcán. – Én nem hiszem, hogy ez akkora probléma, mint amilyennek gondolod. Az sem számít, hogy te működésbe helyezted az egyiket. Meg van a magam módszere az ilyen apró problémák kiküszöbölésére.

Nicci kissé riadtan nyugtázta, hogy a férfi tudja, ő helyezte működésbe a Szelencét, persze próbálta ijedtségét titkolni.

– Milyen módszer?

A férfi egyre szélesebben mosolygott.

– Milyen uralkodó lennék, ha nem lenne tervem minden helyzetre? Te csak ne aggódj, kedvesem, mindent jól kézben tartok. Csak az számít, hogy a végén mindhárom Szelence együtt lesz, és akkor majd Orden mágiájának segítségével felszámolok minden ellenállást a Rend uralmával szemben.

– Ha életben maradsz addig.

A férfi idegessége visszatért, ahogy Nicci kifejezéstelen arcát tanulmányozta.

– Ez meg mit jelentsen?

Nicci a távolba intett.

– Richard Rahl ráuszította a farkasait a szeretett nyájadra.

– Na, és?

A nő felvonta a szemöldökét.

– A hadsereg, melyet idáig űztél, köddé vált. Nem tudtad elpusztítani. Szerinted hol vannak most azok a katonák?

– Szétszóródtak, mert féltik az életüket.

Nicci mosolyogva nézett a férfi szigorú szemébe.

– Nem egészen. A d'harai hadsereget azzal a feladattal bízták meg, hogy vigyék el a háborút az Óvilágba, amely ezt a háborút támogatja, azokhoz, akik a tanításaikkal kiváltották az erőszakot és az ártatlanokra zúdították. Ezeknek az embereknek szembe kell nézniük annak következményével, hogy potenciális gyilkosokat küldtek északra. Az ő kezükhöz, csakúgy, mint a tiédhez, ártatlan emberek vére tapad. Azt hiszik, hogy a távolság miatt, ők nem mocskolódnak be, csakhogy a tény, hogy olyan távol vannak az általuk előidézett gonoszságoktól, még nem menti fel őket a bűneik alól. Megfizetnek érte.

– Tudatában vagyok a Rahl Nagyúr legutóbbi gaztetteinek. – Ajkának izmai megfeszültek, ahogy a fogait csikorgatta. – Egy gyáva alak, aki inkább ártatlan nőkre és gyermekekre támad, mert nem mer a férfiakkal szembenézni.

– A legrosszabb fajta, tudatos arroganciára vallana, ha ezt tényleg el is hinnéd, de ezt magad sem gondolod komolyan. Csak másokkal akarod elhitetni, ezért gondosan válogatott féligazságokat ragadsz ki az egészből, hogy az erkölcsösség álcája mögé rejthesd a valóságot. Mentséget keresel a megbocsáthatatlanra. Nők szoknyája mögé bújva lövöldözöl, hogy ha a nyilaidat visszalövik rád, azt embertelenségnek kiálthasd ki, holott a valódi szándékod az, hogy megtagadd a jogos önvédelmet azoktól, akiket el akarsz pusztítani.

Richard olyan ember, aki megérti milyen fenyegetést jelentenek a Rend tanításai. Őt nem terelik mellékvágányra az igazság elkendőzésére tett ügyes kísérletek. Tisztában van vele, hogy az életben maradáshoz elég erősnek kell lennie. Csak így szüntetheti meg a fenyegetést. El kell pusztítania a földeket, hogy ne teremjék meg az élelmet, amely az erőt biztosítja az embereidnek ahhoz, hogy elvágják a békességben, saját életüket élők torkát. Ha bárki védeni próbálja ezeket a földeket, bűnrészes gyilkosságban. Richard tudja az egyszerű igazságot: Győzelem nélkül, a népe nem maradhat életben.

– Azok az emberek csak magukat okolhatják. Ők hozták magukra a szenvedést azzal, hogy ellenálltak a Rend jogos tanításainak – felelte Jagang.

