Tizenkilencedik fejezet

 

 

 

Nicci hagyta, hogy a keze lecsússzon a lépcsőkorlát tetejéről. Lazán lógatta a teste mellett, ahogy újra elindultak. A távolba vesző, csendes folyosó falait, padlóját és mennyezetét is fehér, csiszolt márványlapok borították, melyeknek lágy, szürke és arany erezet kölcsönzött éteri könnyedséget.

A kovácsoltvas tartókban elhelyezett fáklyák remegő fénybe burkolták az ünnepélyes hangulatot árasztó folyosót. Az alig mozduló levegőben szurok és enyhén csípős füstszag szállt. Szabályos időközönként mindkét irányban elágazások vezettek a sírboltokhoz.

– Veszélyes időket élünk – szólalt meg Ann. Lépteik zaja visszhangzott a padlón. – A prófécia általunk ismert legbaljósabb pontja felé haladunk, amely lehet, hogy mindannyiunk végét jelenti majd.

Nicci az idős Prelátusra pillantott.

– Pontosan ezért kell segítenem Zeddnek, majd utána megtalálnom Richardot. Ugyanakkor Hatot is meg kell állítani, hogy ne adhassa át a harmadik Szelencét. Már megmutatta, milyen veszélyes tud lenni, de ha rátalálunk, talán Zedd képes lesz elbánni vele. Valószínűleg okosabb, ha én Ulicia és Armina Nővér után indulok, mert náluk van a másik két Szelence. Ha egyesítik mind a hármat, nem hiszem, hogy meg akarnák várni a jövő tél első napját, hogy Richard kinyithassa az egyiket. Az a borzasztó érzés nyomaszt, hogy kifutunk az időből.

– Egyetértek – mondta Ann, ahogy elhaladtak egy sziszegő fáklya mellett. – Ezért olyan fontos, hogy Richard mellett legyél, hogy segíts neki.

– Minden erőmmel azon vagyok.

Ann Niccire nézett.

– Egy férfinek, csak egy nő segíthet bizonyos döntéseket meghozni, különösen, ha egy ilyen döntés megváltoztathatja az egész életét.

Nicci a fáklyafényben körülöttük táncoló árnyakat figyelte.

– Nem vagyok biztos benne, hogy értem, miről beszélsz.

– Csak egy nő, aki szereti Richardot, s mellette áll, akiben feltétel nélkül bízik, gyakorolhat rá pozitív benyomást.

– Én szeretem, és mellette állok.

– Ennél többet kell tenned, Nicci, a te feladatod megadni neki azt a lökést, amire szüksége van.

Nicci oldalra pillantott.

– Mégis milyen lökésre gondolsz?

– Egy gyermeknek az apa erejére, de az anyja gondoskodására is szüksége van. – Két ujját szorosan összeszorítva mutatta fel. – A nő és a férfi együtt hozza létre a gyermeket, együttesen formálják, irányítják. Ehhez hasonlóan egy férfinek az életében a női elemre is szüksége van, hogy az emberiség rátermett vezetője lehessen.

Egy erős tábornok asszony nélkül nyerhet meg csatákat még háborúkat is. Jagang is eltipor mindenkit, aki az útjában áll, de másra nem képes.

A mi oldalunk, ügyünk más. Nemcsak arról van szó, hogy megnyerjük-e a ránk váró háborút, hanem az egész jövőnkről. Richardnak nem egyszerűen olyan ember kell, aki szereti, hanem olyan, akit ő is szerethet. Nem lehet csupán a kard által élni. Szüksége van az érzelmeire. Kell, hogy szeretetet adjon és kapjon.

Nicci nem akarta folytatni ugyanazt a vitát, amit az előbb befejeztek.

– Nem én vagyok az a nő.

– De lehetnél – erőltette lágyan Ann.

– Kahlan az a nő, aki megérdemli Richard szerelmét. Én nem. Borzalmas dolgokat követtem el, melyeket már nem tehetek semmissé. Nagyon sötét úton jártam. Most az a dolgom, hogy megpróbáljam megállítani a gonosz tanok terjedését, melyeknek egyszer magam is híve voltam. Ha ezt meg tudom tenni, talán elnyerem a megváltást a saját szívemben. De Richard szerelmét soha nem érdemelhetem ki. Kahlan az a nő, akire gondolsz, nem én.

