Negyedik fejezet

 

 

 

– Biztosan tudod, mit csinálsz? Mi lesz, ha feltöröd a pecsétet ezen az ajtón? – kérdezte Cara.

Zedd a válla felett hátranézett.

– Ugye nem kell emlékeztesselek, hogy én vagyok az Első Varázsló?

Cara viszonozta a szúrós pillantást.

– Már bocsánat, de ugye tudod, mi lesz, ha feltöröd a pecsétet, Zorrander, Első Varázsló?

Zedd kihúzta magát.

– Nem így értettem.

Cara még mindig szúrósan nézett rá.

– Nem válaszoltál a kérdésemre.

Egy dolgot bizton lehetett állítani a Mord-Sithekről. Nem szerették, ha kitérő választ kaptak a kérdéseikre. Egyáltalán nem tetszett nekik. Rendszerint Zedd kétszer is meggondolta, hogy felbosszantson-e egy Mord-Sithet, de most fontos dolga volt, és nem szerette, ha zavarták közben. Attól ő lett morcos.

– Nem is értem, miért tűr meg Richard maga mellett.

Cara bosszúsága fokozódott.

– Nem adtam neki választási lehetőséget. Most pedig választ várok a kérdésemre. Tisztában vagy vele, hogy mi fog történni, ha feltöröd a pecsétet ezen az ajtón?

Zedd csípőre tette a kezét.

– Nem gondolod, hogy tudok egy-két dolgot a mágiáról?

– Először én is azt hittem, de már kezdek kételkedni.

– Á, szóval azt hiszed, te okosabb vagy mint én.

– Annyit tudok, hogy a mágia zűrös dolog. És úgy tűnik, hogy ebben én többet tudok nálad. Több eszem van annál, mintsem hogy erőszakkal áttörjek egy ilyen lepecsételt ajtón. Niccinek biztosan jó oka volt rá, hogy így lezárja. Nem hiszem, hogy bölcs dolog, Első Varázsló úr, áttörni rajta anélkül, hogy tudnánk, miért van itt.

– Nos, szerintem én jobban értek a zárakhoz és a pajzsokhoz.

Cara felvonta a szemöldökét.

– Zedd, Nicci ért a Pusztító Mágiához.

Zedd az ajtóra, majd Carara nézett. A lány testtartásából úgy tűnt, kész őt a gallérjánál fogva elrángatni a bronz pánttal vasalt ajtótól, ha szükségesnek látja.

– Jól van, azt hiszem, igazad van. – Felemelte az ujját. – Másrészt viszont érzem, hogy valami nagyon komoly dolog zajlik odabent. Rossz előérzetem van.

Cara nagyot sóhajtott, de végre hanyagolta a szúrós kékszemű Mord-Sith pillantást. Kihúzta magát, hosszú szőke copfját lazán a kezébe fogva mindkét oldalról ellenőrizte a folyosót, majd a fonatot lazán a hátára dobta. – Nem tudom, Zedd. Ha én lennék bent egy szobában, és bezárnám az ajtót, annak jó oka lenne, ami miatt nem szeretném, hogy babrálj a zárral. Nicci nem engedte, hogy vele menjek – pedig korábban soha sem csinált ilyet. Nem akartam engedni, hogy egyedül menjen be oda, de ragaszkodott hozzá. Nagyon furcsa, ijesztő hangulatban volt, mint ahogy mostanában gyakran.

Zedd felsóhajtott.

– Hát igen. De megértem. Drága Szellemek! Cara, mostanában mind nagyon furcsa hangulatban vagyunk, és ez nem véletlen!

Cara bólintott.

– Nicci azt mondta, muszáj egyedül lennie. Persze engem nem érdekelt, vele akartam menni. Nem tudom, hogy csinálja, de sokszor, ha megkér valamire, egyszer csak azon kapom magam, hogy már csinálom is. A Rahl Nagyúr is éppen ilyen. Sokszor van, hogy oda sem figyelek az utasításaira – hiszen, végül is, én sokkal jobban tudom, hogyan tudom megvédeni –, de időnként úgy utasít valamire, mint most Nicci tette, és akkor nem tudok ellentmondani. Fogalmam sincs, hogyan érik ezt el. Mindkettőjüknek megvan az a furcsa képessége, hogy rávegyenek olyan dolgokra, amelyeket nem szeretnék megtenni – ráadásul még csak a hangjukat sem kell felemelniük hozzá. Nicci azt mondta, mágikus dologra készül, mégpedig olyan hangon, amiből egyértelmű volt, hogy egyedül akar maradni. Utána már csak arra emlékszem, hogy azt feleltem, majd én kint várok, hátha valamire szüksége lesz.