Le-föl járkált, izmai kidagadtak a karján, ahogy ökölbe szorította a kezét. Már csak egy hajszál választotta el attól, hogy dühe erőszakba torkolljon. Nem szerette, ha bárki megkérdőjelezte a kinyilatkoztatásait, ezért megállt Nicci előtt, és még határozottabban megismételte, mintha a megemelt hang, s a benne hordott fenyegetés elég lenne a meggyőzéshez.

– Richard Rahl csak az istentelenségét, az erkölcstelenségét bizonyítja azzal, hogy a katonáit ártatlan nők és gyermekek legyilkolására az Óvilágba küldte. Ezek a támadások mutatják, hogy milyen gyáva bűnöző. Meg kell szabadítanunk a világot az ilyen bűnösöktől!

Nicci összefont karral állta a tekintetét, ugyanazzal a határozott, merev pillantással, melyet egykor olyanoknak tartogatott, akik nem voltak hajlandók fejet hajtani a Rend akarata előtt. Ezzel a pillantással követte el a tetteket, melyek miatt a Halál Úrnője nevet kapta. Ez a tekintet még a Császárt is megállásra késztette.

– Az Újvilágbeliek ártatlanok – jelentette ki. – Nem ők indítottak háborút a Rend ellen, hanem fordítva. Igaz, hogy az Óvilágbeliek, köztük gyerekek is, megsérülhetnek vagy meghalhatnak a harcokban. De milyen választásuk maradt még ezeknek az embereknek? Továbbra is tétlenül tűrjék, hogy lemészárolják őket, vagy hagyják, hogy elhurcolják őket rabszolgának azért, mert nem akarnak ártatlanokat bántani? Ők mind ártatlanok. A gyerekeik is azok. Ti mégis lemészároljátok őket.

Ismerheted a taktikát, melyet Ulicia kigondolt, mert ott voltál a gondolataiban, hogyan akarta biztonságba helyezni magát a Kötés által, mellyel el akarta zárni a gondolatait előled. Ulicia tudta, hogy Richard az életet tartja legfőbb értéknek, ezért azt találta ki, hogy amikor Orden erejével kiszabadítja az Őrzőt a holtak birodalmából, örök életet ad Richard Rahlnak. Uliciának mindegy volt, vajon Richard hinne-e ennek a lehetőségében, vagy egyáltalán akarná-e ezt. Azt gondolta, hogy amíg az ajánlatot meg nem teszi, és azt Richard vissza nem utasítja, a szándékai, hogy örök életet adjon neki, immunissá teszik az Álomjáró képességeddel szemben. De te már titokban ott voltál Ulicia agyában. Így megtudtad, mi az, ami Richard számára a legfontosabb.

Ez idegen elképzelés a számodra. Az élet a Rend híveinek nem jelent értéket. Azt tanítják, hogy az életünk csak jelentéktelen átmenet a túlvilági életbe. Hitük szerint ez az élet csak üres edény, puszta héj, amely a lelkünknek testet ad, amíg az át nem léphet a létezés magasabb szintjére. A Rend azt tanítja, hogy a túlvilági dicsőség a legnagyobb érték, amelyre úgy tehetünk szert, hogy ezt az életünket a Rend ügyének áldozzuk. Azaz a halált tartja értéknek.

Te az életet szeretőket gyengének, alsóbbrendűnek gondolod. Képtelen vagy megérteni, mit jelent az élet egy olyan valakinek, mint Richard, de azt tudod, mihez kezdj a róla szerzett információval.

Ezzel tudod eltántorítani Richardot attól, hogy tovább lépve szembe szálljon a kihívással, és megvédhesse az életet. Azt hiszed, visszarettentheted őt azzal, hogy elterjeszted róla, nők és gyermekek gyilkosa. Azt hiszed, majd elszégyelli magát, s nem mer támadni, nehogy ártatlan emberek is meghaljanak a harcban, és ezzel korlátozod a saját védelmében.