– Nicci, Kahlan sajnos nem segíthet nekünk. Nincs értelme úgy beszélni róla, mintha lehetne választani közted és közte. Ő már nem töltheti be ezt a szerepet. A Futótűz elpusztította. Csak te maradtál. Menj feleségül Richardhoz, legyél az asszonya!

– Menjek hozzá!? – Nicci keserűen nevetve rázta a fejét. – Richard nem szerelmes belém. Miért venne el?

– Nem tanultál semmit a Próféták Palotájában? – csettintett Ann a nyelvével türelmetlenül. – Hogyan lett belőled Nővér?

Most Nicci emelte égnek a karját.

– Most meg miről beszélsz?

– A férfiaknak vannak bizonyos szükségleteik. – Ann megfenyegette Niccit egy ujjával. – Ha minden tehetségedet beveted, amellyel egy ilyen gyönyörű nőt a Teremtő felruházott, még többet akar majd belőled. El fog venni feleségül, hogy az övé légy.

Nicci legszívesebben arcul csapta volna. Helyette azonban csak ennyit mondott:

– Richard nem mindennapi férfi. Ő tudja, hogy a férfi és a nő közötti szenvedélyt a szerelem teszi teljessé.

– Hiszen végül is ezt kapja! Te csak segítesz, hogy teljessé legyen ez a szenvedély. A férfi szíve a vágyait követi. Csak nem vagy annyira naiv, hogy azt hiszed, minden pár szerelemből házasodik? Az idősek bölcsessége gyakran jobb párokat eredményez. Mivel Kahlan nem létezik többé, ez az, amit tennünk kell. A te feladatod az, hogy az ágyadba csalogasd, megmutasd, mit tudsz adni neki, és mi az, amire vágyik. Ha kielégíted a vágyait, a szíve is a tiéd lesz. Akkor övé lehet a teljessé tett szenvedély.

Nicci érezte, hogy elvörösödik. Annyira valószerűtlen volt ez az egész beszélgetés! Témát kellett volna váltani, csakhogy képtelen volt megszólalni.

Tudta, hogy a magáénak tudhatja Richard barátságát és bizalmát. Ha azt tenné, amit Ann sugall, azzal veszélybe sodorná ezt a barátságot, megtörné a bizalmat. Richard számára az ő kapcsolatuk biztonságot, őszinteséget jelentett. Ettől vált érdemessé a férfi szeretetére. Ann javaslata azonban mindent tönkretenne, soha többé nem lenne képes Richard szeretetét kiérdemelni.

– Nem szabad hagynod elveszni ezt a lehetőséget, gyermekem, nem szabad, hogy elveszítsük!

Nicci megragadta a karját.

– Elveszítsük?

Ann bólintott.

– Te vagy a kapocs, ami minket Richardhoz köt.

Nicci szemei elkerekedtek.

-: Milyen kapocs?

Ann arca megkeményedett, most egyre inkább az egykori Prelátusra emlékeztetett.

– A kapocs, mely az ilyen férfiakat hozzánk, a fiatal varázslók képzésével foglalkozókhoz köt. Richard a vezetőnk – nem a születése teszi azzá, hanem a képességei s az akaratereje, amely segítségével képes ezt átlátni. Eredetileg nem úgy indult el az élet útján, hogy ő majd Rahl Nagyúr lesz, hogy ő fog vezetni minket ebben a háborúban, de útközben felnőtt a feladathoz. Ő döntött úgy, hogy az élet elegendően értékes számára ahhoz, hogy harcoljon a kedve szerinti élet jogáért. Másokat is képes volt rávenni arra, hogy az ő nézőpontját osszák. Ez csak azért lehetséges, mert mi segítettünk neki.

– De ő már nem egy fiú a palotából Rada'Han-nal a nyakában! Ő a maga ura.

– Valóban? Hátrálj egy lépést, gyermekem, próbáld meg átlátni a nagyobb képet! Igen, Richard a vezetőnk – ezt teljesen őszintén vallom – ugyanakkor egy olyan férfi, aki semmit sem tud a Tehetségéről. Ráadásul ő a mágia mindkét oldalával született. Olyan, mint az üvegbe zárt villám. Mi a Fény Nővéreinek feladata, ha nem az ilyen férfiak megtanítása a Tehetség használatára?…

– Én nem vagyok a Fény Nővére.

Ann legyintett egyet.

– Ez csak szemantika, szójáték. Ha letagadod, azzal nem válik semmissé.