Zedd kissé előre hajtott fejjel, bozontos szemöldöke alól figyelte a lányt.

– Szerintem ez az egész Richarddal van összefüggésben.

A lány Mord-Sith pillantása azonnal visszatért. Zedd látta, ahogy izmai megfeszülnek a vörös bőr ruha alatt.

– Hogy érted ezt?

– Ahogy te is észrevetted, Nicci eléggé furcsán viselkedett. Megkérdezte tőlem, hogy rámerném-e bízni minden ember életét Richardra.

Cara rámeredt.

– Tőlem is ugyanezt kérdezte.

– Ez nem hagy nyugodni. Egyfolytában azon rágódom, vajon miért akarta tudni. – Zedd hosszú ujjával az ajtóra mutatott. – Cara, Nicci azzal a dologgal van ott bent – Orden Szelencéjével. Érzem.

Cara bólintott.

– Ebben igazad van. Láttam a Szelencét, mielőtt becsukta az ajtót.

Zedd félresöpört egy kóbor ősz hajszálat az arcából.

– Részben ezért gondolom, hogy Richarddal függ össze a dolog. Cara, nem lesz könnyű átjutni ezen a pajzson, de meg kell tennem.

Cara lemondóan sóhajtott.

– Rendben. – Az ajka megrándult. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy bele kell egyeznie. – Ha leharapja a fejedet, gondolom, vissza tudjuk varrni.

Zedd mosolyogva feltűrte a köntöse ujját. Mély levegőt vett, majd minden figyelmét a mágikus pecsét feltörésére fordította, mellyel Nicci lezárta az ajtót.

A nehéz, bronz-pántos ajtószárnyat különböző, a Varázslók Tornyát körülvevő mágikus mezőre jellemző szimbólumok díszítették. Ezt a helyet eleve megerősítették, hogy ne lehessen egyszerűen besétálni, de Zedd a Toronyban nőtt fel, így jól ismerte a különböző elemek működését, illetve az összes trükköt velük kapcsolatban. Ez itt azért volt különleges, mert úgy tűnt, a védelem kétoldalú, kívülről és belülről is tart.

Bal kezének három ujját finoman az erőtérbe csúsztatta. Érezte, ahogy a bal kezén a könyökéig bizseregni kezdenek az idegek. Ez nem jó jel. Nicci valamit hozzátett, amivel a szokványos védelemből, személyes védőpajzsot hozott létre. Zedd már kezdett igazat adni Caranak.

Ez a pajzs egyedi módon reagált a behatolási kísérletre. Egy pillanatra megállt, hogy ezt fontolóra vegye. Valahogy erőszak nélkül kell elérnie, amit szeretne, hátha így nem ütközik ellenállásba. Óvatosan egy vékonyka, ártatlan mágikus szálat csúsztatott a védőháló szövete közé, majd a jobb kezével finoman megpróbálta meglazítani.

Jól tudta, hogy semmire nem megy vele, ha megpróbál áttörni rajta, mert az ilyen védőhálót úgy szerkesztették meg, hogy az erőszaktól csak még szorosabbra húzódik. Nicci valószínűleg meg is erősítette ezt a jellemzőjét. Ha túl nagy erőt használ, azzal az ellenkező hatást éri el. Csak még szorosabbra húzza a kötelet, amit pedig kibogozni szeretne, akkor pedig soha nem lesz képes újra kioldani.

Emellett – Caranak igaza volt – Nicci Pusztító Mágiával is bírt, és nem lehetett tudni, hogy e sötét erő milyen elegyét használta a pecsét lezárására. Nem lenne jó, ha átdugná a kezét a kulcslyukon, és kiderülne, hogy folyékony ólomba mártotta. Sokkal kevésbé kockázatos kibogozni a varázscsomót, mint megpróbálni széttépni.

Az ilyen kihívásokra Zedd mindig óriási elszántsággal reagált. Biztos volt benne, hogy megtalálja a megoldást. Ez a jellemvonása a régmúltban apját is gyakran bosszantotta, főleg, ha egy olyan pajzsról volt szó, amelyet Zedd apja pontosan azért állított, hogy távol tartsa kíváncsi fiát.

Zedd nyelvét kissé kidugva dolgozott a mágikus szövedék meglazításán. Máris messzebbre jutott, mint remélni merte. Már annyira kiterjesztette a láthatatlan erőteret, hogy belülről feszegethette tovább.