Mint tapasztalt katona, nagyon is tisztában vagy vele, hogy egy háborút nem lehet csupán védekezéssel megnyerni. Ha a védők nem tudják rászánni magukat, hogy teljes erővel lecsapva összezúzzák az agresszor gonosz hitét, akkor nem remélhetik, hogy győznek, hiszen ez a hit az, amely a háborút elindította.

Richard is tudja ezt. Tisztában van vele, hogy ha véget akar vetni a háborúnak, mégpedig nagyon gyorsan és a lehető legkevesebb áldozattal, akkor az egyetlen lehetősége, ha a támadó harcképességét s a hite iránti elkötelezettségét veszi célba.

A te célod a szándékos hazugságok terjesztésével az, hogy megfoszd őt, aki ennyire sokra tartja az életet, a hitelétől, a becsületétől, s emiatt ne merje megtenni, amit pedig mindenképpen meg kell tennie a győzelemhez.

Féligazságokkal félrevezeted az embereket, hogy ne vegyék észre, mit jelent a hited valójában, s elhiggyék a Rend kitekert ideológiáját. Másokat vádolsz olyan bűnök elkövetésével, melyekben te vagy vétkes, tudván, hogy ezzel dühöt gerjesztesz.

Végül is azonban ez a vád, merő koholmány – csak a szokásotokká vált tömeggyilkosság megindokolására tett kísérlet.

Mindketten tudunk a rengeteg holttestről, nőkéről és gyermekekéről, melyeket a Rend hagy maga után, amerre csak jár. Ezeket persze nem veszi figyelembe az eltorzított morális sértettséged! A brutalitás, a vadság, a kegyetlenség azok ellen, akik semmit sem ártottak az Óvilágbelieknek, ez jellemzi a hiteteket. Gonoszságotok nagyságát csak még inkább fokozza, hogy az áldozatokat okoljátok az elkövetett bűnökért, csakúgy mint, ahogy azt állítod, én vagyok a hibás a megerőszakolásomért.

Ott voltam azon a napon, amikor Richard parancsot adott a csapatoknak és szélnek eresztette őket. Ismerem az igazságot.

Az Óvilágban az emberek elméjét visszafordíthatatlanul befeketítette az, hogy olyan eszméknek szentelik magukat – még pedig fanatikus elszántsággal – melyek eredménye szenvedés és halál. Ezeket az embereket már észérvekkel nem lehet meggyőzni. Richard tudja, hogy a gonosszal csak úgy veheti fel a harcot, ha elszakítja a köteléket, mely az embereket hozzá fűzi, mégpedig azáltal, hogy a hitükhöz való ragaszkodást elviselhetetlenné teszi.

A Rend a végsőkig folytatni fogja a háborút, Richard pedig tudja, hogy a népe nem élhet együtt ezzel a gonosszal, és nem is nézheti el, hogy az gyarapodjék. A Rend véget akar vetni a szabadságnak. A kést, melyet a Rend Richard szívébe akar döfni, a tanaik felé tanúsított elszántság vezeti. Richard tudja, hogy a hit forrását kell elpusztítania, vagy a szabadon gondolkodó emberek mind meghalnak, meggyilkolják őket azok, akiket az Óvilágbeliek etetnek és bátorítanak.

A háború borzalmas dolog. Minél hamarabb vége, annál kevesebb halállal és szenvedéssel jár. Ez Richard célja. A gyenge-szívűek visszarettennének attól, amit meg kell tenni, őt azonban nem tántorítják el a képmutatók és a gyűlölködők.

Az igazság pedig az, hogy a parancsa úgy hangzott, hogy amikor csak el lehet kerülni, a katonák ne bántsák a lakosságot, de a háború befejezése mindennél fontosabb, és ehhez el kell pusztítani az Óvilág harcképességét. Richard Rahl ezt a feladatot bízta rájuk, mint katonákra: Meg kell védeniük a népük jogát az életben maradáshoz. Megértette velük, hogy minden más út csak a sírhoz vezet.