– Én nem vagyok…

– De az vagy! – Ann egyik ujjával ellentmondást nem tűrően megbökte Nicci mellkasát. – Itt belül igenis az vagy! Olyan ember vagy, aki, mindegy milyen úton jutott el idáig, magához ölelte az életet. Ez a Teremtő szolgálata. Nevezd magad, akinek akarod, a Fény Nővérének, vagy egyszerűen Niccinek, nem számít. A név semmin sem változtat. A mi ügyünkért harcolsz – a Teremtő ügyéért, magáért az életért. Nővér vagy, varázslónő, aki segíthet egy férfinek megtenni, amit meg kell tennie.

– Viszont örömlány nem leszek, sem a te kedvedért, sem máséért.

Ann szemei elkerekedtek.

– Arra kértelek, hogy olyan férfivel bújj ágyba, akit nem szeretsz? Nem. Azt kértem, hogy csald ki tőle a pénzét? Nem. Arra kértelek, hogy legyél azé a férfié, akit szeretsz, adj neki szerelmet, legyél az a nő, akire kétségbeesetten vágyik, legyél az, aki elfogadhatja a szerelmét. Erre a kapocsra van szüksége ahhoz, hogy teljes ember lehessen.

Nicci szeme égett.

– Valójában arra kérsz, hogy én legyek mellette a felvigyázó a Próféták Palotájából.

Ann a mennyezetre nézve esedezett türelemért.

– Te gyerek – szólalt meg végül, tekintetével rabul ejtve Nicciét. – Csak annyit kérek tőled, hogy ne vesztegesd el az életedet! Nem vagy képes felfogni az egész dolog lényegét. Azt hiszed, ez az egész a szerelemről szól, de valójában fogalmad sincs róla, mit jelent a szó. Csak a kezdetét ismered: a vágyódást. A körülmények nem ideálisak, de a Teremtő ezt a lehetőséget adta neked. Itt az alkalom, hogy a tiéd lehessen a legnagyobb öröm az életben: a szerelem. A tökéletes szerelem. A te vonzalmad egyelőre egyoldalú, beteljesületlen. Csupán édes vágyakozás, képzelt öröm. Nem tudhatod, milyen a szerelem valójában, csak ha a szíved mélyén megbúvó érzések viszonzásra találnak, és ezáltal szabadon szárnyalhatnak. Csak akkor igazi, tökéletes a szerelem. Csak akkor lehet szabad a szív. Te még nem ismered ennek a legemberibb érzelemnek az igazi gyönyörét.

Niccit eddig legfeljebb állatias vademberek csókolták. Ebben nem volt semmi gyönyör. Ann-nek igaza volt. Nicci nem hihette, hogy valóban képes megérteni, milyen az, amikor olyan férfi csókját érzi az ajkán, akit igazán szeret, s aki viszont szereti, akinek szívében ő mindenek felett áll. Csak elképzelni tudta ezt a beteljesülést. Kár, hogy sokan nem ismerik a különbséget!

Ann kinyújtotta felé a kezét, mintha könyörögne.

– Egy ilyen szerelem, amely mindkettőtöket a teljesség érzésével ajándékoz meg, segíthet a szeretett férfinek a helyes döntéseket meghozni. Akkor meg mi a baj ezzel? – Hagyta, hogy a keze lehulljon. – Nem kérlek arra, hogy árts neki, csak arra kérlek, hogy azt tedd, amit ő is szeretne. Kíméld meg őt a fájdalomtól, amely következtében mindannyiunkra nézve végzetes hibákat követhet el.

Nicci megint azt érezte, hogy a haja égnek mered.

– Miről beszélsz?

– Nicci, amikor a Renddel voltál, amikor még a Halál Úrnőjeként ismertek, milyen érzés volt az?

– Milyen érzés volt? – Nicci hirtelen nem tudta, mit válaszoljon. – Fogalmam sincs, mire gondolsz. Azt hiszem, gyűlöltem magamat is, az életet is.

– És miközben ezt érezted, érdekelt volna, ha Jagang megöl?

– Nem igazán.

– Képes lennél arra, hogy ma így cselekedj? Hogy ennyire ne érdekeljen, mi történik veled?

– Nem! Persze, hogy nem! Akkoriban nem érdekelt semmi. Milyen jövő várt rám? Nem hittem, hogy megérdemlem a boldogságot – nem hittem, hogy bármikor a jövőben várhat még rám bármilyen jó dolog – ezért semmi nem érdekelt, a saját életem sem. Úgy éreztem, nem számít már semmi.