Akkor azonban hirtelen, minden óvatosság ellenére a mágikus szövet megfeszült, és finoman lerázta magáról a behatoló varázslatot, mintha csak lesben várakozott volna mostanáig.

Zedd görnyedten állt az ajtó előtt. Megdöbbentette, hogy egy pajzs ilyesmire lehet képes. Hiszen nem is próbált meg átmenni rajta, még csak a felépítését tanulmányozta – úgymond belesett a kulcslyukon.

Sokszor járt már el így korábban, s ez az eljárás mindig működött. Most is kellett volna. Ez azonban a legbonyolultabb pajzsnak bizonyult, amivel valaha találkozott.

Még mindig a zár fölé hajolva a következő lépésen gondolkozott, amikor az ajtó feltárult.

Zedd kissé felemelte a fejét, s felnézett. Nicci állt fölötte, egyik keze a kilincsen.

– Soha nem szoktál kopogni? – kérdezte.

Zedd felegyenesedett, remélve, hogy nem vörösödött el. – Hát, tulajdonképpen, megfordult a fejemben, de azután elvetettem az ötletet. Eszembe jutott, hogy talán sokáig olvastad a könyvet, és esetleg elaludtál. Nem akartalak zavarni.

Nicci szőke haja lágyan omlott a vállára, fekete ruhája kiemelte tökéletes alakját. Bár úgy tűnt, egy szemhunyásnyit sem aludt egész éjjel, szemének kékje olyan átható tekintetet kölcsönzött neki, amilyet még egyetlen varázslónőnél sem látott. Csábító szépsége, fenséges tartása, intelligenciája és hatalmas ereje, mellyel bárkit könnyedén hamuvá égethet, olyan kombinációt alkotott, mely egyszerre volt lebilincselő és félelmetes.

– Ha aludtam volna – közölte Nicci a rá annyira jellemző nyugodt, selymes hangon –, szerinted nem ébredtem volna fel arra, hogy valaki megpróbál áttörni egy olyan védelmi mezőn, amelyet egy háromezer éves könyvből vett védelmi pajzzsal ötvöztek, illetve Pusztító Mágiával fűszereztek?

Zedden ismét erőt vett az aggodalom. Egy kis délutáni szunyókáláshoz nincs szükség ilyen bonyolult védelemre.

Széttárta a karját.

– Csak be akartam kukucskálni, hogy megnézzem, jól vagy-e.

A nő hideg tekintetétől kiverte a víz.

– Elég időt töltöttem a Próféták Palotájában azzal, hogy megtanítsam a varázslótanoncokat viselkedni, azaz kordában tartani a Tehetségüket. Tudom, hogyan hozzak létre olyan pajzsot, amelyen nem lehet belesni. Mint a Sötétség Nővére volt elégszer alkalmam gyakorolni.

– Valóban? Igazán szívesen hallanék többet az ilyen rejtett pajzsokról – persze kizárólag szakmai indíttatásból. Az ilyesmi egyfajta… hobbinak számít nálam.

Nicci még mindig a kilincset fogta.

– Mit szeretnél, Zedd?

Zedd megköszörülte a torkát.

– Őszinte leszek hozzád, Nicci. Aggódtam, hogy mit művelsz odabent a Szelencével.

Nicci végre egy kissé elmosolyodott.

– Na, igen. Valahogy biztos voltam benne, hogy nem azért leskelődsz, hogy ruha nélkül láthass.

Hátralépett, be a könyvtárba, mintegy jelezve, hogy bemehetnek.

Hatalmas szoba volt, két emelet magas, boltíves ablakok alkották az egész szemközti falat teljes hosszában. Súlyos, arannyal szegett, mélyzöld színű bársony drapériák, két emelet magas, csiszolt márványoszlopok választották el a vastag üveglapokból álló ablakokat egymástól. Még a beáradó hajnali fény sem volt elég, hogy elűzze a helyiség nyomasztó légkörét.

Néhány helyen a Torony védelmi rendszerét képező üveglemezek kitörtek az ablakokból egy korábbi váratlan támadás következtében, még amikor Richard itt volt. Nicci akkor villámcsapást idézett elő, hogy elűzzön egy alvilági teremtményt, amely Richardra támadt. Amikor megkérdezték, hogyan volt képes rávenni a villámot, hogy engedelmeskedjen az akaratának, egyszerűen vállat vont. Azt mondta, ő csak létrehozott egy űrt, amelyet a villámnak ki kellett töltenie, így csalta oda. Zedd az elvet értette, csak éppen elképzelni sem tudta, hogyan lehetne kivitelezni.