Ez a háború csupán a folytatása a nagy háborúnak, amely régen dúlt, de valójában soha be nem fejeződött. Az Óvilág ismét áldozatul esett a Rend eszméinek. Hány élet veszett kárba ezek miatt? És hány élet fog még?

Legutóbb azoknak, akik ezen eszmék ellen védekeztek, nem volt bátorságuk hideg hamuvá tiporni őket, ezért feléledtek a Rend Testvériségének kezében. Csakúgy, mint akkor, ugyanaz az őrült gondolat indította el a háborút, hogy mindenkinek ugyanabban kell hinnie, s ha nem teszi, meg kell halnia.

Richard tudja, hogy ez alkalommal egyszer s mindenkorra véget kell vetni a háborúnak, a világot meg kell szabadítani a Rend mákonyától, s neki meg van ehhez a bátorsága. Nem fogják elrettenteni a vádjaid. Nem érdekli, mit gondolnak róla mások. Csak az érdekli, hogy ne okozhassanak több kárt neki és azoknak, akiket szeret, akikkel törődik.

Hogy a célját elérje, azokat, akik a Rend tanításait hirdetik, levadásszák és megölik.

Lehet, hogy a d'harai hadsereg nagyságra a közelébe sem érhet a Birodalmi haderőnek, de képesek a seregedet megfojtani. Felégetik a mezőket, a gyümölcsös kerteket, lerombolják a malmokat, az istállókat, feldúlják a gátakat, csatornákat. Aki az útjukba áll, megölik.

Ami azonban a legfontosabb, a katonák elvágják az északra tartó utánpótlást. Richard egyetlen célja, hogy ne tudj többet megölni az emberei közül. Tőled eltérően, neki nem kell éreztetnie a fölényét, a tiédet viszont megtörheti.

Nem lesz mindent eldöntő végső csata, mint ahogy tervezted. Richardot nem érdekli, hogyan állítja meg a hadseregedet, csak az eredmény számít, hogy megálljanak egyszer s mindenkorra. Utánpótlás nélkül a sereged elsorvad, éhen hal itt ezen a kopár síkságon. Ez elég győzelem.

Jagang úgy mosolygott, hogy ez alkalommal e mosoly Niccit késztette hallgatásra.

– Kedvesem, az Óvilág nagyon nagy hely. Csak az erejüket vesztegetik, nem lehetnek ott mindenütt.

– Nem is kell.

A férfi megvonta a vállát.

– Lehet, hogy megtámadnak egy-két konvojt, ez azonban csak egy újabb áldozat, melyet a népünknek az ügyünkért meg kell hoznia. Erkölcsi győzelmünk áldozatokkal jár, s hogy mennyivel, nem számít.

Mivel tudom, milyen árat kell fizetnünk a végső győzelemért, már elrendeltem, hogy nagymértékben emeljék meg az északra küldendő utánpótlást szállító konvojok számát, melyek dicsőséges csapatainkat éltetik.

Az Óvilág népe meg fogja hozni az áldozatot, mely a győzelmünkhöz szükséges. Az ár ugyan magasabb lett, de a népünk boldogan kifizeti. Felteszem, igazad van, és sok szállítmány elpusztul majd, de a d'harai sereg nem elég nagy ahhoz, hogy mindet megállítsa.

Nicci gyomra összerándult.

– Merész kijelentés.

– Ha nem hiszel nekem, hamarosan megláthatod a saját szemeddel, hogy az igazat mondom. Nemsokára egy újabb szállítmány érkezik, mégpedig olyan hosszú, hogy két napig kellene egy helyben állnod, hogy elvonuljon melletted. Szóval te csak ne aggódj, bátor harcosainknak lesz mit enniük és lesz mivel harcolniuk, hogy befejezhessük ezt a háborút!

Nicci megrázta a fejét.

– Nem érted a lényeget. Ha nem kapod el és győzöd le a d'harai erőket, nem nyerheted meg ezt a háborút. Az Óvilágban is vannak olyanok, mint a világ többi részén, akik a saját életüket szeretnék élni. A Rend sokakat elvakíthat a tanításaival, de mindenütt vannak olyanok, akik képesek a fejüket használni s megérteni az élet igazságát. Sok ilyen ember van az Óvilágban is, akik a Rend ellen fordulnak.