– Nem számított semmi – összegezte Ann a szavait. Egy pillanatra a gondolataiba mélyedt, mielőtt folytatta volna teátrális kirohanását Nicci szavaival szemben. – Szóval nem hitted, hogy lehet még boldogságban részed, úgy érezted, semmi sem számít. – Felemelte egyik ujját, hogy hangsúlyt adjon a mondanivalójának. – Akkoriban ugye nem ugyanolyan döntéseket hoztál, mint amilyeneket ma hoznál, mert már törődsz magaddal?

Nicci érezte, hogy valamiféle csapdába kezd belesétálni.

– Így van.

– Szerinted hogy érzi magát majd egy olyan férfi, mint Richard, amikor rájön, hogy Kahlan elveszett a számára – amikor végleg szembesül a valósággal? Úgy érzi majd, hogy még érdemes élni? Gondolod, hogy ugyanaz lesz a kapcsolata velünk, ugyanúgy fontos lesz számára a jövőnk, ha majd elveszettnek, boldogtalannak, reménytelennek érzi magát? Ha úgy látja, rá már nem vár boldogság, gondolod, hogy érdekelni fogja, mi történik vele? Te ismered ezt az érzést, gyermekem. Te mondd meg!

Nicci karja tiszta libabőr lett. Félt válaszolni.

Ann az ujjával fenyegette.

– Ha nincs senkije, nincs szerelme, gondolod, hogy érdekelni fogja él-e vagy meghal?

Nicci nagyot nyelve kényszerítette magát, hogy szembenézzen az igazsággal.

– Valószínűleg nem.

– És ha már számára nincs remény, képes lesz meghozni a helyes döntést értünk? Vagy inkább feladja?

– Nem hiszem, hogy Richard feladná.

– Nem hiszed. – Ann közelebb hajolt. – De vajon ki is próbálnád? Hajlandó lennél kockáztatni az életünket, a világunkat, az életet?

Ann pillantásától Nicci szinte megfagyott.

– Gyermekem, ha elveszítjük Richardot, mindannyian elveszünk.

Lágy hangon folytatta, amitől Nicci úgy érezte, most záródik be a csapda körülötte. – Te is tudod, milyen fontos ő a számunkra – ezért helyezted működésbe a Szelencéket a nevében. Tudod, hogy ő az egyetlen, aki vezethet minket a végső csatában. Tudod, hogy nélküle a Sötétség Nővérei az élőkre szabadítják az Alvilág Őrzőjét. Richard nélkül az élet helyét átveszi a halál, véget ér a világ, s örök sötétségbe süllyed.

– Richard nélkül mind elveszünk – ismételte meg, szavai úgy hangzottak, mint amikor a koporsóra szegelik rá a fedelet.

Nicci próbált nyelni a torkában nőtt gombóc mellett.

– Richard nem hagyna cserben minket.

– Talán szándékosan nem. De ha egyedül kell megvívnia ezt a csatát, azzal a tudattal, hogy elvesztette a szerelmet, a reményt, olyan döntéseket hozhat, melyeket ép lélekkel nem tenne. A szerelem lehet a kapocs, amely összetartja, ez adhat neki erőt a folytatáshoz, megakadályozhatja, hogy mindent feladjon.

– Ez mind igaz lehet, de ettől még nincs jogod a szíve felől dönteni.

– Nicci, szerintem…

– Miért harcolunk, ha nem az élet szentségéért?

– Én az élet szentségéért harcolok.

– Valóban? Az egész életedben mindig másokat igyekeztél rávenni, hogy megtegyék, amit te akarsz. Bár lehet, hogy nem a jó gyűlöletéből fakadt ez, lényegében az volt az alapja, hogy szerinted hogyan és miért kellene másoknak élni. A novíciákból Nővéreket faragtál, hogy szolgálhassák azt a célt, amelyet te adtál eléjük feladatul. A Nővéreket arra használtad, hogy fiatal fiúkból olyan varázslók legyenek, akik szintén azon az úton járnak, amelyet szerinted a Teremtő számukra kijelölt.

Mindenkinek, aki a befolyásod alatt élt, te írtad elő, hogyan éljen, milyen elveket kövessen. Ritkán engedted, hogy az emberek valóban meghozzák a saját döntéseiket. Nem hagytad, hogy megismerjék a valódi életet, helyette inkább elmondtad nekik, az élet mely vonatkozásai fontosak. Az egyetlen részbeni kivétel, akiről tudok, az Verna. Neki lehetősége volt tényleg élni, amikor húsz évre elküldted.