Bár hálás volt Richard életének megmentéséért, nem örült, hogy a ritka és értékes üveg összetört, s ezzel a védelem is megsérült. Nicci felajánlotta, hogy segít megjavítani. Zedd nem tudta volna megcsinálni egyedül. Nem gondolta volna, hogy bárki élő ember képes úgy parancsolni az elemeknek, ahogyan Nicci tette, vagy valakinek lenne ehhez elég ereje. Azt sem hitte, hogy meg lehet javítani az üveget azokban az ablakokban. Nicci mégis megtette.

Zedd fejében ez úgy hatott, mintha egy királynő lement volna a palota konyhájába, majd gyakorlott kézzel megmutatta volna, hogyan készül egy ritkafajta kenyér, egy rég elfeledett recept alapján.

Bár Zedd ismert jó néhány hatalmas varázslónőt, Niccihez foghatóval még nem találkozott. Néhányszor látta, hogy igen bonyolult dolgokat milyen könnyedséggel tesz meg, s ettől elállt a szava.

Persze Nicci sokkal több volt egyszerű varázslónőnél. Mivel korábban a Sötétség Nővére volt, tudta használni a Pusztító Mágiát. Akkoriban elvette egy varázsló erejét, a sajátjához adta, s ezzel valami egyedit hozott létre – de erre Zedd nem szívesen gondolt.

Kissé tartott Niccitől. Richard nélkül, aki megmutatta neki az élet értékét, még mindig a Rend ügyéért harcolna. Annyi mindenen ment keresztül, annyi mindent kellett megtennie, amiről soha nem beszélt, hogy Zedd nem tudta, mennyire bízhat meg benne.

Richard azonban az életét tette a kezébe, Nicci pedig már számos alkalommal bebizonyította, hogy érdemes a bizalomra. Saját magán és Caran kívül Zedd nem ismert mást, aki olyan elszántsággal szentelte volna magát Richardnak, mint Nicci. Egyetlen szó nélkül, egy másodpercnyi gondolkodás nélkül magába az Alvilágba is lemenne, ha arra lenne szükség a megmentéséhez.

Richard a leggonoszabb, legmélyebb sötétségből hozta vissza ezt a csodálatos nőt, csakúgy, mint Carat a többi Mord-Sithel együtt. Ki lenne képes ilyesmire Richardon kívül? Egyáltalán ki másnak jutna ilyesmi az eszébe?

Zeddnek szörnyen hiányzott az unokája.

Nicci visszament a könyvtárba, Zedd pedig végre láthatta, mi van az asztalon. Persze a Tehetsége megsejtette vele, hogy itt van a Szelence, de arra már nem volt képes, hogy azt is megláttassa, miért van itt.

Mögötte Cara egy aprót füttyentett. Zedd tudta, mit érez, mert ő is ugyanazt érezte.

Orden Szelencéje az egyik masszív könyvtári asztalon feküdt. Díszes tartójától megfosztva olyan gonosz feketeséget sugárzott, mintha magába akarná szívni a hajnal minden fényét. Olyan fekete volt, mintha valami sötét lyuk volna az élők világán. Aki belenézett, úgy érezhette, a Holtak Világát, az Alvilágot látja benne.

De Zeddet nem ez, hanem a Szelence köré emelt védővarázslat ijesztette meg. Vérrel rajzolták. Más jeleket, varázsigéket is látott az asztalon, melyek ugyanígy vérrel készültek.

Zedd felismerte a rajz néhány elemét. Nem tudta, hogyan lehet erre képes bárki. Ezek a dolgok szörnyen labilisak és veszélyesek. Elég egy apró hiba, és ölni is képesek. Ezek a varázsigék, pláne ha vérrel írják őket, a létező legveszedelmesebbek közé tartoznak. Zedd, egy élet tapasztalatával és tudásával sem merte volna használni őket.

Azonban látta már ezeket a borzalmas jeleket korábban. Darken Rahl, Richard apja rajzolta meg őket. Akkor Orden Szelencéinek kinyitásához volt szükség a varázslatra. Az életébe került, hogy megpróbálta.

A Szelence körül a levegőben zöld és sárga fényben égve még több varázsige lebegett. Kissé arra a hálóra emlékeztették, amit a Futótűz varázslat modellezésére hoztak létre ugyanebben a szobában, csakhogy ezek a háromdimenziós formulák kissé másképp néztek ki, a világító vonalak pedig pulzáltak, mintha élnének. Úgy érezte, ez nem véletlen, hiszen Orden ereje maga volt az élet.