Elég, ha Altur'Rangre nézel. Ott voltam, amikor elesett. A Birodalmi Rend uralma alatt merő szenvedés volt ott az élet. Most lerázta a béklyóit, virágzó város lett. Mások is látni fogják ezt a változást, és kedvet kapnak, hogy hasonlóan éljenek. Ők is virágzó életre vágynak.

Jagangot a végletekig feldühítette.

– Virágoznak? Pogányok, akik olyan földön táncolnak, amely majd a sírjuk lesz! Eltiporják őket! Ezt fogják látni az emberek: hogy a Rend jogosan megbünteti azokat, akik elfordulnak az embertársaik iránti kötelességtől. A büntetést, melyet az önzésükért elszenvednek, ezer évig emlegetni fogják.

– És a d'hara-i sereg? A nyájadra szabadult farkasok? Őket nem lesz olyan könnyű szétverni. Továbbra is vadászni fognak azokra, akik északra küldték a háborút, ki fogják tépni a Rend Testvériségének szívét.

Jagang vigyorgott.

– Kedvesem, ebben nagyon tévedsz. Elfelejtkezel Orden Szelencéiről.

– Csak kettő van nálad.

– Jelenleg valóban. De csak idő kérdése, és nálam lesz mind a három. Akkor pedig kiengedem Orden mágiáját, hogy megtegye, amit meg kell tennie. Orden erejével, az irányításommal minden ellenállást eltöröl jogos ügyünk vihara. Orden erejével leégetem a húst a d'harai katonákról, majd hagyom, hogy egytől egyig lassú kínhalált haljanak. Orden mágiája elől nem lesz hová menekülniük. A jajgatásuk lesz az édes igazságtétel hangja az embereink számára, akik most a brutalitásuk alatt szenvednek. Az Altur'Rang-i hitszegőkről sem felejtkezem el, szenvedni fognak azért, hogy elárulták az ügyet.

Orden ereje a Rend Testvériségét szolgálja majd, és szétzúzza a d'hara-i haderőt, mindegy merre vannak. Én pedig porrá zúzom Richard Rahl csontját. Ő halott ember, csak még nem tud róla.

Jagang sötét vigyorától Nicci teste libabőrös lett.

– Először azonban – folytatta nyilvánvaló örömmel –, elegendő ideig életben hagyom, hogy lássa az egészet, hogy elég sokáig éljen ahhoz, hogy igazán szenvedjen. Tudod, mennyire szeretem, ha a nekem ellenállók elegendően sokáig élnek ahhoz, hogy megtapasztalhassák, mi az igazi fájdalom.

Hangja morgássá mélyült.

– E célból van valamim Richard Rahl számára. Amikor Orden hatalmát szabadon engedem, végre képes leszek akkora fájdalmat okozni neki, amelyet el sem tud képzelni. Olyan érzelmi kínt jelent majd ez, mely megtöri a lelkét, a szellemét, és ezzel elpusztítom a testét is.

Nicci tudta, hogy Jagang Kahlanról beszél, de nem merte a tudtára adni, hogy tud róla. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne pillantson a nő felé, nehogy elárulja, amit tud.

– Győzedelmeskedünk – folytatta –, én pedig felajánlom neked a lehetőséget, hogy visszatérj a mi oldalunkra, a Rend oldalára. Végül úgy sem lesz más választásod, mint fejet hajtani a Teremtő akarata előtt. Itt az ideje, hogy elfogadd erkölcsi kötelességedet embertársad iránt!

Nicci tudta, a táborba érkezésük óta tisztában volt vele, hogy az elkerülhetetlen ellen nem tehet semmit. Soha többé nem látja Richardot, soha nem lesz szabad többé.

Jagang legyintett.

– A Rahl Nagyúr iránti gyerekes rajongásoddal nem mész semmire.