Richard életét is már több száz évvel azelőtt megtervezted, hogy megszületett. Előre kitaláltad, hogyan kell élnie az egyetlen életet, amely megadatott neki. Te, Annalina Aldurren, az alapján, ahogyan te a próféciát értelmezted, eldöntötted, hogyan tölti ki majd Richard a létezését az Élők Világában. Most pedig az érzelmeit is meg akarod szabni. Már valószínűleg a szellemvilágbeli létét is előre előírtad.

Nathant egész életére börtönbe zártad, pedig évszázadokon át segített neked. Bár megszeretted, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélted egy olyan bűn miatt, amit esetleg, félelmeid szerint, elkövethet.

Ann, miért harcolunk, ha nem azért, hogy mi magunk élhessük a saját életünket? Nem döntheted el, mit tegyenek mások! Nem lehetsz te Jagang jó verziója, ugyanannak az éremnek a másik oldala!

Ann meglepetten pislogott.

– Szerinted ezt teszem?

– Hát nem? Most is meg akarod szabni, milyen életet éljen Richard, ugyanúgy, mint születése előtt. Ez az ő élete. Szereti Kahlant. Mire jó az élete, ha nincs joga dönteni a saját szíve felől? Márpedig ez a helyzet, ha döntesz helyette. Ki vagy te, hogy előírd, le kell mondania arról, amit a legjobban szeretne, és helyette engem szeretnie?

Hogyan lehetnék én az igaz szerelme, ha megpróbálnám manipulálni úgy, ahogy te kérted? Ha megtenném, amit szeretnél, azzal semmissé tenném azokat az érzelmeket, amelyeket ébresztettem benne. Álságossá válna minden érzés.

Ann kétségbeesetten nézett.

– De én nem azt akarom, hogy a saját akaratod ellenére szeresd őt! Csak azt, ami neked is a legjobb.

– Bármit megadnék érte, hogy nyugodt szívvel tudjak élni a tanácsoddal, viszont soha többé nem tudnék a tükörbe nézni, ha megtenném. Richard Kahlant szereti. Én nem helyettesíthetem semmivel ezt a szerelmet. Pontosan azért, mert szeretem, nem csalhatom meg a szívét.

– De én nem hiszem…

– Te örülnél, ha egy számító kis trükk következtében tudhatnád Nathan szívét a magadénak? Elégedettséggel töltene el? Boldoggá tenne?

Ann nem nézett Niccire, a szemében könnyek csillogtak.

– Nem. Tényleg nem.

– Akkor hogy gondolhatod, hogy engem boldoggá tenne Richard elcsábítása s ezzel az önbecsülésem elvesztése? Az igaz szerelmet ki kell érdemelni, nem egy ágybéli alakításért jár.

Ann nyugtalan tekintettel próbált ellenkezni.

– De én csak…

– Amikor magammal vittem Richardot az Óvilágba, amikor foglyul ejtettem, rá akartam kényszeríteni, hogy elfogadja a Rend hitét. De azt is akartam, hogy szeressen. Emiatt valami olyasmit gondoltam ki, mint amit most te sugalltál. Richard elutasított.

Ez is az egyik oka annak, hogy tisztelem. Annyira nem hasonlított egyik férfihez sem, akiket korábban ismertem, akik egyszerűen csak az ágyukba akartak vinni! Azt hittem, ő is ilyen, de ő bebizonyította, hogy az elméje az, amely irányítja. és nem állat, mint azok, akik hagyják, hogy a vágyaik uralják őket. Ő az ész híve. Ezért ő a vezetőnk, és nem azért – ahogy te hiszed – mert a megfelelő szálakat mozgattad.

Ha megadta volna magát nekem, soha nem tudtam volna úgy becsülni, ahogy most. Hogyan szerethetném, ha jellemben ilyen gyenge volna? Még ha bele is egyeznék a tervedbe, Richard biztosan keresztülhúzná a számításainkat. Ő ugyanúgy tenne, ahogy akkor, engem pedig megvetéssel sújtana. Az egész tervünk a visszájára fordulna, mégpedig amiatt, hogy te nem tisztelted őt eléggé.

Meg egyébként is, tényleg ezt akarnád? Olyan vezetőt akarnál, akit a vágyai uralnak az esze helyett? Egy bábra vágysz, akit kötélen rángathatsz?