Más vonalak, melyek helyenként a zöld és sárga vonalak kereszteződéseihez csatlakoztak, feketék voltak, mint a Szelence, amitől az embernek, ahogy nézte őket az az érzése támadt, mintha egyenesen a halálra nyitnának rést. A varázslatot, melyhez foghatót Zedd még soha életében nem látott, Pusztító illetve Alkotó Mágia elegyével készítették.

Az egész háló, a fény és sötétség szövevénye, a levegőben lebegett.

Orden Szelencéje a háló közepén ült, mint egy nagy kövér, fekete pók.

Az Élet Könyve a közelben feküdt kinyitva.

– Nicci – Zedd alig tudott megszólalni –, a Teremtő nevében, mit tettél?

Ahogy Nicci elérte az asztalt, megfordult, majd egy kényelmetlenül hosszú percig rámeredt.

– A Teremtő nevében nem tettem semmit. Richard Rahl nevében tettem.

Zedd kényszerítette magát, hogy elvonja a tekintetét a fénylő vonalak közti szörnyűségről. Nagy nehezen sikerült levegőt vennie.

– Nicci, mit tettél?

– Az egyetlen dolgot, amit tehettem. Amit meg kellett tenni, és amit csak én tudtam megtenni.

A Tehetség két oldalának egyesülése, mely a Szelencét a fényháló belsejében tartotta, minden képzeletet felülmúlt. Maga volt a rémálom.

Zedd megpróbálta jól megválogatni a szavait.

– Azt akarod mondani, hogy képes vagy működésbe hozni ezt a Szelencét?

Ahogy a nő a fejét ingatta, rettegés szorította össze Zedd mellkasát. A kék szemek fogva tartották a tekintetét.

– Már működésbe hoztam.

Zedd úgy érezte, a padló beomlik alatta, ő pedig zuhan lefelé megállíthatatlanul. Egy pillanatra átsuhant az agyán, hogy csak álmodja ezt az egészet. A helyiség forogni látszott, a lábai össze akartak csuklani.

Cara hirtelen megfogta a karját, hogy megtartsa.

– Elment az eszed? – A hév visszatért a hangjába, ahogy újra képes volt megállni a lábán.

– Zedd… – Nicci kissé közelebb lépett. – Muszáj volt.

Zedd még csak nem is pislogott.

– Muszáj volt? Muszáj volt?

– Igen. Ezt kellett tennem. Ez volt az egyetlen lehetőség.

– Az egyetlen lehetőség? Mire? A világ elpusztítására? Az élet elpusztítására?

– Nem. Az egyetlen lehetőségünk az életben maradásra. Tisztában vagy vele, mi vár a világra. Tudod, mit tesz majd a Birodalmi Rend, hogy mire készülnek. A világ a szakadék szélén áll. Az emberiségre legjobb esetben is évszázados sötétség vár. Legrosszabb esetben pedig soha többé nem emelkedik fel a fényre.

Tudod, hogy a prófécia szerint olyan elágazáshoz közeledünk, amelyen túl minden elsötétül. Nathan mindent elmondott neked a Nagy Űrhöz vezető ágról, amelyen túl nem vár ránk semmi. A világ ebbe a szakadékba bámul.

– És arra gondoltál, hogy amit most tettél, az lehet az oka az egésznek – pont az az esemény, amely az egész emberiséget, az életet a semmibe taszítja?

– Ulicia Nővér már működésbe hozta Orden Szelencéit. Szerinted őt és a többi Sötétség Nővérét érdekli az élet? Azon dolgoznak, hogy kiszabadítsák az Alvilág Őrzőjét. Ha sikerrel járnak az élőkre örök kárhozat vár. Te tudod, hogy mik ezek a Szelencék, ismered az erejüket, tisztában vagy vele, mi történik, ha Uliciáé lesz Orden Hatalma.

– De ez nem jelenti azt…

– Nincs választási lehetőségünk. – Egyenesen Zedd szemébe nézett. – Ezt kellett tennem.

– És képes vagy megidézni Ordent? Képes vagy parancsolni a Szelencéknek? Egyáltalán tudod, hogy melyik a megfelelő Szelence?

– Nem, még nem – ismerte be.

– Hiszen még csak nincs is nálunk a másik kettő!

– De van egy évünk, hogy megszerezzük őket – felelte Nicci halk elszántsággal. – Egy évünk van a tél első napjától számítva. Mostantól egy év.