Nicci tudta, mi fog történni, ha nem hajol meg a tekintélye előtt, ha nem fogadja el az ajánlatát. Ha nemet mond, borzalmas kínokban lesz része.

Az élete azonban az övé, nem fog önként lemondani róla.

– Ha Richard Rahl csontját porrá zúzod – mondta a legleereszkedőbb hangsúllyal, amire csak képes volt –, ha nem jelent számodra többet apró kis problémánál, akkor miért érdekel annyira? – Felvonta a szemöldökét. – Pontosabban, miért vagy rá féltékeny?

Jagang dühtől lángoló arccal megragadta Nicci nyakát. Üvöltve lökte az ágyra. Niccinek sikerült egy gyors lélegzetet vennie, mielőtt a férfi rávetette magát. Középre gyömöszölte, majd oldalra hajolt, hogy felvegyen valamit. A borzalmas súlytól Nicci lélegezni is alig bírt.

Jagang egyik húsos kezével megragadta a fejét, hogy mozdulatlanul tartsa, bár a lány meg sem mozdult, nem ellenkezett. Hüvelyk ujjával és a másik keze egyik ujjával kihúzta az alsó ajkát. Amikor elengedte az arcát, Nicci látta, hogy egy hegyes árt tart a kezében.

Beleszúrta az alsó ajkába, megtekerte, hogy kilyukassza. A fájdalom könnyei égették Nicci szemét, de nem mert megmozdulni, nehogy a férfi letépje az ajkát.

Miután kihúzta az árat, egy arany karikát húzott át a friss lyukon.

Előre hajolt, és a fogával kapcsolta be.

Borostás álla az arcát súrolta, ahogy közelebb nyomulva fülébe súgta: – Az enyém vagy. Addig a napig, amíg úgy nem döntök, hogy eljött a halálod órája, az életed hozzám tartozik. Akár el is felejthetsz minden gondolatot, amit Richard Rahltól hallottál. Ha pedig végeztem veled, az Őrzőé leszel az árulásodért.

Kiegyenesedett és megütötte. Az iszonyú pofontól összekoccantak Nicci fogai.

– A Richard Rahl-lal való szajhálkodásodnak ezennel vége. Hamarosan könyörögve fogod elismerni, hogy csak engem akartál féltékennyé tenni, s hogy mindig is az ágyamba vágytál. Nem így van?

Nicci közömbösen bámult rá, egy árva szót sem szólt.

Jagang az öklével az arcába vágott.

– Ismerd el!

Nicci minden erejét összeszedte, hogy a hangja ne remegjen.

– Azzal nem tudod megkedveltetni magad valakivel, ha ütlegeled.

– A te hibád! Te provokálod ki a verést. Olyan dolgokat mondasz, amelyekkel szándékosan felingerelsz. Soha nem vernélek meg, ha nem kényszerítenél rá. Magadnak köszönheted.

Hogy az igazát bizonyítsa, még két hatalmas ütést mért a nő arcára. Nicci mindent elkövetett, hogy képes legyen kizárni a fájdalmat a tudatából. Tudta, hogy ez még csak a kezdet.

A férfira meredt, de nem szólt. Sokszor feküdt már így alatta ahhoz, hogy tudja, mi következik.

Már el is indult az agyában arra a távoli helyre, ahol már gyakran járt. Többé már nem a föléje magasodó, őt ütlegelő férfit figyelte. A tekintete a mennyezetre siklott. Már alig vette észre az ütéseket. Csak a távolban, valahol messze érezte, hogy sajog a teste.

Véres habon keresztül próbált meg levegőt venni.

Tudta, hogy a férfi éppen a ruháját szedi le róla, tudatában volt, hogy megragadja húsos kezével, de megpróbált nem erre figyelni.

Helyette – miközben Jagang ütlegelte, rámászott és szétfeszítette a lábait, Richardra gondolt, arra, hogy mindig milyen tisztelettel bánt vele.

Amikor a rémálom kezdetét vette, ő már messze árt.