– Nem. Persze, hogy nem.

– Mint ahogy én sem.

Ann ekkor megfogta Nicci karját. Újra elindultak a fehér márvány folyosón.

– Utálom elismerni, de igazad van. Hagytam, hogy elvakítson a Teremtő szolgálata iránti szenvedély, és elhitesse velem, csak én dönthetem el, hogyan teljesüljön az ő akarata, s mások hogyan éljenek.

Egy ideig csendben sétáltak, a halkan sercegő fáklyák remegő fénye kísérte őket.

– Bocsáss meg, Nicci! Velem ellentétben te igazán jellemes nő vagy.

Nicci a távolba meredt.

– Elég magányos útnak tűnik.

– Richardtól bölcs dolog lenne, ha azért szeretne, aki vagy, és úgy, ahogy vagy.

Nicci nyelt egyet, erre nem tudott mit mondani.

– Azt hiszem, ebben a nagy sietségben elfelejtettem a leckét, amire pedig már Nathan is megtanított.

– Talán nem is a te hibád – mondta engedékenyen Nicci. – Talán az is a Futótűz számlájára írható, hogy egyre több mindent felejtünk el, amit valaha tudtunk.

Ann felsóhajtott.

– Nem biztos, hogy egy élet cselekedetei miatt egyetlen varázslatot okolhatnék, amelyet csak nemrég indítottak el.

Nicci ismét az egykori Prelátusra nézett.

– Milyen leckéről beszélsz, amire Nathan tanított?

– Egyik nap valami hasonlóról sikerült meggyőznie, mint amire ma te emlékeztettél. Valójában szinte ugyanazokat az érveket sorakoztatta fel, amelyeket te használtál. Félreismertem Nathant is és téged is, Nicci. Bocsánatot kérek ezért és sok minden másért is, amitől megfosztottalak.

Nicci megrázta a fejét.

– Ne magadat hibáztasd az én elrontott életemért! Én hoztam a döntéseket. Mindenkinek, kinek többé, kinek kevésbé, szembe kell néznie az élet kihívásaival. Mindig lesznek olyanok, akik irányítani akarnak minket. Nem hagyhatjuk, hogy ez legyen a mentség, ha hibázunk! Végül is, mindannyian a saját életünkért felelünk.

Ann bólintott.

– A hibák, amelyekről, már beszéltünk. – Lágyan Nicci hátára tette a kezét. – De te már megváltoztál, gyermekem. Te már képes vagy magadért felelni. Sok jót tettél.

– Bár már tényleg képes vagyok átlátni a buktatókat a gondolkodásomban, és meg is próbáltam néhányat helyrehozni, nem hiszem, hogy ezzel megjavultam. De ígérem neked, Ann, ha Richardnak bármire szüksége lesz, tőlem megkapja. Erre valók az igaz barátok.

Ann mosolygott.

– Igen, valóban a barátja vagy, Nővér.

– Nicci.

Ann kuncogott.

– Akkor Nicci.

Csendben sétáltak el vagy egy tucat fáklya előtt. Nicci megkönnyebbült, hogy végre meg tudta értetni magát Ann-nel. Az ember soha nem lehet elég tapasztalt ahhoz, hogy újat tanuljon. Remélte, hogy Ann tényleg megértette őt, s ez nem csak egy újabb stratégia az események befolyásolására. Talán Nathannak tényleg sikerült megváltoztatnia őt, ahogy a nő bevallotta.

Õszintének tűnt. Ráadásul ez az egész beszélgetés olyan volt, mintha már régóta várt volna rá.

– Erről jut eszembe! – szólalt meg újra Ann. – Ami Nathant illeti, készültem valamire, mielőtt észhez térített, és valami fontosat a várbörtönben hagytam.

Nicci ismét zömök társára nézett.

– És mi lenne az?

– Azt akartam…

– Nocsak, nocsak – hangzott hirtelen.

Nicci azonnal megállt, s ahogy felnézett, három nőt látott kilépni az egyik balra eső folyosóról.

Ann zavartan meredt rájuk.

– Armina Nővér?

Armina Nővér önelégülten vigyorgott.

– Akármi legyek, ha ez nem a halott Prelátus – ismét életben! Azt hiszem, ezt a problémát orvosolhatjuk.

Ann teljes erejével a háta mögé húzta Niccit.

– Fuss, gyermekem! Neked kell megvédened őt!

Nem volt kétséges, hogy Ann kiről beszél.