Zedd kétségbeesetten az égre emelte a kezét.

– De ha még meg is szerezzük őket, gondolod, hogy valaha is képes leszel parancsolni Orden erejének? Szerinted tudsz majd bánni Orden hatalmával?

– Nem. Én nem – most már szinte csak suttogott.

Zedd felkapta a fejét, nem volt benne biztos, hogy tényleg azt hallotta-e, amit hallani vélt. Gyanúja őrült rettegéssé változott.

– Hogy érted, hogy te nem? Hiszen épp most mondtad, hogy működésbe hoztad a Szelencét.

Nicci közelebb lépett. Egyik kezét finoman Zedd karjára tette.

– Amikor kinyitottam az átjárót, meg kellett neveznem a játékost, Richardot neveztem meg. Orden Szelencéjét Richard nevében helyeztem működésbe.

Zedd úgy állt ott, mint akibe belecsapott a villám. Legszívesebben agyonütötte volna a nőt.

Meg akarta fojtani. Kitépni egyenként a végtagjait.

– Richardot nevezted meg?

Nicci bólintott.

– Nem tehettem másként.

Zedd mindkét kezével kócos ősz hajába túrt, úgy szorította a fejét, mintha attól félt volna, hogy szétrobban.

– Nem tehettél másként? A fenébe is, te nő! Neked teljesen elment az eszed?

– Zedd, kérlek, nyugodj meg! Tudom, hogy nem számítottál rá, de hidd el, ez nem valami szeszély. Nagyon alaposan átgondoltam. Higgy nekem, mindent számításba vettem. Ha életben akarunk maradni, ha azt akarjuk, hogy a szeretteinknek legyen jövőjük, akkor ezt meg kellett tenni.

Zedd az egyik székbe rogyott. Még mielőtt valami visszavonhatatlant cselekszik, mielőtt hagyná, hogy a vak düh vezesse, muszáj gondolkoznia. Megpróbálta felidézni mindazt, amit a Szelencékről tudott, átgondolni, hogy mi történik. Próbálta felidézni, neki magának is hányszor kellett kétségbeesett tetteket elkövetnie. Igyekezett bizonyos távolságból szemlélni a történteket.

Nem volt rá képes.

– Nicci, Richard nem tudja használni a Tehetségét.

– Meg kell tanulnia!

– Még csak a Szelencékről sem tud semmit.

– Megtanítunk neki mindent.

– Mi sem tudunk róluk eleget. Még csak azt sem tudjuk biztosan, melyik könyv a valódi Megszámlált Árnyékok Könyve. Csak a valódi könyv lehet megbízható kulcsa a Szelencéknek.

– Igen, ezt is meg kell oldanunk.

– Drága Szellemek! Nicci, hiszen még azt sem tudjuk, hol van Richard!

– De annyit tudunk, hogy a boszorkány megpróbálta elfogni a Sliph-ben, csak nem sikerült neki. Azt is tudjuk, abból, amit Rachel elmondott, hogy Hat nyilvánvalóan elvágta Richardot a Tehetségétől azokkal a varázsigékkel, amelyeket Tamarang szent barlangjaiban rajzolt. Rachel azt is elmondta, hogy Hat elveszítette Richardot, amikor a Birodalmi Rend elfogta. Még az is lehet, hogy megszökött tőlük, s éppen idefelé tart. Ha nem, akkor meg kell találnunk.

Zedd nem tudta, hogyan értesse meg vele, mennyi minden áll az útjukban.

– Mindezt lehetetlen véghezvinni!

Nicci erre szomorúan elmosolyodott.

– Ismerek egy varázslót, egy tiszteletreméltó varázslót. Ő tette Richardot azzá aki. Ez a varázsló azt vallotta, hogy a megoldásra kell koncentrálni, nem a problémára. Ez a tanács eddig még mindig jó szolgálatot tett.

Zedd nem bírta tovább, talpra ugrott.

– Nem volt jogod ezt tenni, Nicci! Nincs jogod dönteni az életéről! Nem volt jogod ezt a terhet Richardra tenni!

A nő mosolya eltűnt, arca kemény lett, mint az elszántsága.

– Ismerem Richardot. Tudom, hogyan harcol minden életért. Tudom, mit jelent ez a számára. Tudom, hogy nincs olyan, amit meg ne tenne, hogy megmentse az élőket. Tudom, hogy ha tudna mindent, amit én, ő maga kért volna rá, hogy ezt megtegyem.

– Nicci, te nem…

– Zedd! – mondta most már olyan parancsoló hangon, hogy a férfi elhallgatott. – Megkérdeztem tőled, rá mernéd-e bízni az életedet, sőt minden élő életét Richardra. Azt mondtad, igen. Ez csak kellett, hogy jelentsen valamit. Nem hímeztél-hámoztál, nem kezdtél el a bizalom természetéről beszélni. Ha valakire az életünket bízzuk, az a kétségtelen bizalom.

Richard az egyetlen, aki vezethet minket a végső harcban. Bár valóban Jagang és a Rend is benne van, a végső harc valójában Orden Szelencéiért folyik. A Sötétség Nővérei, akiknél a másik kettő van, majd tesznek róla. Richard pedig csak akkor vezethet minket ebben a harcban, ha ő helyezi működésbe őket. Ily módon, tényleg beteljesítve a próféciát, ő lesz a fuer grissa ost drauka – a Halálhozó.

De nemcsak a próféciáról van szó. A prófécia csak leírja, amit mi mindannyian tudunk, hogy Richard az, aki mindeddig vezetett minket a harcban, hogy megvédhessük mindazt, ami számunkra értékes, azokat az értékeket, melyek az életet jelentik.

Richard maga nevezte meg az egyezség feltételeit, amikor a d'harai csapatokhoz beszélt. Mint Rahl Nagyúr, a D'Harai Birodalom vezére, megmondta azoknak az embereknek, mit jelent a háború ezentúl: mindent vagy semmit.

Ez sincs másként. Richard a lelke mélyéig őszinte, senkitől nem várná, hogy olyasmit tegyen, amit ő maga meg ne tenne. Ő a lelke mindennek, amiben hiszünk. Nem hagyna cserben bennünket.

Most már tényleg benne vagyunk nyakig. Már tényleg ez a tét: mindent vagy semmit.

Zedd megint égnek emelte a kezét.

– De nemcsak úgy vezetheti ezt a harcot, hogy kinevezed játékosnak, nem ez az egyetlen módja a győzelemnek – sokkal inkább jelentheti a vesztét! Amit tettél, mindannyiunk végét jelentheti!

Nicci tekintetében meggyőződés, elszántság és indulat tükröződött. Úgy nézett, mintha bármelyik pillanatban hamuvá égethetné Zeddet, ha az útjában áll annak, amiben hisz. Zedd most láthatta először a Halál Úrnőjét, miként azok látták, akik az útjában álltak, s emiatt dühével szembesültek.

– A szeretet, amit az unokád iránt érzel, elvakít. Ő több mint az unokád.

– Az én szeretetem iránta nem…

Nicci hirtelen indulattal kelet felé nyújtva a karját, D'Hara irányába mutatott.

– A Sötétség Nővérei elindították a Futótüzet! A Futótűz varázs minden kontroll nélkül végig ég a memóriánkon. Egy ilyen esemény nemcsak annyi jelent, hogy elveszítettük a Kahlannal kapcsolatos emlékeinket. Akik vagyunk, amik vagyunk, és amik lehetünk, minden egyes pillanattal egyre jobban szétesik. Nemcsak Kahlan elfelejtéséről van szó. A varázslat egyre szélesebb körben örvénylik, a hatás megsokszorozódik. Nem tudhatjuk, mennyi mindent veszítettünk már el, s még mennyit veszítünk minden egyes nap. Az elménk, a gondolkodásra való képességünk, a logikánk egyre jobban elpusztul.

Ami pedig még rosszabb, a Futótűz varázs megfertőződött. Richard maga mutatott rá. A harmóniák hatása ott van mélyen a Futótűz belsejében, amely most már mindenkit elért. A Futótűz pedig az egész világon végigég. Amellett, hogy elpusztítja a természetünket, amik vagyunk, elpusztít minden mágiát. Richard nélkül erre rá sem jöttünk volna.

A világ nemcsak Jagang és a Birodalmi Rend miatt áll a szakadék szélén, hanem a Futótűz láthatatlan hatása, valamint a benne lévő fertőzés is pusztítja.

Nicci egyik ujját a halántékához nyomta.

– Talán te is emiatt nem látod, mi forog kockán? Miatta nem tudsz már gondolkodni? A Futótűz varázst már csak Orden Szelencéivel lehet megfékezni. Ezért hozták létre őket – kimondottan az volt az alkotóik célja, hogy ők jelentsék a megváltást, ha valaki netán elindítaná a Futótüzet.

Azok a Nővérek ezt tették. Ahhoz, hogy betetőzzék, amit elkezdtek, hogy visszafordíthatatlanná tegyék, ők maguk hozták működésbe a Szelencéket, magukat nevezve meg játékosként. Úgy hiszik, most már senki sem állíthatja meg őket. Ráadásul lehet, hogy igazuk van. Elolvastam Az Élet Könyvét, olvastam a Szelencék működéséről. Nincs lehetőség megállítani a játékot, ha egyszer elkezdődött. Nem állíthatjuk le a Futótüzet sem, s Orden játékát sem. Az élet lassan kicsúszik a kezünkből, pont, ahogy ők szeretnék.

De Richard miért küzd? Mi miért küzdünk? Egyszerűen adjuk fel, mondván, hogy túl nehéz és túl kockázatos megpróbálni megakadályozni a teljes megsemmisülést? Mondjunk le az egyetlen lehetőségről, ami még maradt? Adjunk fel mindent, ami számít? Hagyjuk, hogy Jagang lemészárolja az emberiséget, csak mert az szabadságra vágyik? Hagyjuk, hogy a Rend Testvérisége rabigába hajtsa a világot? Engedjük, hogy a Futótűz akadálytalanul felzabáljon mindent és elpusztítsa minden szép emlékünket? Hagyjuk, hogy a benne lévő ragály kisöpörje a mágiát a világból, mindent elpusztítva, ami vele kapcsolatban áll? Egyszerűen üljünk le? Adjuk fel? Engedjük át a világot azoknak, akik elpusztítják?

Ulicia megnyitotta a kaput Orden hatalma előtt. Működésbe hozta a Szelencéket. Mit tehet Richard? Szüksége van fegyverekre, amelyekkel harcolhat, ebben a küzdelemben. Én most megadtam neki, amire szüksége van.

Most már kiegyenlített a küzdelem. Most már mindkét fél teljes erővel vehet részt a mindent eldöntő csatában.

Bíznunk kell Richardban!

Volt idő a múltban, amikor hasonló döntésekkel kellett szembenézned. Ismerted a választási lehetőségeidet, tudtad, mi a felelősséged, tisztában voltál a kockázattal, de tudtad, milyen halálos következményei lehetnek, ha nem cselekszel. Te nevezted ki Richardot az Igazság Keresőjének.

Zedd bólintott, nagy nehezen megtalálta a hangját.

– Igen, valóban így volt.

– És mindezidáig megfelelt annak, amit vártál tőle, sőt többet is tett. Így van?

Zedd nem tudta megállítani a remegését.

– Valóban, a fiú mindent megtett, amit vártam tőle, sőt többet is.

– Most sem lesz másként, Zedd. A Sötétség Nővérei most már nem az egyetlenek, akik hozzáférhetnek Orden hatalmához. – Egyik karját felemelte, kezét ökölbe szorította. – Én adtam egy esélyt Richardnak – adtam esélyt magunknak. Bevontam a játékba Richardot, ezzel megadtam neki azt, amire szüksége van, ha nyerni akar ebben a harcban.

Zedd könnyein keresztül a nő szemébe nézett. Az elszántság, a düh mellett még valamit látott a tekintetében. A fájdalom árnyékát.

– És… ?

Nicci kissé hátrébb lépett.

– És mi?

– Emellett a kerek érvelés mellett van még valami, amit nem mondtál el.

Nicci elfordult, egyik kezével végigsimította az asztal lapját a saját vérével festett varázsige vonalai között, melyek megidézésével a saját életét kockáztatta.

Zeddnek háttal, Nicci szinte öntudatlanul, határozatlanul legyintett, ezzel az egyszerű mozdulattal el is árulva mennyire szenved.

– Igazad van – ismerte el. Alig tudta kordában tartani hangja remegését. – Ezzel még egy dolgot tettem lehetővé Richard számára.

Zedd egy pillanatig várt, miközben a háttal álló nőt tanulmányozta.

– Mégpedig?

Nicci visszafordult. Egy könnycsepp gördült végig az arcán.

– Ezzel megadtam neki az esélyt, az egyetlen esélyt, hogy visszaszerezze a nőt, akit szeret. A Futótűz varázs, mely elvette tőle Kahlant, csak Orden Szelencéivel törhető meg. Ha vissza akarja kapni őt, ezt csak Orden Szelencéivel teheti meg.

Megadtam neki, amire szüksége van ahhoz, hogy visszakapja azt, akit az életben a legjobban szeret.

Zedd leült, és a kezébe temette az arcát.